Képek: Boczkó Sámuel amatőrfényképész (Déri Múzeum Fotótára, EF_2019.40.1–3), lovag Chylinski György (EF_15077–079P), Gondy és Egey (EF_2019. 50.1, 3–5, 53.6, 44.1; EF_14944P), Goszleth István (EF_2019. 44.1), Tóth István amatőrfényképész (FAd_920–927) Digitális utómunka: Lukács Tihamér
„De minden élet olyan súlytalan, ha már csak mondható. … Szöveggé válik minden élet nélkül végül a nyelven túlra költöző jelentés.” (Borbély Szilárd)
A Déri Múzeum frissen megjelent, 2023-as évkönyvében már olvasható Harangi Attila és Váradi Katalin tanulmánya, amely a 19. és 20. században Debrecenben élt Dragota és Boczkó család házépítési dokumentumainak feldolgozásával és a családtörténeti iratanyag bemutatásával a Déri Múzeum Történeti Tárában található hagyatékok széles körű kutathatóságára hívja fel a figyelmet. Az alábbi bejegyzésben arra teszek kísérletet, hogy az említett, részben már publikált és elemzett iratok szorosabb olvasása és más forrásokkal való kiegészítése révén nyert új információk s némi történelmi empátia segítségével megrajzoljam egy másik változatát a Dragota, a Boczkó és a Magoss családot összekötő Dragota Natália (1865–1942) eddig ismert arcképének. Lehetséges-e vajon, a sorsához kissé közelebb hajolva, meglátnunk a valóságos embert, személyes döntései okát s látnunk magát az életet, nem csak a lezajlott eseményeket? Lehetséges-e gazdasági iratokból és fényképekből kihámozni a személyiséget? Végül lehetséges-e őáltala, aki a debreceni úriasszonyok egyike volt csupán, s akit nagy tettek sem érdemesítenek az emlékezetre, de társadalmi pozíciójánál fogva több irat maradt utána, mint kortársai többsége után, jobban megérteni a hosszú 19. század végén élt nők életlehetőségeit? Az újraolvasott életrajz szervezőjeként a család kismacsi tanyáján készült fényképeket használom, azok készítési körülményeiből kiindulva.
II.
„A család tagjai itt már többé nem aratnak!”
A bejáratott, önsúlyuknál fogva tovagördülő folyamatok megindítása mellett mindenekelőtt leltárba kellett venni a gazdaság ingóságait, amelyhez Natália nagybátyja, Rickl Géza kereskedő és földbirtokos, illetve a családi barát, Békessy László gazdasági szakember segítségével kezd hozzá. Ennek során döntenek arról is, mely saját birtokrészeket adják bérbe, melyek bérletét adják tovább másnak. Natália, mintha nem is először csinálná életében, határozott döntéseket hoz és a birtokos öntudatával intézkedik már az első pillanatban: az eladandó kisborjúk felbecsült árából nem enged, a Miklós úrral kötött szóbeli megállapodásokra hivatkozókat elutasítja, a maga hasznára dolgozó kertészt „megpirongatja”, a földeken zajló munkákat, a sarjadó vetést személyesen ellenőrzi, latolgatja, megtarthatja-e a kastélyt, kertet, ha minden mást esetleg árendába ad. Vetőmagot vásárol, lovakat ad és vesz, eladja a szálfákat kerékgyártónak, kefegyárnak, fakereskedőknek, oláh cigányoknak, javíttatja a cséplőgépet, kőművesekkel az épülettetőket, tyúkot ültet és csirkét neveltet, a gyümölcsöt maga szedi le a szakácsnéval. Két új szekeret csináltat, mert az szükséges, de az elegáns járműveket, az egyfogatút, a „Prerani kocsit”, az amerikai versenykocsit, az acetilén kocsilámpákat egymás után adja el s a Miklós által rendelt, de ki nem fizetett gépeket is visszamondja. A tényszerű megállapítások, számadatok mögül olykor a személyisége, az értékválasztása is előbukkan egy magafeledt pillanatra, amikor például ezt olvassuk:
„Gazdatisztnek ajánlkozik Nagy Sándor, földműves iskolát végzett egyén, becsűletes családos ember, szerény, túl szomorúnak látom. Most már be van töltve félig-meddig az állás, Czájliknak válaszoltam. – 10 köböl búza, 3 köböl árpa, 3 k. tengerit, szabad lakás, fűtés, 200 forintot kér ½ évre.” Szánakozik a kerülőn is, amikor az panaszkodik, hogy megverettetett: „Szegény öreg, jó becsűletes ember, sajnálom”. Máskor a nyelvtankönyvi tőmondatok közé bekúszik az ébredező munkásöntudattól való félelem: „A burgundi répát vetik, ahol a barkó megette, felét kipusztította. Az ökrök trágyát visznek az istállóból. A gépész a gépet javítja. A kertész a dinnyét kapálja. A kápolnánál a füvet kaszálták le. A kerékgyártóval is beszéltem, hogy ha nem akar engedelmeskedni, elmehet. Az egy alattomos socziálista, úgy nézem.”
