Az egykori múzeumigazgatóhoz, dr. Sőregi Jánoshoz írt levelek I. rész

Az egykori múzeumigazgatóhoz, dr. Sőregi Jánoshoz írt levelek I. rész

Déri György, Déri Györgyné és Déri Miksa levelei

Szerző: Korompai Balázs

A közelmúltban a fenntartónk jóvoltából Sőregi Jánoshoz, múzeumunk volt igazgatójához írt levelekkel gazdagodtunk. Ezek a levelek 1928–1948 közöttiek. Összesen 38 darab levélről van szó. Ezeket három csoportba osztottam. A legfontosabb csoportot azok a levelek alkotják, melyeket Déri György, Déri Györgyné és Déri Miksa írtak. A második csoport az, amely Sőregi méhkasalakú üregekkel foglalkozó feltárásaihoz kapcsolódnak. A harmadik egység pedig az egyéb témákat jelenti. A levelek forrásközlésére ebben a sorrendben kerül sor.

A levelek átírása során a nyilvánvaló helyesírási, nyelvhelyességi vagy központozási hibákat, hiányokat a jobb érthetőség miatt javítottam. Néhány esetben előfordult, hogy a kéziratos levélszövegekben egy-egy szó kiolvashatatlan volt, ezt így jeleztem: …
A levelek szövege előtt néhány sorban ismertettem az adott levelet és a hozzá tartozó borítékot is. A leveleket jellemző régies alakokat vagy egyéni írásformákat nem javítottam, mint pl. Debreczen, czím, injektió stb.

Most, a forrásközlés során, csak a levelek szövege kerül megjelenésre, három alkalommal, a fenti felosztás szerint. A levelekben foglaltak elemzése, kísérő tanulmánya később készül el. Fontosnak tartottam, hogy az érdeklődő közönség mielőbb megismerhesse ezt a rendkívül fontos levélanyagot, mivel igen sok és értékes adat található bennük.

1.,

Déri György ezredes autográf, két oldalas levele Sőregi Jánoshoz a hozzá tartozó bélelt borítékkal. 16 filléres (Mátyás-templom) bélyeggel feladva, rajta Budapest 930 jan 13 dátum és debreceni érkezési postabélyegző: Debreczen 930 jan 14. Déri, Budai László u. 6. feladóval és Nagyságos Dr. Sőregi János úrnak A Déri Muzeum 1-őre Debreczen címzéssel.

Bpest, Győr 1930. január hó 12.-én

Mélyen Tisztelt Doktor Úr!

Köszönöm szíves levele megküldését a mellékletekkel. Nagyon meghatott és örömmel telt meg a tudat, hogy megboldogult bátyám emlékét Debreczen város közönsége körében fejlesztik.
Sajnálom, hogy kívánsága egy részét nem teljesíthettem, mert a kívánt levelek stb. már nincsenek tulajdonomban. De szívesen küldöm meg a Münchenben lakó bátyám czímét:

Koloman Déri Künstmaler München
Schwanthalerstrasse No 69./III.

Még egyszer hálás köszönet becses leveléért és bocsánat a késő válaszom miatt.

Szívélyes üdvözlettel és
kiváló tisztelettel

Déri György ezredes

2.,

Déri Györgyné nyolc oldalas, autográf levele Sőregi Jánoshoz a hozzá tartozó, bélelt borítékkal együtt, melyről a bélyeget levágták. A boríték és az első négy oldal gyászkeretes. A boríték hátoldalán a feladó: özv. Déri Györgyné Budapest I. Attila utca 103. és elmosódott debreceni postabélyegző. A címzés: Dr. Sőregi János muzeumigazgató úrnak Debrecen Déri muzeum.

Budapest 1946. Szept 14.

Mélyen tisztelt Igazgató Úr!
Kedves Bátyám!

Augusztus 22-iki kedves levelét a jóleső vigasztaló szavakkal hálásan köszönöm, úgy szintén a búcsúbeszéd másolat megküldését. Nekem is az a kívánságom, hogy tartsuk fenn az állandó összeköttetést, hiszen lassan én maradtam itt mint egyedüli „Déri”. Münchenben lakó kedves sógornőm, Déri Kálmán özvegye még él ugyan, de már szintén 70-en túl van.

Bizonyosan érdekli kedves Bátyámat György utolsó napjai és általában betegségének lefolyása. Amint már régebben megírtuk, György az ostrom alatt kapott először dagadt lábakat és vérkeringési zavarok léptek fel, amiért állandóan vízelhajtó injektiokat kapott és állandóan orvosi kezelés alatt ált. Hónapokig nem járhatott le a lakásról, részint mert a házban nem járt a lift és Ő nehezen tudott járni, másrészt nagyon keveset szabad volt járnia, hiszen annál többet dagadt meg ilyenkor. Úgyhogy, amikor idén tavasszal egy betegtolószéket sikerült megvásárolnom, György ezt boldogan fogadta. Attól kezdve mindennap kitoltam szegénykét a közeli városmajorparkba, ha jó idő volt. Ennek Gyuri igen örült és már mindig sürgetett, mert a nehéz gazdasági és bevásárlási és háztartási munkáim mellett igen sokat akartam Neki is szentelni az időből, úgyis csoda volt, hogy én ezt a nagy strapát kibírtam. – Így volt ez Június 19-ikéig. Akkor lépett fel egy érelzáródás a balalsó lábszáron, azontúl feküdnie kellett már, a láb piros és kék, dagadt lett, a szívműködés azontúl gyengült, kapott szíverősítő injektiokat állandóan, de semmi nagyobb jobbulás nem mutatkozott. A közeli katasztrófát az orvos és sajnos, én is láttam. György is beszélt róla két hét a halála előtt („meglásd meghalok”) mondta. Általában nem beszélt szívesen ilyenekről, mert látta mennyire ragaszkodom hozzá. A múzeummal kapcsolatban csak mindig szerette volna még látni és igen örült a bátyám jelzett jövetelének. Mindketten igen vártuk is.

Az utolsó két héten szinte éjjel nappal az ágya mellett voltam és a karomban feküdt, úgy babusgattam, mint egy beteg gyermeket. Állandóan jajgatott, nem kapott lélegzetet, szörnyű éjjeleink voltak, semmi altató nem segített, állandóan fel le, olyan nyugtalan és gyenge volt a szív. Júl. 19-én fellépett egy tüdővizenyő, azontúl csillapítókat kapott és sokat aludt. Vasárnap este beszélt utoljára kedvesen engem magához ölelve „ich hab Dich sehr gern.” Másnap csak nagy szemekkel nézett rám, meg is értett, mikor hozzászóltam, de már nem beszélt. Kedden délután ¾ 6-kor alvás közben eltávozott tőlem, ott ültem állandóan az ágya mellett. –

Nehéz ebbe a nagy magányba bele szokni, olyan boldog, egyetértő életet éltünk mi ketten, csak a szépségnek, zenének, művészetnek és a szép természetnek éltünk. Igaz, hogy soká anyagi gondjaink nem voltak, nem úgy, mint mostanában. De borzasztó nehéz idők nehezedtek mindnyájunkra. Milyen nagy megnyugtatás ez nekem, hogy mindent meg tudtam Györgynek adni, még azokban a legnehezebb időkben is mindent tudtam neki megszerezni. Most ugyan, ami az ellátást illeti, lényegesen jobb a helyzet, viszont hiányzik a pénz hozzá.

Még nem tudom miből és hogyan fogok élni, a nyugdíjam még nem biztos és ha meg is kapom, igen kevés. A saját két öröklakásom (a 4 szobás lakatlan rom) több a kiadás. Utóbbit el akarnám adni, de avval is a pénzhiány miatt várni kell. Vannak itt még a gyűjteménynek néhány töredék tárgyai, mindenből valami, közte sok törött tárgy, rengeteg edényünk, üvegjeink eltörtek. Majd ha személyesen feljön, kedves bátyám, beszélünk róla még. Nem hiszem, hogy Debrecennek ezekre szüksége lenne, mivel ezek a példányok legtöbbnyire már megvannak. György is inkább Baját említette, mivel ezeknek népies tárgyakból semmijük nincsen.
Kedves Bátyám! A mi nap valamiképpen említette, hogy ki lett fosztva, ha jól értettem ruha kadrobból is van szó? Nem tudom, hogy nem e sértem meg, ha kérdezem, mire lenne szüksége esetleg. Én úgyis György holmiját megtartom, egyelőre fájó érzés, ha csak rájuk pillantok. Ha majd eljön, beszélünk róla.-

Hála Isten, hogy ez az egy kis lakásom ilyen rendbe tudtam hozatni, szép, jól fűthető kályhát is csináltattam, de örült szegény Gyuri, milyen jó meleg is lesz itt „a télen”, mindig mondogatta.

De milyen szomorú és fájó szív lesz itt nekem, ha a jó melegben szegényke nélkül kell itt élnem. –
Egyik jó barátba is nagyon is hamar kellett csalódnom, nagyon csúnyán viselkedett, majd egyszer elmondom, kérem, ne is írjon és ne is említsen engem Tordaynak. György őt sohasem szerette és óvott tőle mindig, nem akartam elhinni, amig ilyen rossz, fájó tapasztalatokat nem szereztem, a jó Isten idejében igy vezérelt és igy jól is van. –

Most úgy írtam, mint egy régi jó barátnak, kiöntöttem szívem bánatát nagy egyedül létemben.

Szívélyes üdvözlettel
szomorú Déri György neje

Déri György ezredes és felesége, Müller Ilona budapesti otthonában
Lükő Gábor felvétele. Budapest ,1940.

3.,

Déri Györgyné három oldalas, autográf levele Sőregi Jánoshoz a hozzá tartozó bélelt borítékkal, 60 filléres (Ipar és mezőgazdaság) bélyeggel, elmosódott budapesti és debreceni postabélyegzővel. Címzett: Dr. Sőregi János muzeumigazgató úrnak Debrecen Déri Múzeum. Feladó: Déri Györgyné ezredes özvegye Bpest. I. Attila utca 103.

Bpest 1946. X. 12.

Kedves Bátyám!

Köszönöm kedves levelét, melyet szept. 28-án hozzám intézett. Szeretem az őszinte beszédet és azért én is úgy tekintem kedves Bátyámat, mint családunk egyik régi tagját, amelynél kipanaszolhatom magamat. Sajnos, rokonaim, két fivérem külföldön élnek, Bécsben, odavaló állampolgárok és bizony ezen nehéz napjainkban sem tudtak mellettem lenni. György is igen szerette főleg Sándor öcsémet, aki jómenő vaskereskedő. Nagy üzlethelyiségei vannak IX. Hörlgasse 4. Neki is György, az én felejthetetlen drága jó uram volt a jótevője, karrierje megalapozásánál. Úgy imádja most is, állandóan annyi szeretettel ír és végtelenül siratja.

Éppen írja, hogy a Wieni Sirboltunkról Frigyes sógorom halála évfordulója napján gondoskodik, rendbe hozatta a sírt, mivel a háború okozta elég sok károk érték.

Két sirbolttal tovább nagy bombakráterek vannak, Szegény jó édesapánk sírja is teljesen eltűnt, csak egy fa jelzi még a helyet.- Másik fivérem, Albert világháborús hadirokkant százados, most a városnál valami állása van, városatya is egyúttal. Mindkettő nős, bécsi feleségük van. Távolabbi rokon több van, de ezek mind néhai mostohaanyám részéről vannak, nem igen levelezem velük. György részéről talán még Dezső öccse él U.S.A.-ban, de két hónap előtt küldött levelemre még nem válaszolt sem Ő, sem felnőtt két gyermeke. Sógornőm, Käthe, Déri Kálmán özvegye él Münchenben, szeretne jönni, de még nem engedik. Igy rokonoktól teljesen elhagyatva, egy pár igen kedves barátnőm körében éldegélek bánatosan, szomorúan. De György velem van, az ő sok-sok jóságával és nagy szeretetével. Az Ő emlékének élek, az Ő vele eltöltött gyönyörű, szép éveknek, hiszen mi annyira egyetértettünk mindenben, mindent és mindenütt együtt voltunk. Hogy gyönyörködtünk egy-egy muzeális, népies darabban, mennyire élveztük a természet mindenkori szépségeit, milyen gazdag volt Ő lelkiekben. Kevés asszonynak lehetnek ilyen szép emlékei, lássa, ez tartja bennem a lelket, mert a nagy magányomban bizony sokszor elcsüggednék.

Azt kérdi kedves Bátyám, mik a terveim? Istenem, nem tudom. Itt van kis szépen rendbehozott öröklakásom, György itt van, csak itt van az én helyem, az én otthonom. Más lenne, ha György, ahogy terveztük, Debrecenbe került volna. Kicsit bánt is, hogy nem kaphattam itt olyan kiválóan fekvő sírhelyet. Ez elég szép, szép fasorban fekszik, idyllikus hely. Ő szerény volt egész életében, szerette a népet, igy Ő is a nép között fekszik. Kedves Bátyám, személyes látogatásánál különben még beszélünk erről. Igen megnyugtató számomra hogy akkor illő, nagyon is szép temetést tudtam neki rendezni, most ez nehéz probléma lenne, akkor két jobb ékszerdarab eladásával mindenre tellett.-

Nagy csalódásban volt részem, a Honv. min. az a leirat érkezett. Mivel a férj és feleség között több mint 20 év korkülönbség fennáll, a 1921. évi ellátási törvény alapján nyugdíj nem jár. Ugyan ezt közölték velünk házasságkötéskor, de akkor nem volt probléma, elég vagyonunk volt. Utána járok most és megpróbálok személyesen elmenni a Honv. Min. úrhoz, György múzeumalapítási érdemeit is megemlítem. De kevés kilátás most, mikor a honv. nyugdíjasokat is B. listázzák, ha háztulajdonos v. más jövedelme is van. Egyenlőre van még egy kevés, miből élhetek, több féle eladni való telek, romlakás, etc. Ha megnyílik a világforgalom, könnyebb lesz nekem is. Igy szerényen össze húzodszkodva elég lesz addig. –
Hiszen, ha meg tudnám csináltatni a romlakást, jól jövedelmezhetne. De igen sokba jönne, mivel asztalosmunka, 9 ajtó hiány és az összes közfal hiányzik. Igy jobb, mint rom eladni, az én korommal, 49 éves vagyok, örököseim nincsenek, minek kínlódjak evvel, esetleg nagyon is ráfizetnék. –

Kedves Bátyám, a ruházati gondjain szeretnék segíteni. A három téli kabátból egyet kapott legrégibb tisztbarátjának százados fia, akinek édesanyja velem drága jó uramnál az utolsó két héten olyan nagy szeretettel segített ápolásában. 1 a Sándor öcsémé, és egyet Bátyámnak rendelkezésére bocsátok. Csak tessék most minél előbb érte jönni, vagy valakit küldeni, mert bizony a tél már beköszönt ma holnap. És ilyenkor a legjobban vigyázni kell. A többiről ráérünk beszélni, abból is jut valami. Ruha is kettőt már odaadott még György, Csányinak és még egy tiszt barátjának, na meg vinni is vittek eleget. De még azért jut valami. Úgy szintén fehérneműből. Sokat cseréltem el élelemért az ostrom utáni időkben, hiszen nem akartam, hogy György hiányt szenvedjen valamiben. Drága jó uracskám, de milyen jól élhetett volna, most olyan bőség van minden élelmiszerben, igaz, viszont pénz hozzá nincsen. Tehát a télikabát megvan, jó szívvel adom, viselje egészséggel és szép emlékkel felejthetetlen jó férjemre. A kabát dubl angol szövet, bélelve nincsen. György ezt a legjobban szerette és viselte. Ha hidegebb volt, bundát viselt. – Igen rossz a tintám és a tollam, úgy látszik. Annyit írtam, de még sok mindent nem mondtam el. Sok szívélyes üdvözlettel a kedves kis családjának is őszinte szívvel Déri Györgyné

Mi újság a múzeum részéről, a néprajzi anyag otthon van vagy el lett annak idején szállítva? A képes kalendárban volt ugyan szó az elszállításról. Én is megcsináltatom lassan a vitrint, vágyom a még ép maradt szép darabokat látni és gyönyörködni benne, minden darabban közös, szép emlék fűződik, hiszen én mostam kezeltem minden darabot, amikor hozzánk került.

