Szerző: Ormosi Viktória

Bizonyára járt már más is úgy, hogy kutatásai során mellékszálként olyan érdekes és nem várt témákra bukkant, melyek felkeltették a figyelmét, megmosolyogtatták és esetlegesen újabb kutakodásokra sarkallták. Az alábbi történet is ilyen.

Löfkovits Arthurra csakis szeretettel és tisztelettel gondolhat, aki a Déri Múzeumban dolgozik, hiszen az ő gyűjteménye teremtette meg a Városi Múzeum alapjait, így jelentős érdeme volt abban, hogy Debrecenben is sikerrel indult el a múzeumügy. Tárlatvezetéseim során, vagy ha csak éppen keresztülmegyek a helytörténeti részen a „Múzeum a múzeumban” egységnél, jól esik rápillantani az alapítókat ábrázoló fényképekre: Ecsedi, Sőregi, Löfkovits, Zoltai…

Hány alkalommal találkozhatunk nap mint nap a nevükkel, a múzeumi évkönyvekben, leltárkönyvekben?! Milyen sokszor gondolunk rájuk, etalonként emlegetve őket. Mennyire szerencsés lehetett az, aki találkozott velük.

Paál Jób újságíró 1933. december 10-én az Ellenzék című lapban közzétett egy interjút Löfkovits Arthurral, melyből idézek:

„Löfkovics Artur harmincegy évvel ezelőtt sok ezer darabból álló régiséggyűjteményét ötezer korona adománnyal együtt Debrecen városának ajándékozta és ezzel megvetette alapjait a városi múzeumnak, amelynek – minden fizetés és költégmegtérítés nélkül –huszonhét esztendőn keresztül igazgatója volt. Erzsébet királyné halála után a király a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntette ki azért, mert összegyűjtötte szerte a nagyvilágban azokat a képes levelezőlapokat, amelyek valamilyen vonatkozásban állottak a meggyilkolt Erzsébet királynéval. […] Életének egyik legérdekesebb emléke az is, hogy nála tanult ki és debreceni műhelyében szabadult fel az érmihályfalvi Weisz Nándor, aki ma Norman Weiss néven a világ legtekintélyesebb és legvagyonosabb drágakő kereskedője. Párizsban és Londonban vannak üzletei és valósággal irányítója a drágakő kereskedelemnek.

Eszes fiú volt a kis Nándi – meséli Löfkovics Igazgató ur – ott dolgozott nálam Debrecenben a műhelyemben és amikor évek multával találkoztam vele, még mindig neheztelt rám azért, hogy a feleségem után cipelnie kellett a kosarat a debreceni piacra és bizony verést is kapott tőlem, ha nem viselte magát rendesen. Pedig ezért lett belőle ember… … Az igazgató úrnak tökéletesen igaza van… Ha Weiss Norman urat Nándi korában nem szidják össze és nem náspángolják el a debreceni műhelyben, talán nem szed annyi emberséget magára, hogy fejedelme legyen a briliánsok birodalmának…”

Weiss Normanról újabb regényes adalékok kerültek a kezembe a korabeli sajtónak köszönhetően. A Magyarország hasábjain szalagcímként jelent meg 1932 októberében: „Névtelen feljelentés alapján küldték vissza a határról Budapestre N. Weiss ékszerészt és feleségét.  Normann Weiss tiltakozik az ékszer- és valutacsempészés vádja ellen.  A Nemzeti Banktól kér szakvéleményt a rendőrség”. A Magyar Hírlap „Norman Weiss ékszercsempészési ügye”-ként számol be az esetről. Az Est pedig a még hangzatosabb, „Nászútján feltartóztatták Norman Weiss londoni ékszerkereskedőt” címmel rukkolt elő. A bombasztikus címeket sorolhatnánk.