A háztáji gazdaságban ekkor 19 állandó alkalmazott dolgozik, akik mind ott is laknak családostul: egy gazda, hat béres, egy tehenes, egy takarmányos, egy csikós, egy lovász, egy tejhordó kocsis, két igáskocsis, egy úrikocsis, egy kertész, egy kerékgyártó, egy kovács és egy gépész. Belső személyzet a szakácsné és nyilván több házicseléd, akik mosnak, vasalnak, takarítanak, fát vágnak, olykor meszelnek vagy kukoricát morzsolnak. A gazdasági cselédek feleségei nevelik a baromfit, tömik és tépik a libát, kacsát, gyűjtik a párnába való tollat, segítenek a kertésznek a zöldségeskertben kapálni, gyomlálni, szüretelni, aratás után forgatják a gabonát a magtárban, rostálnak. Június elején kijön a tanyára dr. Csikos Sándor kórházi főorvos (aki majd a szabadkőműves páholy nevében Boczkó felett az emlékbeszédet is mondja), és „beoltja a gyerekeket himlővel” – vagyis a cselédek gyerekei védőoltást kapnak.
„Puszta Kis-Macs, Dragota tanya, kis tanya. 1903. September hó 18.” Lovag Chylinski György felvétele
Natália különös figyelmet fordít a kertre, amely olyannyira, a lelke legmélyéből fontos a számára, hogy még annak tudatában is, hogy esetleg soha többé nem látja, létrehozza benne a testvéri szeretet szimbolikus emlékművét.
„A kertész takarította a parkot 3 leányával, a segítség kertész a bukszusokat nyírta és szegfűket ültetett.” „A kertész fiát öntözésre felfogadtam, havi 3 koronát kap; ezenkívül ha az apja mellett segít utakat tisztogatni stb. még 3 koronát kap, összesen 6 koronát egy hónapra. Meglátom hogy igyekszik.” „Práger kertész a mienkkel ültette a szőnyegágyat, 50 forintért vállalta, nyáron ingyen nyírja, és két virágágyat ültet be a bejáratnál vanillia, fukszia és begóniával. A szőnyegágy ott van ahol Miklós szerette, középen van piros szőnyegpalántból egy szív, keresztül szúrva egy nyíllal, jobbról N, balról M betű¸ alúl egy líra, fent egy bőségszaru kicsibe.”
Júniusban megszületik a döntés, hogy felparcellázzák a macsi földet, és ezt a döntést már a birtokra bejelentkezett vevővel együtt hozza meg Natália. „Tegnap kint voltak Böszörményből a földet megnézni a parczellákat venni akarók. Az ispán azt mondja el voltak ragadtatva, azt mondták nem hitték, hogy milyen jó föld, – igazi mintagazdaság.”
Júliusban kezdik az aratást, augusztusban a cséplést, a gép körbejár a környékbeli tanyákon. Natália ekkor, fél év múltán tudja fájdalmát először szavakba önteni, bár ekkor sem enged önmagának pár szónál többet.
„A rozst gépelik, igen szép. Az idő meleg. Hordanak rozst, és az árpát is kezdték. 13 napszámos van, azt fizetjük amit a folyóban. Az aratóknak adtam 50 koronát ma délben, miután befejeződött az aratás és az idén a családi gyász miatt aratóbált nem tartunk. Könnyek jöttek a szemembe, Miklósra gondoltam! – Ő meg nem érte ezt, milyen passióval volt a gép körűl!” Szeptember 12-én pedig leírja: „Ma bevégezték a gépelést a Dragota tanyán. A család tagjai itt már többé nem aratnak!”
Aztán persze még lezajlanak az ősz munkák: törik a tengerit és góréba hordják, felszedik a krumplit, leverik a diót, felvágják a tűzifát, lehúzzák a pálinkát, eladják a zsúpszalmát, télre a libát. Október elsején Natália végleg átadja a gazdaságot a böszörményi birtokos özv. Cseh Béláné br. Maldiny Arankának (aki azonban a következő évben férjhez megy és a fővárosba költözik, a gazdaság pedig tovább száll Aufricht Vilmos gőzmalomtulajdonosra, aki majd a következő húsz évben birtokolja). „Miután Seres úr feküdt [az ispánnak vérhasa van], a felszerelést átadni nem tudtam éppen szabályszerint, de megtekintették Stengel úr, Marton úr, Kovács polgármester úr, Kovács Károly bátyám” – írja a naplóba, majd afelett aggodalmaskodik, hogy az éjjel megdöglött tehén mármost kinek a kára lesz. Miután számadást készít az évről, mindennek elrendezi a további sorsát és befejezi a munkát, Natália hazaköltözik: a baj most már otthon várja.
„Chilinszky felvett több képet a tanyából”
A naplókönyvecske korábbi bejegyzéseiből megtudtuk, hogy a gazdaság működése idején a tejet rendszeresen, akár naponta széthordták a családtagoknak, szomszédoknak, cselédségnek (láttuk, hogy erre külön tejhordó kocsist is alkalmaztak), így a Chylinski családot is a tanyáról látták el tejjel – a kapcsolat tehát nem csak az iparos szolgáltatásának igénybevételére szorítkozott. Az ősz beálltával, a betakarítás végéhez közeledve, mégis a lovag urat kéri meg Natália, hogy nyilvánvalóan az emlékőrzés céljából, fényképezze le még utoljára a tanyát: a nagyítások reprezentatív méretéből következően (22.5×17 cm, 36×30 cm kartonra kasírozva) talán egyenesen a falra szánva. Ha Boczkó Sámuel fényképezett is még ekkoriban, ezen az őszön már túl beteg ahhoz, hogy az egykori beköszönő képek után a tanyától való búcsúvétel képeit is ő készítse el. Chylinski szeptember 18-án érkezik meg a Macsra Sárika nevű kislányával, aki a fényképekre is rákerül.