4.,

Déri Györgyné négy oldalas, autográf levele gyászkeretes levélpapíron és a hozzá tartozó, szintén gyászkeretes borítékkal. 60 filléres (Ipar és mezőgazdaság) bélyeg, rajta Budapest 946 okt … postabélyegző. Címzett: Dr. Sőregi János muzeumigazgató úrnak Debrecen Déri Muzeum. A boríték hátoldalán a feladó: özv. Déri Györgyné. Budapest. I. Attila utca 103-105. és a debreceni postabélyegző. Mindkét postabélyegző elmosódott.

Budapest, 1946. Október 26.

Kedves Bátyám!

Sietek a ma érkezett kedves levelére válaszolni. Nagyon szívesen beleegyezem a megküldés megjelölt módjába, csak küldje el minél előbb a koffert a kulccsal. Egy aggályom van, hogy biztos e ezen küldés ma, nem dézsmálják meg? Azért jó lesz utánvétet írni (írja meg mennyi legyen ez). Én úgy is a pénzt rögtön vissza küldöm.
Én mindenhogyan kedves Bátyámnak, minden ellenszolgáltatás nélkül adom a kabátot, viselje egészséggel és emlékeztesse sokat az én drága, jó, felejthetetlen uramra, aki mindig és mindenkor csak szépet és jót cselekedett. Most érzem csak igazán, mi volt Ő énnekem és milyen sokat vesztettem én.

A nyugdíj ügyem úgy fejlődik, hogy most kegydíjra vagyok a Honv. Min. által előterjesztve, jó indulattal vannak az ügy iránt, sőt mindenütt mint (mélt. assz.) szólítanak (a napokban bent jártam utána érdeklődni). De evvel nem szeretnék megelégszeni, ezt én nem is kaphatom, amint az előírásokból látom, mert különféle bizonylatot kellene bemutatnom, (pl. vagyontalanság, munkaképtelenség, absolute rászorultságot.) Ilyeneket én nem mutathatok be. Igy ez az ügy hamarosan meg fog akadni maholnap. – Én nekem csak az kellene, hogy az „Államfő” vagy nem tudom kihez kellene fordulnom, kivételt tegyen énvelem, tekintsen el a közöttünk fennálló korkülönbségtől és engedélyezze kivételesen számomra az özvegyi nyugdíjat, férjem és családja részéről az állam és a haza iránt tett rendkívül méltánylást érdemlő voltára való tekintettel. Más semmi akadály nem áll fenn. György még nem volt 62 éves házasságkötésünkkor, én most már múltam 45. Ez tudniillik a korhatár. Annak idején Horthy tett ilyen kivételt. Talán a Debreceni Polgármester vagy a város felirata az államfőhöz segítene nekem. De addig, amig itt meg nem tudok mindent, ne tegyen semmit. Esetleg az államfőhöz fordulok és akkor Debrecen közbenjárása jó lenne. Csak végső esetben, mikor igazán rá lennék szorulva, kérnék Debrecentől, de Isten óvjon, hogy arra sor kerüljön valaha.

Várom a koffert és rögtön elindítom a küldeményt.

Szívélyes üdvözlettel köszöntöm kedves kis családjának minden tagját, szomorú
Déri György neje

Ne inkább a lakására küldjem a csomagot? Nekem mindegy, csak Bátyám szempontjából gondolom. De a Múzeumot talán a posta jobban respektálja?

5.,

Déri Györgyné két oldalas, autográf levele, boríték nélkül.

Bpest. 1946. Nov. 1.

Kedves Bátyám!

Ma reggel kaptam meg a csomagot és a levelet egyúttal. Igaz, hogy éppen az ünnep legszomorúbb napján. De mivel a nagy esőzés miatt nem mehettem csak délután az én kedves Györgyömhöz, úgy el is készült még ma a csomag és reggel feladatom.
Tartalma:
Egy téli kabát.
Egy zakó, 1 mellény
1 nappali ing
1 hálóing
1 alsó nadrág
6 gallér.
Sajnos, az öltöny nem komplett, a hozzá való mellényt és nadrágot ellopták egy házon kívüli kofferből. A fekete mellényt és hozzá fekete nadrágot viselte a férjem, de a nadrág vele ment a sírba, mert „Attilában” temettem és a tiszti nadrágok már elhasználódtak régen, így ezt adtam rá. Ez a sötétszürke öltöny majdnem egészen új, kár, hogy igy hiányzik hozzá a két darab. Téli öltönnyel rosszul állt, mert ezeket nagyon lopták. Van még 2 a testvéreim részére fenntartva.

Nekem minden darab fájó emlék, hiszen én válogattam vele mindég a szöveteket.
Viselje jó egészséggel. Mondhatom igen szépen elő volt minden készítve, így könnyű volt a csomagolás.

Szívélyes üdvözlettel Déri Györgyné

6.,

Déri Györgyné négy oldalas, autográf levele Sőregi Jánoshoz. Mind a boríték, mind a levélpapír gyászkeretes. A borítékon 60 filléres (Ipar és mezőgazdaság) bélyeg, elmosódott bpi bélyegzéssel, hátoldalán a feladó: özv. Déri Györgyné Budapest I. Attila u. 103. és a szintén elmosódott debreceni érkezési postabélyegző. Címzett: Dr. Sőregi János muzeumigazgató-úrnak Debrecen Déri muzeum.

Budapest Dec. 18-án, 1946.

Kedves Bátyám!

Köszönöm nov. 22-én kelt kedves levelét. Örülök, hogy a küldött ruhaneműek megfelelnek és jó hasznát tudja venni.
Részletes soraiból most tudtam csak meg, hogy tulajdonképpen elég sok épületkár történt a múzeumokban. Az, hogy a tábla és vasvitrinekben nem maradt ép üveg, azt az ember a nagy rombolások után nem is várhatja másképpen. Az baj, hogy az ajtók és ablakok is szétroncsolódtak, így már hosszadalmasabb lesz a rendbehozatal. Itt is, mint mindenütt, az anyagiak jönnek leginkább számitásba, és mai világban, amikor az országnak annyi értékes épületei tönkre mentek, nem nagyon sietnek majd a múzeumok renoválásával. Nálunk a házban már eléggé szépen halad az újjáépítés, jövő télen, ha Isten segít, megint lesz központi fűtésünk.
Az én hartmuth módra rakatott cserépkályhám, melynek szegény jó uram annyira örült, jól bevált, kevés fával igen jó meleg a lakás. Szeretem az otthonomat, nem tudnék elmenni hosszabb időre, hívnak mindig mindenfelé, de én legjobban otthon érzem magamat, ahol minden az én drága jó Györgyömre emlékeztet. Féltem a hosszú estéktől egyedül, mert én vagyok az, aki sokszor magamban mondom, jobb, ha nem jönne ma senki.
Sajnos, azt hiszem nem vagyok egészen egészséges. Az orvos a múltkor (szükséges munkaképes vizsgálat volt a nyugdíjam ügyében) azt konstatálta, hogy magas a vérnyomásom (200). Érzem is sokszor azt a nyugtalan, nehéz fejű állapotot, de jobb nem törődik az ember sokat magával. Hiszen mi mindent vittem én véghez még ma egy év előtt, György mindég azt mondta: „Sie ist unermüdlich, niemals ist Ihr was zuviel.”

Kedves Bátyám! Létezik még a Múzeum barátok köre? És mennyi a tagsági díj?
Örülök, hogy megjelenik újra az évkönyv. Istenem, de sok minden történt az utolsó megjelenése óta.

Éppen írja öcsém Wienből, hogy nagyon szép idegentől letett koszorú volt a Bécsi kriptánkon. Valószínűleg a Brix család egyik tagjától (Louiza sógornőm rokonai). Kathe sógornőm Münchenből is sokat ír, érdeklődik minden iránt, a múzeum iránt is, rajtam akar segíteni. 71 éves, szeretné, ha hozzája csatlakoznék. Én inkább őt hívom ide, itt jobban tudnánk megélni, mint odaát, München még jobban rom, mint Budapest.

A nyugdíj ügyem még nincsen elintézve, megy lassan, beígérték, hogy hónapokig várni kell.
Közben egy másik ügyel kapcsolatban is sok járásom volt, be kellett szereznem a magy. állampolgársági bizony. Ki gondolt arra, hogy György, aki a magy. állam évtizedes szolgálatában ált, neki is végig kell járni azt a sok hiv. utat, még ilyen biz. Ő után megtudtam szerezni.

Sok mesélni valóm lesz kedves Bátyám, de úgy látszik a beigért jövetel már csak Isten segítségével 47. évben lesz.
Én legjobban csak úgy át szeretnék surranni ezen a sok előttünk álló ünnepnapokon, nehéz lesz a sok szép emlékkel a szívünkben egyedül lenni. Öt hónapja, így egyedül, drága Gyurim nélkül!

Kívánok az egész kis családnak nagyon meghitt, kellemes, szent karácsony ünnepeket és egy jobb, szebb és boldogabb új esztendőt

Őszinte baráti szeretettel üdvözöl
szomorú Déri György neje

7.,

Déri Györgyné négy oldalas, autográf levele gyászkeretes levélpapíron és a hozzá tartozó gyászkeretes borítékkal. 60 filléres (Ipar és mezőgazdaság) bélyeggel, rajta Budapest 47. III. 17. postabélyegző. Címzés: Dr. Sőregi János muzeumigazgató úrnak Debrecen Déri muzeum. A címzés mellett ceruzával: Válasz III. 20. A boríték hátoldalán a feladó: özv. Déry Györgyné I. Attila u. 103. Budapest és Debrecen 47. III. 18. postabélyegző. A levélen a dátum és levél szövege közti üres területen ceruzával beírva: Válasz ment III. 20.

Budapest Márc. 14.-én, 1947.

Kedves Bátyám!

Régen nem írtunk egymásnak. Közben lassan múlóban van ez a szigorú tél, amely többé-kevésbé mindenkit megviselt. Nem tudom, a kedves Debreceniek hogy voltak ellátva tüzelővel, mi szegény Pestiek nagyon fáztunk. Azaz nekem volt legalább egy meleg szobám, de biz sok kedves barátnőm idejöttek hozzám melegedni, mert otthon állandóan dideregtek. – Mi újság van? Kezdik-e ezen tavasszal már a Múzeumot renoválni? Magának, kedves Bátyám, biztos sok dolga van mindig, hallom sokszor emlegetni a Rádióban: a Déri múzeumban ez v. emez kiállítás vagy előadás etc. rendeztetik, főleg orosz nyelven emlegetik többször.

Én nekem bizony nehezen és keservesen múlnak a napok. Igyekszem elfoglalni magamat, amennyire lehet és több jótékony célt pártolok. De ez mind nem tölti ki ezt a nagy űrt, amit az én drága jó uram maga mögött hagyott. Ez csak olyan tengődés máról holnapra, öröm nélkül. Nincsen semmihez kedvem. Van még egy pár kedves, régi, jó emberem, akik sokat hívnak magukhoz, de oda is csak akkor megyek, ha idegen nincs náluk, nem bírom a nagy társaságot, nagyon szenvedek, ha jókedvű embereket látok. Majdnem mindennap azt a kérdést kell feltennem: minek?
Mondják, hogy már jobban nézek ki, már kissé híztam is, persze nem dolgozom és nem strapálom magam úgy, mint mikor szegény jó uram olyan súlyos beteg volt. – A temetőbe most is sokszor megyek. Most vittem Györgynek az első hóvirágot a sírjára.

Kedves Bátyám! Egy jó hír érkezett ma hozzám. Engedélyezték a nyugdíjamat. Ez volt a mi kedves Bartha min. az utolsó k. jótéteménye, mert igazán Ő neki köszönhetem, hiszen már hat hónap óta lett kérvényezve és csakis kegydíjról volt szó és Ő méltányolta György érdemeit és utolsó pillanatban nyugdíjra változtatta át. Örülök én is nagyon ennek a jó fordulatnak, nem sok, de mégis egy alap, amivel számitani lehet. Tudom kedves Bátyám, mint Gyurinak és nekem is jó Barátom, Maga is örül énnekem és ezért mint elsőt értesítettem is.
De mikor jön már Pestre? Annyifelé közös érdekű megbeszéléseim lennének, a György sírja miatt is szeretném a véleményét hallani. György egész betegségének lefolyását, vagyis az utolsó évek keserveit leírtam egy füzetkébe, ha majd egyszer valaki olvasni akarja.-
Fivéreim, müncheni sógornőm nagyon hívnak, de én nem tudnám még Györgyöt itt hagyni.-

Hogy van a kis családja? Szeretnék, kedves Bátyám, mint az utolsó „Déri”, a Múzeumbarátok körének tagja lenni, lehetséges ez? Mennyi a kötelező tagdíj? Mi újság a múzeum körül?

Abban a reményben, hogy k. Bátyám és kedves családja egészséges és jól vannak küldöm szívélyes üdvözletemet sok szeretettel
özv. Déryné

8.,

Déri Györgyné két oldalas, autográf levele Sőregi Jánoshoz a hozzá tartozó bélelt borítékkal. A borítékon 20 (Ipar és mezőgazdaság) és 40 (Kossuth Lajos) filléres bélyeg, rajta Budapest 947 aug 24 postabélyegzés, a hátoldalon a feladó: özv. Déri Györgyné Budapest I. Attila u. 103. és Debrecen 47 VIII 24 postabélyegzés. Címzés: Dr. Sőregi János muzeumigazgató úrnak Debrecen Déri muzeum.

Budapest, 1947. VIII/22-én.
Kedves Bátyám!