Dióhéjban foglaljuk össze, mi is történt: Weiss házasságot kötött Nemes Ibolykával, épp nászútjukra igyekeztek volna és át akarták lépni a magyar határt. A névtelen feljelentés szerint nagy értékű ékszereket, részvényeket és angol fontot akart volna az országból kicsempészni. A Magyarország említett cikkéből idézve:

„A rendőrség megállapította, hogy Norman Weiss szombaton tényleg elhagyta a fővárost és Oroszvár felé vette útját. Nyomban értesítették az oroszvári határrendőrséget, ahová vasárnap hajnalban érkezett meg kocsiján Norman Weiss. […] meglepetve értesült arról, hogy ékszer-, részvény- és valutacsempészéssel vádolják. Weissné Nemes Ibolyka egymásután vette le a karjáról, ujjairól, valamint a táskájából az ékszereit: négy brilliánsgyűrűt, két platina karkötőt, egy igazgyöngy kolliét és három karkötőórát. Norman Weiss is táskájába nyúlt és kivett onnan négyszáz darab Magyar Általános Takarékpénztár Részvényt, továbbá kisebb csomag Chrysler autógyári részvényt.”

A hosszú kihallgatási procedúrát követően vissza kellett térniük Budapestre, ahol a főkapitányságon ismét részletesen kihallgatták őket. Weiss biztosította a szerveket, hogy a pazar ékszereket ő vette Londonban és Franciaországban még jegyességük idején a nejének. Tehát családi ékszereket akartak kivinni, amiket ő hozott ide külföldről. A részvény- és valutacsempészés alól is tisztázta magát, sőt még azt is felajánlotta, hogy Chrysler autóját is bontsák szét. Hangsúlyozta, hogy feljelentése egy bosszú műve lehet, ami minden alapot nélkülöz.

Ugyancsak a Magyarország című napilap három nappal későbbi cikkében ezt alá is támasztja: „N. Weiss visszakapta értékeit, folytathatja nászútját” címmel. Itt kiderült, hogy az ügy az angol konzulátust is foglalkoztatta, és a rendőrfőkapitány-helyettes közölte a jelenlévőkkel, hogy a Nemzeti Bank és ékszerészek vizsgálata alapján Weiss részéről semmilyen rosszhiszeműség nem történt.

Gondoljunk bele miként alakulhatott volna ez az ügy, ha annak idején Löfkovits Arthur nem náspángolja el őt. Na de a viccet félretéve, a Kis Ujság 1932. október 11-i számában közli: „A gyémántkirály valószínűnek tartja, hogy a följelentő azonos a nyelvtanárnővel, aki ilyen módon akarta elérni azt, hogy az angol sofőr visszajöjjön Budapestre.” Ugyanis Weiss jóképű sofőrje megismerkedett egy nyelvtanárnővel, aki kérlelte őt, maradjon Budapesten, ám az úriember nem volt hajlandó feladni állását a gyémántkirálynál. A gépkocsivezető budapesti napjai egyébként meglehetősen eseménydúsan telhettek, hiszen egy sajnálatos gázolás is történt gazdái nagy nászúttervezgetése közben. (Déli Hírlap – Temesvár, 1932. október 16.)

---

Zárójeles megjegyzésként: Azt, hogy az esküvőjekor 52 éves ékszerkirály 23 éves újdonsült arája mit szólt ehhez a finoman szólva sem mindennapi házasságkezdéshez, nem lehet tudni. Gyors frigyük szerelem első látásra indíttatású volta, valamint az, hogy állítólag az esküvő napján még nem voltak sem tanúk, sem jegygyűrűk(!), mintha előrevetítették volna a gyors válást is. A Színházi Élet 1933. júliusi 23. száma arról számol be, hogy már el is váltak, és Nemes Ibolya színésznői ambíciói révén Elly Namash néven lép fel Londonban. A válást azonban a szépasszony a Pesti Naplóban 1934 tavaszán cáfolta.

---

Felhasznált irodalom:

• Az Est, 1932. október 11.
• Déli Hírlap, 1932. október 16.
• Ellenzék, 1933. december 10.
• Kassai Ujság, 1932. október 11.
• Kis Ujság, 1932. október 11.
• Kis Ujság, 1933. július 22.
• Magyar Hírlap, 1932. október 11.
• Magyar Hírlap, 1932. október 12.
• Magyarország, 1932. október 11.
• Magyarország, 1932. október 14.
• Pesti Napló, 1934. március 29.
• Színházi Élet, 1933. július 23.