Kiállítás a Wellington Coffee & Pie kávézóban Exhibition at Wellington Coffee & Pie
A Déri Múzeum megújult helytörténeti kiállítása, a Cívisek világa új megközelítésben mutatja be Debrecen és lakóinak történetét, sajátos világát, az első régészeti leletektől és írásos forrásoktól kezdve a polgárosodás megjelenéséig, a 19–20. század fordulójáig. Számos anyag és történet azonban nem kaphatott helyet a tárlatban, így nagy örömünkre szolgál, hogy ezek kis hányadát egy rendhagyó, de autentikus, történelmi helyszínen bemutathatjuk.
A tablókiállítás az egykor Piac utca 39. szám alatt álló Rickl-ház és kereskedés, a Török Császárhoz c. üzlet történetét mutatja be, amely csaknem 130 évig meghatározó pontja volt Debrecennek. Napjainkban helyén egy kedvelt, hangulatos kávézó, a Wellington & Pie működik, mely berendezésével – és most már a kiállítással is – megidézi az egykori bolt szellemét.
The World of the Cívis, the renewed local history exhibition in Déri Museum, sheds new light on the history of Debrecen, its particular customs and inhabitants, presenting a rich source of archaeological finds and archival materials from the first traces of civilisation in the area, through the time of the emerging middle classes to the modern era of the fin de siècle. Such an exhibition is always a curated selection of an abundance of materials, leaving exciting finds in storage for the lack of space. That is why we are delighted to present a satellite exhibit outside the museum, in an unusual but all the more authentic location: the Rickl House, right in the middle of Debrecen’s historical high street.
Facsimile documents, contemporary photographs and family portraits give us a glimpse into the life of the Rickl family, generations of merchants and wholesalers who operated a colonial goods, spice and general store, addressed to The Emperor of Turkey, at 39 Piac utca (Market Street) for almost 130 years. After decades of stormy history and changing businesses, the former shop has been refitted to a layout close to the original, now home to a popular, cosy café, Wellington Coffee & Pie. The décor and the small exhibition in the gateway and inside the café evoke the spirit of the once prosperous enterprise of the industrious Rickl family.
Isten hozott, jó helyen jársz!
E házban működött a 18. század végétől a 20. század elejéig a német származású Rickl család fűszer- és gyarmatáru-kereskedése. A Török császárhoz címzett üzletben egzotikus áruk mellett festéket és terményeket is árultak.
Számtalan anekdota és érdekesség fűződik a házhoz és a tágas emeleti lakásban élő gazdag kalmárcsaládhoz. Csak találgatni lehet, hogy valóban kardot cserélt-e a hadba vonuló Petőfivel az egyik Rickl fiú, vagy hogy a kereskedő inasok tényleg a mennyezetről függő kitömött cápa szájában tartották-e fontos irataikat. Az viszont tény, ennek a háznak a kertjében vetettek először burgonyát, és az egyik első utcai lámpás ezen az utcai homlokzaton gyúlt ki Debrecenben.
További érdekességek derülnek ki a Rickl családról és az üzletről a Déri Múzeum Cívisek világa helytörténeti kiállításán és Helyi érték várostörténeti fórumán.
Welcome, you are in the right place!
From the end of the 18th century to the beginning of the 20th century, this house was the spice and colonial goods trading house of the Rickl family who were of German origin. The shop, addressed to the Turkish emperor, sold exotic goods as well as paint and agricultural commodities. There are countless anecdotes and curiosities associated with the house and the wealthy merchant family in the spacious upstairs apartment.
We can only speculate whether one of the Rickl boys really exchanged swords with Petőfi, who was off to war, or whether the merchant apprentices really kept their important documents in the mouth of a stuffed shark hanging from the ceiling. But it is a fact that potatoes were first sown in the garden of this house, and one of the first street lamps in Debrecen was lit on this very façade.
Find out more about the Rickl family and the business at the Déri Museum’s The World of Cívis local historical exhibition and the Local Value urban historical forum.
Cívisek világaHelyi érték
KÜLSŐ TABLÓ EXTERNAL TABLEAU
„Ebből az időből fennmaradt Zelmosról, hogy amikor először járt Debrecenben, a debreceni Fő-utcán, az úgynevezett Piac-utcán kilépte a várost és a város, illetve a Fő-utca közepe táján, az árnyékos oldalon ekkor nyitotta meg üzletét. Ugyanott vásárolta első házát.”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n. 9.
“It remains from this time that when Zelmos first visited Debrecen, the so-called Piac Street, the main street of Debrecen, he sized up the city and opened his shop in the middle of the main street, on the shady side. He also bought his first house there.”
Pál Móricz: Hungarian lament. Records, stories from the old Hungarian life. The author’s own edition, printed by the Sylvester Tahitótfalusi printing house, n.d. 9.
Rickl József Zelmos A Török Császárhoz címzett vegyeskereskedése a Piac utcán, a Rickl-házban (mellette Gerő E. Ernő férfiruha kereskedése és Fekete Jakab kalapáruháza) The grocery shop of József Rickl Zelmos called To the Emperor of Turkey in the Rickl House on Piac Street (next to the men’s clothing shop owned by Ernő E. Gerő and the hat shop of Jakab Fekete) Ismeretlen fényképész, 1911. Unknown photographer, 1911.Piac utcai részlet a Rickl-házzal, szemközti felvétel Part of the Piac street with the Rickl house, from the opposite side Gerő László, 1951. László Gerő, 1951.A Rickl-ház tervrajzai, 1820-as évek Blueprints of the Rickl House, 1820s Forrás: HU MNL HBVL XV 1b dvt-1034 ad Source: HU MNL HBVL XV 1b dvt-1034 ad
„… csengős lovakon, a körülszáguldozó lovaslegényektől kisérgetve a város nem közönséges látványosságára, úgy szállottak be a Kistemplom mellé, a keskeny, hosszú, kettős várudvarú öreg kalmárházba”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n.
“…on jingling horses, escorted by the rushing cavaliers to the uncommon sight of the town, they entered the old merchant’s house with its long, narrow double courtyard, near the Little Church”
PÁL MÓRICZ: HUNGARIAN LAMENT. RECORDS, STORIES FROM THE OLD HUNGARIAN LIFE. THE AUTHOR’S OWN EDITION, PRINTED BY THE SYLVESTER TAHITÓTFALUSI PRINTING HOUSE, N.D.
A Piac utca 39. telek rajza Plot drawing of 39 Piac street Forrás: HU MNL HBVL XV 1b dvt-1034 Source: HU MNL HBVL XV 1b dvt-1034
„A magyarországi vevők a külföldi árúkból főként a fűszereket, ruhaneműeket, divatcikkeket, a norinbergi [nürnbergi] portékát keresték. A külföld kalmárjai a különféle lábasjószágon kívül leginkább a gyapjút, tollat (melyben a Rickl-üzlet szintén első volt), bőrt, gubicsot. hamuzsírt, szalonnát, stb. vásárolták.”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n.
