Szerző: Váradi Katalin

Jelen sorozatunkkal egyszerre kívánunk az 1848–1849-es szabadságharc és forradalom eseményeire emlékezni, másrészt egy kis betekintést nyújtani a Déri Múzeum Történeti Tárának német nyelvű anyagai közé.

A történeti gyűjtemény jelentős kézirat- és nyomtatványállománnyal rendelkezik, a középkortól kezdve a jelenkorig. Számottevő azon dokumentumok sora, melyek a 176 és 175 évvel ezelőtti történésekhez kapcsolódnak. Közülük is kiemelkednek a nyomtatványok: különböző sajtótermékek, felhívások, kiáltványok, rendelkezések és röplapok alkotják ezek többségét.

A reformkorban, majd az 1848 márciusi tizenkét pont, illetve az áprilisi törvények nyomán megnövekedett a sajtó szerepe, a nyomtatás jelentősége. A sajtókiadványok segítségével tájékoztatták az embereket, a felek ezeken keresztül hirdették ki programjukat, szándékukat, s próbálták elnyerni a nép támogatását – vagyis a sajtó a nyomtatás szabad lehetősége révén egyre inkább a propaganda eszközévé vált. A forradalom és szabadságharc alatt több városban működött nyomda, melyekben több száz sajtótermék és aprónyomtatvány készült. Ezek összegyűjtése és feldolgozása nem könnyű feladat.

A szabadságharc és forradalom leverése után ugyanis elkobozták, illetve megsemmisítették a forradalmi iratokat és nyomtatványokat, beleértve az ún. Kossuth-bankókat is, az egyéb szabadságharcos jelképek és fegyverek mellett. Az ismert példányok fennmaradása sok esetben egykori tulajdonosaik bátorságának köszönhető, akik dacolva a büntetéssel, elrejtették és megőrizték azokat. Ezek aztán nemzedékről nemzedékre öröklődtek, majd idővel egy részük bekerült a köz- és magángyűjteményekbe, ajándék vagy vásárlás útján.

A forradalom és szabadságharc időszakából származó nyomtatványok nagy részét kezdetektől fogva több nyelven adták ki. A német nyelvű kiadások nagyszámú jelenlétét a német kormányzati és közigazgatási nyelv is indokolja – amely a magyar hadseregben is használatos volt az 1848–49-es események során. A más nyelven történő nyomtatás a nemzetiségiek tájékoztatását és támogatásának elnyerését szolgálta.

A Déri Múzeum gyűjteményében található német nyelvű kiadványok java része proklamáció, felhívás, rendelkezés – főként a Habsburg-kormányzat oldaláról. Számos röplap, illetve az 1849. április 19-én közzétett függetlenségi nyilatkozat német nyelvű kiadása tartozik még ide – ez utóbbiakról részletesebben sorozatunk következő részében olvashatnak.

A most ismertetendő dokumentumok többségét 1940-ben jegyezték be a leltárkönyvbe. Bekerülésükről a leltárkönyvi bejegyzés kevés információt tartalmaz; az eladó neve, a dokumentumok rövid meghatározása és darabszáma olvasható, azaz tételes felsorolásuk ezúttal nem történt meg. Van, amelyiknek megvan a magyar változata – ez esetben általában egy lapon vagy egy íven szerepel a két vagy három szöveg.   

A gyűjteményben található német nyelvű rendelkezések 1848 őszétől datálódnak, a harmadik bécsi forradalom bukását követően. Az első ilyen proklamáció Windisch-Grätz kinevezését és a rend helyreállításával való megbízását tartalmazza I. Ferdinánd osztrák császár (egyben V. Ferdinánd magyar király) jóvoltából 1848. november 6-i keltezéssel. A kinevezett főparancsnoktól több utasítás (Proklamation, Verordnung és Kundmachung címen) fennmaradt. Az 1848. december 14-én kelt dokumentum a néphez szól, melyben Windisch-Grätz és az új uralkodó, Ferenc József biztosítja a volt jobbágyokat, hogy a robot és a dézsma eltörlése továbbra is garantált. Cserébe azt kérik, hogy ne támogassák a „felizgatók” mozgalmát, sőt jelentsék fel őket. Az iratból az is kiderül, hogy az írni-olvasni nem tudók számára anyanyelvükön a helyi elöljárók és lelkészek tolmácsolták a különféle rendelkezéseket. Ezen személyeket viszont rögtönítéléssel fenyegették, amennyiben nem hirdetik ki a felhívást, s nem számolnak be róla az illetékes katonai parancsnoknak. A következő, már jóval szigorúbb és fenyegetőbb hangvételű proklamáció keltezése épp arra a napra – 1849. január 7-re – esik, amikor Kossuth Lajos megérkezett Debrecenbe, s feljegyeztetett a Miklós utcai kapu könyvében „Magyarok Mózesse”-ként. Az osztrák herceg Buda elfoglalása után intézte újabb felhívását a magyar néphez. Bár hangsúlyozza, nem hódítási, hanem rendteremtési szándékkal érkezett Magyarországra, szóhasználata, nyelvezete és a kilátásba helyezett büntetések ellentmondanak ennek. Érdekességként említendő meg a magyar nyelvű szövegben a „hódolási nyilatkozat” kifejezés, amely értelmezhető akár az uralkodó irányába tett hódolatként – de a német kiadásban szereplő Unterwerfung szó (szó szerinti fordításban leigázás) sejteti, hogy behódolást várnak el az osztrák csapatok a lakosságtól.