„Puszta Kis-Macs, kastély. Dragota tanya (502 hold). Balra Kovács Károlyné, Boczkóné Dragota Natália, középen Boczkó Béla, Chilinszky Sárika és Miss. 1903. September hó.” Lovag Chylinski György felvétele
Látható, hogy a kastély alig változott az eltelt tíz évben, mindössze a teraszt üvegezték be, a kéményeket építették át és a rózsabokrok nőttek meg a kertben; a lombokon átszűrődő napfény keltette árnyékok erős hangulati ereje, maga az örökké tett őszi napsütés pedig képes az utólagos szemlélőben is az időtlen otthonlét érzetét kelteni, így betölteni a képnek feltehetőleg szánt funkciót, az elmúlt feletti bánkódás nélkül.
Mindez „csak annyit jelent, hogy az élet művészetének nincs története, nem fejlődik: az elveszett öröm örökre elveszik, pótolhatatlanul. Más örömök jöhetnek, de nem pótolnak semmit” – mondja ismét Barthes. Az elveszett öröm azonban, ha nincs is jelen, talán mégsem múlik el végleg, ha a képek által felidézhető.
Két részlet: „Az első kapunál Boczkóné Dragota Natália és fia Béla, Kovács [Károlyné Nagy Mária] Mici néni [szomszédasszony és anyai barátnő] és Seres János ispán, Miss, Miklós kutyája [és Chylinski Sárika]. A másik kapunál a cselédség közzűl nehányan.”
A másik fényképen ismét erős gesztus, hogy bár a tanyán élők közül számosan szerepelnek rajta, nem egy közös képbe állnak be, hanem a családi csoport, kiegészülve a gazdatiszttel, élesen elkülönül a cselédek gyerekeinek távolabb álló csoportjától – s ebben feltehetőleg egyik fél sem látott semmi kivetnivalót.
Sajátos mindemellett, hogy az emlékőrzés feladata kizárólag a tanya külső képét megörökítő felvételekre van bízva: az enteriőrökről nem készült (vagy csak nem maradt?) fénykép. Lehet, hogy az elveszett örömök forrása csak a birtok, a kert, a táj volt? Az otthonos lakótér pedig bárhol máshol megteremthető? Vagy a szobák a lakók nélkül mégiscsak üresek, túl nyilvánvalóan üresek lennének egy fényképen?
A 19–20. századi Debrecenben több olyan ötvös, ékszerész és vésnök is dolgozott, akik kitüntetéseket, jelvényeket és emlékérmeket is készítettek. Kutatásaim alapján 8 olyan személy ismert akik falerisztikai [rendjelekkel és kitüntetésekkel, azok ruházaton viselt formáival foglalkozó segédtudomány], numizmatikai vonatkozású tárgyakat készítettek vagy forgalmaztak. Jelen összeállítás a budapesti Ötvös Mesterségtörténeti Gyűjteményben 2024. szeptember 24-én tartandó előadásból nyújt egy kis ízelítőt.
Időrendben az első Laky Ferenc ötvös volt. Életéről kevés információ áll rendelkezésre. Azt tudjuk, hogy Komárom vármegyéből származott, valószínűleg Nemesócsán született (mely település napjainkban Szlovákiában található). Sajnos születési, halálozási adatait nem sikerült kikutatnom. Egy kérvényből ismert, hogy 1842-ben már Debrecenben dolgozott ötvösként. Neve megtalálható a debreceni iparosok 1852–1853. évre szóló adóbesorolásában.
Makai Ágnes kutatásaiból tudjuk, hogy ő készítette az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején alapított Magyar Katonai Érdemrend valószínűleg mind a három osztályát.
A Magyar Katonai Érdemrend I. osztálya (Bem József példánya) Forrás: Vasárnapi Újság. 1877. XXIV. évfolyam 7. szám 105.
Debrecen talán egyik legismertebb ékszerésze Löfkovits Artúr (1863–1935) is készített és forgalmazott jelvényeket és érmeket.
Vezetékneve olvasható a Ferenc József 1890-es debreceni látogatása alkalmából kibocsátott emlékérmen is. Ebből Löfkovits arany, ezüst és bronz példányokat is készíttetett a budapesti Scheid céggel.
Löfkovits Artúr Ferenc József debreceni látogatására készíttetett ezüst érme Forrás: www.valient.hu (Valient Aukciósház Kft)
Löfkovits A. jelzéssel találkozhatunk az 1905-ből származó, Csokonai Vitéz Mihály halálának 100. évfordulójára vert érem előlapján is. Feltételezem, hogy ezt az érmet Löfkovits csak készíttette és nem saját maga készítette.
Csokonai Vitéz Mihály halálának 100. évfordulójára készített ezüst? érem Forrás: www.aranypengo.hu
A harmadik, hozzá köthető érem, melynek több hátlapi változata létezik, „A Debreczeni Kereskedelmi és Iparkamara Kitüntető Érme” néven ismert.
Ezt az érmet 1904-től adományozták és az iparos-tanonc iskolát jó eredménnyel végzett, felszabadult tanoncok kapták. Az érem elő és hátlapjának verőtöveit Exner Károly (1850–1921) budapesti vésnök véste.
