Érdekességek a Cívisek világa állandó kiállítás az Arany Egyszarvú patikát bemutató egységéből

Szerző: Korompai Balázs

A Cívisek világa keretén belül megújult a Városi Múzeum megnyitása óta állandó kiállítási egységet képező Arany Egyszarvú patika bemutatása is. Az új kiállítótérben a tárgyak jobban szemügyre vehetők, miáltal számos, eddig rejtett érdekességük tárul fel. Jelen írás ezek közül kettőre hívja fel a figyelmet.

A ROMBUSZ

Magyar Fűvész Könyv
Debrecen, 1807

A patikus lehetséges könyvtáraként összeválogatott könyvek között látható az a kötet, amelynek különlegességét egy bizonyos rombusz jelenti. A kötet önmagában nem ritkaság, mert szerencsére rengeteg példány maradt fenn belőle, bár ezt a szerzők kevéssé tekinthették szerencsének. Példányunk zöld papírkötéses, gerincén vörös címke arany felirattal, kopott, a gerincénél szakadt. Címlapján korabeli tulajdonos lehúzott névbeírása: Végh vagy Vígh István mk. Lapjai épek, végig olvasható, ám különböző foltok sok helyen előfordulnak. A 250. oldalig a lapszélen egybefüggő, szélről induló ázásnyom látható váltakozó kiterjedésben. Ez annak fényében lehet érdekes, hogy a kötetekből visszamaradt példányokat egy nedves pincében tárolták. Ez a folt is ennek lehet bizonyítéka. A 306–307. oldalak közt egy növénypréselés okozta folt miatt három sorban rövid szöveghiány látható, néhány szót és betűt érintve. A folt egészen a 334. oldalig követhető a kötetben. A 340–341. oldal között apró növényi préselmény. 370–390. oldalak közt is sárgás folt. A 424–456. oldalak közt is növénypréselés miatti sárgás folt van a lapok alsó fele közepén. Az 506–507. oldalak közt ismét növénypréselés okozta rövid szöveghiány és a folt az 530. oldalig látható. A 601–608. oldalakon található Index Generum minden tétele fekete és vörös ceruzával jelzett. A fentiek arra utalnak, hogy valaki aktívan használta a kötetet.

Diószegi Sámuel Debreczeni Prédikátor és Fazekas Mihály Fő Hadnagy Magyar Fűvész könyvéről van szó, mely Debrecenben jelent meg 1807-ben. Annak, ami példányunkat egyedivé, unikálissá teszi, kicsit hosszabb a története, de érdemes szánni rá néhány pillanatot.

Volt egy élelmes könyves ember az 1960-as években, aki gyűjteményéből leközöltetett a Magyar Könyvszemlében néhány emlék-exlibrist. Ezt minden bizonnyal meglátta valaki a Déri Múzeumból, mert a kötetet hamarosan megvásárolták a gyűjtőtől, 600 forintot fizetve érte, ami akkor komoly összeg volt. De mi is ez a különleges emlék-exlibris? Arady Kálmán így írt róla a Régi magyar emlékexlibrisek című közleményében:

„Lehetetlen bizonyos megilletődés nélkül szemlélnünk FAZEKAS István diószegi prédikátor egyetlen példányban készült exlibrisét, amit hőn szeretett bátyjának, FAZEKAS Mihály (1766–1828) ny. főhadnagynak, a Ludas Matyi írójának és a debreceni füvészkönyv társszerzőjének adományából bírt Magyar füvész könyv (Debrecen, 1807) példányába ragasztott be. Vékonypénzű ember lévén, költségesebb exlibrisre nem tellett kedves bátyja emlékét nagy becsben tartott könyvében mégis meg akarván örökíteni ezért egy szépíróval, bizonyos TÓTH Sámuellel készíttetett könyvjegyet, amelynek szép kalligrafiája szinte rézmetszetnek hat. Vékony vonal keretelte 79×98 mm rombuszalakú térben 9 sor szöveg: „Cs. K. Fő Hadnagy | FAZEKAS MIHÁLY Úrnak, | NSzK. Debreczen Városa’ Esküdtjének | és Fundualis Perceptorának, | mint kedves Báttyának | ajándékából bírja | Fazekas István | Diószegi Predik. | 1824.” A szépíró a keret jobb alsó szélén jelezte művét: ,,Scr. Sam. Tóth m. propr.” Utána vakarás nyoma, amelyből egy nagy L vagy D (Debrecen?) még kivehető.”