Végtelenül jól esett, hogy kedves soraival az évforduló alkalmával felkeresett. Nagyon szomorú napok voltak azok. Sok kedves ismerős jött el a misére és György sírjához, nem akartak egyedül hagyni. A sírja tele volt virággal. Jól esik az a sok szeretet, amivel körülvesznek, de nagyon szomorú és vigasztalan az életem. Sokszor elcsüggedek, de ha Györgyre gondolok és a sírjánál elpanaszolom bajaimat, érzem, hogy velem van és vezet és óv engem.
A sírja szomszédságában már lassan állítják a sírköveket, én nekem várnom kell még vele, de a sírja így is nagyon szépen van tartva, tele virággal.

Mikor jön már egyszer kedves Bátyám Pestre? Szeptember elején a határra utazom, fivérem is odajön, hogy legalább így találkozhassunk 9 év után. Innen járnak autóbuszok és György Keresztfia egy volt tiszt, benne van a vezetőségben és ingyenjegyhez hozzásegít, így érdemes az 1 ½ órai találkozás fivéremmel.
A téli szaizonra két deákleánykát szeretnék a lakásomba venni, hogy ne legyek ilyen egyedül, talán sikerül így jobban a hosszú, korai, téli estéket eltölteni. Déry János családja, távoli rokonaim és megjöttek külföldről (Lichtenstein Vaduz) és többször meglátogatnak. György nem ismerte őket.
Most hallottam csak nagy meglepetésemre, hogy Debrecenben mennyire ünnepelték annak idején Jánost és családját, mi erről akkor nem tudtunk. János írt akkoriban szép levelet és tiszteletét szerette volna tenni, de György gyengélkedő volt és elhalasztotta, mire későbben mi jelentkeztünk, Jánosék már Svájcban voltak. János most is kint él feleségével és leánykájával, de vezeti tovább a Szegedi gyárat.

Mi újság a Múzeum rendbehozatala körül? Soká lesz még mire elkészülnek? Persze előbb más, fontosabb épületeket javított a város, a múzeum nem életszükséglet.
Képzelem, milyen nagy az öröme kedves Bátyám nagy leánykája és fiacskája olyan jó gyerekek.
Feleségét sokszor üdvözlöm, ha erre jár Ő is jöjjön el, bármikor örülök a viszontlátásnak. –

Szívélyes üdvözlettel és
meleg baráti kézszorítással
özv. Déri Györgyné

9.,

Déri Györgyné öt oldalas, autográf levele Sőregi Jánoshoz, a hozzá tartozó borítékkal, rajta 20 (Martinovics Ignác) és 60 (Táncsics Mihály) filléres bélyeg, budapesti és debreceni postabélyegzés: BUDAPEST 947 dec. 15 és Debrecen 47. XII. 16.. Címzés: Dr. Sőregi János úrnak Déri muzeum igazgatojának Debrecen Déri muzeum. Feladó: özv. Déri Györgyné Budapest. I. Attila u. 103. Eltérő kéztől származó, minden bizonnyal Sőregi sk feliratai: Érk. 1947 XII. 16. válasz XII. 18.

Mélyen tisztelt Igazgató Úr!
Kedves régi jó Barátom!

Végtelenül örültem régen várt sorainak és minden hírnek, amit a Múzeummal kapcsolatban közölt. Úgy érzem, ha Debrecenre és a múzeumra gondolok, mintha ott életem második fele vagy második otthonom lenne, Ez az érzés kicsit jogos is, mert én dolgoztam a gyűjteménnyel a legtöbbet, na és mert minden darabja Györgyömre emlékeztet.

Most pár hete csomagoltam ki egy részét az üveggyűjteménynek, oly nehéz volt a szívem visszagondolva, mennyire szerette volna György még egyszer az ő kedvencz üvegjeit látni, hogy szeretett volna bennük gyönyörködni. Élete utolsó évtizede csak a gyűjteménynek szólt, lemondott a társadalmi életről, csak kevés és csak olyan embereket tűrt meg barátainak, akik szintén érdeklődést mutattak ilyenek iránt, de legislegszívesebben velem volt.

Mi soha nem unatkoztunk kettesben, bárhová is mentünk. Nap nap után érzem hiányát az Ő végtelen jóságának és gondosságának, amivel engem mindig körülvett. Még sokszor jut a kezembe egy egy eldugott emléksor, mindenütt pár kedves sor a részemre. nem tudtam, hogy ennyire szeretett és hogy „mindene” én voltam.
Milyen nehéz így egyedül az élet!

Drága Barátom, régen nem írtunk egymásnak, sok minden mondanivalóm van, ha ugyan nem untatom vele.
Az iskolai évad óta két nagyon kedves Deák lakik velem, vagyis Márta és Laczi, egy 20-22 éves testvérpár. Kassaiak.* Édes, nagyon szép gyerekek és végtelenül boldogak, hogy nálam lehetnek. Azt nem értem ugyan el, amit szándékoztam, szóval kereset itt mellékes, élelmet otthonról nem igen kaphatnak, a mensán kosztolnak és itt nálam főzögetnek még hozzá. Nagyon szeretem őket és ők második anyjuknak is tekintenek. Szüleik jómódú orvos és szanatórium tulajdonosok voltak, de most sokat elvettek és apjuk csak egy száz holdas tanyán gazdálkodik egyik testvérével. Mint orvos, mert magyar, nem működhet. De a gyermekek igenis magyarok maradnak.
Igy lényegesen kellemessebben telnek napjaim. Márta velem ül esténként, a rádió mellett bökögettünk (kötünk etc.) Laczi, ő a fiatalabb, felhozza nekem a fát, késő estig rajzol, tanul, a műegyetemre jár. Karácsonyra haza készülnek menni.
*Egy odakerült Barátnőm gyermekei.

Én sem voltam tétlen, állandóan avval foglalkoztam gondolatban, mit is csináljak a lakásom ügyében, hogy megkönnyebbüljön a gond és a sok kiadás. Pár nap előtt egyeztem meg egy építésszel, a tavaszra megépül a romlakásom, ha a jó Isten is úgy akarja. Két drb., kétszobás, komfortos lakás épül, mindegyik külön bejárattal. Egyik enyém marad, a másik az építesz tulajdonába megy át, amiért megépíti. Ha minden jól sikerül, talán visszamegyek oda fel lakni és ezt kiadom, mindkét lakásnak szabad bérbeadási joga van. Ez volt a mostani világban a legjobb lehetőség, mert magam megépíteni nem tudtam volna és aztán ilyen nagy lakást nem keres ma senki. Havonta 150 frt. költségem van rá, amit igazán magamtól vonok meg és sokáig fizetni nem tudnám. Állandóan vannak tatarozások. A háztető nálunk is 60 ezer frtba került, amit kölcsöny útján 2 évig fizetnünk kell. Utána meg kell csináltatnunk a központi fűtés berendezést, ez újabb nagy teher a tulajdonosoknak. – A temetőbe sokat járok, nagy megnyugvást vált ki bennem. A sír eléggé szép volt, késő őszig virágos, sokat foglalkozom, hogy is legyen, itt hagyjam e Györgyöt? Az előtte való szomszédsíron (duplasír) egy nagy gyönyörű sírkövet állított egyetlen elhunyt fiának, igy György sírját majdnem eltakarja. Bánt ez engem sokszor, daczára hogy ezt a családot kedvelem és igen gyakran együtt vagyunk. Általában a körülötte levő sírok hozzátartozói úgy mind összetartunk, mindenki körülötte öntözte a György sírját is, ha előbb jött mint én, mert az öntözőre nem lehetett teljesen bízni. Itt voltak a napokban a Bajaiak. Én küldtem Nékik egy pártet (partecédula, gyászjelentés) és pár sort írtam György kívánsága szerint. Ők is akarnak egy Déri szobát létesíteni, most kapnak egy 10 szobás épületet, népies tárgyaik csak Baja környékbeli van. Hálásak lennének minden emlékért, ami a nagy Déri családra vonatkozik. Persze, nagyon tetszettek nekik a kézimunkák (van vagy 50 drb), és a szép pohárgyűjtemény. Hajlandók kívánságaimat teljesíteni, amennyiben eladásról szó lenne.- Én nem ígértem semmit, de lehet, hogy a népies tárgyakat oda fogom nekik adni, de nem pénzért, hanem talán György sírjával kapcsolatos teendőkért. Még nincs megérve az a gondolatom, még nem tudom mit tegyek. Drága Barátom! Ne higgye, hogy hűtlen akarok lenni Debrecennek, szívem minden dobbanása Debrecennek, a gyűjteménynek, Györgynek és György emlékének szól. Bár láthatnám már a „Déri gyűjteményt” kiállítva, úgy, mint régen. De hát ahogy soraiból kiveszem nagy kiharcolásba kerül minden fillér és még sok fontosabb teendőkre kell a pénz. Örülök hogy megjelenik a Képes Kalendárium.* Látom nagyon tevékeny, úgy mint mindig. –

A 48-as szoba berendezéséhez talán nekem is lenne néhány pohár, de el van még csomagolva, nem férne el ebbe az egy vitrinbe.
Ha mégis valahogy Pestre jönne, bármilyen időben is, okvetlen jöjjön el, és ha kedves felesége esetleg átutazóban Bécsbe, itt időzik, szívesen rendelkezésre állok, nálam alhatik, vagy kipihenhet, akármilyen szűkösen élek most, de kedves embereim részére mindig van hely.-

Én is tervbe vettem egy fontos utazást, ha ugyan sor kerülhet rá a mostani nagy nehézségek mellett, Meranba kellene utaznom, különféle családi emléktárgyak várnak ott hazaszálitásra. A tavaszra tervezem, de már most kell elkezdeni az iratok, engedélyek beszerzésével. Fivérem a költségekről akar gondoskodni. Most is sokszor az ő feláldozó támogatása segít ki engem. Igaz, még nem írtam meg, hogy Szeptember végén volt egy találkozásom Sándor fivéremmel és feleségével az osztrák határon. Kimondhatatlanul örültünk egymásnak 9 év utáni viszontlátásnak. Sándor kezeli a bécsi sirboltjainkat is, írja, hogy mindenszentekre teljes virágdíszben volt a Déri sirbolt is, egy idegen koszorút helyezett valaki el, bizonyos von Luize Brix hozzátartozói részéről.

Kedves Bátyám! Két kép került most hozzám Czakó államtitkár özvegye, jó barátnőm útján. Mindkettő Frigyes múzeum alapítási idejéből 1923 szept 2. – 9 személy van rajta. Ismerős: Sesztina pár, Frigyes, Czakó, Vásárhelyi (Vásári István) polgármester és azt hiszem Maga is k. bátyám. – A másik képen Sestina és Frigyes, Czakó a megboldogult házában családi körben ábrázolja. Ilyen kép több van, Czakóné szívesen felajánlja nekem, ha érdekli
*jubileumi száma biztos nagyon érdekes és szép lesz.

Szívesen küldenék a Múzeum részére belőle. Frigyes leveleket is kapok, ezek mind olyanok, amit Frigyes Czakóval váltott, annak idején. Régi szép idők emlékei!
Igen hosszúra nyúlt a levelem Kedves Bátyám, nagy lefoglaltsága mellett biztosan untatom vele, de hát az asszonyok szeretnek sokat beszélni. Egy mentségem van, nem történik meg nagyon sokszor. Itthon különben, ha barátnőim nálam vannak, én beszélek a legkevesebbet, de jó órában legyen mondva, becsülnek és szeretnek mindenhol, túl kevesellik, ritkán járok el, inkább hozzám jönnek.

Közeleg szent karácsony ünnepe, nehéz szívvel gondolok rá, a gyerekek is hazamennek, hogy is lesz eltűrhető újra György nélkül a szenteste.
A közelgő ünnepre fogadja kiscsaládjával együtt jó kívánságaimat és őszinte szívből jövő üdvözletemet.

Budapest 1947 XII. 14.én
Szeretettel
özv. Déri Györgyné

10.,

Déri Györgyné autográf, négy oldalas levele Sőregi Jánosnak. Hozzá tartozik a kézzel címzett boríték 60 (Táncsics Mihály) filléres bélyeggel. BUDAPEST 48. I. 15. és Debrecen 48. I. 16. postabélyegzővel. Feladó: Özv. Déry Györgyné I. Attila u. 103. Címzett: Dr. Sőregi János muzeumigazgató Debrecen Déri muzeum.

Kedves Bátyám!

Köszönöm dec. 18-án kelt kedves levelét az ünnepi jókívánsággal. Hála Istennek eléggé jól múltak el, igaz, hogy ez volt életem leszomorúbb karácsonya, egész egyedül voltam a szent estén, de annál többet gondolatban azokkal, akiket nagyon szerettem.-
A képes Kalendáriumot megkaptam és kedves Bátyámnak hálásan köszönöm, olvasom benne a szebbnél szebb és érdekes czikket a régi jó világból. Sok tudással van összeállítva és sok szeretettel.

Olvasom egy napi lapban, hogy Március 15-én nyílik meg a „Déri múzeumban” a 48-as szoba. Ez megint Bátyám érdeme és sok munkája. Nagyon érdekes lehet a Macartney Kossuth bankó gyűjteménye. Átnéztem a pohárgyűjtemény katalógusát, mivel emlékeztem, hogy a poharak között is van valami „Emlék” 48-ra. De azt hiszem egyáltalában tárgytalan, mivel ellenforradalmi tábornagyok poharai ezek. Jelasits, és Haynau báró osztrák tábornagyot ábrázoló képeivel vannak poharak. Aztán van egy pohár Deák Ferencz emailfestésű képével és néhány más metszet katonai portrait poharakban. Úgy gondolom, hagyjuk, nem az, ami oda kellene és nehéz is elküldeni postán.

Én most többet foglalkozom a még meglévő régi dolgokkal. Katalogizálom a népies tárgyakat, amit Bajának felajánlottam. Ezek még több részt a régi lakásban vannak és most úgyis ki kell onnan mindent rámolnom, így legjobb alkalom hozzá.
Nagyon szép levelet kaptam a Bajai polgármester úrtól. Nagyon örülnek, hogy Nékik is akarok valamit a régi, nagy gyűjteményből juttatni. Készül már az új múzeum épülete és méltó helyet kap ez a pár tárgy. Persze Ők a szép poharakra is spitzelnek, az urak itt látták. De arról most nincs szó, egyelőre meg akarom magamnak tartani. Szeretem nagyon. Ez drága jó uram kívánsága volt így. Azt mondta ez Bajáé, csak ha nagyon meg vagy szorulva add el. Szerettem volna a György sírjával kapcsolatosan ezt valahogy elintézni, de eltérek attól. Írja a Bajai Polgármester, hogy a tavaszra emléktáblával óhajtják azt a házat megjelölni, amelyben György és Frigyes született. Így van nekem is elfoglaltságom, nem unatkozom és emlékekkel dolgozom.