Az 1849. február 23-i, a március 8-i és 21-i kiáltványok a Kossuth-bankókról rendelkeznek, megtiltva azok használatát, illetve érvénytelenné nyilvánítva a magyar bankjegyeket. Ebben az időszakban Debrecen volt az ország fővárosa, így a bankjegynyomda is itt működött a Református Kollégium épületében. Az 5 forintos bankjegyek nyomtatása korábban megkezdődött, mégis a debreceni példányok jól felismerhetők, mivel a feliratok barna árnyalatúak a pesti nyomatok vöröses színéhez képest. Debreceni nyomtatásúak közé tartoznak az aprópénzhiányt enyhítendően kiadott 15 és 30 krajcáros címletek. 

A következő felhívások a tavaszi hadjáratot követően, az új megbízott, immár teljhatalommal rendelkező Haynautól származnak. A Nagyigmándon 1849. július 8-án kelt hirdetmény az előző nyomtatványokhoz hasonlóan a pénzhasználatról rendelkezik. Ezúttal az Almásy-bankóként is ismert kincstári utalványokról van szó, amelyet a Habsburg-kormányzat átmeneti megoldásként törvényes fizetőeszközként szánt és alkalmazott az 1848–1849-es szabadságharc és forradalom leverésére. Az 1, 2, 5, 10, 100 és 1000 forintos címletekben nyomott bankjegyekből szintén kevés maradt fenn az utókorra. A haynau-i szigor e szövegben is megjelenik.

Az utolsó említendő kiadvány a Habsburg-kormányzat oldaláról az olmützi alkotmány ismételt kihirdetése 1849. november elsejei keltezéssel. A dokumentum tartalmazza Haynau hirdetményét, melyben a rend helyreállítását és a birodalom egységét dicsőíti.

Magyar oldalról két dokumentumot mutatunk be. Az egyik Kazinczy Lajostól – Kazinczy Ferenc író, költőnek a vértanúk között is számontartott fiától – származó felhívás 1848. november 21-ről, akinek a nevéhez fűződik a magyar honvédek utász csapatának megszervezése. A győri kiadvány betekintést nyújt abba, hogy az ifjú parancsnok miként képzelte el az utász egységet: mérnökök és mesteremberek, így asztalosok, molnárok, hajósok, halászok, kosárfonók és más hasonló kézművesek jelentkezését várta, akik hidászati, árkászati és aknászati munkálatokban nyújthatnak segítséget. A másik dokumentum debreceni vonatkozású, Kossuth Lajos 1849. április 22-én kormányzóként közzétett rendeletét tartalmazza. Ebben a fentebb említett Almásy-bankók használatát, illetve elfogadását tiltja meg a néhány nappal korábban deklarált függetlenségi nyilatkozat jegyében. Nyomatékul hazaárulás vádját helyezi kilátásba az ellen, aki nem így jár el.

Jelen ismertetésünk közel sem nyújt teljes körű áttekintést, csupán szemléltetni kívánja a gyűjtemény gazdagságát és sokszínűségét.

A bemutatott dokumentumok segítségével az 1848 késő ősze és 1849 ősze közötti eseményeket idézhettük fel, érintve a debreceni történéseket. A kiadványok nagy része a Kossuth-bankókról rendelkezett, bizonyítva, hogy az önálló magyar pénzkibocsátás nemcsak gazdasági célokat szolgált, hanem a szuverenitás egyik fontos pillére volt a hadsereg és a kormányzás mellett.