2023. június 24-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján tekintheti meg először a nagyközönség a Déri Múzeum megújuló helytörténeti kiállítását, a Cívisek világát. A következőkben az új részegységek kurátorainak írásait olvashatják egy-egy kiemelt tárgyról. 

Szerző: Váradi Katalin

A helytörténeti kiállítások során a látogató gyakran találkozhat céhládával, mint kiállítási tárggyal. Általában zárt állapotban látható, egy-egy mesterséget bemutatva, olykor a helyi bútorművészetet dicsérve.[1] A Cívisek világa kiállításban viszont nyitott formában jelenik meg a céhláda, amellyel a céh, a céhközösség szerepére kívánjuk felhívni a figyelmet. Emellett a célunk ezzel az is, hogy a korábbi kiállítások során megjelent, szerepelt, látott tárgyakat más megközelítéssel, újszerű szemléltetéssel mutassuk be a közönségnek.

A Megmaradás városa – A szabadság ára c. kiállítási egység arra a kérdésre keresi a választ, hogy Debrecen a legzivatarosabb időszakban, a három részre szakadt Magyar Királyság idején minek köszönhette megmaradását? Hogyan boldogult az adózások, sarcok világában, miként élte túl a fosztogatásokat, támadásokat, a járványokat és a tűzvészeket? Ugyanis a sok megpróbáltatás dacára ezt a közel 150-200 évet a cívisváros aranykorának nevezik.

Több tényezőt lehet megemlíteni, de fontos hangsúlyozni, hogy ezek együttesen, egymást erősítve segítették Debrecent a túlélésben és újjászületésben. A városi vezetés, a vallás mellett a város gazdagsága, kereskedelme és kézműipara egyaránt meghatározó tényezőnek bizonyult a fennmaradásban. Utóbbinak alapja a céh, a céhközösség volt, melynek erejét és szerepét talán a céhládával lehet szemléletesen érzékeltetni.

A céhláda egy céh életében az egyik legfontosabb tárgyi kellék volt, ebben tartották a céh értékeit, mint például a céhszabályzatot, kiváltságlevelet, jegyzőkönyvet, egyéb fontos iratokat, a pecsétnyomót, ezüstedényeit/ poharait, s természetesen a pénzt is. Gyakran rendelkezett rejtett fiókkal. A céhláda a céhközösség összetartó erejét fejezte ki, sok esetben magát a céhet céhláda kifejezéssel is illették. A nyitott céhláda pedig ünnepélyes alkalmat jelentett, ilyenkor tisztességes öltözékben, fedetlen fővel és fegyvertelenül lehetett megjelenni. Büntették és tiltották az illetlen viselkedést és beszédet. A nyitott céhláda előtt zajlott valamennyi szertartás (pl. céhmester választás, inasfelszabadítás… stb.), és az egymás közötti peres ügyeket is itt rendezték:

„a Czéhbeli gyülekezetben vétettessék fel, mely alkalmatossággal mind a panaszt tévő, mind a panaszlott fél, ülő székeikről fel kelljenek, s a Czéh láda mellé alván, a dolgot tisztességesenn és illendőképen terjesszék elő”

Kerékgyártó céh artikulusai 1828., 40. cikkely. Idézi: P. Szalai Emőke: Debreceni céhládák. In: Dankó Imre – Módy György – Ujváry Zoltán (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979. Debrecen, 1981. 118.

A fentiek mellett a céhláda más szimbolikus jelentőséggel is bír. A céhekben uralkodó szigorú előírások, normák tulajdonképpen visszaköszöntek a korabeli Debrecen mindennapjainak szokásaiban, puritán erkölcseiben, melyeket a városi vezetés és a református vallás alakított ki. Ezek visszaköszönnek a céh életében is, melyeket a céhszabályzat, artikulus rögzített. Az artikulusok megbecsültségét jelzi az, hogy bekötésük könyvkötőmesterek által történtek, közülük számos darab iparművészeti jelentőséggel rendelkezik. Az ötvösök céhszabályzata például – amely egykorú másolatban maradt fenn – aranyozott színű, barnabőrbe borított fatáblás kötéssel ellátott dokumentum. Már maguk az előírások is utalnak a fentebb említett tényezők fontosságára, például a 34. cikkely a vallás, az egyház meghatározó szerepét idézi meg:

„Továbbá miért hogy az úristen azokat szokta megáldani, az kik ő felségét tisztölik és az ő anyaszentegyházát elősegítik, annak okáért végeztük ezt, hogy az beálló pénznek, tudniillik az ide fel megmondott nyolcz forintnak harmadrésze az ecclesiához járjon és két része az céhnek maradjon…”

Vagyis benne van az, hogy a kitartást, a jó erkölcsöt és magaviseletet az Isten elismeri, meglesz a méltó jutalom érte a későbbiekben. Debrecen esetében mindez a kiválasztott közösség érzetével társult.