(Magyar Könyvszemle, 1962., 78. évfolyam, 1. szám, 61–62. o.)

A fenti leírás már érthetővé teszi, hogy miért rendkívüli ritkaság ez a Fűvész könyv. Azonban néhány fontos dolog a fenti leírásban nem pontos. Ilyen például a méretek kérdése! A rombusz ugyanis egyenlő oldalú négyszög! Tehát a 79×98 mm méretadatok nem fedhetnek rombuszt. A rombuszforma keret valós mérete: 62×64 mm. Nem szabályos rombusz, mivel az oldalai nem egyenlőek. A leírást készítő összekeverte a rombuszt és a paralelogrammát. A rombusz valóban szebb kifejezés, mint a paralelogramma. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha ugyanazt jelentenék! De nem ugyanaz a két alakzat. A rombusz olyan négyszög, melynek minden oldala egyenlő hosszúságú. A paralelogramma is négyszög, de párhuzamos oldalai egyforma hosszúak! Két oldala vastag, két oldala vékony vonal, de az emlékexlibris leírásában vékony vonal szerepel! Ha a méretadat csak néhány milliméterrel tér el, az még esetleg a mérési hibahatárba beszámítható. Itt azonban igen erős, több centiméteres eltérés látható. Erre nehéz magyarázatot találni.

A másik fontos kérdés az a címlapon szereplő, ám lehúzott névbeírás: Végh vagy Vígh István mk. Amennyiben Fazekas Mihály ajándékba adott egy könyvet, pontosabban egy saját maga által írott könyvet, akkor feltételezhető, hogy nem egy harmadik személy könyvét adta oda. Pedig ez a névbeírás egy harmadik személyt sejtet. Ez főleg annak ismeretében különös, hogy sajnálatos módon a Fűvész könyvből sok száz példány maradt meg, mert nem volt rá kereslet. Ez is még megválaszolandó kérdés, további kutatást igényel. A névbeírásra talán választ adhat, ha azt feltételezzük, hogy Fazekas István birtokából már kikerülve lett a kötet Végh vagy Vígh Istváné.

A szépíró jelzete sem egyezik már a leírással, csak a Scr. Sam. Tóth m. olvasható, aztán valóban vakarás látható. Nagyon fontos kérdésnek érzem, hogy a közlemény szerzője egyértelműen egyetlen példányban készültnek írja le az exlibrist, s úgy, mint aminek „szép kalligrafiája szinte rézmetszetnek hat”. A kötetbe beragasztott lapon lévő emlék-exlibris viszont biztosan nyomdai termék, amihez valamilyen nyomólemezt, dúcot kellett készíteni. Ebben az esetben nem beszélhetünk egyetlen példányról, hisz a lemez éppen a többszöri előállítást szolgálja. Pontosabb megfogalmazással egyetlen ismert példánya lehet ez Fazekas István emlék-exlibrisének!