A DEBRECENI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KITÜNTETŐ ÉRME Forrás: www.darabanth.hu (Darabanth Aukciósház Kft)
1908-ban unokatestvérével, Engel Lászlóval (1884–1946) megalapította a Löfkovits és Társa nevű céget. Ez a cég készítette a Polgárőrség Debrecen feliratú zománcozott jelvényt, melynek több példánya is fennmaradt az utókor és a jelvénygyűjtők nagy örömére.
A 20. század első felében élt egy család Debrecenben, melynek tagjai közül ketten is hozzájárultak a debreceni vonatkozású érmek készítéséhez. A Pauló családból János (1899–1980) és István (1887–1982). Vésnökként dolgoztak, és több érem verőtövét is megvésték.
1923-ban a Debreceni Városi Dalegylet 60 éves fennállásának emlékére a dalegylet emlékérmet készíttetett. Ez az érmet Győry Lajos (?–1964, 72 évesen) fogtechnikus tervezte és Pauló János véste acélba.
A Debreceni Városi Dalegylet érme Forrás: Válogatás a Déri Múzeum gyűjteményéből – Online múzeumi katalógus
A Numizmatikai Közlönyből ismert, hogy Frisch József (1906–1945?) ékszerész is készített plaketteket aranyból és ezüstből a Debreceni Festőszakosztály részére 1925-ben. Ebben az évben készített még egy plakettet aranyból, mely Rimanóczy Béla (1873–1934) vállalatigazgató úr díja volt a vízvezetéki szakosztály részére. Sajnos ezeknek a daraboknak a helye jelenleg nem ismert.
A Magyar Numizmatikai Társulat debreceni csoportja 1925-ben alakult meg, tagjai közül témánk szempontjából említésre méltó Lőfkovits Artúr és Győry Lajos. A csoport 1928-ban rendezte meg a Debreceni Első Régipénz Kiállítást, melyre emlékérmét is veretett ezüstből és bronzból. Ennek a jelzés nélküli éremnek a verőszerszámait Pauló István készítette.
A Debreceni Első Régipénz Kiállítás bronz érme Forrás: www.darabanth.hu
Ismert még egy Pauló mesterjeggyel ellátott érem, mely a dobozán szereplő négy soros felirat szerint (Debreceni/ Ipartestület/ Ipari Kiállítás/ 1926) 1926-ból való. Ezt az érmet Dobi Oláh István (1890–1944) festő, grafikus tervezte. Sajnos eddig nem sikerült kideríteni, hogy a Pauló vésnökök közül Istvánhoz vagy Jánoshoz köthető-e az érem.
Debreceni Ipartestület ezüstözött bronz érme Forrás: www.darabanth.hu
Kostya János (1854–1922) arany, ezüst, ékszer és óra raktárt alapított 1885-ben Debrecenben. Az üzlet az 1930-as évek közepéig a Széchenyi utcában működött.
Kostya János halála után az üzletet János (1897–1957) nevű fia vitte tovább. Az ő jelzése található meg a Debrecen a magyar fotókultúráért című érmen, ami 1928-ból való és Debreczeni Tivadar (1890–1976) szobrász tervezte.
1929-ben Debrecenben országos dalosversenyt rendeztek. Az erre az alkalomra érmek is készültek, melyeken a Kostya vezetéknév olvasható. Ahogy a Déri Múzeum 1929. évi működéséről szóló kiadványból ismert, ifjú Kostya János ebből az éremből egy aranyozott ezüst, egy ezüst és egy fehérfém példányt is a múzeumnak ajándékozott.
Engel László debreceni ékszerész forgalmazta az 1867-ben alapított Debreceni Torna Egylet érmét. Ez az információ az érem dobozán olvasható. Ő üzemeltette 1928 és 1932/1933 között azt az üzletet, amit Lőfkovits Artúrral együtt alapítottak 1908-ban. Ennek az éremnek több olyan példánya ismert, melyen a budapesti Scheid cég névjele, gyártójele látható. A bemutatott példány névjel és fémjel nélküli, valószínű, hogy csak ezüstözött fémből készült.
Az utolsó debreceni ékszerész, akinek a nevével jelzett érem is ismert Vági István (1885–1945). Az első információ Vági életéről 1904-ből való. Ekkor, mint aranyműves segéd nyerte el a debreceni kereskedelmi és iparkamara 300 koronás utazási ösztöndíját.1926 nyarán debreceni ipar kiállítást és vásárt rendeztek a református kollégiumban. 200 debreceni és hajdú vármegyei iparos, kiállító 14 termet töltött meg, az egy hétig tartó rendezvényen. Ezen a kiállításon Vági munkássága elismerésül arany érmet kapott. Az 1930-as években több éven át ő volt a Debreceni Iparkamara elnöke. Neve olvasható a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara több érmén is. Jelen írásban a Harsányi József (?–?) kovácsiparos nevére szóló ezüstérmet mutatom be, melyet a Scheid cég készített Budapesten. Az érme előlapján látható többek között a cég névjele (fekvő ovális keretben SGA betük) és a 800‰-es [ezrelékes] pesti kis ezüst fémjel (hatszögletes kontúrban 3-as szám, jobbra néző agárfej, P betű).
Ebből a rövid összeállításból látható, hogy a debreceni ötvösök, aranyművesek közül többen nem csak ékszer és óra készítéssel és forgalmazással foglalkoztak, hanem egy-egy jeles esemény alkalmával kitüntetéseket, jelvényeket és érmeket is készítettek vagy forgalmaztak.