2023. április 11-én, a város napján a közönség betekintést nyerhetett a Cívisek világa kiállításba a 7 tárgy – 7 történet rendezvényén keretén belül, ahol a részegységek kurátor muzeológusai meséltek egy-egy kiállítási tárgyon keresztül az egység témájáról és üzenetéről. Ennek során az ötvös céh céhládája és artikulusa került bemutatásra, amelyek egyúttal a legkorábbi céhes tárgyi emlékek közé tartoznak. A céhszabályzat 1600-ból származik, míg a céhláda 17. századból való. Bár egyszerű, díszítetlen megjelenésű – nincs felirat, s ábrázolás rajta –, a keményfából kialakított szerkezet, rejtett rekeszeivel és fiókjaival együtt mégis a debreceni bútorművesség meghatározó darabjának, típusának számít. Kulcspajzsának kialakítása figyelemre méltó, empire jellegű. Az ötvös céh a korszakban Debrecen egyik legjelentősebb céhének számított. Termékeivel sokszor segítette a várost a sarcok és adók kifizetésében – gondoljunk csak például a fejedelmeknek és más uralkodóknak ajándékozott díszfegyverekre, díszedényekre. Emellett tagjai közül többen rendszerint betöltöttek valamilyen tisztséget a városi vezetésben szenátorként vagy esküdtbíróként. Sőt főbíró is került ki soraikból Szegedi Gáspár személyében, aki 1644-ben állt a város élén.

Ugyancsak számos érdekességgel szolgál a fentebb említett tárgyak bekerülése is: a ládára Zoltai Lajos bukkant rá 1906-ban egy Csokona utcai lakásban. A tulajdonos, Lőrincsák László özvegye volt. Lőrincsák László a 19. század végén neves aranyművese, ékszerüzlete és műhelye a Széchenyi utcai Degenfeld-házban volt található. Ismertebb munkája közé tartozik a Kossuth utcai református Verestemplom ezüst keresztelőtálja 1886-ból. Valószínűleg az utolsó céhmesterek családjaitól szerezhette meg ezeket a tárgyakat Lőrincsák László. A történet szomorúsága az, hogy csak a céhláda, illetve máshonnan az artikulus került elő, a többi céhes anyag és tárgy az idők során elkallódott:

„megfelelő hatósági ellenőrzés és intézkedés hiányában magántulajdonná lett; lasanként szétszóródott, hasznavehetetlennek vélt lim-lomként elpusztult. A céh irattárának, jegyző- és számadókönyveinek elkallódását sajnáljuk a legjobban.”

(Zoltai Lajos: Ötvösök és ötvösművek Debrecenben. Adalékok a debreceni ötvösség történetéhez. Debrecen, 1937. 46.)

Ez is mutatja, illetve a kiállítással is szeretnénk az üzenni, hogy fontos a hagyományok, emlékek és tárgyi értékek megőrzése, átadása, hogy a múltat az utókor is megismerhesse.

---

[1] A debreceni asztalos céhnél például sokáig a remekvizsga tárgya volt a céhláda elkészítése, illetve megtervezése, az asztalos mesterrajzokon is rendszerint feltűnik a céhláda.

Irodalomjegyzék:

• Grotte András: Kísérlet néhány magyarországi ötvösjegy feloldására XVII. Művészettörténeti Értesítő, 66. évf., 1. sz., 2017., 117–134.
• P. Szalai Emőke: Debreceni céhládák. In: Dankó Imre – Módy György – Ujváry Zoltán (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979. Debrecen, 1981. 117–156.
• Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez. In: Gazda László – Módy György – Ujváry Zoltán (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988. Debrecen, 1990. 93–150.
• Zoltai Lajos: Ötvösök és ötvösművek Debrecenben. Adalékok a debreceni ötvösség történetéhez. Debrecen, 1937.