“Of the foreign goods, Hungarian buyers were mainly looking for spices, clothes, fashion items, and goods from Nuremberg. The foreign merchants, in addition to the various kinds of livestock, bought mainly wool, feathers (in which the Rickl shop was also number one), leather, galls, potash, bacon, etc.”
Pál Móricz: Hungarian lament. Records, stories from the old Hungarian life. The author’s own edition, printed by the Sylvester Tahitótfalusi printing house, n.d.
Boczkó Sámuelné nevére kiállított száma 1902. február 28. dátummal, Rickl József Zelmos A Török Császárhoz üzlet fejléces papírján Invoice issued to Sámuelné Boczkó dated 28 February 1902, on headed paper of József Rickl Zelmos’ shop To the Emperor of Turkey Forrás: HU MNL HBVL XIII. 8. (Dragota család iratai) Source: HU MNL HBVL XIII. 8. (Documents of the Dragota family)Rickl József Zelmos német nyelvű igazolása Dragota Ignácz gyakorlati idejéről. Kelt: Debrecen, 1825. október 31. The German-language certificate of József Rickl Zelmos about Ignácz Dragota’s internship. Dated 31 October 1825, Debrecen. Forrás: HU MNL HBVL XIII. 8. (Dragota család iratai) Source: HU MNL HBVL XIII. 8.b (Documents of the Dragota family)
„Velencei művű rézoroszlánfej kilincses tölgykapun át lehet bejutni ide, a nehéz tölgykapun az a ragyogó szép rézoroszlánfej már kívülről büszkén jelképezi az ősi nagykalmár gazdagságot, mely itten századokra berendezte biztonságos tűzhelyét.”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n. 11.
“The entrance is through an oak gate with a Venetian copper lion’s head handle, the heavy oak gate with its shining copper lion’s head proudly symbolises the ancient wealth of the great merchant, who established his safe hearth here for centuries”
Pál Móricz: Hungarian lament. Records, stories from the old Hungarian life. The author’s own edition, printed by the Sylvester Tahitótfalusi printing house, n.d. 11
A Rickl-ház oroszlános kapuja The lion gate of the Rickl House Forrás: Gerő László, 1951. Source: László Gerő, 1951.
BELSŐ TABLÓ INTERNAL TABLEAU
„Zelmos úr sokat küzdött, fáradozott egész életében. Nappalt, éjjelt kihasznált üzlete felvirágoztatására. A jövő-menő vásárosok éjjel is felzavarták pihenéséből a tekintélyes kalmárcsaládot.”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n. 13–14.
„Mr Zelmos has struggled and laboured all his life. He used the day and night to make his business flourish. The coming and going traders disturbed the rest of the respectable merchant family even at night.”
Pál Móricz: Hungarian lament. Records, stories from the old Hungarian life. The author’s own edition, printed by the Sylvester Tahitótfalusi printing house, n.d. 13–14
Rickl II. József Zelmos (1818–1876). Az üzletalapító Rickl unokája, a családi legendárium szerint vele cserélte el kardját Petőfi Sándor. Tovább gyarapította a bolt forgalmát és fióküzleteinek számát. Tekintélyes összeggel támogatta a Debreceni Zenede létrejöttét. József Zelmos Rickl II (1818–1876). Grandson of the shop founder Rickl, who, according to the family legend, was the man with whom Sándor Petőfi swapped his sword. He continued to increase the shop’s turnover and the number of branches. He supported the creation of the Debrecen Music Academy with a considerable amount of money. Gondy-Egey fényképészműhely, 1865. Gondy-Egey photographical studio, 1865
„Antal, aki ügyvédi oklevéllel ment gazdálkodni az Elepre. Különösen szenvedélyes agarász volt, barátaival némelykor hetekig hajtotta a szilaj nyulat, 1848-ban meg, mint verespántlikás lovas főhadnagy, Arad-Lippa tájékán vitézkedett.”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n. 18.
„Antal, who went to Elep to work as a farmer with a law degree. He was a particularly passionate sighthound owner, sometimes he and his friends spent weeks chasing wild hare, and in 1848 he was fighting as a Red Ribbon Lieutenant on horseback in the Arad-Lipova region.”
Pál Móricz: Hungarian lament. Records, stories from the old Hungarian life. The author’s own edition, printed by the Sylvester Tahitótfalusi printing house, n.d. 18
„Antal bátyja, a nagykalmár Zelmos szintén lovas nemzetőr főhadnagy volt, Petőfi Sándor 1848–1849 telén, debreceni időzésekor, a Rickl-család emeletes házában sok kedves órát eltöltött.”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n. 18.
“Antal’s brother, Zelmos, also a cavalry lieutenant of the national guard, Sándor Petőfi spent many pleasant hours in the storied house of the Rickl family in Debrecen during the winter of 1848–1849.”
Pál Móricz: Hungarian lament. Records, stories from the old Hungarian life. The author’s own edition, printed by the Sylvester Tahitótfalusi printing house, n.d. 18
Rickl Antal Vilmos (1826–1861). Rickl II. József Zelmos testvére, a debreceni veres pántlikás önkéntes lovasszázad hadnagya, később főhadnagy, az Arad és Lippa környéki csaták egyik sebesült hőse volt. Házasságának köszönhetően (a Kis-Orbán család lányát vette feleségül) a Rickl família rokoni kapcsolatba került Debrecen politikai vezető elitjével. Antal Vilmos Rickl (1826–1861). Brother of József Zelmos Rickl II, lieutenant of the Red Ribbon Volunteer Cavalry Regiment in Debrecen, later first lieutenant, one of the wounded heroes of the battles around Arad and Lipova. Thanks to his marriage (he married the daughter of the Kis-Orbán family), the Rickl family became related to Debrecen’s political elite. Orlay Petrich Soma festménye, 1854. Painting of Soma Orlay Petrich, 1854
„A Rickl-család nehéz ezüsttel terített asztalánál a főzelékre pecsenye helyett havonként többször „bundáskenyér”, vagy „rántott-zsemlye” került. A vidám kedvű segédek után, akik mindnyájan úri-családok válogatott fiai voltak, a tojásba mártott, kirántott kenyeret nemsokára a családban, sőt városszerte „Rickli-pecsenye” néven nevezték.”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n. 21.
“At the table of the Rickl family, which was set with heavy silverware, the vegetable stew was topped with “French toast” or “fried rolls” instead of roast several times a month. After the cheerful attendants, who were all chosen sons of noble families, the bread, dipped in eggs and fried, was soon known in the family, and even throughout the town as the “Rickl-roast.”