A legnagyobb probléma viszont a Magyar Könyvszemlében megjelent leírással kapcsolatban az, hogy Fazekas Mihálynak nem volt életben maradt fiútestvére! Julow Viktor Fazekas-monográfiájából is ismerhetjük, hogy két fiútestvére született, mindkettőt István névre keresztelték, de kiskorukban meghaltak. Fazekas István szintén István nevű édesapja után lett diószegi prédikátor és Julow munkája alapján unokatestvére volt Fazekas Mihálynak. Így elképzelhető, hogy az emlék-exlibris soraiban olvasható, “mint kedves Báttyának” kifejezés nem vér szerinti testvért jelent, hanem rokoni fokot, esetünkben unokabátyát. Czuczor – Fogarasi Magyar nyelv szótára (Pest, 1862) a bátya kifejezésnél ezt írja: „Szorosabb értelemben nálunk idősebb atyafi, vérrokon”. Ez alapján elfogadhatónak tűnik az ajándékozáshoz készített emlék-exlibris szövegezése. A név leírása is kérdéseket vethet fel, hiszen, ha alaposan megnézzük a Fazekas István névbeírást, akkor feltűnhet, hogy a keresztnévből hiányzik az s betű. Az I és a t között csak egy, a t szárának tetejéhez kapcsolódó, alulról induló ívelt vonalat találunk. Ez eltér a szöveg többi s betűjének kétféle írásképétől.

A leírásban sem Arady Károly, sem később Julow Viktor nem említi, hogy a beírt név, vagyis Fazekas Itván neve alatt tizenhárom, eltérő hosszúságú és egymástól is eltérő távolságú fekete vonal látható, mint a névnek szabadon hagyott hely. Szokatlan megoldás mind az exlibrist, mind a leírást készítő részéről.

A múzeumi leltárkönyvi bejegyzés sem egyértelmű a kötettel kapcsolatban, mert először könyvként jegyezték be: 1 mű 1 kötetben 608 oldalon, ezt azonban éppen Julow Viktor törölte és áttette a fénykép, egyéb anyag kategóriába.

Az emlék-exlibris leírása, bemutatása eltér megfogalmazásában, stílusában, szóhasználatában Arady Károly közleményében a többi exlibrisétől. Olyannak hat, mintha valaki a piacon a portékáját dicsérné. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy Arady Károly főorvos művészettörténeti diplomával is rendelkezett, a magyar exlibris-történet legkiválóbb tudósa volt, maga is több tízezer lapos gyűjteménnyel rendelkezett. Kozocsa Sándor írt róla nekrológot a Magyar Könyvszemlében 1965-ben. Nem tartom valószínűnek, hogy az adott témában mély tudással rendelkező tudós ilyen alapvető hibákat vétene egy általa is látott tárgy leírásával kapcsolatban. Inkább arról lehet szó, hogy készen kapta a leírást és beemelte készülő közleményébe, ellenőrzés nélkül.

A fenti problémákra a kötetet értékessé, egyedivé tevő emlék-exlibrissel kapcsolatban pillanatnyilag nem tudunk magyarázatot találni. Az ügyben érdekeltek, így Arady Károly, Julow Viktor és a gyűjtő már halottak. Az azonban bizonyos, hogy az 1960-as években viszonylag könnyen és aránylag kevés befektetéssel lehetett régi könyvekhez hozzájutni. Egy, esetleg utólag beragasztott emlék-exlibris pedig már komolyan megemelhette az adott kötet értékét.

Egy helytelenül(?) felvett méretadatból kiindulva nem gondolhatnánk, hogy eljuthatunk addig, hogy ez már hamisítás! Hamisítás? Korabeli a papír, korabeli a nyomtatás, korabeli a kötet is, ám mégis azt érzem, hogy valami nem illik össze a történetben.

A CSENDÉLET

Rothschnek Olga: Csendélet
Olaj, 1896.

Egy asztal és néhány tárgy. Csendélet. Ezt az asztalt és tárgyait értelmezésemben soha nem a festőével azonosítottam, hanem a patikatulajdonos édesapa dolgozószobája bútorának gondoltam. Megismerve Rothschnek Olga életét, hajlok a közös „asztalhasználat” gondolatára, de még mindig erősebb az apai használat érzése. Minden képnek van jelentése, tartalmaz rengeteg információt akár a festőről, akár a korról, és minden szemlélőben – szerencsére – más és más érzéseket kelt.

