– Megemlékezés és könyvajánló –

Szerző: Szabó Anna Viola

Mirkovszky Géza (1855–1899) festőművész neve ismerősen csenghet minden várostörténet iránt érdeklődő debreceninek, s nem véletlenül. Bár nem volt helyi illetőségű, épületdíszítő alkotásai révén sokkal inkább kötődik Debrecenhez, mint bármely más településhez, hiszen rövid élete során festett négy nagyobb murális munkájából három debreceni középületekbe készült. Ezekből jelenleg egyedül a Zenede hangversenytermének mennyezetére festett allegorikus freskó tekinthető meg; a régi Bika Szálloda tánctermének mennyezet- és falképei 1913-ban, az épület lebontásával megsemmisültek, legfontosabb műve pedig, a Kereskedő Társulat székházának (utóbb Megyei Könyvtárnak) nagytermét díszítő kereskedelemtörténeti falképsorozat évtizedek óta sérülten és lemeszelve várja, hogy restaurálására a város végre pénzt találjon. 1893-ban és ’94-ben, amikor Mirkovszky e képeket festette, hosszan húzódó távkapcsolata éppen megbicsaklott ifjúkori ismerősével, szerelmével és levelezőpartnerével, a művészi hajlamú Greguss Gizellával (1862–1955), akivel azonban 1896-ban végül összeházasodott, s aki a néhány együtt töltött év alatt s Mirkovszky tragikus halála után maga is sikeres, innovatív iparművésszé érett. Mindkettejük születésnapja júliusban (25-én, illetve 17-én) esedékes:

erre való emlékezésül nyújtunk át egy válogatást a pár leveleiből, a kényszerűen külön töltött nyarak dokumentumaiból, amelyekből a múlt századforduló fürdőélete tárul elénk.

Fürdőre menni a 19. század második felében még nem jelentette a mai értelemben vett strandolást, de már nem is kizárólag gyógyulni járt a fürdőhelyekre az egyre több szabadidővel rendelkező városi polgárság. A növekvő iparosodás folytán egyre romló városi levegő, a magas házak között megszoruló nyári forróság, az életmód zártsága és monotonitása, párosulva a század vége felé egyre szélesebb körben terjedő egészségmegőrző mozgalmak tanításaival: mind a természetbe hajtotta a városlakót. A tiszta levegő élvezetére pedig nem volt alkalmasabb hely egy vidéki fürdőnél. A különböző gyógyhatású források vizét, amelyeket a környékbeliek akár évszázadok óta használtak bizonyos betegségek kúrálására, a tünetek enyhítésére, úgy külső-, mint belsőleges módon – ezidőtájt egyre több helyen vették birtokba és fordították saját hasznukra élelmes vállalkozók, akik a forrást körbeépítve, csinos tetőépítménnyel ellátva, mellé szállás- és szórakozóhelyeket emelve hirdették újonnan alapított fürdőjüket nyári üdülőhelyül. Máshol a korábban a helybeli földesurak által kezelt és kiépített régi fürdőtelepeket modernizálták új gazdáik. A gyógyvizekben való fürdést korábban kádakkal oldották meg, ekkor már „tükörfürdőket”, vagyis közös, fedett medencéket létesítettek, de bizonyos kúrákhoz elegendő volt a vizek reggeli előtti, lassú sétálgatás közbeni elkortyolgatása: ezt pedig a tisztesség kedvéért az is meg tudta tenni, akit csak a nap ezután következő része érdekelt: az udvarlás a sétányokon, kirándulás az erdőben, horgászás a patakban, ebéd a közös asztalnál, csibukozás a kávéházban, zenehallgatás a parkban, csónakázás a tavon, tánc az esti bálon. Sokkal több mindenre nem is nyílt mód e falusi fürdőhelyeken, a tartózkodás – a kúra – minimális ideje mégis egy hónap, de inkább hat hét volt; ennyi ideig tartó semmittevéstől pedig egyetlen korty víz nélkül is meggyógyult, felfrissült akárki.