Lassan leépítem a sok öregasszony barátnőket, nincs értelme az a folytonos jajgatás, panaszkodás ebben a gondterhelt, szomorú életben. Inkább jó könyvet olvasok, vagy rádiót hallgatok. Később a lakás ügyemet kell elintéznem, szeretném, ha már építkeznének. A vérmezőt, a tavaszra tervbe van véve a parkírozása és ahová mostani lakásom ablakai néznek, lebontják a romházat, így itt is jobb kilátás lesz. –

Remélem, kedves Bátyám, ebben az évben mégis csak megadatik egyszer a lehetőség, hogy meglátogat egyszer? Örülök mindig, ha ír és elmeséli az új eseményeket. Gondolatban sokat vagyok Debrecenben és az én kedves jó embereimnél.
Isten adjon jó egészséget Mindnyájuknak. Sok szeretettel üdvözli kis családjával együtt

őszinte szívből
Déri Györgyné
Bpest. 1948 I/12én.

11.,

Déri Györgyné négy oldalas, autográf levele Sőregi Jánoshoz a hozzá tartozó borítékkal. A borítékon három 20 filléres (Martinovics Ignác) bélyeg, budapesti: BUDAPEST 48. V. 18. és debreceni: Debrecen 48. V. 18. postabélyegzéssel. Címzett: Dr. Sőregi János muzeum igazgato-úrnak Debrecen Déri Muzeum. Feladó: özv. Déri Györgyné I. Attila u. 103.

Budapest 1948. V. 16.

Kedves Bátyám!

Először is szívből köszönöm még a húsvétkor küldött két füzet példányt és hozzá a kedves sorokat. Biztosan azt hiszi rólam, elhanyagolom, mert oly soká nem válaszoltam, pedig gondolatban sokat járok Debrecenben, régi kedvenc gyűjteménytárgyaim és kedves embereim között. Hiába, engem csak az emlékek tartanak, azoknak a boldog, szép, soha vissza nem térő időknek.

Semmi változás nincsen az életemben, a két gyermeket nagyon megszerettem. Velük vagyok, jön megy az ifjúság körülöttem, a télen egypárszor hívtunk társaságot, keresztlányom is sokat volt nálam. Jó barátnője az én lánykámnak. Így tűrhetően teltek napjaim, mondhatnám sok örömben is. Ebből semmi hasznom nincsen, túl jó vagyok, strapálom magam, főzök nékik mert a mensa koszt rossz és nem elég. Csak egy van, hogy nem vagyok egyedül és nagyon szeretnek és becsülnek a gyerekek.
Oly gyönyörű két emberpéldány, 21-22 éves testvérpár. Magas, nagyon szép leány és fiú. A fiút sajnos elveszítjük, mert otthon besorozták és haza kell mennie. –
A nyáron hogy lesz, nem tudom, elutazni nem igen lehet, rokonaim vidéken nincsenek, és fizetővendégképpen is sokba jön, ezt egy nyugd. özvegy nem bírja a mai nehéz időkben. Eddig is csodálatos és Istentől nagy kegy, hogy így volt miből élnem, de meddig bírom, mindig a készből költekezni? Szeretnék valamihez kezdeni, valami kereseti lehetőséget találni. –
György bizony nem így képzelte nekem a jövőt. De érzem sokszor és minduntalan az Ő vezetését, irányítását.
Most jól nézek ki, kissé összeszedtem magam, mindenki mondja fiatal és csinos vagyok, kár így az életemet otthoni hamupipőként eltölteni.
Menni kellene társaságba és nem mindig az öreg barátnők között lenni, akik még gondterheltebbek és túl öregek hozzám. Majd csak lesz valahogy.
Sok gondom van a romlakással, megbízhatatlan építesz kezébe kerültem, kevés asztalos munkát végzett eddig csupán, holott már május 15-re készen kellett volna lennie az egész építkezéssel, folyton húzza halassza, mert valószínűleg nincsen pénze. Az államosítás és a nagy pénztelenség is az oka, nem vesz most senki semmit. –

Kedves Bátyámék is állami tisztviselők lettek, olvasom, hogy a vidéki múzeumokat is államosítják. Örülök, hogy lassan újjáépülnek a múzeumok, talán egy két év múlva még meg is nyílhatik egyik vagy másik Déry múzeum. Adná az Isten, hogy ez minél előbb bekövetkezzen és én is még gyönyörködhessek benne.
Nagyon élveztem a két füzet érdekes leírását, minden szóból sok szeretet sugároz ki, nagyon köszönöm, hogy elküldte nekem.
Mindenkor örülök ha kedves Bátyámékról hírt kapok és a mindekori eseményekről informál.- Hogy van a kedves Família? Talán a vásár alkalmával feljön mégis egyszer Budapestre is. Igazán nagyon örülnék már a beigért viszontlátásnak. –

Istentől jó egészséget kívánva sok szeretettel küldöm üdvözletemet az egész famíliának és minden kedves ismerősnek. Régi barátsággal:
Déri Györgyné

12.,

Déri Györgyné autográf, öt oldalas levele Sőregi Jánoshoz. Az oldalak közül csak az V. és a VI. számozása látható a lapok tetején. Oldalszám alapján jó az V., de beírt oldalként csak a IV. lenne. A papír, az íráskép, a tinta ugyanaz, így egy levélként kezeltem, amit a tartalom és a dátum is igazol. Hozzá tartozik a kézzel címzett boríték, 20 (Martinovics Ignác) és 40 (48-as lobogó) filléres bélyeggel. Elmosódott budapesti és DEBRECEN 48. X. 9. postabélyegzővel. Feladó: özv. Déri Györgyné I. Attila u. 103. Címzett: Dr. Sőreghy János igazgató úrnak Debrecen Déri muzeum. A boríték hátoldalán későbbi ceruzás feljegyzések: Déri Györgyné levelei Rokoncznyik levelei (áthúzva) Déri Miksa levele Meranból. Sőregi János naplója alapján leánya, Sőregi Sára és Morvay Imre polgári esküvője 1948. október 8-án volt, majd egy nappal később, október 9-én az egyházi esküvő is megtörtént. Itt köszönöm meg Kovács József Dénes kollégám szíves adatközlését az esküvővel kapcsolatban.

Bpest 1948 X/6án

Kedves Bátyám!

Hálás köszönet a jól sikerült évkönyv beküldéséért, nagyon örültem neki és végtelen kedves meglepetés volt, hogy éppen drága Györgyöm halotti napjára (23.) kaptam kézhez. A kedves, kegyeletes megemlékezési sorok nagyon meghatottak és egész nap sírva jártam, visszaidézve a szép, régi napokat, Györgyöm emlékét.
Múlnak bizony az idők, ide s tova már több mint két éve, s mi minden történt azóta! Nekem ebbe a keserves sorsba bele kellett nyugodnom és nélküle boldogulni, úgy a hogy.
Én körülöttem lényeges változás nincsen. A lakásom úgy ahogy tervbe lett véve, nagy nehezen elkészült és nagyon szép lett. Éppen most bérlő után nézek, tekintve, hogy én építettem fel, a szabadrendelkezésijog fennáll és a szabad bérbe adás is. Szándékom volt felköltözni, a régi emlékek és a napos, szép kilátásos új lakás nagyon is csalogatott, de az érdek az súgta: nem. Ki tudja mi a jobb, nem tudni mit hoz a jövő. – Annyira megszoktam, hogy ne legyek egyedül és oda fel nem tudnék magam mellé könnyen valakit vinni, hiányzik a cselédszoba.
A diákfiú már nincs nálam. Prágában tanul tovább, épp ma írt. A Nővére, Márta, tovább nálam maradt, varrodába jár, nincs értelme az egyet. tanulásnak, így többet kereshet, Bpest legelőkelőbb szalonjában dolgozik, nagy sikerrel, ahol egy-egy fazonért 6-700 frt. kérnek. Igen szerettem ezt a gyönyörű leánykát, úgy élünk ketten, mint anya és leánya, vagy tán még szebben. Ő is nagyon szeret és ragaszkodik hozzám. –
Néha elmegyek velük valahova, jönnek fiatalok látogatóba hozzánk vagy én viszem az én társaságomban. Kereset nincs ebből, sőt én nagyon is ráfizetek, mert megosztom minden jobb falatomat vele és szinte mindent használ, a lakásban otthon van.
A nyáron 2 hétig a Balaton mellett voltam egy kedves barátnőm mellett fizető vendégképpen, jól esett ez a pár békés nap és a kikapcsolás.

Kedves Bátyámat vasárnap nagyon vártam, még ebéddel is. Sajnálom, hogy nem jött el. Igazán, már nagyon szeretném látni és személyesen lehetne egyet mást megbeszélni.
Tehát szánjon nekem egyszer egy pár órát, akár átutazóban is.
Már én is jöttem volna, de tekintve, hogy minden kedves régi ismerősöm hiányzik Debrecenből és a gyűjteményt sem láthatnám, úgy nem szeretnék senkinek terhére lenni.

V.
Kedves Bátyámék gyönyörű örömünnep előtt állnak, áldja meg az Isten a szép fiatal párt és legyenek nagyon, de nagyon boldogak. Kedves Bátyámnak és bájos, kedves feleségének meg a fiatalok boldogságában legyen sok örömük. Szívből gratulálok, gondolatban ott leszek Önöknél. Isten éltesse a fiatalokat boldogságban megelégedetten.
Még sok mindenről elcsevegnék, de jobb lesz egyszer személyesen, remélem be tartja régen beigért látogatását, kedves Bátyám.
A Bajai Múzeum igazgatójával is összeköttetésben vagyok, néha ellátogat hozzám. Ő elég gyakran van Budapesten, készül ott is egy újonnan épített múzeum, melyben egy kis néprajzi részt is szándékoznak felállíttatni.
VI.
és amelynek a megnyitó ünnepélyére engem meg akarnak hívni. Szándékoznak a Déri szülőházra emléktábla leleplezést készíttetni. – Nem tudom, hogy elmenjek-e? De hát mire elkészülnek, van még idő gondolkodni felőle.

Szerényen éldegélek, sokat vagyok otthon, szeretem az otthonomat, az emlékeknek élek, mindig érzem, drága Györgyöm vezet és irányít és segít. Mert mindig az van előttem, amit Goethe mondott:
Was einmal war, komt nie wieder,
geht es aber leuchtend nieder,
leuchtets lange noch zurück.

Sok szeretettel küldöm üdvözletemet az egész családnak, a fiatal párnak ölelésemet
régi hű barátsággal
üdvözli Dériné Helén

Déri Györgyné Sőregi János és felesége társaságában
Fekete Gáborné felvétele. Debrecen, 1977.

13.,

Déri Miksa három oldalas, autográf levele Sőregi Jánoshoz, a hozzá tartozó bélelt borítékkal. Rajta 30 gr értékű osztrák bélyeg és elmosódott osztrák (Baden) postabélyegző és debreceni: Debreczen 929 nov 8. Feladó: Dr. ing. Max Déri Merano Maja Alta „Erlach”. Címzés: Nagyságos Dr. Sőregi János muzeumőr Déri Muzeum Debrecen (Ungarn).

Dr. ing. h. c. Déri Miksa
Badenb. Wien 1929 nov. 6.

Igen tisztelt Uram!

Fogadja hálás köszönetemet, hogy szíves volt, m. h. 29iki becses levelével közleményeit, melyek családunkra vonatkoznak, nekem megküldeni.
Bennünket rendkívül lekötelezett azzal, hogy nem csak hűséges kegyelettel őrzi boldogult Frigyes testvérünk emlékét, hanem azt buzgón ébren is tartja Debrecen közönségénél.

Én jelenleg nehány hetet töltök gyógykezelés végett Badenben, Bécs mellett, ezért most nem teljesíthetem kívánságát, de mihelyt visszatértem Meranoba, azon leszek, hogy talán megfelelő írást vagy fényképet küldhessek.
A boldogultnak életére vonatkozó bővebb adatokat alig fogok adhatni, többet mint a mennyit ő maga, tudtommal, vagy Önnek vagy kollégájának adott volt. Becses cikkeiből látom, hogy Nagyságod máris ez iránt helyesen és kimerítőleg informálva van.
Különben úgy hiszem, a boldogult szerény jellemének nem is felelne meg, ha érdemeit még jobban magasztalnák.
Mi személyemet illeti, egy tévedést kell helyre igazítani: Ama Déri M, kinek művészeti tanulmányai és felolvasásai Németországban sikert arattak, az nem én vagyok. Őt személyesen nem ismerem, vele rokoni viszonyban sem vagyok. Én 1877 óta okleveles mérnök vagyok. Előbb a m. k. Közlekedési Ministeriumban, majd a budapesti és szegedi folyammérnöki hivatalokban működtem. Később a Ganz és társa elektromos osztályában mérnök, azután a cég képviselője Bécsben voltam. 1889-től kezdve az Internationale Elektricitäts Gesellschaft szervező és vezénylő igazgatója és utóbb a Magy. Villamossági R. T. alelnöke is voltam. A Ganz-féle világhírű elektromos rendszere, nagy részben az én nevem és vezetésem alatt terjedt el országszerte, sőt világszerte.
20 év óta szakbeli érdemeim elismeréséül első sorban „Doctor ingenient honoris causa” akad. rangra lettem avatva… „in Anerkennung seiner richtunggebenden Erfindungen und wissenschaftlichen Arbeiten auf elektrotechnischen Gebiete”. Közhasznú működésem m. k. udvari tanácsos címével lett jutalmazva. Több elektrotechn. egyesületnek tiszteletbeli tagja lettem stb.
A háború kezdete után visszavonultam Bécs melletti Badenbe és 7 év előtt, 68 éves koromban teljes nyugalomba Meranoban telepedtem le, miután minden tisztségről (a bécsi Unionbank és nagyobb számú iparvállalat igazgatósági tagja, a bécsi műegyetem államvizsgázó bizottságának tagja stb.) lemondottam.

Remélem, hogy a fenti adatokkal sikerült becses kívánságának megfelelnem. Tiszteletteljesen vagyok Nagyságodnak kész híve
Dr. Déri

Déri Miksa (reprodukció)

Jegyzetek:

  1. „ich hab Dich sehr gern.” – Én nagyon szeretlek
  2. „Sie ist unermüdlich, niemals ist Ihr was zuviel.” – Ő fáradhatatlan, sosincs neki olyan, hogy túl sok.
  3. Was einmal war, komt nie wieder,/ geht es aber leuchtend nieder,/ leuchtets lange noch zurück. – A levélben szereplő idézet nem teljesen pontos, az eredeti sorok a következők: Was vergangen, kehrt nicht wieder;/ Aber ging es leuchtend nieder,/ Leuchtet’s lange noch zurück! A Goethe-nek tulajdonított sorok valójában egy népdalból származnak, amelyet Karl Förster, német költő dolgozott fel, s tévesen tulajdonítják kortársának, Johann Wolfgang von Goethe-nek. Szabad fordításban a következőképp hangzik: Ami elmúlt, nem tér vissza, de ha elmúlása dicső volt, fénye még soká ragyog. Az idézet történetének felderítésében és fordításában ezúton is köszönjük a segítséget Dallos Emesének!
  4. Internationale Elektricitäts Gesellschaft – Nemzetközi Villamossági (Részvény)Társaság
  5. „in Anerkennung seiner richtunggebenden Erfindungen und wissenschaftlichen Arbeiten auf elektrotechnischen Gebiete” – az úttörő találmányai és az elektrotechnika területén végzett tudományos munkája elismeréseként

A fordításokat és jegyzeteket Váradi Katalin készítette.