Sokban különbözik ez a kép a „szokásos” csendéletektől. Főleg abban, hogy olyan tárgyak megörökítésével festette meg Rothschnek Olga ezt az asztali csendéletet, amely a tulajdonosról árul el sok információt. Egy virágos csendélet is sokszor tartalmaz többletinformációt, hiszen a virágoknak is külön jelentése lehetett. A fehér rózsa a lelki tisztaságot jelképezheti egy festményen. Korokon átívelő a téma, hiszen a művészettörténészek az ókori római képek világában látják a csendélet eredetét. Minden korszaknak megvolt a jellegzetes csendéleti témája. Azonban a leggyakrabban előforduló téma a virágok, gyümölcsök, az azokhoz tartozó vázák, korsók, tálak, tartóedények voltak. Természetesen ezeknek is lehetett többlettartalmuk önmaguk szépségén túl. Viszonylag ritkák az olyan képek, ahol ennyi, pontosan beazonosítható tárgy alkotja a csendéletet. Ez a festmény ezért különleges. Akár a könyvekkel, akár a gyertyatartóval, akár a földgömbbel kapcsolatban olyan információkhoz juthatunk, amely vagy a tulajdonosról, vagy az adott tárgyról árul el sok érdekességet, különlegességet. A kiválasztott tárgyakból összeállított festmény a tárgyak gazdájáról, annak jelleméről, tulajdonságairól is hasznos információkhoz juttathatja az érdeklődő, művészetet szerető, azt elemző látogatót.

Miről is árulkodik ez a csendélet, mit fedezhetünk fel a segítségével? Megtudhatjuk, hogy cigarettázott a tulajdonos, hiszen gondosan az asztal szélére van fektetve egy égő cigaretta. Szerette a természetet és ezzel együtt a természettudományokat is: egy kagyló, a teknős és daru alkotta gyertyatartó, a körző és alatta egy szögmérő mind ennek a képi megjelenítése. Sokat dolgozott, olvasott és írt, hiszen a gyertyatartóban lévő gyertya oldalán igen nagy az olvadt viaszmennyiség és a gyertya mérete is ezt támasztja alá. A jómód ellenére is takarékos volt, elég egy pillantást vetni az íróeszközök közt az elhasznált lúdtollra, és a gyertyát sem cserélte egy újra, pedig már elég rövid. A földrajz iránt is komoly érdeklődése lehetett, s egy nagyon szép kidolgozású földgömb a talpába épített iránytűvel segíthette ebben. Sok nyelven olvasott és minden bizonnyal beszélt is. Az asztalon egy kéziratos latin könyv, a háttérben egy német és egy francia kötet. Az asztal közepén, könyvek előtt és könyvek takarásában kissé, egy igen fontos tárgycsoport: írószertartó! Két ceruza, egy használt lúdtoll, tinta és porzó. Ez a tartó a 19. század második felében volt divatos darab. Ez a felszerelés és az asztalon található rengeteg papír és kézirat mind annak a jele, hogy egy alkotó ember asztalát látjuk. A fehér márvány Petrarca mellszobor a klasszikus művészet iránti szeretet jelképe is lehet, akár az irodalomra, akár a művészetre gondolunk. A kagyló utalhat Szent Jakabra, aki a gyógyszerészek védőszentje is volt.