Pál Móricz: Hungarian lament. Records, stories from the old Hungarian life. The author’s own edition, printed by the Sylvester Tahitótfalusi printing house, n.d. 21
Rickl Gyula (1851–1922). Rickl Antal Antal Vilmos fia. Egyetemi tanulmányai után a magyar királyi igazságügyi minisztériumba került, miniszteri tanácsosként dolgozott. Később igazságügyi államtitkárként a magyar börtönök főfelügyelője lett. 1896-ban Ferenc Józseftől nemesi rangot kapott bellyei előnévvel. A Debreceni Vadásztársulat egyik alapítója is volt. Gyula Rickl (1851–1922). Son of Antal Vilmos Rickl. After his university studies he was employed at the Hungarian Royal Ministry of Justice as a ministerial advisor. Later, as State Secretary for Justice, he became the Chief Inspector of Hungarian prisons. In 1896 he was given a noble rank by Franz Joseph with the first name Bellyei. He was also one of the founders of the Debrecen Hunting Society. Gondy-Egey fényképészműhely Gondy-Egey photographical studioJakoblanczy Kálmánné Rickl Mária (1842–1915). Rickl II. József Zelmos lánya, Szabó Magda nagymamája, az írónő Régimódi történet c. regényének egyik főhősnője. Férje földbirtokos volt, ő maga büszke gazdag kalmárlány és szigorú asszony hírében állt. Mária Rickl Kálmánné Jakoblanczy (1842–1915). Daughter of József Zelmos Rickl II, grandmother of Magda Szabó, one of the protagonists of the author’s novel Régimódi történet [Old Fashioned Story]. Her husband was a landowner, and she had a reputation of being a proud rich merchant girl and a stern woman. Gondy-Egey fényképészműhely, 1875. Gondy-Egey photographical studio, 1875Rickl Géza (1861–1915). Rickl II. József Zelmos legkisebb gyermeke, A Török császárhoz utolsó tulajdonosa, amely 1913. szeptember elsején zárt be. A kereskedés helyett sokkal inkább a gazdálkodás érdekelte, Debrecen legnagyobb birtokosai között tartották számon. Géza Rickl (1861–1915). Youngest child of József Zelmos Rickl II, he was the last owner of To the Emperor of Turkey, which closed on 1 September 1913. Instead of trading, he was more interested in farming, and was considered one of the greatest landowners in Debrecen. Gondy-Egey fényképészműhely, 1881. Gondy-Egey photographical studio, 1881
„A jóltájékozott Rozina nagyasszony, üvegfallal elrekesztett irodájából, a földesúri családok kedves tervezgetéseihez nem egyszer fűzött helyénvaló, jólirányító okos szót. […] Óriási fekete bőrkarosszékből osztogatta parancsait és az – igazságot.”
Móricz Pál: Magyar sirató. Feljegyzések, történetek a régi magyar életből. Szerző saját kiadása, Tahitótfalusi Sylvester nyomdai műintézet nyomásában, é.n. 15.
“The well-informed Grand Dame Rozina, from her glass-walled office, more than once added a word of appropriate, well-directed wisdom to the kind plannings of landowning families. From a huge black leather armchair, she dispensed her orders and – justice.”
Pál Móricz: Hungarian lament. Records, stories from the old Hungarian life. The author’s own edition, printed by the Sylvester Tahitótfalusi printing house, n.d. 15
Rickl József Zelmos A Török Császárhoz címzett boltjának irodahelyisége a bezárás évében. Office space of József Zelmos Rickl’s shop addressed To the Emperor of Turkey in the year of its closure. Ismeretlen fényképész, 1913. Unknown photographer, 1913“Fűszerszámos portékák” árjegyzéke 1812. évből. Price list of “spice products” from 1812.Dragota Ignácz vásárlási könyve 1894. évből a Rickl József Zelmos fűszer-, anyag-, festék és termény üzletében. Borító. The purchase book of Ignácz Dragota from the year 1894 in the spice, fabric, dye and produce shop of József Zelmos Rickl. Cover pageDragota Ignácz vásárlási könyve 1894. évből a Rickl József Zelmos fűszer-, anyag-, festék és termény üzletében. Belív. The purchase book of Ignácz Dragota from the year 1894 in the spice, fabric, dye and produce shop of József Zelmos Rickl. Inside page
A kiállításban közreműködtek/ Contributors to the exhibition: Bacsa Balázs Antal, Dallos-Nagy Krisztina, Farkas Csaba, Kerekes Sándor, Lukács Tihamér, Novák Ádám, Orbázi Zoltán, Szabó Anna Viola, Szabóné Kovács Anikó, Szűcsné Molnár Márta, Tóth Róbert, Váradi Katalin
A kiállításban szereplő fotók és dokumentumok forrásai/ Sources of the photographs and documents featured in the exhibition: Déri Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltára/ Déri Museum, Hajdú-Bihar County Archives of the Hungarian National Archives
A 2023. augusztus végi budapesti atlétikai világbajnokságon öt debreceni sportoló – mindannyian a Debreceni Sportiskola atlétái – méri össze erejét más nemzetek versenyzőivel. A debreceniek magasugrásban (Török Gergely), rúdugrásban (Klekner Hanga), 100 méteres gátfutásban (Kerekes Gréta, Kozák Luca) és női gerelyhajításban (Szilágyi Réka) állnak rajthoz, s igyekeznek minél eredményesebben szerepelni, egyéni teljesítményüket megdönteni. Közülük talán a legismertebb Kozák Luca, aki a tokiói olimpián a 100 méteres gátfutás elődöntőjében sportszerűségével – ahol elesett, majd felsegítette a szintén az egyik gátban elbukó sporttársát, a jamaicai Yanique Thompsont – hívta fel magára a figyelmet.
Az atlétika a debreceni sportéletben kezdetektől fogva jelen volt; az 1867-ben alakult Debreceni Tornaegylet tagjai például az atlétikai sportok közül gyors-, akadályfutást, árokugrást, súly- és gerelydobást űzték. 1876-ban Debreceni Atlétikai Club néven létrejött a fiókegyesület, amely csupán másfél évig működött. Ennek ellenére az atlétika kiemelt jelentőségű maradt, többek között a századforduló után, 1906-ban a MOTESZ (Magyar Országos Tornaegyletek Szövetsége) egyik bajnokságán a debreceni magasugró csapat szép eredménnyel szerepelt. Ugyanígy érdemes megemlékezni Mudin Imréről, aki az 1912-es stockholmi olimpián 6. helyezést ért el súlylökésben. Ő 1908 és 1911 között a DTE sportolója volt, a súlylökés mellett kalapácsvetésben, diszkoszvetésben, gerelyhajításban és magasugrásban is kiemelkedően teljesített. Az 1920-as évek elején a rúd- és távolugrásban jeleskedtek a debreceni atléták. Ezt követően a két világháború között a debreceni atlétikai életben némi visszaesés következett be, egyrészt anyagi okok miatt, másrészt mivel a kiemelkedő tehetségek a fővárosban folytatták pályafutásukat.