Ezúton szeretném megköszönni Ari Melindának az életrajzi adatok gyűjtése során nyújtott segítségét.
Válogatott felhasznált irodalom:
Dr. Ecsedi István: Jelentés Debrecen szabad királyi város Déri Múzeumának 1929. évi működéséről. Debrecen,1930.
Dr. Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1935. Debrecen,1936
Dr. Gohl Ödön: Numizmatikai Közlöny. XXIII-XXIV. évfolyam 1924–1925. Budapest,1926.
Király Csaba József – Szekeres Balázs: Magyarországi érem- és jelvénykészítő üzemek, éremforgalmazók, vésnökök, ötvösök, ékszerészek által készített, forgalmazott érmek, plakettek és jelvények a XIX. század elejétől, 1949-ig. Kézirat. Budapest, 2015.
Makai Ágnes: „Hű Vitézségért”. Budapest, 2001.
Szinovszki Sándor: A Magyar Numizmatikai Társulat Évkönyve 1975. Budapest,1980.
Török Pál: Magyarországi érem- és plakettművészet 1850–1945. Budapest, 2011.
A debreceni Ispotály templom lebombázott tornya – 1944. június 2. Fotó: Csanádi Ákos Forrás: Déri Múzeum
Egyszer csak halljuk, hogy zug a gép, tompa dörrenések moraja rázza a földet. Most egy erősebb zugás rezegteti a talajt. Üveg csörömpöl, légnyomás vág be az ajtón. Mindenki meghül! Mi férfiak vígasztaljuk a hölgyeket: légó ágyú! Repesz darab! Lövik biztosan a gépeket stb. Ujabb dörrenések, ismét erős zugás, mintha a Péterfia felett igen alacsonyan repülne egy gép. Levente fiuk szaladnak le: a Nagyerdő felé lelőttek egy angol gépet, a pilóták kiugráltak. Ejtőernyővel szállnak lefelé…… A másik mondja: a Déri tér felől nagy füst száll fel….. Ujra hírek: a Piac utcán, a Szentannán több bomba becsapott! Én felszaladtam a II. emeletre és a lépcsőház ablakán kinéztem: nem a muzeum, sokkal messzebb ég valami az állomástól jobbra, azaz nyugatra! Megnyugodtam, visszamentem. Közben hallottam, hogy a rádió valamelyik lakásban „pihenj”-t rendel, aztán nekünk is: „légi veszély elmult” – Sziréna még nem szólt. Kiállottunk a kapuba. Halljuk, hogy az Ajtó utca 14. sz. ház telitalálatot kapott. A Pohl Ferenc lakása! Egy gyermeket a romok közül szedtek ki, nincs semmi baja. Leventék, katonák, emberek szaladnak lapátokkal, autók, biciklisták száguldanak. Az ég alja olyan poros, füstös. Dél felől nagy füst száll a Nagyerdő felé. Egyik ember a másikat kérdezi: mit tud? Állítólag 3 gépet lelőttek! Még nem bizonyos! Az izgalom tüzében ég az egész város, riadt arcok, síró asszonyok. Végre a sziréna jelezte a riadó végét. Felcipekedtünk a lakásba: Istennek legyen hála, mi megusztuk szerencsésen!
Részlet Sőregi János naplójából
A fenti idézetet, naplórészletet tavaly olvashatták a Helyi Érték olvasói. Kovács József és Ősz Attila tanulmányukban közzétették Sőregi János, egykori múzeumigazgató naplójának sorait az 1944 júniusi bombázásokról, s elkészítették az események, pontosabban a naplóíró sétaútvonalának térképes rekonstrukcióját is. A beszámoló és a térképek segítségével megidéződhetett a támadás napja, a mentés elkeseredett munkája, és átélhetővé váltak a város lakóinak érzései és tragikus élményei.
A Déri Múzeum az eseményekről egy kiállítással fog megemlékezni. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos felhívást tesszük közzé.
Tisztelt Látogatók!
Fontos kéréssel fordulunk most Önökhöz, nyár elején nyíló új, időszaki kiállításunk érdekében.
2024 júniusában lesz a 80. évfordulója Debrecen első bombázásának, melynek során a háború pusztításaitól addig megkímélt cívisvárost sokként érte a szövetségesek légierejének támadása. A bombázás során mind emberéletben, mind anyagiakban jelentős veszteség érte Debrecent. Voltak olyan részei, ahol az áldozatok (halottak és sebesültek) száma elérhette akár a 25% -ot is, az ipari területek (elsősorban a MÁV-hoz tartozó létesítmények) és a közüzemi szolgáltatók pedig komoly károkat szenvedtek.
Kiállításunk célja ennek a végzetes napnak és a pusztításnak a bemutatása. Ugyancsak feladatunknak érezzük, hogy megemlékezzünk a mentési munkálatokról, az áldozatokról és arról a megfeszített küzdelemről, mellyel az elszánt cívisek újra élhetővé tették a várost.
Kérésünk, hogy ha esetleg ismernek valakit, aki személyesen emlékezik a tragikus történésekre, vagy van olyan rokonuk, ismerősük, aki annak az időszaknak az eseményeiről – esetleg idősebb családtag elmondásából – emlékekkel bír, s azokat meg is osztaná velünk, írjanak nekünk a deri@derimuzeum.hu címre, vagy hívják az 52/322-207-es telefonszámon Kovács József Dénes főmuzeológust, történészt.