A könyvek

Nyolc könyv került a csendélet tárgyai közé. Egy fekszik a hozzá készült tokban a kép jobb oldalán. Erre borul félig két kötet, mellettük három áll. Az asztal lapján egy nyitott, kéziratos-másolt könyvön fekszik a nyolcadik darab. A könyvek közül kettőt a gerincén lévő felirat alapján könnyen lehet azonosítani. Egy továbbinak a gerincén szintén látszanak betűk, de ennek azonosítása nem sikerült. Az asztalon fekvő, nyitott könyv a három beírt sor alapján egyházi vonatkozású, latin nyelvű darab. A két, biztosan azonosítható kötet egymás mellett van. Egyikből jelzésnek használt két papírcédula áll ki a lapok közül. Barna, egészbőr kötése gerincén aranyozott mintákkal díszített, világosbarna alapon arany felirattal. A kötés a gerincénél alul és felül is szakadt, sőt, magán a gerincen is található szakadás rajta. Ez azt jelezheti, hogy sokat forgatták, olvasták, és ezt támasztja alá a kötetből kilógó két jelzőcédula is. Az olvasó valamilyen fontos gondolatot talált és bejelölte magának, hogy bármikor visszataláljon a számára fontos vagy kedves szakaszhoz. Ez is sokat elárul arról, hogy aktívan olvasták a kötetet, nem csak egyszer vették kézbe, hogy aztán már többet ne foglalkozzanak vele. A címe a gerincén olvasható: Les Avantures de Telemaqé vagyis Télemakhosz kalandjai. A könyv első kiadása 1699-ben jelent meg. Szerzője François Fénelon francia érsek. Magáról a műről, azaz Télemakhosz kalandjairól könyvtárnyi szakirodalom szól. Az egyik szerint a francia iskolások legkedveltebb olvasmánya volt majd két évszázadon keresztül. Akit érdekel a téma, azok gazdag magyar szakirodalmat is találnak ezzel kapcsolatban. A Telemaqé a könyv gerincén minden bizonnyal elírás lehet a Telemaque helyett. Az már kevesek előtt ismert, hogy a könyvnek van debreceni vonatkozása is. Ez – a talán a festő előtt sem ismert vonatkozás – is különlegessé teszi, hogy megjelenik a képen. Abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy nem ezért a debreceni vonatkozásért volt a Rothschnek-könyvtár darabja, hanem azért, mert ismerni kellett ezt a fontos tanregényt!

Köpeczi Béla szöveggondozásában és tanulmányával 1980-ban jelent meg a Református Kollégium Nagykönyvtárában őrzött kézirat. A tanulmányból néhány bevezető gondolat:

„Nincs könyv, amelyet többet olvastak volna a XVIII. században, mint Fénelon püspök Télémaque kalandjai című erkölcsi-politikai tanregényét. Lelkesedtek érte a legkonzervatívabb körök, a felvilágosodás hívei, sőt még a forradalmárok is. A könyvet nemcsak politikai-erkölcsi tartalma miatt forgatták, hanem azért is, mert sokan a francia nyelv legtökéletesebb alkalmazóját, a kor stílusának legjellemzőbb kifejezőjét látták benne.”
„A Télémaque stílusát természetességéért, látszólagos hanyagságáért, eleganciájáért és bájáért szerették a kortársak. A könyv egész Európában elterjedt, lefordították a legkülönbözőbb nyelvekre, és olvasói között a kor legkitűnőbb íróit találjuk meg Voltaire-től Rousseau-n át Goethéig, s a legkülönbözőbb politikai és irodalmi irányzatokat táplálta.”

Köpeczi Béla gondolatai kellően érzékeltetik, hogy egy kiemelkedően fontos, meghatározó irodalmi darabról van szó. Arról, hogy milyen volt a magyar fogadtatása, kik fordították és mikor, nem ejtenék szót, mert az egy önálló és hosszú előadás lehetne. Inkább egy személyt emelnék ki a művel foglalkozó magyarok közül. Ő a debreceni jegyző, főjegyző, főbíró, országgyűlési képviselő, a református kollégium gondnoka, majd főgondnoka, azaz Domokos Lajos (1728–1803). Sok fontos tett kapcsolódik a nevéhez, többek között a magyar nyelv használata a kollégiumi oktatásban vagy a Debreceni Grammatika szerkesztésében való részvétel. Ahogy Köpeczi jellemzi: „A provinciális Debrecen mítoszának ő az egyik fő cáfolója.” 1803-ban halt meg, sírfeliratát Budai Ésaiás írta. Értékes életéből egy fontos munkát ragadunk ki, a Fénelon-mű fordítását, amelyet 1782-ben kezdett el és 1802-ben fejezett be. Azért fogott ebbe a komoly munkába, mert ha már majd minden európai nyelvre lefordították, a magyar nyelvet is próbára tette.