Jelen írásunkban a futás áll középpontban, amely a kezdetektől fogva versenyszámként szerepel(t) az olimpiákon és egyéb sportversenyeken. Ez utóbbira példaként lehet említeni a DTE 1867-ben rendezett első egyleti versenyét, amelynek során a Nagyerdőn futószámokat is rendeztek. A későbbiekben szintén igen népszerűnek bizonyultak a sportolók körében a rövidtávú futóversenyek. De hosszabb távban is lehetőség nyílt a megmérettetésre; 1875-ben Lévai Márton a Református Kollégium diákja nyerte meg a Debrecen-Nyíregyháza közötti táv gyaloglóversenyét. Az első újkori olimpiai játékokon, Athénban Magyarország két bronzérmet szerzett: Szokolyi Alajos 100 méteres síkfutásban, Kellner Gyula pedig maratonfutásban ért el harmadik helyezést. Női atlétikai versenyzők, köztük futók is, csak az 1928-as amszterdami olimpián mérhettek össze erejüket először.
Napjainkban nemcsak sport kedvéért rendeznek futóversenyeket, hanem jótékonysági, emlékezeti és egyéb okokból is. Ez korábban sem volt másképp. A két világháború közötti Debrecenben a korszellemnek megfelelően kiemelt szerep jutott a sportnak. A nevelő és felkészítő célzat mellett összekovácsoló erővel is bírtak a különböző sportesemények. A kegyeleti stafétát a Magyar Atlétikai Szövetség hívta életre, melyet az aradi vértanúk napja környékén bonyolítottak le minden évben:
„október 6. szomorú dátumáról különös kegyelettel emlékezik meg évről-évre a sportoló magyar ifjúság. A csonka ország valamennyi városában kegyeleti staféták futnak a mai napon és viszik a magyar ifjúság megemlékezésének koszorúját a hősi emlékművekhez.”
Debreczeni Újság 1929. október 6.
A váltófutóversenyt az első világháború elesettjei és névtelen hősei tiszteletére rendezték meg. Debrecenben ilyenkor a verseny során a nagyerdei 39-es háborús emlékművet koszorúzták meg, s tartottak emlékünnepséget. A menetrend általában a következőképp zajlott: a jelentkezett csapatok sorszámmal való ellátása, majd elindítása a huszárlaktanyától, a versenyzők futása a lezárt útvonalon a 39-es emlékműig, az utolsó staféta beérkezése után emlékünnepély Himnusszal, emlékbeszédekkel, koszorúzással és a végén Szózattal. A csapatok koszorúinak elhelyezése a beérkezés sorrendjében történt. Ezt követte a díjosztás: külön díjazták a társadalmi sportegyesületek, a középiskolák és a katonai államalakulatok versenyzőit. A versenyt és az ünnepséget több ezres néző kísérte végig figyelemmel.
Korabeli képeslap a 39-es gyalogezred emlékművéről, 1920-as évek vége.
Ennek az eseménynek tárgyi emléke a most bemutatandó műtárgy. Az 1926-os stafétán résztvevők díjazásban és emlékéremben részesültek. Az alkalomra nem terveztek egyedi éremveretet külön felirattal. Az előlapon a béke és a kegyelet szimbólumát, a babérágat tartó ifjút láthatjuk, felirat nélkül. A hátoldal középső mezejét babérkoszorú határolja, középen utólagos gravírozással, kurzív betűkkel olvasható: Kegyeleti staféta / 1926 / I. Az ezüstözött bronz emlékérem felezett, réz karika segítségével volt felfűzhető, átmérője 28 mm, súlya 16 gramm. Vásárlás útján került múzeumunkba.
Kegyeleti staféta 1926. Elő- és hátlap.
(A műtárgy és a fentebb közölt szöveg egy része szerepel a HATÁr-sorSOK c. kiállítási katalógusban. Szerk.: Váradi Katalin. Debrecen, 2021.)
Irodalomjegyzék:
Debreczeni Újság 1929. október 6.
Dr. Fésűs László: Hajdú-Bihar megye és Debrecen város sport kronológiája különös tekintettel az olimpiákra. Debrecen, 1994.
Hadházy Dezső: Debrecen sportja. In: Csobán Endre (szerk.): Debrecen Sz. Kir. város és Hajdú vármegye. Budapest, Merkantil Nyomda, 1940. Vármegyei szociográfiák 12–13.
Hajós Alfréd az első magyar olimpiai bajnokként vonult be a (sport)történelembe, amelyet az első újkori játékokon, az 1896-os athéni olimpiai 100 méteres gyorsúszásban szerzett meg. Sikerét az 1200 méteres úszótávban még ugyanakkor megismételte. Talán kevesen tudják, emellett atlétikában és labdarúgásban is jeleskedett.
Mindezen felül az 1924-es párizsi olimpiai játékok művészeti versenyében is érmet szerzett Lauber Dezsővel közös stadiontervével. Az építészet iránti elhivatottsága már Athénban is megmutatkozott, miként a visszaemlékezésében olvashatjuk:
„Ott álltam a Parthenon romjainál, […] Olimpiai bajnokságom értékét mérlegelve, tudatára ébredtem, hogy milyen kicsi az az eredmény, amit én elértem, a romokban is csodálatos építmények alkotóihoz viszonyítva. Mint elsőéves építészmérnök, az inasévek kezdetén állva, igaz meggyőződéssel és akarással tettem komoly fogadalmat, hogy sportsikereimhez hasonlóan, hivatásomban, szellemi téren is igyekszem majd maradandó eredményekért küzdeni.”
Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok. Budapest, Sport Lap- és Könyvkiadó, 1956. 74.
Képeslap az Arany Bika szállóról, 1920-as évek
Hajós Alfréd nevéhez fűződik az Aranybika jelenleg is ismert régebbi szárnyának megtervezése. A szálloda korábban egyemeletesként működött, melyet Steindl Imre, az Országház építésze tervezett. 1913-ban kezdték meg lebontását, és két évvel később, 1915-ben elkészült a Hajós Alfréd és Villányi János műépítészek által készített és nevével fémjelzett tervrajzok alapján az eklektikus stílusú, többszintes szálló. Az első világháború árnyékában épült Aranybikát szeptember elején nyitották meg: „ma ujra élet költözik a megujult Bikába, amely hasonlithatatlanul szebb, nagyobb arányu s modernebb, mint annak előtte volt. Bizonyára egyik látványossága lesz Debrecennek.” (Debreczeni Ujság 1915. szeptember 4.) Míg Oláh Gábor a következő verssorokkal emlékezett meg az új épületről [1]
„Megrázkódott az ősi ház
S bíbort öltött magára,
Ezer ablakkal néz le most
Nagy Debrecen porára.
Mint egy tündérvár, úgy forog
Színarany kacsalábon.
Két szellem kergetőzik benne:
Víg élet s tarka álom.”
Oláh Gábor: Házavatás. Az új „Arany Bika” megnyitására. Németh Andrásnak hálával és tisztelettel
A Déri Múzeum gyűjteményében található tervrajzok 1912–1913-ból származnak, amelyek szintén sugallják a monumentalitást. A lapokon a három emelet, a földszinti díszterem, a manzárd és a színház (koncertterem) alaprajzai láthatók. Ezek alapján a leendő vendégeket 192 – legszebb és legjobb felszereléssel ellátott – szoba, földszinten kávéház és éttermek, díszterem, fürdő és színház várták. A tervrajzok bemutatásukkor nagy tetszést arattak, a közönség követelte a szálloda minél hamarabbi megépítését.