A bocskaikonyvtar.hu honlapról

A bocskaikonyvtar.hu honlapról

Szerző: Czeglédiné Dr. Lovas Enikő könyvtáros 

A Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár Könyvtára nyilvános szakkönyvtárként az alakulat közművelődési központjának részét képezi, a Csapatmúzeum és a Rendezvényterem mellett. Legfőbb feladata, hogy gyűjteményével és tájékoztató munkájával elsődlegesen az alakulatnál szolgáló személyi állomány szakmai felkészültségét és kulturális tájékozódását segítse. Egyúttal lehetőséget nyújt az érdeklődő civil könyvtárhasználók számára, hogy katonai jellegű témákban tájékozódhassanak, vagy akár kutathassanak. Munkatársaink egyéb irányú feladataik mellett napi szinten foglalkoznak had- és helytörténeti témák kutatásával, emellett támogatnak hadtudományi, hely- és hadtörténeti témával foglalkozó kutatókat, civileket és katonákat egyaránt. Eredményeik publikálására örömmel nyújtunk lehetőséget könyvtári honlapunkon, a bocskaikonyvtar.hu weboldalon.

Ezen a felületen a hagyományos könyvtári szolgáltatások online kiegészítése mellett egyéb irányú kulturális tevékenységeinkről is tájékoztatjuk az érdeklődőket. Honlapunk főoldalán tematikus csoportokban mutatjuk be főbb tevékenységeinket, adunk válogatást legfrissebb híreinkből, eredményeinkből. Ezeket részletesebben kapcsolódó aloldalainkon közvetítjük olvasóink felé.

Weboldalunk tartalmában nagy súlyt képvisel hadtörténeti oldalunk, ahol részint tematikus gyűjtésben, szerteágazó témában és terjedelemben közlünk önálló tanulmányokat, publikálunk cikkeket, és bibliográfiában gyűjtjük össze a más közlésben megjelent hely- és hadtörténeti írások hozzáférhetőségét. Katonai szakirányunk jegyében hadtudományi publikációk gyűjtésével, online hozzáférhetővé tételével kiemelt feladatként foglalkozunk.

A katonai etika igen fontos része az emlékőrzés, ezért is tulajdonítunk nagy jelentőséget a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete “Elfeledett emlékezet” háborús kegyeleti kutatócsoport munkájának. A csoport tagjai katonák, közalkalmazottak és civil kutatók, munkájukat történész-szakmai szempontból Dr. Mazsu János, a történettudományok kandidátusa, egyetemi docens; levéltár-szakmai szempontból Szendiné Dr. Orvos Erzsébet, a Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltár igazgatója, és kutatásvezetőként Csákvári Sándor felügyelik.

A kutatócsoport kiemelt célkitűzése feltárni és adattárak formájában közzétenni a rendelkezésre álló források alapján a háborús veszteségeket. A veszteségkutatáshoz kapcsolódóan egyúttal változatos témájú tanulmányokat is szívesen teszünk közzé. A dandár közművelődési intézményének Csapatmúzeuma hely- és hadtörténeti gyűjteményével kiemelt fontosságot tulajdonít a történelmi ismeretek elmélyítésének és a hazafias gondolkodás erősítésének. A kiállított anyagok és a hozzájuk fűződő előadások nagyon népszerűek többek között a Hajdú-Bihar vármegyei közoktatási intézmények körében, az itt folyó munkánkról múzeumi híreinkben számolunk be. A gyűjtemény szakmai felügyelője a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma.

Szeretettel várjuk az érdeklődő látogatókat, tekintsék meg honlapunkat!

Nagylelkű leszármazottak

Nagylelkű leszármazottak

Szerző: Ormosi Viktória

Az alábbiakban érdekes és értékes találkozásokról esik szó.

Vissza 2020-ba:

2020 februárjában elektronikus levél formájában megkereste az iparművészeti gyűjteményt Dr. Drén Csabáné, miszerint műtárgyakat ajándékozna a Déri Múzeum számára. Nagy örömmel vettem, ám a beköszönő világjárvány miatt a találkozásra nyárig várnunk kellett. Addig levelezések és telefonbeszélgetések révén egyre többet tudtam meg a műtárgyakról és a kedves ajándékozóról. Kiderült az is, hogy édesapja, Dr. Radó András vadkacsa preparátumaival a természettudományi tár még az 1980-as években gyarapodott. Ornitológiai gyűjteményéről pedig Lovas Márton Levente írt egy tanulmányt a 2008/09-es Déri Múzeum Évkönyvébe.

Leánya a helytörténeti gyűjtemény számára egy debreceni, Orsós Ferenc patológus professzor által készített festményt ajándékozott. A gyűjtemény a katyn-i feltárás résztvevőjének egy balatoni tájképet ábrázoló alkotásával gazdagodott.

A korábban az iparművészeti osztályra került vállkendőnek szintén nagyon érdekes – helytörténeti tekintetben is számottevő – háttértörténete van.

Vissza az 1700-as évekbe:

Az 1700-as években Spah Sámuel Kassáról került Debrecenbe, kereskedelmi tanulmányok folytatása céljából. Első felesége Vanner Mátyás özvegye volt. Spahné öt év múlva elhunyt, így az üzlete az urára és az első házasságából származó leányára, Laki Juliannára szállt. Spah Sámuel 1776-ban újra nősült. Házassága révén három alapból összeolvadt nagy üzletben tevékenykedett. Két házasságából két fia született, aki szintén kereskedők voltak, ám sajnos korán elhunytak, így a nagy vagyon Laki Juliannára szállt. Spah Sámuel mostoha leányát nemes Molnár Sámuel debreceni kalmár vette el, aki szintén korán elhunyt. Julianna második férje Balogh Péter kalmár volt. 1806-ban egy leányuk született Balogh Terézia, Dr. Drén Csabáné szépanyja. Meglehetősen jó módban éltek, Terézia Bécsben is folytatott tanulmányokat. 1817-ben Sámuel halálával a vagyon Teréziára szállt. A kezét Pfannschmidt Károly debreceni szenátor nyerte el. Öt gyermekük született. Terézia, amikor a ruháját és a vállkendőt hordta, rendkívül fiatal lehetett és meglehetősen alacsony növésű.

Az ajándékozó és nővére az elegáns báli öltözetet kislánykorukban jelmezbálban viselték. A rózsaszín, bordó selyemruha 1985-ben került a múzeumba, Dr. Drén Csabáné édesanyja, Dr. Radó Andrásné révén. Éveken keresztül az állandó kiállításban is helyet kapott. A szép csipke empire vállkendő az ajándékozó nővérének halálát követően került újra elő. Nagy becsben, selyempapírba csomagolva volt tárolva.

Empire stílusú vállkendő,19. század eleje
Fotó: Lukács Tihamér

A múzeumi állománygyarapítás egyik legszebb példája alakult ki ez által, hogy évtizedek múlva egy összetartozó műtárgyegyüttes újra „egymásra talál” és tovább él, idővel akár kiállítás formájában.

Szintén a 2020-as esztendőben, csak ősszel, Dr. Cserháti Lászlóné Nagybákay Krisztina a könyvtárnak adott több értékes könyv mellett két főkötőt ajándékozott az iparművészeti osztálynak. Ezeknek kiemelt helye volt – a megye vidéki múzeumaiban is megrendezésre kerülő – Polgári sikk kiállításokon. Az egyik ajándék kuriózuma, hogy az apró gyöngyökkel dúsított fejfedő gyermeké volt. Ilyen díszes darab, ebből a korszakból nem volt található eddig a múzeumban. A másik ruhadarabot pedig Sesztina Lajosné Beőr Julianna viselte. Sesztina Lajos és Sesztina Jenő Debrecen nagyvárossá alakulásának hajtóerői voltak, mind anyagi, mind kulturális tekintetben.

Gyermek főkötő, 19. század eleje
Fotó: Lukács Tiharmér
Női főkötő, 19. század eleje
Fotó: Lukács Tihamér

Ismét a jelenben:

2023 tavaszán Nagybákay Krisztina e-mailben keresett, és ismét nagyszerű ajándékkal állt elő: egy szép városi férfi bundát ajándékozott a múzeumnak. Nem is akárki viselete! Nagybákay (Rickl ) Antalé volt – Szedlák és Vámos úriszabók műhelyében készült. Terveim alapján erről a remekbeszabott darabról külön kutatás után fogok szót ejteni.

Ezen adományok kapcsán is látszik, hogy leszármazottjaik hasonló szép támogató szellemiség szerint állnak a múzeumhoz, mint jeles elődeik. A találkozások pedig az ajándékokon túl is sokat adtak nekem.

A Pfannschmidtekkel – egyéb kitűnő debreceni kötődésű családokkal egyetemben – a megújult állandó helytörténeti kiállításunkban, a „Szép mesterségek” résznél festmények formájában találkozhatnak a Déri Múzeumot felkeresők.

56/67/2023 – Múzeumpedagógiai lehetőségek 1956 bemutatásával kapcsolatban

56/67/2023 – Múzeumpedagógiai lehetőségek 1956 bemutatásával kapcsolatban

Szerző: Korompai Balázs

Számomra 1956 mindig fontos eseménye volt a magyar közelmúltnak. Nagyon sok családi kapcsolódási pont mellett az iskolai tananyag hatása és az is, hogy debreceni vagyok, erősítették ’56-tal kapcsolatos érzéseimet, gondolataimat.

Anyai nagyapám testvére a nyíregyházi események központi alakja, Rácz István volt, aki 56 után tanárként többet már nem dolgozhatott. Nagyapám 1956-ban súlyos beteg volt és a forradalom vérbe fojtását legyengült szervezete már nem bírta el. Nagynéném férje ’56 után elhagyta Magyarországot és csak 1963 után jött vissza, hogy magával vigye az Egyesült Államokba menyasszonyát. Nagybátyám egy teherautó lámpájával világított az egyik szovjet emlékmű ledöntésénél. Amikor keresni kezdték, a már lezárt határon menekült át Ausztriába úgy, hogy mellette emberek estek el a határőrök lövéseitől. Ő Kanada nyugati partvidékén telepedett le. Édesapám 1956-ban felvételizett egyetemre, de “családi okokból” létszámfeletti lett. Budapestre került egy kis üzembe segéd- vagy betanított munkásnak. Kicsi albérleti szobája az Üllői úton volt, éppen szemben a Kilián-laktanyával. A lakást kilőtték, szinte mindene ottveszett a romokban, a pincébe leköltözve éltek. Fegyveresen nem vett részt a történésekben, de mindent látott, hisz szemben a Kilián, mellettük a Corvin köz volt. Testvére, aki egy élelmiszersegélyt szállító teherautót vezetett a fővárosba, mentette ki november 1-jén vagy 2-án a hazainduló gépkocsival Pestről. Emlékeik szerint órákon át orosz alakulatok, páncélozott járművek és harckocsik között vezetett az útjuk, akik mind Budapest felé mentek. Édesapámat 1957 februárjában behívták sorozásra. Leültették egy kis szobában és tíz perc múlva egy egyenruhás férfi ment be hozzá. A tiszt fejből, papír nélkül elmondta Édesapámnak, hogy október 23-án, attól a pillanattól kezdve, hogy kiment az üzem kapuján, egészen addig, hogy felült a teherautó platójára és elhagyta Pestet, mikor és hol volt, mit csinált, kivel beszélt vagy találkozott, hová ment. Három hónap alatt összegyűjtöttek minden információt egy olyan fiatalemberről is, aki tevőlegesen nem vett részt harcokban, nem ragasztott plakátokat, nem gyűjtött lőszert, csak szemtanú volt és vigyázott az idős házaspárra az Üllői úti pincében, akiknél az albérlete volt. Bűne nem volt, de jelezték neki, hogy mindent tudunk! Szerencsénkre, a rendszer ennyivel beérte.

Az első iskolai “élményem” 1956-ról általános iskolásként ért. Már felső tagozatos voltam és az egyik irodalom órán a tanárnő, arra nem emlékszem, hogy milyen gondolatsor mentén jutott el ’56-hoz, de vöröslő fejjel üvöltötte nekünk, hetedikes gyerekeknek a következőt: “Jegyezzétek meg, ha ’56-ban 5 kommunista maradt volna az országban, akkor én köztük lettem volna!”

A Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában kiváló történelemtanárok oktattak minket. Tibori János Tanár Úr (szándékosan nagybetűvel írva) 1985-ben azt mondta nekünk, amikor az ’56-os fejezethez értünk, hogy: “Csukják be a tankönyvet, mert abban nem az igazság van!”

Amikor a Déri Múzeum 2016-os 1956-os kiállításának rendezésére készültem, elkértem a fiam 8. osztályos történelem tankönyvét. Kíváncsi voltam, hogy Debrecen és a debreceni események hogyan szerepelnek a gyerekek által napjainkban használt tankönyvben. A főszövegben egy szó sem esett Debrecenről! Ez azért is megdöbbentő, mert az első, nagy tömegmegmozdulás Debrecenben volt október 23-án és ez órákkal megelőzte a budapesti felvonulást. De az első halálos áldozatokat követelő ÁVH-s sortűz is a debreceni Kossuth utcán dördült el még aznap délután. Ezek nemcsak a debreceni események között kiemelkedőek, hanem 1956 országos eseménytörténetében is kiemelt helyet foglalnak el. Ehhez képest a 68. oldalon csak az apróbetűs, kiegészítő szövegben szerepelnek a következő, egészen elképesztő tudatlanságról tanúbizonyságot tevő mondatok Debrecen szerepével kapcsolatban:

“Miközben a vidéki szovjet alakulatok bevonultak Budapestre, 24-én hajnaltól kezdve szinte megállás nélkül újabb és újabb egységek lépték át Magyarország keleti határát. Kezdetben a harckocsioszlopok akadálytalanul haladtak a főváros irányába, később több helyütt a lakosság ellenállásába ütköztek. Debrecenben a tömeg nemzeti zászlókat lobogtatva “élő falként” zárta el a főútvonalat. A szovjet katonák ekkor még kerülték az összetűzést a lakossággal, tűzparancsuk sem volt. Debrecen mellett arra kényszerültek, hogy mellékutakon folytassák útjukat.”

Horváth Péter – Ispánovity Márta: Történelem az általános iskolások számára 8. Olvasmányos történelem, OFI, 2016. 68.

