Szerző: Novák Ádám – Váradi Katalin

A 2023. augusztus végi budapesti atlétikai világbajnokságon öt debreceni sportoló – mindannyian a Debreceni Sportiskola atlétái – méri össze erejét más nemzetek versenyzőivel. A debreceniek magasugrásban (Török Gergely), rúdugrásban (Klekner Hanga), 100 méteres gátfutásban (Kerekes Gréta, Kozák Luca) és női gerelyhajításban (Szilágyi Réka) állnak rajthoz, s igyekeznek minél eredményesebben szerepelni, egyéni teljesítményüket megdönteni. Közülük talán a legismertebb Kozák Luca, aki a tokiói olimpián a 100 méteres gátfutás elődöntőjében sportszerűségével – ahol elesett, majd felsegítette a szintén az egyik gátban elbukó sporttársát, a jamaicai Yanique Thompsont – hívta fel magára a figyelmet.

Az atlétika a debreceni sportéletben kezdetektől fogva jelen volt; az 1867-ben alakult Debreceni Tornaegylet tagjai például az atlétikai sportok közül gyors-, akadályfutást, árokugrást, súly- és gerelydobást űzték. 1876-ban Debreceni Atlétikai Club néven létrejött a fiókegyesület, amely csupán másfél évig működött. Ennek ellenére az atlétika kiemelt jelentőségű maradt, többek között a századforduló után, 1906-ban a MOTESZ (Magyar Országos Tornaegyletek Szövetsége) egyik bajnokságán a debreceni magasugró csapat szép eredménnyel szerepelt. Ugyanígy érdemes megemlékezni Mudin Imréről, aki az 1912-es stockholmi olimpián 6. helyezést ért el súlylökésben. Ő 1908 és 1911 között a DTE sportolója volt, a súlylökés mellett kalapácsvetésben, diszkoszvetésben, gerelyhajításban és magasugrásban is kiemelkedően teljesített. Az 1920-as évek elején a rúd- és távolugrásban jeleskedtek a debreceni atléták. Ezt követően a két világháború között a debreceni atlétikai életben némi visszaesés következett be, egyrészt anyagi okok miatt, másrészt mivel a kiemelkedő tehetségek a fővárosban folytatták pályafutásukat.

Jelen írásunkban a futás áll középpontban, amely a kezdetektől fogva versenyszámként szerepel(t) az olimpiákon és egyéb sportversenyeken. Ez utóbbira példaként lehet említeni a DTE 1867-ben rendezett első egyleti versenyét, amelynek során a Nagyerdőn futószámokat is rendeztek. A későbbiekben szintén igen népszerűnek bizonyultak a sportolók körében a rövidtávú futóversenyek. De hosszabb távban is lehetőség nyílt a megmérettetésre; 1875-ben Lévai Márton a Református Kollégium diákja nyerte meg a Debrecen-Nyíregyháza közötti táv gyaloglóversenyét. Az első újkori olimpiai játékokon, Athénban Magyarország két bronzérmet szerzett: Szokolyi Alajos 100 méteres síkfutásban, Kellner Gyula pedig maratonfutásban ért el harmadik helyezést. Női atlétikai versenyzők, köztük futók is, csak az 1928-as amszterdami olimpián mérhettek össze erejüket először.

Napjainkban nemcsak sport kedvéért rendeznek futóversenyeket, hanem jótékonysági, emlékezeti és egyéb okokból is. Ez korábban sem volt másképp. A két világháború közötti Debrecenben a korszellemnek megfelelően kiemelt szerep jutott a sportnak. A nevelő és felkészítő célzat mellett összekovácsoló erővel is bírtak a különböző sportesemények. A kegyeleti stafétát a Magyar Atlétikai Szövetség hívta életre, melyet az aradi vértanúk napja környékén bonyolítottak le minden évben:

„október 6. szomorú dátumáról különös kegyelettel emlékezik meg évről-évre a sportoló magyar ifjúság. A csonka ország valamennyi városában kegyeleti staféták futnak a mai napon és viszik a magyar ifjúság megemlékezésének koszorúját a hősi emlékművekhez.”

Debreczeni Újság 1929. október 6.

A váltófutóversenyt az első világháború elesettjei és névtelen hősei tiszteletére rendezték meg. Debrecenben ilyenkor a verseny során a nagyerdei 39-es háborús emlékművet koszorúzták meg, s tartottak emlékünnepséget. A menetrend általában a következőképp zajlott: a jelentkezett csapatok sorszámmal való ellátása, majd elindítása a huszárlaktanyától, a versenyzők futása a lezárt útvonalon a 39-es emlékműig, az utolsó staféta beérkezése után emlékünnepély Himnusszal, emlékbeszédekkel, koszorúzással és a végén Szózattal. A csapatok koszorúinak elhelyezése a beérkezés sorrendjében történt. Ezt követte a díjosztás: külön díjazták a társadalmi sportegyesületek, a középiskolák és a katonai államalakulatok versenyzőit. A versenyt és az ünnepséget több ezres néző kísérte végig figyelemmel.

Ennek az eseménynek tárgyi emléke a most bemutatandó műtárgy. Az 1926-os stafétán résztvevők díjazásban és emlékéremben részesültek. Az alkalomra nem terveztek egyedi éremveretet külön felirattal. Az előlapon a béke és a kegyelet szimbólumát, a babérágat tartó ifjút láthatjuk, felirat nélkül. A hátoldal középső mezejét babérkoszorú határolja, középen utólagos gravírozással, kurzív betűkkel olvasható: Kegyeleti staféta / 1926 / I. Az ezüstözött bronz emlékérem felezett, réz karika segítségével volt felfűzhető, átmérője 28 mm, súlya 16 gramm. Vásárlás útján került múzeumunkba.

(A műtárgy és a fentebb közölt szöveg egy része szerepel a HATÁr-sorSOK c. kiállítási katalógusban. Szerk.: Váradi Katalin. Debrecen, 2021.)

Irodalomjegyzék:

• Debreczeni Újság 1929. október 6.
• Dr. Fésűs László: Hajdú-Bihar megye és Debrecen város sport kronológiája különös tekintettel az olimpiákra. Debrecen, 1994.
• Ez nem semmi! Öt debreceni atlétának lehet szurkolni a világbajnokságon!
• Hadházy Dezső: Debrecen sportja. In: Csobán Endre (szerk.): Debrecen Sz. Kir. város és Hajdú vármegye. Budapest, Merkantil Nyomda, 1940. Vármegyei szociográfiák 12–13.
• Mudin Imre
• Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Bp., Teleki László Alapítvány, 2002.