Az “Arany Bika” nagyszálló és vigadó építkezési tervrajzai. Készítette Hajós Alfréd és Villányi János műépítészek. Budapest, 1913.
Hajós Alfréd által tervezett épületekkel országszerte találkozhatunk, különösen a sportépítészetben (például újpesti sporttelep, margitszigeti sportuszoda, győri versenyuszoda) alkotott maradandót.
Úszóintézet Debrecenben
Úszó olimpikonjaink, bajnokaink többsége már kicsi koruktól kezdve úszóklubokban és egyesületekben bizonyították tehetségüket, vannak, akik ott sajátították el az alapokat. Debrecenben a 19. század végén találkozhatunk az úszásoktatás intézményesült formájával, miként azt a Veiner/ Weiner Frigyes nevére kiállított oklevél tanúsítja, amelyet a Szikszay Gyula úszó-intézet állított ki 1898 augusztusában.
Szikszay Gyula gazdag földbirtokos és vállalkozó volt, ő emeltette az egykori Margit-fürdőt, amely 1888-ban nyitotta meg a kapuit az István Gőzmalom közelében. A források szerint a fürdő „modern igényeknek megfelelő kényelemmel és fényes berendezéssel” felszerelt volt, amely „a közegészségügynek, az uszási és korcsolyázási sportnak, a szórakozásnak, mintegy varázsütésre fényes csarnokai” keltek ki a földből”. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően valóban széleskörű szolgáltatások várták a polgárokat: fedett medencék, kádas, gőz- és habfürdők, zuhanyzók, büfék, kisebb egészségügyi termek, fodrászat-manikűr, táncterem, színpaddal, impozáns rendezett parkjában séták mellett nyáron kerékpározni, télen korcsolyázni lehetett. Belső kialakítása is figyelemreméltó, hatalmas gránitoszlopok tagolták a tereket. Később munkásotthon nyitotta meg a kapuját, s egyre inkább a munkások helyévé és központjává vált a fürdő és területe. A Margit-fürdőt 1941-ben bontották el.
Képeslap a Margit-fürdőről, 1910-es évekSzékely Árpád – Mendlik Oszkár: Margit fürdő, 1896 akvarell, papír
A Margit fürdőn működött a város első sportolásra alkalmas medencéje, ahol az úszásoktatás is folyhatott. Weiner (Grünwald) Frigyes lakatostanonc volt, alig 13 évesen tette le úszási nagy próbáját. Bár az úszás kedvelt mozgásforma volt a korszakban, mégis a helyi sportéletben kevésbé tudott gyökeret verni, inkább kikapcsolódásként tekintettek rá. Egy 1940-ben készült sporttörténeti összegzés a Debrecenben működő sporttevékenységek közül az úszást gyengének tartotta, egy Újpestre került tehetséget, országos hátúszóbajnokságot megnyerő úszót emelt ki. A vízisport többi ága, a műugrást leszámítva, ugyancsak kevésbé volt jelen a cívisvárosban.
A Kutasi Imre intézetében nyomtatott oklevélen női úszók alakjával is találkozhatunk, amely bizonyítja, hogy e sport és mozgásforma a hölgyek körében is kedvelt volt. A felvetést megerősítik Szabó Magda sorai, aki a Régimódi történetben megemlékezik a Margit fürdőről, annak tulajdonosáról, Szikszay Gyuláról és feleségéről is. A fürdő névadó asszonya, Szikszay Gyuláné Jablonczay Margit egyben az írónő anyai nagyapjának lánytestvére volt:
„Szikszay Gyula úszóintézete Kutasi úr nyomdájában készített, vastag papírra nyomott úszási oklevelén, amelyen a pecsétet négy, az elejét nemigen, inkább a hétét és görcsre kötött farkát mutogató hableány ölelte, az intéezet tulajdonosa, Szikszay Gyula és azz igazgató Jablonczay egy csíkos nadrágos, fejest ugró s minden fizikai törvényt semmibe vevő férfi (a fejjel lefelé zuhanó atléta fejéről nem esik le a simléderes kis kalap!), és a két csíkos derekú, kacér, a térd alatt harisnyában végződő bugyogóban éppen szintén ugrani készülő befűzött, nagy fenekű hölgy képével ékesített papíron 1898. július 25. napján azt igazolták, hogy részükről ezennel bebizonyítatik, miszerint az intézet növendéke, Bartók Bella kisasszony az úszási nagy próbát letette.”
Szabó Magda: Régimódi történet. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999. 272.
Úszási oklevél 1898-ból
Csak a századforduló után rendezték az első női úszóversenyeket, az újkori olimpiák történetében pedig először 1912-ben, Stockholmban mérhették össze erejüket a nők gyorsúszásban. Az első magyar női úszó az 1924-es párizsi olimpián tűnt fel, az első magyar női úszó érem pedig 1948-ban Londonban született Novák Évának köszönhetően, aki bronzérmes lett 200 méteres mellúszásban. Innentől kezdve az olimpiai és egyéb sportjátékokon folyamatosan eredményesen szerepeltek és szerepelnek mind a mai napig a női úszóink.
[1] A költő naplója szerint azonban az avató ünnepségen nem ez a vers hangzott el, hanem a Debrecenhez c. költeménye
Irodalomjegyzék:
Csobán Endre (szerk.): Debrecen Sz. Kir. város és Hajdú vármegye. Budapest, Merkantil Nyomda, 1940. Vármegyei szociográfiák 12-13.
Debreczeni Ellenőr 1887. július 23.
Debreczeni Képes Kalendáriom 1903.
Debreczeni Ujság 1915. szeptember 4.
Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok. Budapest, Sport Lap- és Könyvkiadó, 1956.
Oláh Gábor: Házavatás. Az új „Arany Bika” megnyitására. Németh Andrásnak hálával és tisztelettel
Debrecen gazdag sporttörténelmében is előkelő helyet foglal el a vívás. A források alapján 1867-től eredeztethetjük a debreceni vívósport szervezett keretek közti működését. Ebben az évben alakult meg a Debreceni Tornaegylet. Az egyleten belül pedig a kezdetektől jelen voltak a vívók. Az 1900-as évektől pedig már a Debreceni Vívó Club is létezett. Hamarosan kiemelkedő vívótehetségek is gazdagították a város sportéletét, elsősorban katonavívók.
Így Békessy Béla (1875–1916) százados is debreceni gyökerekkel rendelkezett, sírja a Köztemetőben található. Pályafutása kiemelkedő eseménye volt az 1912-es stockholmi nyári olimpia, ahol kard egyéniben 2., tőr egyéniben 7. helyezést ért el. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy kard és tőr fegyvernemben 1902–1907 között nyolcszoros magyar bajnok volt. Nevét a debreceni Békessy Béla Vívó Club viseli és gondoskodik egyben a debreceni vívóutánpótlás képzéséről.