„Ha minden erőlködésimmel sem vihettem véghez, hogy fordításom jó legyen: azt ugyan sajnálni fogom, de magamat azzal vigasztalom, hogy jó és szükséges dologban tettem próbát, ha hasznot nem, legalább kárt nem tettem…”

A festményt látva legközelebb ne csak a gyógyszerészre gondoljanak, hanem Debrecen főbírájára is, aki az élet sok területén derekasan bizonyított.

Végül legyen még egy kapcsolódási pont Fazekas Mihály, a Fűvész könyv egyik szerzője és a festményen ábrázolt, Domokos fordította regény között: Fazekas Mihály Domokos halálára írt nyolc versszakos költeménye.

Fazekas Mihály: Néhai debreceni főbíró Domokos Lajos halálára

Horác hatalmas lelke! ki számtalan
Időkre nyúló életeket merél
Igérni lantos verseidnek,
Vétkezem-é, ha nevedre vágyok?

Nem, sőt ha mindjárt vétkezem is, merőn
Nyomodba lépek, már ihol a paizst,
Miként te, szintúgy elvetettem,
Csak hogy igaz követőd lehessek.

Te Lolliusnak címeres életét
Hosszúra nyújtád, én se szabok határt
Rezegve zengő verseimnek,
Míg valahol magyarul beszélnek.

S nem engedem meg, hogy Domokos nevét
Irígy feledség éjje borítsa be,
S ha érdemét kizengi Múzsám,
Gyenge, zokog, s kesereg kimúltán,

Ne éljen önnön kénye szerint, kire
Hazája lelkét bírta, nem éle ő,
Ne légyen egy ember magába,
Sok vala ő, sok is a mi híjjunk.

Dicső halandó! mely keseregve néz
Az árva község, a közügy és ez a
Bajnoktalan vallás utánnad.
Mely sok ezernyiszer ásna még fel!

Kicsinyhitűek! nemde nem így vala
Az atyja Márton hunytakor is, pedig
Láttátok ő képét fiában,
Mert hiszen a nagyok a nagyoktól

Lésznek, ne szűnjön senki reményleni,
Engedd atyáink Istene, hadd legyen
Háládatos szívünk örökre
Oszlopa a Domokos neveknek.

Fénelon könyve mellett az asztalon egy fehér pergamenkötéses kötet áll, gerincén barna bőr vinyettán aranyozott felirattal a könyv címe: Hübner’s Lexicon. 1816–17-ben jelent meg a magyar fordítása öt kötetben. Ebben a munkában Fejér György (1766–1851) érdemeit kell kiemelni, aki a magyar és erdélyi részeket dolgozta ki, vagyis „magyarította” a lexikont. Fejér Györgyöt, mint történetírót, egyetemi tanárt, könyvtárigazgatót, egyházi elöljárót ismerjük. Egyetemi és teológiai tanulmányai befejeztével a Festetics és Ürményi családoknál nevelősködött. Amiért érdekes ez a kötet, az az a furcsaság, ahogyan ma ismerik és hivatkozhatnak rá: Hübner Lexikon. Az első kiadása ugyanis 1704-ben névtelenül jelent meg, majd páratlan pályafutása során legalább ötven német kiadása látott napvilágot, de ekkor már az előszót jegyző Johann Hübner nevével azonosították. A lexikon összeállítását azonban Philipp Balthasar Sinold von Schütz készítette el és eredeti címe Reales Staats-, Zeitungs- und Conversations-Lexicon volt.