Debrecenben, a Városháza melletti Kossuth utca-Széchenyi utca útvonalon napokon át csörömpölt végig a szovjet haderő jórészt páncélosokból álló konvoja. Szó sem volt semmilyen “élő falról”, hiszen a debreceni Forradalmi Bizottmány vezetője egyben a debreceni Helyőrség parancsnoka is volt, Csorba alezredes. Ő tökéletesen tisztában volt a fegyveres helyzettel és tudta, hogy egy ilyen “élő fal” csak véres tragédiába torkollhat. A debreceni 56-ról mostanra nagyon sok értékes munka jelent meg. Ezek egyikében sem szerepel ehhez hasonló eset. Olyan viszont igen, hogy a Piac utcán összegyűlt tömeget megkérték a Városháza ablakaiból, hogy az átvonuló szovjet csapatokkal semmilyen formában ne lépjenek kapcsolatba. Hadtörténészekkel, levéltárosokkal beszélgetve is felvetettem ezt a kérdést, ők sem tudtak magyarázatot adni, hogy ennek a tévhírnek mi lehet az alapja. Mélyen megdöbbentett, hogy ez a történelem könyv 2016. március 17-től tankönyvi engedélyt kapott, éppen a 60. évforduló évében. Pedig a kötetnek van két szerzője, szintén két szakértője, négy lektora és egy felelős szerkesztője. De egyiküknek sem tűnt fel egy ilyen kapitális hiba. Elkeserítő arra gondolni, hogy mi a helyzet, ha nem ez az egyetlen ilyen baklövése ennek a tankönyvnek?

A 2016-os évfordulóval kapcsolatban nagyon sok előadást, rendhagyó órát tartottam általános és középiskolásoknak egyaránt. 1956-tal összefüggően szinte semmilyen ismeretanyaggal nem rendelkeztek, a kor fontos szereplőinek, politikusainak neve, akár magyar, akár külföldi személyről volt szó… és a többi néma csend! Szívszorító volt a csend! Az azóta eltelt hét év talán változtatott ezen. Remélem, hogy most, 2023-ban már több kérdésemre kapnék választ.

A múzeumpedagógia számomra mindig azt jelentette, hogy ne iskolai körülmények közt adjak/adhassak át ismeretanyagot az életfogytig tartó tanulás folyamatában. Minden korosztály számára van olyan módszer, melyekkel megismertethetünk velük olyan eseményeket, történéseket, amiről még nem tanultak, amit nem ismertek, amiről nem hallottak. Általános iskolásoktól a felnőttekig sok csoport kért vezetést a Déri Múzeum ’56-os kiállításában. Életkortól függően fél órás foglalkozástól a két órás közös felfedezésig terjedt a kiállításra szánt időkeret.

Ezekre az előadásokra, rendhagyó órákra készülve állítottam össze egy 10-12 képből álló sorozatot. Ezzel az volt a célom, hogy a diákoknak, a résztvevőknek a tankönyvi vagy szakirodalmi anyagtól eltérően, más környezetben és megközelítéssel mutassam be, elevenítsem fel számukra azt a korszakot, amiről esetleg már csak a nagyszüleikkel vagy az egyre kevesebb szemtanúval tudnának egy-egy mondatot váltani. A fotósorozatot úgy gyűjtöttem össze, hogy felfedezhessük közösen azt, hogy 1956-tal nemcsak a történelem órán lehet foglalkozni, hanem sok más oktatási területen is érdemes időt szánni a magyar történelem eme kiemelt eseményére.

Hidrológiai Közlöny, 1953. március-április

Az első felvételen Joszif Visszarionovics Sztálin látható. Az általános iskolások nem ismerték fel, de volt, aki már a nevet hallotta. Középiskolások esetében már többen felismerték és a nevét majd mindenki hallotta. Felnőtt csoportok tagjainak túlnyomó többsége tudta, kiről van szó. A beszélgetések során a diákokban felmerült a kérdés, hogy miért van itt Sztálin, hiszen 1953-ban már meghalt, mi pedig most 1956-tal foglalkozunk. Jogosnak érezhető kérdésük jó alapot adott az 50-es évek világának bemutatására. Ezt a kép forrásával kezdtem. Ez a gyászhír ugyanis nem egy politikai napilapban jelent meg, hanem a Hidrológiai Közlöny 1953. március-április számában. [1] Ez egy szűk körhöz eljutó, napjainkban is élő szakfolyóirat, de ebben is meg kellett jelennie a “bölcs vezér” halálhírének. Ez kiváló kiindulópont az ’50-es évek megismeréséhez, hiszen a mai fiatalok nem tudják elképzelni mi az, hogy Szabad Nép-félórák, ünnepségeken felállva tapsolni, viccért börtönbüntetést kapni vagy mi is a személyi kultusz! Tehát ehhez a képhez az 50-es évek általános bemutatása kapcsolódott, ami messze túlmutat egy történelem óra keretein.

A második kép klasszikus értelemben ismét nem a történelem oldala felől közelít a témához, hanem a szépirodalom a segítőnk. Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról c. verse esetében már nem kellett magyarázni, hogy ez is korábbi keltezésű, mint ’56. Tudtunk építeni az előzőekben elhangzott általános bemutatásra. Néhány versszak közös értelmezésén túl lehetőség volt további szépirodalmi alkotások megismerésére 1956-tal kapcsolatban. Így a Gloria victis és az Októberi tűzvirág c. antológiákat, melyekben a magyar szerzők mellett a külföldi alkotók költeményei is szerepelnek. A külföldiek közül kiemelten foglalkoztunk a lengyel alkotásokkal és Albert Camus írásával és hatásával. Ez lehetőséget teremtett többek között a nemzetközi helyzet, a lengyel–magyar kapcsolatok, barátság, a nyugat-európai kommunista pártok helyzete vagy akár a segélynyújtás megismerésére.

A harmadik kép 1956 szimbólumát: a lyukas, nemzetiszín zászlót mutatja be. Ennél a képnél a magyarság szimbólumrendszeréről, a zászlókról, a Rákosi-címerről, a Kossuth-címerről (4. kép) lehet beszélgetni. Kereshetünk más jelképeket is a forradalommal kapcsolatban, pl. a Ruszkik haza! feliratok magyarul és oroszul vagy a jellegzetes viseleteket. A zászlók megmaradása már a forradalom utáni időszak megtorlásaihoz is elvezet, hisz egy lyukas zászló nagyon komoly retorziót vont maga után a hatalom részéről. Párhuzamot vonhatunk a 1848-as szabadságharc bukása utáni időszakkal is, hiszen akkor is és ’56 után is bármilyen forradalmi tárgy birtoklása, megőrzése komoly veszélyekkel járt.

Az 5. kép egy kotta. Ezen sokan meglepődtek, hogy a zene hogyan kapcsolódhat ’56-hoz. Itt a Rádió szerepét lehetett kiemelni, a hírek, az újságírás világát, a fotóriporteri munkát és magyarázatot adni arra, hogy miért Beethoven Egmont nyitányának kottája került bemutatásra. A diákoknak nagyon tetszett, amikor bejátszottam a római Lazio focicsapatának egyik indulóját és elmondtam, hogy miről énekelnek napjainkig is az olasz drukkerek. 1956 és a zene kapcsolata a komolyzenében is nyomon követhető. A forradalom leverése után külföldre menekült komolyzenészekből alakult egy szimfonikus zenekar, a Philharmonia Hungarica. A zenekar egészen 2001-ig működött. Doráti Antal karnagy vezetésével Haydn összes szimfóniáját lemezre vették. Könnyűzenei területről meghallgattuk Cseh Tamás, Ákos, az East együttes egy-egy dalát is.

A 6. kép egy nemzetőr igazolvány. Ez az aprócska történelmi dokumentum rendkívül fontos és ritka darab az 56-os relikviák között. Itt a forradalom katonai erejéről, felszereléséről, a bevonuló szovjet csapatokról, a városi harcokról, a fegyverzetről, harckocsikról, a pesti srácokról és a hivatásos katonákról lehet hosszasan beszélgetni. A mai fiataloknak már természetes, hogy nincs sorkatonai szolgálat, ezért a katonai életről is kevés információval rendelkeznek. A rendszer elnyomó erőszakszervezeteivel szintén ez a helyzet, ÁVO-ÁVH kérdése is ilyen. Felmerült, hogy az utca embere, a pesti srácok honnan szerezhettek fegyvert, felszerelést, muníciót.

A 7. felvétel is egy olyan tárgyat mutat be, amely szintén a tiltott kategóriában volt évtizedeken át. Ez a tárgy egy kisplasztika [2], amely az Egyesült Államokba kikerült magyar diákok szervezete készíttetett el az 1956-os forradalom és szabadságharc 5. évfordulójára. Ez a kicsiny tárgy lehetőséget teremtett arra, hogy az ’56 utáni emigrációról, a hatalmas menekülthullámról beszélhessünk. Jóval több, mint kétszázezer ember hagyta el országunkat. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ez volt az első komoly próbatétele az 1950-es megalakulása után. Az országot elhagyni kényszerülteknek csak töredéke tért vissza, hogy aztán szembesüljön a visszaálló rendszer aljasságával. Az állítólagos büntetlenség helyett zaklatások, beszervezési kísérletek, kémperek sokasága indult ellenük. A kisplasztika mellett szó esett még az ’56-os kitüntetésekről, egyéb numizmatikai anyagokról is.

A következő felvétel már a festészet világába visz bennünket. A lengyel–magyar barátság újabb szép példája a Kék galamb vagy Síró galamb című alkotás. Franciszek Starowieyski litográfiája elvezetett bennünket a galamb szimbolikájához és színhasználat jelentésrétegeihez is. A magyar művészek alkotásai közül megemlítettem Csizmadia Zoltán, az átélő szemtanú megrendítő erejű festményeit is.

A következő két kép a korszak nagy, külföldi, óriási példányszámban megjelent magazinjaiból mutat címlapokat. A Life magazin nyitóképén egy idilli állapotot sugalló fénykép látszik, hiszen az Egyesült Államok akkori alelnöke, Richard Nixon mosolyogva emel magához két, menekült magyar kislányt. A kép alapján joggal hihetnénk, hogy a hazájukat elhagyó rengeteg emberrel minden a legnagyobb rendben volt. Ausztria nem volt és nem is lehetett felkészülve arra, hogy hacsak ideiglenesen is, de befogadja és ellássa a magyarok tízezreit. A tábori körülmények hosszú ideig egyáltalán nem voltak megfelelőek.

Egy idős úr, a kiállításunkban meglátva ezt a képet, elmosolyodott és elmesélte, hogy miért. Ő is abban a táborban volt, amit az alelnök meglátogatott. Húsz éves fiatalként kevesellte az ellátást és társaival együtt igen elcsodálkozott az egyik étkezésnél, hogy csoki is került a reggeli mellé. Az alelnöki látogatás után már ez nem fordult elő többet.

A másik magazin, a Time 1957. január 7-én megjelent példánya. A címlap önmagáért beszél: Man of the year Hungarian Freedom Fighter. A nyugati világot 1956 döbbentette rá a szovjet rendszer valódi arcára. Számukra talán a szabadság tisztelete jelentette a legtöbbet és ezt látták most véres kegyetlenséggel eltiporni. Az elöl álló harcos mögött ott áll egy nő is, fegyverrel. A kép összeállítója ismerte a pesti eseményeket és nyilvánvalóan tudta, hogy mennyi fiatal lány és asszony vett részt a fegyveres harcokban. A háttérben pedig a városi harc egy jellegzetes pillanata rajzolódik ki. Az egészet pedig a lyukas nemzetiszín zászló teszi még hitelesebbé. A lapban több oldalas írás foglalkozik a magyar üggyel, benne többek közt Quisling-ként említve Kádárt.

Zádor Ervin, a magyar vízilabda-válogatott legfiatalabb tagja, 1956.

A sport sem marad ki ’56 történetéből. A XVI. Nyári Olimpiai Játékokat Melbourne-ben rendezték meg 1956. november 22. és december 8. között. Magyar szempontból rendkívül sikeres volt, hisz az összesített éremtáblázat negyedik helyezettje lett hazánk küldöttsége. Volt egy sportesemény, ami minden sportszerető számára biztos, hogy több volt, mint egy egyszerű mérkőzés. Ez a magyar–szovjet vízilabda mérkőzés volt december 6-án. Csapatunk fölényesen vezetett és ez már sok volt az ellenfél egyik játékosának. A csapatunk legfiatalabbja, Zádor Ervin kapott nagy ütést a szemöldökére, amely felhasadt és erősen vérzett. Zádor a társai utasítására a tribün felé úszott ki a medencéből vércsíkot húzva maga után. Ezzel elszabadult a pokol, több ezer néző követelte a szovjet játékosok fejét, akiket csak rendőri védelemmel tudtak kimenekíteni. Mindenki tudta, hogy ez a mérkőzés mit jelentett: a megalázó vereség visszavágás volt a szovjet csapatok véres megszállásáért.

Az összeállítással az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy 1956 történetével nem kizárólagosan csak a történelem óra keretein belül lehet foglalkozni. Több tantárgy is lehetőséget ad arra, hogy ismereteket adhassunk át az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A múzeumi foglalkozások, a rendhagyó történelem órák során természetesen nem volt lehetőség egyszerre a sorozat összes felvételét megnézni és megbeszélni, hiszen egy-egy darabra is felépíthető egy teljes foglalkozás.


Jegyzetek

1.         Itt szeretném megköszönni Mező Szilveszter kollégámnak, hogy felhívta a figyelmemet erre a dokumentumra.

2.         A kisplasztika, a nemzetőr igazolvány, a Kossuth-címer és a Beethoven kotta Máday Norbert 1956-os gyűjteményéből származik, akinek szívességéért ezúton mondok köszönetet.

A ROMBUSZ ÉS A CSENDÉLET

A ROMBUSZ ÉS A CSENDÉLET

Érdekességek a Cívisek világa állandó kiállítás az Arany Egyszarvú patikát bemutató egységéből

Szerző: Korompai Balázs

A Cívisek világa keretén belül megújult a Városi Múzeum megnyitása óta állandó kiállítási egységet képező Arany Egyszarvú patika bemutatása is. Az új kiállítótérben a tárgyak jobban szemügyre vehetők, miáltal számos, eddig rejtett érdekességük tárul fel. Jelen írás ezek közül kettőre hívja fel a figyelmet.