Tersztyánszky Ödön (1890–1929) ezredes életútjának szintén vannak debreceni vonatkozásai, hiszen 1908-ban a debreceni 3. honvéd gyalogezred kötelékébe került. Első vívóversenyei erre az időszakra esnek a Debreceni Vívó Club színeiben. Az első világháborúban több alkalommal is megsérült, hadifogságból történt szökése folyamán pedig jobb keze szenvedett súlyos sérülést. A világháború után Borsody László katonai vívómester tanította újra vívni, de már bal kézzel! Így szerzett a párizsi, 1924-es olimpián ezüst- és bronzérmet, majd az 1928-as olimpián kard egyéniben és csapatban is aranyat. A magyar bajnokságokon 1924–1928 között tíz arany és egy ezüst érem fűződik a nevéhez.
A gyűjteményeinkből három tárgyat választottunk ki tisztelgésképpen valamennyi vívóink előtt.
Az első tárgy egy alpakka serleg, melynek felirata: BÉKESSY BÉLA VIVÓ CLUB CLUBBAJNOKSÁG 1927 VERSÉNYI TIBOR DIJA.
Békessy Béla Vivő Club Clubbajnokság 1927. Dr. Hadházy Levente sportdíja
A további tárgyak már sporteszközök, egy vívósisak és egy kard. A három tárgyat a sporton túl összekapcsolja az is, hogy Hadházy Zsigmond, Debrecen volt főispánjának fia, Hadházy Levente hagyatékából kerültek a múzeum gyűjteményébe Debrecen sportéletének eme fontos emlékei.
Dr. Hadházy Levente vívósisakja és kardja
A fentieken kívül továbbá egy fényképet, egy oklevelet és két meghívót szeretnénk bemutatni.
A fényképen nyolc férfit láthatunk műtermi környezetben, négyen ülnek, négyen állnak. Kezükben fegyvert, kardot, tőrt tartanak, lábaiknál vívósisakok és talán néhány kesztyű fekszik. A kép kartonlapra kasírozott, a felvétel alatt a képhez tartozó szöveg felsorolja a képen látható vívókat, a dátumot és a helyszínt is. Az eladó a felvételt az első debreceni vívóklubként azonosította, 1869-ből. A Debreceni Tornaegylet ekkor már két éve működött, így a képen látható urak minden bizonnyal a tornaegylet keretein belül működő „vívókülönítmény” tagjai lehetnek. Sajnos, nevük Debrecen sportkronológiájában nem szerepel. A felvétel ennek ellenére Debrecen sporttörténetében és fényképészettörténeti szempontból is kiemelkedő darab. A felvétel háttere alapján a kép a Letzter Testvérek debreceni műtermében készült.
Fénykép az első debreceni vívóklubról, 1869.
Az oklevelet is nevezhetjük egyedülálló ritkaságnak, hiszen egy gyors internetes keresés összesen egy találatot adott ilyen oklevélről egy múzeumi közleményben. Nagyon kedves barátom, aki a legnagyobb vívástörténeti gyűjteménnyel rendelkezik, szóbeli közlése szerint több évtizedes gyűjtői pályája alatt egyetlen példányt tudott gyűjteményébe megszerezni és másik darabbal nem találkozott!
Az oklevelet Vecsey Zoltán nevére állították ki Debrecenben, 1894-ben. Az oklevelen Hoffman József, K. Nagy Kálmán és Tüdős János neve mellett Chappon Samu svéd tornász, torna tanár és vívó mester neve is olvasható pecsétjével együtt. Az oklevélen szereplő “Épség, erő, egyetértés” az 1885-ben megalakult Újpesti Torna Egylet jelmondata volt. A csehországi Troppau (ma Opava) városában nyomtatott igényes oklevélen további erre vonatkozó adat viszont nem található.
Szabadvivászati oklevél Vecsey Zoltán részére, 1894.
A két meghívó 1932-ből (X. nyári olimpiai játékok, Los Angeles, Piller György kard egyéni és a férfi kardcsapat arany érmet szerzett) és 1933-ból származik. Ezekkel kapcsolatban a korabeli sportnapilap beszámolóit ajánljuk olvasásra. A tartalmas beszámolókat csak annyival kiegészítve, hogy akit érdekelnek a magyar vívósport méltatlanul elfelejtett vagy elfelejtetett alakjai, keressenek rá Borsody László vívómesterre és Jekelfalussy Piller György nevére, nem feledve azt, hogy Békessy Béla vívómestere is Borsody László volt! Csodálatos életutakat ismerhetnek meg, megéri lelassítani az időt és elmélyülten olvasni!
Békessy Béla Vívó-Club meghívói 1932. és 1933. évből
Hajdú vármegye előkelősége forró ünneplésben részesítette a vívóolimpikonokat Debrecenben Nyíregyházáról Debrecenbe utaztak a vívóolimpikonok, hogy a vívás egyik legerősebb vidéki állomásán bemutassák kivételes tudásukat. Délután 5 órakor érkeztek meg s a pályaudvaron meleg fogadtatást rendeztek nekik. A híres debreceni ötösfogat vitte őket az Arany Bikába, ahol este 7 órakor kezdődött a vívóbemutató. Hajdú vármegye előkelősége, estélyi ruhás közönsége lelkes és forró ünneplésben részesítette a világbajnok csapatot. A vívóporondon Vay László főispán mondott ünnepi beszédet. Az ünneplés után bemutatók következtek. Santelli Petschauerrel iskolázott, utána Borsodi mutatott be iskolát Pillerrel. Majd Nagy-Glykais, Betzner-Ferenczi, Kabos-Gerevich, Kabos-Nagy, Glykais-Ferenczi, Betzner-Gerevich bemutató asszó következett. Utána rendkívüli érdekességben volt módja gyönyörködni a debreceni közönségnek: Bogáthy (Bogén) alezredes vívott leányával, Bogén Ernával s végül az est fénypontjaként Piller asszózott Petschauerrel. A közönség az olimpiai vívók munkáját nagy tetszéssel szemlélte és minden mérkőzés után tapsorkánnal jutalmazta. A vívóakadémia után a vívók bankettre gyűltek egybe, amelyen a debreceni előkelőség tovább ünnepelte a győztes csapatot.