Segítségüket, megkeresésüket előre is tisztelettel köszönik a múzeum munkatársai!
Jelen sorozatunkkal egyszerre kívánunk az 1848–1849-es szabadságharc és forradalom eseményeire emlékezni, másrészt egy kis betekintést nyújtani a Déri Múzeum Történeti Tárának német nyelvű anyagai közé.
A történeti gyűjtemény jelentős kézirat- és nyomtatványállománnyal rendelkezik, a középkortól kezdve a jelenkorig. Számottevő azon dokumentumok sora, melyek a 176 és 175 évvel ezelőtti történésekhez kapcsolódnak. Közülük is kiemelkednek a nyomtatványok: különböző sajtótermékek, felhívások, kiáltványok, rendelkezések és röplapok alkotják ezek többségét.
Örvendetes tudósítás a márciusi 12 pontról. Az első pont a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését mondja ki. Forrás: Déri Múzeum
A reformkorban, majd az 1848. márciusi tizenkét pont, illetve az 1848. évi áprilisi törvények nyomán megnövekedett a sajtó szerepe, a nyomtatás jelentősége. A sajtókiadványok segítségével tájékoztatták az embereket, a felek ezeken keresztül hirdették ki programjukat, szándékukat, s próbálták elnyerni a nép támogatását – vagyis a sajtó a nyomtatás szabad lehetősége révén egyre inkább a propaganda eszközévé vált. A forradalom és szabadságharc alatt több városban működött nyomda, melyekben több száz sajtótermék és aprónyomtatvány készült. Ezek összegyűjtése és feldolgozása nem könnyű feladat.
A szabadságharc leverése után ugyanis elkobozták, illetve megsemmisítették a forradalmi iratokat és nyomtatványokat, beleértve az ún. Kossuth-bankókat is, az egyéb szabadságharcos jelképek és fegyverek mellett. Az ismert példányok fennmaradása sok esetben egykori tulajdonosaik bátorságának köszönhető, akik dacolva a büntetéssel, elrejtették és megőrizték azokat. Ezek aztán nemzedékről nemzedékre öröklődtek, majd idővel egy részük bekerült a köz- és magángyűjteményekbe, ajándék vagy vásárlás útján.
A forradalom és szabadságharc időszakából származó nyomtatványok nagy részét kezdetektől fogva több nyelven adták ki. A német nyelvű kiadások nagyszámú jelenlétét a német nyelvű kormányzati és közigazgatási nyelv is indokolja – amely a magyar hadseregben is használatos volt az 1848–49-es események során. A más nyelven történő nyomtatás a nemzetiségiek tájékoztatását és támogatásának elnyerését szolgálta.
A Déri Múzeum gyűjteményében található német nyelvű kiadványok java része proklamáció, felhívás, rendelkezés – főként a Habsburg-kormányzat oldaláról. Ezek mellett a röplapirodalom egyes termékeit és az 1849. április 19-én közzétett függetlenségi nyilatkozat német nyelvű kiadását kell megemlíteni. Ez utóbbiakról olvashatnak most részletesebben, írásunk befejező részében.
A cenzúra eltörlésével a szabad sajtó szellemében számos röplap, brosúra és más, rövidebb terjedelmű propagandaírás látott napvilágot. A röpiratok általában szélesebb közönséghez szólnak, tömörek, figyelemfelkeltőek, az aktuális eseményekhez kötődnek. Tartalmukra nézve lehetnek ismeretterjesztő jellegűek vagy az ellenséget kigúnyoló, kifigurázó írások vagy propagandaszövegek. A bennük foglaltak alapján jól nyomon követhetők az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fejleményei, egyes szakaszai. A kezdeti időszakban a forradalmi eszmék és a márciusi pontok megismertetése jelentette a röplapok vezérfonalát, amelyek stílusa, nyelvezete a célközönségnek megfelelően változhatott.
Polgári ABC
Allgemeines politisches Bürger-ABCÁltalános politikai Polgár ABC Forrás: Arcanum
Ennek egyik emléke az Allgemeines politisches Bürger-ABC, amely magyarul Általános politikai Polgár ABC címmel jelent meg először a Hetilap című ipari és közgazdasági szakújságban, 1848. március 24-én. Az ismeretlen szerzőtől származó írást később önálló formában is terjesztették s más nyelvre is lefordították. Ez esetben nem szó szerinti fordításról van szó, hiszen a német változat nem követi a magyar szövegben szereplő sorrendet. Másrészt a követelések között is akadnak különbségek, más jelmondatokra, hívószavakra helyeződik a hangsúly a német nyelvű változatban a magyar szöveghez képest.
Ilyen például a „Censura tökéletes sajtószabadságnak adjon helyet; a szabad sajtó a kormányok egyedüli tanítója, mert csak ez beszél őszintén hozzájok” tétel, melynek német megfelelője a következő: „Preßfreiheit soll bestehen; denn die freie Presse ist die einzige Lehrmeisterin der Regierungen, weil sie allein aufrichtig zu ihnen spricht.” Szabad fordításban: A sajtószabadságnak léteznie kell, mert a szabad sajtó a kormányok egyetlen tanítómestere, mert csak ez beszél egyedül őszintén hozzájuk.