A ROMBUSZ

Magyar Fűvész Könyv
Debrecen, 1807

A patikus lehetséges könyvtáraként összeválogatott könyvek között látható az a kötet, amelynek különlegességét egy bizonyos rombusz jelenti. A kötet önmagában nem ritkaság, mert szerencsére rengeteg példány maradt fenn belőle, bár ezt a szerzők kevéssé tekinthették szerencsének. Példányunk zöld papírkötéses, gerincén vörös címke arany felirattal, kopott, a gerincénél szakadt. Címlapján korabeli tulajdonos lehúzott névbeírása: Végh vagy Vígh István mk. Lapjai épek, végig olvasható, ám különböző foltok sok helyen előfordulnak. A 250. oldalig a lapszélen egybefüggő, szélről induló ázásnyom látható váltakozó kiterjedésben. Ez annak fényében lehet érdekes, hogy a kötetekből visszamaradt példányokat egy nedves pincében tárolták. Ez a folt is ennek lehet bizonyítéka. A 306–307. oldalak közt egy növénypréselés okozta folt miatt három sorban rövid szöveghiány látható, néhány szót és betűt érintve. A folt egészen a 334. oldalig követhető a kötetben. A 340–341. oldal között apró növényi préselmény. 370–390. oldalak közt is sárgás folt. A 424–456. oldalak közt is növénypréselés miatti sárgás folt van a lapok alsó fele közepén. Az 506–507. oldalak közt ismét növénypréselés okozta rövid szöveghiány és a folt az 530. oldalig látható. A 601–608. oldalakon található Index Generum minden tétele fekete és vörös ceruzával jelzett. A fentiek arra utalnak, hogy valaki aktívan használta a kötetet.

Diószegi Sámuel Debreczeni Prédikátor és Fazekas Mihály Fő Hadnagy Magyar Fűvész könyvéről van szó, mely Debrecenben jelent meg 1807-ben. Annak, ami példányunkat egyedivé, unikálissá teszi, kicsit hosszabb a története, de érdemes szánni rá néhány pillanatot.

Volt egy élelmes könyves ember az 1960-as években, aki gyűjteményéből leközöltetett a Magyar Könyvszemlében néhány emlék-exlibrist. Ezt minden bizonnyal meglátta valaki a Déri Múzeumból, mert a kötetet hamarosan megvásárolták a gyűjtőtől, 600 forintot fizetve érte, ami akkor komoly összeg volt. De mi is ez a különleges emlék-exlibris? Arady Kálmán így írt róla a Régi magyar emlékexlibrisek című közleményében:

„Lehetetlen bizonyos megilletődés nélkül szemlélnünk FAZEKAS István diószegi prédikátor egyetlen példányban készült exlibrisét, amit hőn szeretett bátyjának, FAZEKAS Mihály (1766–1828) ny. főhadnagynak, a Ludas Matyi írójának és a debreceni füvészkönyv társszerzőjének adományából bírt Magyar füvész könyv (Debrecen, 1807) példányába ragasztott be. Vékonypénzű ember lévén, költségesebb exlibrisre nem tellett kedves bátyja emlékét nagy becsben tartott könyvében mégis meg akarván örökíteni ezért egy szépíróval, bizonyos TÓTH Sámuellel készíttetett könyvjegyet, amelynek szép kalligrafiája szinte rézmetszetnek hat. Vékony vonal keretelte 79×98 mm rombuszalakú térben 9 sor szöveg: „Cs. K. Fő Hadnagy | FAZEKAS MIHÁLY Úrnak, | NSzK. Debreczen Városa’ Esküdtjének | és Fundualis Perceptorának, | mint kedves Báttyának | ajándékából bírja | Fazekas István | Diószegi Predik. | 1824.” A szépíró a keret jobb alsó szélén jelezte művét: ,,Scr. Sam. Tóth m. propr.” Utána vakarás nyoma, amelyből egy nagy L vagy D (Debrecen?) még kivehető.”

(Magyar Könyvszemle, 1962., 78. évfolyam, 1. szám, 61–62. o.)

A fenti leírás már érthetővé teszi, hogy miért rendkívüli ritkaság ez a Fűvész könyv. Azonban néhány fontos dolog a fenti leírásban nem pontos. Ilyen például a méretek kérdése! A rombusz ugyanis egyenlő oldalú négyszög! Tehát a 79×98 mm méretadatok nem fedhetnek rombuszt. A rombuszforma keret valós mérete: 62×64 mm. Nem szabályos rombusz, mivel az oldalai nem egyenlőek. A leírást készítő összekeverte a rombuszt és a paralelogrammát. A rombusz valóban szebb kifejezés, mint a paralelogramma. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha ugyanazt jelentenék! De nem ugyanaz a két alakzat. A rombusz olyan négyszög, melynek minden oldala egyenlő hosszúságú. A paralelogramma is négyszög, de párhuzamos oldalai egyforma hosszúak! Két oldala vastag, két oldala vékony vonal, de az emlékexlibris leírásában vékony vonal szerepel! Ha a méretadat csak néhány milliméterrel tér el, az még esetleg a mérési hibahatárba beszámítható. Itt azonban igen erős, több centiméteres eltérés látható. Erre nehéz magyarázatot találni.

A másik fontos kérdés az a címlapon szereplő, ám lehúzott névbeírás: Végh vagy Vígh István mk. Amennyiben Fazekas Mihály ajándékba adott egy könyvet, pontosabban egy saját maga által írott könyvet, akkor feltételezhető, hogy nem egy harmadik személy könyvét adta oda. Pedig ez a névbeírás egy harmadik személyt sejtet. Ez főleg annak ismeretében különös, hogy sajnálatos módon a Fűvész könyvből sok száz példány maradt meg, mert nem volt rá kereslet. Ez is még megválaszolandó kérdés, további kutatást igényel. A névbeírásra talán választ adhat, ha azt feltételezzük, hogy Fazekas István birtokából már kikerülve lett a kötet Végh vagy Vígh Istváné.

A szépíró jelzete sem egyezik már a leírással, csak a Scr. Sam. Tóth m. olvasható, aztán valóban vakarás látható. Nagyon fontos kérdésnek érzem, hogy a közlemény szerzője egyértelműen egyetlen példányban készültnek írja le az exlibrist, s úgy, mint aminek „szép kalligrafiája szinte rézmetszetnek hat”. A kötetbe beragasztott lapon lévő emlék-exlibris viszont biztosan nyomdai termék, amihez valamilyen nyomólemezt, dúcot kellett készíteni. Ebben az esetben nem beszélhetünk egyetlen példányról, hisz a lemez éppen a többszöri előállítást szolgálja. Pontosabb megfogalmazással egyetlen ismert példánya lehet ez Fazekas István emlék-exlibrisének!

A legnagyobb probléma viszont a Magyar Könyvszemlében megjelent leírással kapcsolatban az, hogy Fazekas Mihálynak nem volt életben maradt fiútestvére! Julow Viktor Fazekas-monográfiájából is ismerhetjük, hogy két fiútestvére született, mindkettőt István névre keresztelték, de kiskorukban meghaltak. Fazekas István szintén István nevű édesapja után lett diószegi prédikátor és Julow munkája alapján unokatestvére volt Fazekas Mihálynak. Így elképzelhető, hogy az emlék-exlibris soraiban olvasható, “mint kedves Báttyának” kifejezés nem vér szerinti testvért jelent, hanem rokoni fokot, esetünkben unokabátyát. Czuczor – Fogarasi Magyar nyelv szótára (Pest, 1862) a bátya kifejezésnél ezt írja: „Szorosabb értelemben nálunk idősebb atyafi, vérrokon”. Ez alapján elfogadhatónak tűnik az ajándékozáshoz készített emlék-exlibris szövegezése. A név leírása is kérdéseket vethet fel, hiszen, ha alaposan megnézzük a Fazekas István névbeírást, akkor feltűnhet, hogy a keresztnévből hiányzik az s betű. Az I és a t között csak egy, a t szárának tetejéhez kapcsolódó, alulról induló ívelt vonalat találunk. Ez eltér a szöveg többi s betűjének kétféle írásképétől.

A leírásban sem Arady Károly, sem később Julow Viktor nem említi, hogy a beírt név, vagyis Fazekas Itván neve alatt tizenhárom, eltérő hosszúságú és egymástól is eltérő távolságú fekete vonal látható, mint a névnek szabadon hagyott hely. Szokatlan megoldás mind az exlibrist, mind a leírást készítő részéről.

A múzeumi leltárkönyvi bejegyzés sem egyértelmű a kötettel kapcsolatban, mert először könyvként jegyezték be: 1 mű 1 kötetben 608 oldalon, ezt azonban éppen Julow Viktor törölte és áttette a fénykép, egyéb anyag kategóriába.

Az emlék-exlibris leírása, bemutatása eltér megfogalmazásában, stílusában, szóhasználatában Arady Károly közleményében a többi exlibrisétől. Olyannak hat, mintha valaki a piacon a portékáját dicsérné. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy Arady Károly főorvos művészettörténeti diplomával is rendelkezett, a magyar exlibris-történet legkiválóbb tudósa volt, maga is több tízezer lapos gyűjteménnyel rendelkezett. Kozocsa Sándor írt róla nekrológot a Magyar Könyvszemlében 1965-ben. Nem tartom valószínűnek, hogy az adott témában mély tudással rendelkező tudós ilyen alapvető hibákat vétene egy általa is látott tárgy leírásával kapcsolatban. Inkább arról lehet szó, hogy készen kapta a leírást és beemelte készülő közleményébe, ellenőrzés nélkül.

A fenti problémákra a kötetet értékessé, egyedivé tevő emlék-exlibrissel kapcsolatban pillanatnyilag nem tudunk magyarázatot találni. Az ügyben érdekeltek, így Arady Károly, Julow Viktor és a gyűjtő már halottak. Az azonban bizonyos, hogy az 1960-as években viszonylag könnyen és aránylag kevés befektetéssel lehetett régi könyvekhez hozzájutni. Egy, esetleg utólag beragasztott emlék-exlibris pedig már komolyan megemelhette az adott kötet értékét.

Egy helytelenül(?) felvett méretadatból kiindulva nem gondolhatnánk, hogy eljuthatunk addig, hogy ez már hamisítás! Hamisítás? Korabeli a papír, korabeli a nyomtatás, korabeli a kötet is, ám mégis azt érzem, hogy valami nem illik össze a történetben.

A CSENDÉLET

Rothschnek Olga: Csendélet
Olaj, 1896.

Egy asztal és néhány tárgy. Csendélet. Ezt az asztalt és tárgyait értelmezésemben soha nem a festőével azonosítottam, hanem a patikatulajdonos édesapa dolgozószobája bútorának gondoltam. Megismerve Rothschnek Olga életét, hajlok a közös „asztalhasználat” gondolatára, de még mindig erősebb az apai használat érzése. Minden képnek van jelentése, tartalmaz rengeteg információt akár a festőről, akár a korról, és minden szemlélőben – szerencsére – más és más érzéseket kelt.

Sokban különbözik ez a kép a „szokásos” csendéletektől. Főleg abban, hogy olyan tárgyak megörökítésével festette meg Rothschnek Olga ezt az asztali csendéletet, amely a tulajdonosról árul el sok információt. Egy virágos csendélet is sokszor tartalmaz többletinformációt, hiszen a virágoknak is külön jelentése lehetett. A fehér rózsa a lelki tisztaságot jelképezheti egy festményen. Korokon átívelő a téma, hiszen a művészettörténészek az ókori római képek világában látják a csendélet eredetét. Minden korszaknak megvolt a jellegzetes csendéleti témája. Azonban a leggyakrabban előforduló téma a virágok, gyümölcsök, az azokhoz tartozó vázák, korsók, tálak, tartóedények voltak. Természetesen ezeknek is lehetett többlettartalmuk önmaguk szépségén túl. Viszonylag ritkák az olyan képek, ahol ennyi, pontosan beazonosítható tárgy alkotja a csendéletet. Ez a festmény ezért különleges. Akár a könyvekkel, akár a gyertyatartóval, akár a földgömbbel kapcsolatban olyan információkhoz juthatunk, amely vagy a tulajdonosról, vagy az adott tárgyról árul el sok érdekességet, különlegességet. A kiválasztott tárgyakból összeállított festmény a tárgyak gazdájáról, annak jelleméről, tulajdonságairól is hasznos információkhoz juttathatja az érdeklődő, művészetet szerető, azt elemző látogatót.

Miről is árulkodik ez a csendélet, mit fedezhetünk fel a segítségével? Megtudhatjuk, hogy cigarettázott a tulajdonos, hiszen gondosan az asztal szélére van fektetve egy égő cigaretta. Szerette a természetet és ezzel együtt a természettudományokat is: egy kagyló, a teknős és daru alkotta gyertyatartó, a körző és alatta egy szögmérő mind ennek a képi megjelenítése. Sokat dolgozott, olvasott és írt, hiszen a gyertyatartóban lévő gyertya oldalán igen nagy az olvadt viaszmennyiség és a gyertya mérete is ezt támasztja alá. A jómód ellenére is takarékos volt, elég egy pillantást vetni az íróeszközök közt az elhasznált lúdtollra, és a gyertyát sem cserélte egy újra, pedig már elég rövid. A földrajz iránt is komoly érdeklődése lehetett, s egy nagyon szép kidolgozású földgömb a talpába épített iránytűvel segíthette ebben. Sok nyelven olvasott és minden bizonnyal beszélt is. Az asztalon egy kéziratos latin könyv, a háttérben egy német és egy francia kötet. Az asztal közepén, könyvek előtt és könyvek takarásában kissé, egy igen fontos tárgycsoport: írószertartó! Két ceruza, egy használt lúdtoll, tinta és porzó. Ez a tartó a 19. század második felében volt divatos darab. Ez a felszerelés és az asztalon található rengeteg papír és kézirat mind annak a jele, hogy egy alkotó ember asztalát látjuk. A fehér márvány Petrarca mellszobor a klasszikus művészet iránti szeretet jelképe is lehet, akár az irodalomra, akár a művészetre gondolunk. A kagyló utalhat Szent Jakabra, aki a gyógyszerészek védőszentje is volt.

A könyvek

Nyolc könyv került a csendélet tárgyai közé. Egy fekszik a hozzá készült tokban a kép jobb oldalán. Erre borul félig két kötet, mellettük három áll. Az asztal lapján egy nyitott, kéziratos-másolt könyvön fekszik a nyolcadik darab. A könyvek közül kettőt a gerincén lévő felirat alapján könnyen lehet azonosítani. Egy továbbinak a gerincén szintén látszanak betűk, de ennek azonosítása nem sikerült. Az asztalon fekvő, nyitott könyv a három beírt sor alapján egyházi vonatkozású, latin nyelvű darab. A két, biztosan azonosítható kötet egymás mellett van. Egyikből jelzésnek használt két papírcédula áll ki a lapok közül. Barna, egészbőr kötése gerincén aranyozott mintákkal díszített, világosbarna alapon arany felirattal. A kötés a gerincénél alul és felül is szakadt, sőt, magán a gerincen is található szakadás rajta. Ez azt jelezheti, hogy sokat forgatták, olvasták, és ezt támasztja alá a kötetből kilógó két jelzőcédula is. Az olvasó valamilyen fontos gondolatot talált és bejelölte magának, hogy bármikor visszataláljon a számára fontos vagy kedves szakaszhoz. Ez is sokat elárul arról, hogy aktívan olvasták a kötetet, nem csak egyszer vették kézbe, hogy aztán már többet ne foglalkozzanak vele. A címe a gerincén olvasható: Les Avantures de Telemaqé vagyis Télemakhosz kalandjai. A könyv első kiadása 1699-ben jelent meg. Szerzője François Fénelon francia érsek. Magáról a műről, azaz Télemakhosz kalandjairól könyvtárnyi szakirodalom szól. Az egyik szerint a francia iskolások legkedveltebb olvasmánya volt majd két évszázadon keresztül. Akit érdekel a téma, azok gazdag magyar szakirodalmat is találnak ezzel kapcsolatban. A Telemaqé a könyv gerincén minden bizonnyal elírás lehet a Telemaque helyett. Az már kevesek előtt ismert, hogy a könyvnek van debreceni vonatkozása is. Ez – a talán a festő előtt sem ismert vonatkozás – is különlegessé teszi, hogy megjelenik a képen. Abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy nem ezért a debreceni vonatkozásért volt a Rothschnek-könyvtár darabja, hanem azért, mert ismerni kellett ezt a fontos tanregényt!