Nemzeti Sport, 1932. október 18. Kedd
Gerevich Aladár a Békessy Béla-emlékverseny valószínű győztese. A Békessy Béla-emlékverseny néhány esztendővel ezelőtt a szezon legszebb eseményei közé sorolt. A háború utáni idők fellángolásában a bajnoki mezőnnyel volt egyenrangú a debreceni verseny. Posta, Tersztyánszky, Rády, Tóth, Uhlyarik nyert Békessy-versenyt. Aztán a nehéz idők megőrölték a Békessy-verseny nimbuszát és most egy-két éve sokkal szerényebb keretek közé szorult. Ennek elsősorban anyagi okai vannak. Az egyesületek olyan szegények, hogy nem képesek elküldeni versenyzőiket messzebb fekvő vidéki városokba. A vívóknak sincs arra pénzük, hogy hosszabb kirándulásokat tegyenek. De egy-két évig visszatartotta a vívókat a versenytől a kétségtelenül elharapódzott primadonna-szellem. Szerencsére ez a primadonna-szellem az újabb generáció sorában kiveszőben van s ez nagyrészben a H(onvéd)T(iszti)V(ívó)K(lub) érdeme, amely versenyzőit sikeresen távol tartotta ettől a káros szellemtől. A vidéki versenyek válsága most már csaknem kizárólag anyagi okokra vezethető vissza. Ha az egyesületek anyagi helyzete megjavul, akkor a nagy, hagyományos vidéki versenyek újra felölthetik azt a keretet, amit régebben betölthettek. Az idei Békessy-verseny megrendezése nagy feladatot rótt a debreceniekre. A rendezőség azonban nagy áldozatok árán mégis csak összehozta a versenyt, ami annál is fontosabb, mert Debrecennek ma már jelentős vívógárdája van s azoknak a fővárosi vívókkal való versenyzése a klubnak létérdeke. Az idei versenyre kisszámú, de igen előkelő mezőny utazik el a fővárosból. Gerevich Aladár, Maszlay Lajos, Tímár Gyula, Herendy Béla, Kőszeghy Attila utazik Budapestről a legjobbak közül. A debreceni vívók pedig a tehetséges Vikollal az élen teljes számban elindulnak. A versenynek a papírforma szerint Gerevich a favoritja s a legutóbbi formája alapján bátran jósolhatjuk győztesnek. A HTVK pompás vívói akadályozhatják meg győzelmét. Különösen Maszlay készül nagy lelkesedéssel a versenyre, amelyen a legutóbb mutatott ingadozó eredményeit akarja előkelő helyezéssel jóvátenni. A Debrecenben ma eldöntésre kerülő Békéssy Béla-emlékversenyre a legtöbb benevezett már tegnap este megérkezett Debrecenbe. A fővárosi versenyzők közül Maszlay, Kőszeghy, Eckl, Dingfelder, Tímár, Idrányi érkezett meg tegnap este Kalmár István szövetségi kiküldöttel egyetemben s mára várják Gerevich érkezését.
Nemzeti Sport, 1933. május 14. Vasárnap
Tímár Gyula HTVK nyerte a Békessy Béla emlékversenyt
Előkelő közönség előtt zajlott le ma este a Békessy Béla-emlékverseny döntője. (Az előmérkőzések nem sok izgalmat hoztak, meglepetésnek számít Kőszegi és Vikol kiesése.) A kilences döntő sok szép asszót hozott s végül is alábbi sorrend alakult ki: 1. Tímár Gyula HTVK 7 gy., 2. Maszlay Lajos HTVK 6 gy., 3. Herendi Béla HTVK 5 gy., 4. Fiala Ottó MAC 5 gy., 5. Idrányi Ferenc HTVK 4 gy., 36 adott tus, 6. Dingfelder RÁC 4 gy, 34 adott tus, 7. Eckl Viktor RÁC 3 gy., 8. Király György BBVC 2 gy., 9. vitéz Bogáthy Albert BBVC. A verseny után Vay László báró főispán osztotta ki ünnepélyes keretek között az értékes tiszteletdíjakat. Herendinek és Fialának a tusaránya is egyenlő volt s ezért döntő asszót vívtak, amelyet Herendi nyert meg 5:3-ra.
Nemzeti Sport, 1933. május 15. Hétfő
Háromévi szünet után újra megtartotta a Békessy Béla Vívó Club nevezetes Békessy-emlék- versenyét. A verseny nagyon szépen sikerült, nyílt küzdelem volt, amely nagyon emlékeztetett a régi híres Békessy-versenyekre, amelyekben a legjobbak küzdöttek és amelyeket a város közönségének színe-java nézett végig. A régi Békessy-verseny mindig a bajnokság után a legnagyobb kardvívóeseménynek számított, amelyen való részvétel minden vívó számára nagy élmény volt. A Békessy-versenyt vasárnap sokkal kevesebb néző nézte végig, mint a hajdani nagy küzdelmeket, jóllehet a rendezőség mindent elkövetett a verseny közönségsikere érdekében. Sajnos, a nehéz viszonyok megakadályozzák a közönségsikert még a legszebb esemény számára is. A Békessy BVC vezetősége azonban az előrelátható ráfizetéstől sem riadt vissza, hogy versenyét megrendezze és biztosítsa a Békessy Béla emlékezetére kiírt verseny folytonosságát. Nagyon helyesen és sportszerűen minden áldozatot meghozott a sport érdekében és ezt a törekvését siker koronázta. Ha nem is anyagi siker, de sportbeli siker mindenesetre! Nagyon szép versenyt vívtak Békessy emlékezetére – s a rendezőség példát mutatott arra, hogy lelkes munkával kell fenntartani a színvonalat akkor is, ha ez nem megy olyan könnyen, mint néhány évvel ezelőtt.
2023. június 24-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján tekintheti meg először a nagyközönség a Déri Múzeum megújuló helytörténeti kiállítását, a Cívisek világát. A következőkben az új részegységek kurátorainak írásait olvashatják egy-egy kiemelt tárgyról.
Szerző: Váradi Katalin
A helytörténeti kiállítások során a látogató gyakran találkozhat céhládával, mint kiállítási tárggyal. Általában zárt állapotban látható, egy-egy mesterséget bemutatva, olykor a helyi bútorművészetet dicsérve.[1] A Cívisek világa kiállításban viszont nyitott formában jelenik meg a céhláda, amellyel a céh, a céhközösség szerepére kívánjuk felhívni a figyelmet. Emellett a célunk ezzel az is, hogy a korábbi kiállítások során megjelent, szerepelt, látott tárgyakat más megközelítéssel, újszerű szemléltetéssel mutassuk be a közönségnek.
Kerékgyártó céhláda, 1779. a Megmaradás városa – A szabadság ára c. kiállítási egységben
A Megmaradás városa – A szabadság ára c. kiállítási egység arra a kérdésre keresi a választ, hogy Debrecen a legzivatarosabb időszakban, a három részre szakadt Magyar Királyság idején minek köszönhette megmaradását? Hogyan boldogult az adózások, sarcok világában, miként élte túl a fosztogatásokat, támadásokat, a járványokat és a tűzvészeket? Ugyanis a sok megpróbáltatás dacára ezt a közel 150-200 évet a cívisváros aranykorának nevezik.
Több tényezőt lehet megemlíteni, de fontos hangsúlyozni, hogy ezek együttesen, egymást erősítve segítették Debrecent a túlélésben és újjászületésben. A városi vezetés, a vallás mellett a város gazdagsága, kereskedelme és kézműipara egyaránt meghatározó tényezőnek bizonyult a fennmaradásban. Utóbbinak alapja a céh, a céhközösség volt, melynek erejét és szerepét talán a céhládával lehet szemléletesen érzékeltetni.