Sinold von Schütz neve mára szinte teljesen feledésbe merült, a lexikonnal kapcsolatban csak a Hübner név tűnik fel. Magyar változata pedig Fejér György nevével kapcsolódik össze, aki a kötetek előszavaiban felsorolta, hogy hányan segítették nehéz munkájában. A magyar kiadás utolsó kötetében felsorolják a megrendelők neveit is tíz oldalon keresztül, ami szintén páratlanul fontos, mert egy jó könyv a megrendelők-olvasók nélkül csak raktári maradvány. Néhány név a magyarított lexikon megrendelői közül:

Festetics Antal (császári és királyi kamarás), Karacs Ferenc (térképész, rézmetsző), Horváth István, a múzeumi országos könyvtár (az OSZK elődje) igazgatója, Guzmics Izidor bencés szerzetes, a bakonybéli Szent Mauríciusz monostor apátja (a lexikon megjelenésekor a pannonhalmi iskolában tanított, mellette még majd 20 bencés szerzetest is találunk a megrendelők között), Aranka György (az erdélyi művelődés kiemelkedő alakja), báró Wesselényi Farkas főispán, Pethe Ferenc gazdasági szakíró, a keszthelyi Georgikon vezetője, Bolla Márton történész, piarista tartományfőnök, Bacsó Bálint debreceni patikus (a hosszú listában még hat debreceni megrendelő szerepel illetve még három patikus), Eggenberger József pesti könyvárus 63 példányt rendelt, valószínűleg előfizetői íveket használhatott; Csáthy György debreczenyi typografus és könyvárus 10 példányt, Bartha István debreceni könyvkötő 2 példányt rendelt.

A megrendelők között igen magas számban találunk vármegyei és városi tisztviselőt, nemesi családoknál dolgozó nevelőket, katolikus és református papokat. Voltak olyan könyvkötők, aki tíz-tizenhárom példányt rendeltek. A teljes lista 515 megrendelő nevét tartalmazza, de ennél jóval több kötetről van szó, hiszen még néhány egyéni megrendelő is több példányt kért.

Ezeknek a megrendelt köteteknek önmagukon túlmutató jelentősége az, hogy a debreceni, elmaradottnak mondott-gondolt kulturális viszonyok képét sokkal árnyaltabbá teheti. Tudom, hogy zajlanak ilyen munkák, de továbbra is rendkívül fontosnak érezném a könyvtári állományokban elvégezhető feltárásokat a tulajdonosi viszonyokra vonatkozóan, nem csak egy-egy kötet esetében, hanem az egész állomány tekintetében. Érdekes könyvtárak alakulhatnának ki, csakúgy, mint az Arany Egyszarvú patika esetében!

A földgömb

Mivel a könyvek esetében bebizonyosodott, hogy valós kötetekről van szó, ezért a földgömböt is alaposabban megnéztem. Itt is kiderült, hogy különleges darabról van szó! Annyira, hogy összesen kevesebb, mint tíz ilyen földgömböt ismer a magyar földrajztudomány és térképészettörténet a mai Magyarország területén.

Amit a mi földgömbünkről tudni lehet a festmény alapján: három lábú állványra szerelt gömb, kasírozott, rézből készült teljes meridiánkörös, olvasható felirata: Földünk Hunfalvy János Felkl, köztük további sorok csak jelzésszerűen, összesen hat sor, az állvány lábai közt fém szereléken egy iránytű.

Ezen adatok alapján kellett elindulni az azonosítás nehéz útján. A kutatás során sikerült egy nagyszerű oldalt és egy kitűnő professzort találni. Az oldal a Virtuális glóbuszok múzeuma, alapító szerkesztője Márton Mátyás, az ELTE professor emeritusa. Ő a magyar földgömbök történetét kutatva külön is foglalkozott az ún. Hunfalvy-glóbuszokkal. Kutatásai során 2011-ig nyolc ilyen gömböt talált magán- és közgyűjteményekben. Büszkén mondhatjuk hát, hogy Debrecenben, a Déri Múzeumban van a kilencedik, bár nem anyagi valóságában, hanem képi ábrázolásában.