Mint látható, a cenzúra és a sajtószabadság szavakat emeli ki a két szöveg; a magyar változat egyúttal a cenzúra ellen is felszólalt, míg a németben a sajtószabadság fontosságát hangsúlyozták. Mindettől függetlenül a demokrácia, a szabadság, a testvériség és az egyenlőség a vezérelve mindkét röpiratnak. A Déri Múzeumban található német nyelvű változat érdekessége, hogy azt nem gót betűvel nyomtatták. Emellett nem a teljes ABC-t tartalmazza. Valószínűleg az egy íven való elrendezés miatt maradt ki a W, X és Z betű és meghatározásaik.
Kossuth-életrajz
Német nyelvű Kossuth-emlékérem 1849-ből
Az időben előrehaladva, a Habsburgokkal való szembefordulást megmagyarázó szövegek kerültek előtérbe. Ennek példája a Denkmünze auf Ludwig Kossuth című nyomtatvány, amely egyúttal a Kossuth Lajos és politikája melletti propaganda dokumentuma. A Habsburg-kormány a sajtójában sokat támadta a politikus személyét, őt tette felelőssé elsősorban az események alakulásáért. Ennek is köszönhető, hogy az idegen nyelvű dokumentumok többségének középpontjában az egykori kormányzó áll. Ilyen az a nyomtatvány is, amely valószínűleg egy német nyelvű emlékéremhez készült, s az érem főbb adatait tartalmazza, kép nélkül. A Kossuth Lajos emlékportré előlapján az egykori kormányzó születési dátuma látható (hibásan feltüntetve), szembenéző portréjával együtt, míg hátoldalán az Isten óvja Magyarországot felirat olvasható németül, Magyarország korona nélküli címere mellett. Az érem valószínűleg S. Drentwett augsburgi éremművész munkája, akinek felmenői szintén az éremművészetben jeleskedtek.
Denkmünze auf Ludwig Kossuth
Az érem leírása után Kossuth életrajza következik, születésétől kezdve az 1849-es eseményekkel bezárólag. Felidéződik az egész reformkori pályafutása: az Országgyűlési Tudósítások szerkesztése, a börtönben töltött évei, az újságírói tevékenysége, a védegyleti mozgalom, az 1847–48-as országgyűlés és a márciusi események. Kossuth életútjának taglalása a debreceni költözéssel ér véget. A szöveg mindvégig a kossuthi (és a magyar) politika igazát és helyességét hangsúlyozza. A bécsi (pontosabban az osztrák) közönség szimpátiájának elnyerését szolgálhatta az a részlet, mely a politikus Habsburgok iránti lojalitását nyomatékosítja a márciusi követelések elfogadása, illetve törvénybe iktatása után:
„Er geht mit einer Deputation nach Wien, der Kaiser willigte in sämmtliche Forderungen, und von dieser Zeit an ist er der ehrlichste Anhänger der Dynastie Habsburg”. (Majd egy küldöttséggel Bécsbe megy, ahol a császár minden követelésbe beleegyezett, és ettől kezdve Kossuth a Habsburg-dinasztia egyik legőszintébb híve lett.)
Ez a hűség a szöveg szerint a bécsi kormányzat Magyarországot eláruló játszmájával változott meg.
Függetlenségi Nyilatkozat
Unabhängigkeits-Erklärung der ungarischen Nation A Függetlenségi Nyilatkozat német nyelvű változata, (sajtó)levonat
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik meghatározó pontja az 1849. április 14-én a debreceni Nagytemplomban megtartott országgyűlés nyílt ülésén kimondott magyar függetlenség és a Habsburg-ház trónfosztása volt. A Függetlenségi Nyilatkozatot törvénybe iktatása napján, 1849. április 19-én tették közzé sajtóban. A fordítások kinyomtatásával és azok terjesztésével Irányi Dániel kormánybiztost bízta meg Kossuth Lajos. A Függetlenségi Nyilatkozat sajtókiadásaiból több változat is ismert: nagy részükön olvashatók a magyar nemzet törvényesen egybegyűlt főrendjei és képviselői nevében aláírók nevei, mint báró Perényi Zsigmond, a felsőház másodelnöke, Almásy Pál, a képviselőház elnöke, és Szacsvay Imre, az országgyűlés jegyzője. A név nélküli változatok általában (sajtó)lenyomatok, rendszerint nyomtatási adatok nélkül. Ez utóbbiak közé tartozik a a Függetlenségi Nyilatkozat német nyelvű kiadásának a Déri Múzeum Történeti Tárában található példánya is. A német nyelvű fordítás nem teljesen egyezik az eredeti magyar szöveggel: néhány helyen hiányoznak vagy eltérnek bizonyos szavak, kifejezések. Emellett a korabeli magyar nyelvre jellemző hosszú mondatokat is egyszerűsítette a fordító, anélkül, hogy azok értelmét, gondolatmenetét megváltoztatta volna.
A fenti dokumentumok bekerüléséről kicsivel több információ áll rendelkezésünkre, mint a korábban közzétettekről. A polgári ABC és a Kossuth életrajz 1934-ben került be a múzeumba Téglásról, gróf Degenfeld Pál révén, aki a múzeumi jelentések szerint 22 darab, a szabadságharc és Bach-korszak idejéből származó kézirattal, könyvvel, aprónyomtatvánnyal gyarapította a gyűjteményt, köztük Serényi Imre 1849. augusztus 23-án kelt levelével a debreceni csatáról. Ezeket tételesen leltározták be. A német nyelvű Függetlenségi Nyilatkozatot az 1960-as évek elején vásárolta meg a múzeum Pastinszky Miklóstól. Ugyanekkor vették meg a Füvészkönyvet is, amelyről már korábban olvashattak itt a Helyi Értéken.