A céhláda egy céh életében az egyik legfontosabb tárgyi kellék volt, ebben tartották a céh értékeit, mint például a céhszabályzatot, kiváltságlevelet, jegyzőkönyvet, egyéb fontos iratokat, a pecsétnyomót, ezüstedényeit/ poharait, s természetesen a pénzt is. Gyakran rendelkezett rejtett fiókkal. A céhláda a céhközösség összetartó erejét fejezte ki, sok esetben magát a céhet céhláda kifejezéssel is illették. A nyitott céhláda pedig ünnepélyes alkalmat jelentett, ilyenkor tisztességes öltözékben, fedetlen fővel és fegyvertelenül lehetett megjelenni. Büntették és tiltották az illetlen viselkedést és beszédet. A nyitott céhláda előtt zajlott valamennyi szertartás (pl. céhmester választás, inasfelszabadítás… stb.), és az egymás közötti peres ügyeket is itt rendezték:
„a Czéhbeli gyülekezetben vétettessék fel, mely alkalmatossággal mind a panaszt tévő, mind a panaszlott fél, ülő székeikről fel kelljenek, s a Czéh láda mellé alván, a dolgot tisztességesenn és illendőképen terjesszék elő”
Kerékgyártó céh artikulusai 1828., 40. cikkely. Idézi: P. Szalai Emőke: Debreceni céhládák. In: Dankó Imre – Módy György – Ujváry Zoltán (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979. Debrecen, 1981. 118.
A fentiek mellett a céhláda más szimbolikus jelentőséggel is bír. A céhekben uralkodó szigorú előírások, normák tulajdonképpen visszaköszöntek a korabeli Debrecen mindennapjainak szokásaiban, puritán erkölcseiben, melyeket a városi vezetés és a református vallás alakított ki. Ezek visszaköszönnek a céh életében is, melyeket a céhszabályzat, artikulus rögzített. Az artikulusok megbecsültségét jelzi az, hogy bekötésük könyvkötőmesterek által történtek, közülük számos darab iparművészeti jelentőséggel rendelkezik. Az ötvösök céhszabályzata például – amely egykorú másolatban maradt fenn – aranyozott színű, barnabőrbe borított fatáblás kötéssel ellátott dokumentum. Már maguk az előírások is utalnak a fentebb említett tényezők fontosságára, például a 34. cikkely a vallás, az egyház meghatározó szerepét idézi meg:
„Továbbá miért hogy az úristen azokat szokta megáldani, az kik ő felségét tisztölik és az ő anyaszentegyházát elősegítik, annak okáért végeztük ezt, hogy az beálló pénznek, tudniillik az ide fel megmondott nyolcz forintnak harmadrésze az ecclesiához járjon és két része az céhnek maradjon…”
Vagyis benne van az, hogy a kitartást, a jó erkölcsöt és magaviseletet az Isten elismeri, meglesz a méltó jutalom érte a későbbiekben. Debrecen esetében mindez a kiválasztott közösség érzetével társult.
2023. április 11-én, a város napján a közönség betekintést nyerhetett a Cívisek világa kiállításba a 7 tárgy – 7 történet rendezvényén keretén belül, ahol a részegységek kurátor muzeológusai meséltek egy-egy kiállítási tárgyon keresztül az egység témájáról és üzenetéről. Ennek során az ötvös céh céhládája és artikulusa került bemutatásra, amelyek egyúttal a legkorábbi céhes tárgyi emlékek közé tartoznak. A céhszabályzat 1600-ból származik, míg a céhláda 17. századból való. Bár egyszerű, díszítetlen megjelenésű – nincs felirat, s ábrázolás rajta –, a keményfából kialakított szerkezet, rejtett rekeszeivel és fiókjaival együtt mégis a debreceni bútorművesség meghatározó darabjának, típusának számít. Kulcspajzsának kialakítása figyelemre méltó, empire jellegű. Az ötvös céh a korszakban Debrecen egyik legjelentősebb céhének számított. Termékeivel sokszor segítette a várost a sarcok és adók kifizetésében – gondoljunk csak például a fejedelmeknek és más uralkodóknak ajándékozott díszfegyverekre, díszedényekre. Emellett tagjai közül többen rendszerint betöltöttek valamilyen tisztséget a városi vezetésben szenátorként vagy esküdtbíróként. Sőt főbíró is került ki soraikból Szegedi Gáspár személyében, aki 1644-ben állt a város élén.
Az ötvös céh céhládája (17. század) és artikulusa (1600)
Ugyancsak számos érdekességgel szolgál a fentebb említett tárgyak bekerülése is: a ládára Zoltai Lajos bukkant rá 1906-ban egy Csokona utcai lakásban. A tulajdonos, Lőrincsák László özvegye volt. Lőrincsák László a 19. század végén neves aranyművese, ékszerüzlete és műhelye a Széchenyi utcai Degenfeld-házban volt található. Ismertebb munkája közé tartozik a Kossuth utcai református Verestemplom ezüst keresztelőtálja 1886-ból. Valószínűleg az utolsó céhmesterek családjaitól szerezhette meg ezeket a tárgyakat Lőrincsák László. A történet szomorúsága az, hogy csak a céhláda, illetve máshonnan az artikulus került elő, a többi céhes anyag és tárgy az idők során elkallódott:
„megfelelő hatósági ellenőrzés és intézkedés hiányában magántulajdonná lett; lasanként szétszóródott, hasznavehetetlennek vélt lim-lomként elpusztult. A céh irattárának, jegyző- és számadókönyveinek elkallódását sajnáljuk a legjobban.”
(Zoltai Lajos: Ötvösök és ötvösművek Debrecenben. Adalékok a debreceni ötvösség történetéhez. Debrecen, 1937. 46.)
Ez is mutatja, illetve a kiállítással is szeretnénk az üzenni, hogy fontos a hagyományok, emlékek és tárgyi értékek megőrzése, átadása, hogy a múltat az utókor is megismerhesse.
[1] A debreceni asztalos céhnél például sokáig a remekvizsga tárgya volt a céhláda elkészítése, illetve megtervezése, az asztalos mesterrajzokon is rendszerint feltűnik a céhláda.
Irodalomjegyzék:
Grotte András: Kísérlet néhány magyarországi ötvösjegy feloldására XVII. Művészettörténeti Értesítő, 66. évf., 1. sz., 2017., 117–134.
P. Szalai Emőke: Debreceni céhládák. In: Dankó Imre – Módy György – Ujváry Zoltán (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979. Debrecen, 1981. 117–156.
Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez. In: Gazda László – Módy György – Ujváry Zoltán (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988. Debrecen, 1990. 93–150.
Zoltai Lajos: Ötvösök és ötvösművek Debrecenben. Adalékok a debreceni ötvösség történetéhez. Debrecen, 1937.