Köpeczi Béla szöveggondozásában és tanulmányával 1980-ban jelent meg a Református Kollégium Nagykönyvtárában őrzött kézirat. A tanulmányból néhány bevezető gondolat:

„Nincs könyv, amelyet többet olvastak volna a XVIII. században, mint Fénelon püspök Télémaque kalandjai című erkölcsi-politikai tanregényét. Lelkesedtek érte a legkonzervatívabb körök, a felvilágosodás hívei, sőt még a forradalmárok is. A könyvet nemcsak politikai-erkölcsi tartalma miatt forgatták, hanem azért is, mert sokan a francia nyelv legtökéletesebb alkalmazóját, a kor stílusának legjellemzőbb kifejezőjét látták benne.”
„A Télémaque stílusát természetességéért, látszólagos hanyagságáért, eleganciájáért és bájáért szerették a kortársak. A könyv egész Európában elterjedt, lefordították a legkülönbözőbb nyelvekre, és olvasói között a kor legkitűnőbb íróit találjuk meg Voltaire-től Rousseau-n át Goethéig, s a legkülönbözőbb politikai és irodalmi irányzatokat táplálta.”

Köpeczi Béla gondolatai kellően érzékeltetik, hogy egy kiemelkedően fontos, meghatározó irodalmi darabról van szó. Arról, hogy milyen volt a magyar fogadtatása, kik fordították és mikor, nem ejtenék szót, mert az egy önálló és hosszú előadás lehetne. Inkább egy személyt emelnék ki a művel foglalkozó magyarok közül. Ő a debreceni jegyző, főjegyző, főbíró, országgyűlési képviselő, a református kollégium gondnoka, majd főgondnoka, azaz Domokos Lajos (1728–1803). Sok fontos tett kapcsolódik a nevéhez, többek között a magyar nyelv használata a kollégiumi oktatásban vagy a Debreceni Grammatika szerkesztésében való részvétel. Ahogy Köpeczi jellemzi: „A provinciális Debrecen mítoszának ő az egyik fő cáfolója.” 1803-ban halt meg, sírfeliratát Budai Ésaiás írta. Értékes életéből egy fontos munkát ragadunk ki, a Fénelon-mű fordítását, amelyet 1782-ben kezdett el és 1802-ben fejezett be. Azért fogott ebbe a komoly munkába, mert ha már majd minden európai nyelvre lefordították, a magyar nyelvet is próbára tette.

„Ha minden erőlködésimmel sem vihettem véghez, hogy fordításom jó legyen: azt ugyan sajnálni fogom, de magamat azzal vigasztalom, hogy jó és szükséges dologban tettem próbát, ha hasznot nem, legalább kárt nem tettem…”

A festményt látva legközelebb ne csak a gyógyszerészre gondoljanak, hanem Debrecen főbírájára is, aki az élet sok területén derekasan bizonyított.

Végül legyen még egy kapcsolódási pont Fazekas Mihály, a Fűvész könyv egyik szerzője és a festményen ábrázolt, Domokos fordította regény között: Fazekas Mihály Domokos halálára írt nyolc versszakos költeménye.

Fazekas Mihály: Néhai debreceni főbíró Domokos Lajos halálára

Horác hatalmas lelke! ki számtalan
Időkre nyúló életeket merél
Igérni lantos verseidnek,
Vétkezem-é, ha nevedre vágyok?

Nem, sőt ha mindjárt vétkezem is, merőn
Nyomodba lépek, már ihol a paizst,
Miként te, szintúgy elvetettem,
Csak hogy igaz követőd lehessek.

Te Lolliusnak címeres életét
Hosszúra nyújtád, én se szabok határt
Rezegve zengő verseimnek,
Míg valahol magyarul beszélnek.

S nem engedem meg, hogy Domokos nevét
Irígy feledség éjje borítsa be,
S ha érdemét kizengi Múzsám,
Gyenge, zokog, s kesereg kimúltán,

Ne éljen önnön kénye szerint, kire
Hazája lelkét bírta, nem éle ő,
Ne légyen egy ember magába,
Sok vala ő, sok is a mi híjjunk.

Dicső halandó! mely keseregve néz
Az árva község, a közügy és ez a
Bajnoktalan vallás utánnad.
Mely sok ezernyiszer ásna még fel!

Kicsinyhitűek! nemde nem így vala
Az atyja Márton hunytakor is, pedig
Láttátok ő képét fiában,
Mert hiszen a nagyok a nagyoktól

Lésznek, ne szűnjön senki reményleni,
Engedd atyáink Istene, hadd legyen
Háládatos szívünk örökre
Oszlopa a Domokos neveknek.

Fénelon könyve mellett az asztalon egy fehér pergamenkötéses kötet áll, gerincén barna bőr vinyettán aranyozott felirattal a könyv címe: Hübner’s Lexicon. 1816–17-ben jelent meg a magyar fordítása öt kötetben. Ebben a munkában Fejér György (1766–1851) érdemeit kell kiemelni, aki a magyar és erdélyi részeket dolgozta ki, vagyis „magyarította” a lexikont. Fejér Györgyöt, mint történetírót, egyetemi tanárt, könyvtárigazgatót, egyházi elöljárót ismerjük. Egyetemi és teológiai tanulmányai befejeztével a Festetics és Ürményi családoknál nevelősködött. Amiért érdekes ez a kötet, az az a furcsaság, ahogyan ma ismerik és hivatkozhatnak rá: Hübner Lexikon. Az első kiadása ugyanis 1704-ben névtelenül jelent meg, majd páratlan pályafutása során legalább ötven német kiadása látott napvilágot, de ekkor már az előszót jegyző Johann Hübner nevével azonosították. A lexikon összeállítását azonban Philipp Balthasar Sinold von Schütz készítette el és eredeti címe Reales Staats-, Zeitungs- und Conversations-Lexicon volt.

Sinold von Schütz neve mára szinte teljesen feledésbe merült, a lexikonnal kapcsolatban csak a Hübner név tűnik fel. Magyar változata pedig Fejér György nevével kapcsolódik össze, aki a kötetek előszavaiban felsorolta, hogy hányan segítették nehéz munkájában. A magyar kiadás utolsó kötetében felsorolják a megrendelők neveit is tíz oldalon keresztül, ami szintén páratlanul fontos, mert egy jó könyv a megrendelők-olvasók nélkül csak raktári maradvány. Néhány név a magyarított lexikon megrendelői közül:

Festetics Antal (császári és királyi kamarás), Karacs Ferenc (térképész, rézmetsző), Horváth István, a múzeumi országos könyvtár (az OSZK elődje) igazgatója, Guzmics Izidor bencés szerzetes, a bakonybéli Szent Mauríciusz monostor apátja (a lexikon megjelenésekor a pannonhalmi iskolában tanított, mellette még majd 20 bencés szerzetest is találunk a megrendelők között), Aranka György (az erdélyi művelődés kiemelkedő alakja), báró Wesselényi Farkas főispán, Pethe Ferenc gazdasági szakíró, a keszthelyi Georgikon vezetője, Bolla Márton történész, piarista tartományfőnök, Bacsó Bálint debreceni patikus (a hosszú listában még hat debreceni megrendelő szerepel illetve még három patikus), Eggenberger József pesti könyvárus 63 példányt rendelt, valószínűleg előfizetői íveket használhatott; Csáthy György debreczenyi typografus és könyvárus 10 példányt, Bartha István debreceni könyvkötő 2 példányt rendelt.

A megrendelők között igen magas számban találunk vármegyei és városi tisztviselőt, nemesi családoknál dolgozó nevelőket, katolikus és református papokat. Voltak olyan könyvkötők, aki tíz-tizenhárom példányt rendeltek. A teljes lista 515 megrendelő nevét tartalmazza, de ennél jóval több kötetről van szó, hiszen még néhány egyéni megrendelő is több példányt kért.

Ezeknek a megrendelt köteteknek önmagukon túlmutató jelentősége az, hogy a debreceni, elmaradottnak mondott-gondolt kulturális viszonyok képét sokkal árnyaltabbá teheti. Tudom, hogy zajlanak ilyen munkák, de továbbra is rendkívül fontosnak érezném a könyvtári állományokban elvégezhető feltárásokat a tulajdonosi viszonyokra vonatkozóan, nem csak egy-egy kötet esetében, hanem az egész állomány tekintetében. Érdekes könyvtárak alakulhatnának ki, csakúgy, mint az Arany Egyszarvú patika esetében!

A földgömb

Mivel a könyvek esetében bebizonyosodott, hogy valós kötetekről van szó, ezért a földgömböt is alaposabban megnéztem. Itt is kiderült, hogy különleges darabról van szó! Annyira, hogy összesen kevesebb, mint tíz ilyen földgömböt ismer a magyar földrajztudomány és térképészettörténet a mai Magyarország területén.

Amit a mi földgömbünkről tudni lehet a festmény alapján: három lábú állványra szerelt gömb, kasírozott, rézből készült teljes meridiánkörös, olvasható felirata: Földünk Hunfalvy János Felkl, köztük további sorok csak jelzésszerűen, összesen hat sor, az állvány lábai közt fém szereléken egy iránytű.

Ezen adatok alapján kellett elindulni az azonosítás nehéz útján. A kutatás során sikerült egy nagyszerű oldalt és egy kitűnő professzort találni. Az oldal a Virtuális glóbuszok múzeuma, alapító szerkesztője Márton Mátyás, az ELTE professor emeritusa. Ő a magyar földgömbök történetét kutatva külön is foglalkozott az ún. Hunfalvy-glóbuszokkal. Kutatásai során 2011-ig nyolc ilyen gömböt talált magán- és közgyűjteményekben. Büszkén mondhatjuk hát, hogy Debrecenben, a Déri Múzeumban van a kilencedik, bár nem anyagi valóságában, hanem képi ábrázolásában.

Ezek a gömbök két méretben készültek: 6 bécsi hüvelyk azaz 15,8 cm, és 8 ¼ bécsi hüvelyk azaz 21,7 cm átmérővel. Márton Mátyás kutatásai alapján a mi gömbünk a kisebb átmérőjű lehet. Ez egy 1867 előtt készült földgömb. Az azonosítást segítő teljes felirat a magángyűjteményben lévő darabon:

FÖLDÜNK
a legújabb felfedezések nyomán
Magyarul szerkeszté
Hunfalvy János
Kiadta
Felkl J

A festményen látható, kiolvasható és jelzésszerű szövegek összehasonlítása alapján erről a földgömbről van szó. (A katalógusban a 103. számot kapta, de a leírásában a kolofon szövegét tévesen mutatják be és téves fényképet is rendeltek hozzá.)

A földgömb kiadója Jan Felkl cseh nyomdász volt. Prágában, majd 1870-től egy Prága melletti kistelepülésen működött a műhelye egészen az 1950-es évekig. Márton Mátyás kutatása alapján ismerhetjük azt az adatot a céggel kapcsolatban, hogy 1873-ban kb. 15 ezer glóbuszt gyártottak 8 méretben és 17 nyelven.

A Geodézia és Kartográfia 2011/2. számában jelent meg egy rövid tanulmány Márton Mátyás tollából arról, hogy Pilhál Katalinnal közösen találtak egy újabb Hunfalvy-glóbuszt az egyik közgyűjteményben. Ennek leírását és fotóját azért adom közre itt is, mert az állvány, a meridiánkör, a naptárkör a fénykép alapján szinte teljesen megegyezik a festményen ábrázolt földgömbbel.

„A 32 cm átmérőjű, fából készített, feketére lakkozott három lábon álló, három kar tartotta naptárkörben elhelyezett teljes sárgaréz meridiánkörhöz rögzített tengelyen forgatható a gömb.

Az északi pólusnál a meridiánkörre sárgaréz, fél óra beosztású 2×12, óránként az óramutató járásával ellentétes haladási irányban megírt számozású órakör illeszkedik, amelynek acél mutatója valószínűleg pótlás.

A naptárkeret vagy horizontkör tizenkétszögű, amelynek minden csúcsában egy-egy állatöv jele helyezkedik el. A naptárkör beosztása klasszikus. A naptárkör belső körén a kelet és a nyugat ponttól észak és dél felé 0-tól 90°-ig haladóan 1°-os, 5°-onként kiemelt és megírt beosztás látható; a következő körben pedig az állatövi jegyek grafikus rajza és magyar megnevezése található. Érdekességként említem meg, hogy az Ikrek korabeli megnevezése: “KETTŐNCZ”. Kifelé haladva, a következő körben az állatövhöz kapcsolódó asztrológiai naptár következik napi beosztással, 5 naponként megírva. Az ezt követő kör a Gergely naptár napjainak jelölése az előzővel azonos módon, majd a hónapmegírások köre következik.” […] A földgömb tehát „III. számú felszerelésű” példány.”

Márton Mátyás: Új Hunfalvy-Felkl földgömb. In Geodézia és Kartográfia 2011., 63. évfolyam, 2. szám 10-11. o.

Azonban ahogy a Virtuális glóbuszok múzeuma további bemutatásait olvassuk, kiderül, hogy a mi iránytűvel kiegészített glóbuszunk a III. számú teljes felszerelésű kategóriába tartozik. Azt, hogy a festményen ábrázolt földgömb naptárkörén milyen felirat szerepelt, nem tudjuk.

A fenti adatok alapján, akár a könyvek, akár a földgömb esetében, azt láthatjuk, hogy a Rothschnek család kulturális igénye kimagasló volt. A könyvtáruk minden bizonnyal még sok érdekes, fontos kötetet tartalmazhatott. Elképzelhetetlen, hogy csak ők voltak ilyenek a 19. század második felének s a 20. század elejének debreceni társadalmában.

Ezeknek a tárgyaknak a bemutatása, elemzése nem tartalmaz világra szóló újdonságokat, de arra mindenképpen jó, hogy – Köpeczi Béla után szabadon – a provinciális Debrecen mítoszának cáfolata legyen!