Ezek a gömbök két méretben készültek: 6 bécsi hüvelyk azaz 15,8 cm, és 8 ¼ bécsi hüvelyk azaz 21,7 cm átmérővel. Márton Mátyás kutatásai alapján a mi gömbünk a kisebb átmérőjű lehet. Ez egy 1867 előtt készült földgömb. Az azonosítást segítő teljes felirat a magángyűjteményben lévő darabon:

FÖLDÜNK
a legújabb felfedezések nyomán
Magyarul szerkeszté
Hunfalvy János
Kiadta
Felkl J

A festményen látható, kiolvasható és jelzésszerű szövegek összehasonlítása alapján erről a földgömbről van szó. (A katalógusban a 103. számot kapta, de a leírásában a kolofon szövegét tévesen mutatják be és téves fényképet is rendeltek hozzá.)

A földgömb kiadója Jan Felkl cseh nyomdász volt. Prágában, majd 1870-től egy Prága melletti kistelepülésen működött a műhelye egészen az 1950-es évekig. Márton Mátyás kutatása alapján ismerhetjük azt az adatot a céggel kapcsolatban, hogy 1873-ban kb. 15 ezer glóbuszt gyártottak 8 méretben és 17 nyelven.

A Geodézia és Kartográfia 2011/2. számában jelent meg egy rövid tanulmány Márton Mátyás tollából arról, hogy Pilhál Katalinnal közösen találtak egy újabb Hunfalvy-glóbuszt az egyik közgyűjteményben. Ennek leírását és fotóját azért adom közre itt is, mert az állvány, a meridiánkör, a naptárkör a fénykép alapján szinte teljesen megegyezik a festményen ábrázolt földgömbbel.

„A 32 cm átmérőjű, fából készített, feketére lakkozott három lábon álló, három kar tartotta naptárkörben elhelyezett teljes sárgaréz meridiánkörhöz rögzített tengelyen forgatható a gömb.

Az északi pólusnál a meridiánkörre sárgaréz, fél óra beosztású 2×12, óránként az óramutató járásával ellentétes haladási irányban megírt számozású órakör illeszkedik, amelynek acél mutatója valószínűleg pótlás.

A naptárkeret vagy horizontkör tizenkétszögű, amelynek minden csúcsában egy-egy állatöv jele helyezkedik el. A naptárkör beosztása klasszikus. A naptárkör belső körén a kelet és a nyugat ponttól észak és dél felé 0-tól 90°-ig haladóan 1°-os, 5°-onként kiemelt és megírt beosztás látható; a következő körben pedig az állatövi jegyek grafikus rajza és magyar megnevezése található. Érdekességként említem meg, hogy az Ikrek korabeli megnevezése: “KETTŐNCZ”. Kifelé haladva, a következő körben az állatövhöz kapcsolódó asztrológiai naptár következik napi beosztással, 5 naponként megírva. Az ezt követő kör a Gergely naptár napjainak jelölése az előzővel azonos módon, majd a hónapmegírások köre következik.” […] A földgömb tehát „III. számú felszerelésű” példány.”

Márton Mátyás: Új Hunfalvy-Felkl földgömb. In Geodézia és Kartográfia 2011., 63. évfolyam, 2. szám 10-11. o.

Azonban ahogy a Virtuális glóbuszok múzeuma további bemutatásait olvassuk, kiderül, hogy a mi iránytűvel kiegészített glóbuszunk a III. számú teljes felszerelésű kategóriába tartozik. Azt, hogy a festményen ábrázolt földgömb naptárkörén milyen felirat szerepelt, nem tudjuk.

A fenti adatok alapján, akár a könyvek, akár a földgömb esetében, azt láthatjuk, hogy a Rothschnek család kulturális igénye kimagasló volt. A könyvtáruk minden bizonnyal még sok érdekes, fontos kötetet tartalmazhatott. Elképzelhetetlen, hogy csak ők voltak ilyenek a 19. század második felének s a 20. század elejének debreceni társadalmában.

Ezeknek a tárgyaknak a bemutatása, elemzése nem tartalmaz világra szóló újdonságokat, de arra mindenképpen jó, hogy – Köpeczi Béla után szabadon – a provinciális Debrecen mítoszának cáfolata legyen!