Jelen írásunkkal is szeretnénk felhívni a figyelmet a Déri Múzeum legújabb,
175 év – 175 tárgy. 1849 – Huszárok, a szabadság katonái című időszaki kiállítására, amely 2024. június 30-ig várja a látogatókat.
A Déri Múzeum Kupolatermében és Galériáján emlékkiállítással tiszteleg a 175 éve történtek előtt. A tárlaton a legendás magyar fegyvernem, a huszárság történetéből is felvillantunk részleteket. Igyekezünk a legkorábbi könnyűlovassági hadi eszközökből, fegyverekből is válogatni, hogy a huszársághoz a közgondolkodás ne csak az 1848–49-es hadi cselekményeket kapcsolja. Az 1703-as huszárábrázolásokhoz kapcsolódva ezért láthatunk pallosokat, vagy a még korábbi időszakból láncingeket, nyakvértet, karvasakat.
Mint legfontosabb debreceni eseményre, politikatörténeti tényre, a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésére is emlékezik a kiállítás, amelyen a dokumentum különböző példányait, a hozzá kapcsolható jegyzőkönyvet tárjuk a látogatók elé.
Egy igazi kuriózumot is láthat a közönség. Ebből az időszakból ugyanis rendkívül ritka az olyan fegyver, amihez nevet is lehetséges párosítani. A kiállításban azonban helyet kaphatott az egyik aradi vértanú, Lázár Vilmos ezredes díszszablyája.
Hatvan éve, 1964-ben rendezték meg Magyarországon először hivatalosan is a költészet napját. Versünnepeket előtte is tartottak, de 1964 óta kapcsolódik ez József Attila születésnapjához. Az indulás után két évvel érdekes esemény történt: 1966-ban két költészetnapi eseményre is sor került. Tavasszal, a költő születésnapján országszerte tartottak rendezvényeket, ahol a versé volt a főszerep. Ősszel újra középpontba került a költészet: Budapesten volt a nemzetközi költői találkozó október 19-22. között. Ez egyfajta nemzetközi költészetnap volt.
A költészet napjának megyei rendezvényei – Hajdú-Bihari Napló, 1966. április 10. Forrás: Arcanum
Európa számos országából érkeztek vendégek, a költészet nemzetközileg is ismert képviselői: Nelly Schs, Rafael Alberti, Miguel Angel Asturias, Salvatore Quasimodo, Mihail Beniuc, Jean Rousselot, Konsztantyin Szimonov, Stephan Hermlin, Alexandr Tvardovszkij, Nevena Sztefanova, Ingeborg Bachmann, Vasco Popa, Günter Grass, hogy csak néhány résztvevőt említsünk. Hozzájuk csatlakoztak a hazaiak képviseletében: Illyés Gyula, Somlyó György, Devecseri Gábor, Simon István, Kassák Lajos, Vas István, Vihar Béla, Juhász Ferenc – a teljesség igénye nélkül.
A tanácskozáson a következő témák szerepeltek:
költészet és műfordítás – a társadalmi valóság tükröződése a jelenkori költészetben – modern és hagyományos formák – magyar költészet – európai költészet.
Az egyes témákat előadások vezették be, majd hozzászólások, vita következett. A résztvevők véleménye szerint az elhangzottaknál is hasznosabb volt az az eszmecsere, amit ezt követően a fogadásokon, folyosókon, egyéb helyeken folytattak.
Európai költők találkozója – Hajdú-Bihari Napló, 1966. október 23. Forrás: Arcanum
A köszöntőben tájékoztatták a résztvevőket, hogy az elhangzottakat egy magyar nyelvű kiadványban megjelentetik, kiegészítve a résztvevők műveiből összeállított válogatással. Ez meg is történt. Már a következő évben, 1967-ben megjelent a könyv Gyémánttengely címmel. Ez akkoriban elismerésre méltóan gyors munka volt, hiszen a versekhez meg kellett szervezni a fordításokat is. Ebben a magyar költészet java vett részt: Vas István, Garai Gábor, Somlyó György, Rab Zsuzsa, Székely Magda, Jékely Zoltán, Tóth Eszter, Illyés Gyula, Bede Anna, Nemes-Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Devecseri Gábor, Fodor András, Szemlér Ferenc, Képes Géza, Nagy László, Orbán Ottó, Rákos Sándor, Kalász Márton, Kálnoky László
Nem csak a költészet napja, a kötet címadása is József Attilához kapcsolódik. A költő egyik tanulmányában írja:
„Hát muszáj élni? Muszáj gondolkodni? Nyilvánvaló, hogy nekem nem és neked sem. De az életnek muszáj, az elmének muszáj, különben nem volna semmi az, ami. Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.”
A világot összetartó Gyémánttengely lett a kötet címe, a fenti idézet szerepel is a kötet elején. Az első vers pedig a költő Ars poétika című költeménye.
Irodalom:
Gyémánttengely – A Költészet Napjai Budapesten. 1966. (okt. 19-22.) / szerk. Somlyó György, Lengyel Péter. Budapest, Szépirodalmi Kvk., 1967. 303p.