A nemesség és az arisztokrácia, amelynek életmódjához a fürdőre járás szokása korábban is hozzátartozott, ekkoriban váltotta fel a messzi németországi és osztrák fürdők látogatását a Monarchia északi részén a vasútközlekedés fejlesztésének hatására fellendülni kezdő gyógyfürdőkével, s ha egyikük villát épített magának valahol, az odavonzotta előbb osztálya tagjait, majd a kíváncsi tömegeket. Így lett hamarosan „világfürdővé” a csehországi Karlsbad és Marienbad, a felvidéki Tátrafüred, majd a közelében alapított, a nyári mellett téli kúrákra is alkalmas tüdőszanatórium körül a századfordulóra kiépülő Újtátrafüred üdülőtelep. Ekkor kelt új életre Trencsénteplic, Pöstyén, Szliács, Bártfa fürdője – de ekkor épült fürdőház a korábban csak a táj szépségével kecsegtető Balatonfüreden is, amelybe a tó vizét vezették be és melegítették fel: magában az élővízben fürdeni még sokáig különcködésnek számított. E nemzetközi hírű s ezáltal egyre zsúfoltabb fürdővárosok mellett azonban egymás után létesültek és többnyire a második világháborúig virágoztak a kisebb, „helyi érdekű” telepek is, amelyek egy-egy szezonban mindössze néhány száz vendéget fogadtak.

A nyár nagy részét hazai vagy külországi fürdőn tölteni a századvégre olyan általános divattá, sőt elvárássá lett a polgárság körében, hogy aki ezt mégsem engedhette meg magának, annak a megszólást elkerülendő, jóformán bérházi lakásának behúzott függönyei mögött kellett bujkálnia. Mirkovszky Géza 1891 júliusában egész Berlinről állítja, hogy nincs benne senki, mert „mindenki el van utazva fürdőben”.

Stubnyafürdő

A Körmöcbánya mellett, egy fenyvesek övezte völgyben megbújó, eredetileg királyi tulajdonú hévvízfürdő (Turčianske Teplice, Szlovákia) már a 13. században ismert és látogatott volt a reumatikus bajokat enyhítő hatása miatt, tulajdonjogát a 16. században kapta meg a város, ekkortól több állandó főúri lakóház épült itt és a század közepén már hét medencében lehetett fürdeni, ezt követően azonban egészen a 19. század végéig nem történt semmilyen fejlesztés. 1884-ig kellett várni, hogy Körmöcbánya elöljárói felismerjék a fürdőben rejlő gazdasági lehetőséget s megszavazzák a modernizálás költségeit. Azon a nyáron állandó fürdőorvosi állást létesítettek (amelyet csak 1893-ban tett kötelezővé a törvényhozás) és építkezni kezdtek, hogy a következő nyáron átadják a jellegzetes, kupolával fedett fürdőházat és a kétemeletes új szállodát. A fürdőorvosi állást elsőként nem más töltötte be, mint ifjabb dr. Horvát Árpád (1855–1887), Szendrey Júlia harmadik fia, Mirkovszky Géza barátja, s nem mellesleg Greguss Gizella első férje. Horvát és Mirkovszky már egyetemista koruk óta ismerték egymást, Gizellával azonban csak 1885 farsangján találkozott Horvát, s a fellobbanó szerelemből a következő tavaszon házasság lett, amely azonban a morfinista orvos öngyilkossága miatt egy évig sem tartott. (Egy későbbi stubnyai fürdőorvosnak szintén ez a szer okozta végzetét: őt Csáth Géza néven ismerjük.) Azt, hogy Greguss Gizella is járt Stubnyán, azt az a legutóbbi időben a Fotótárba került, saját kezű meghatározásaival ellátott, hivatásos fényképész által készített fényképsorozat bizonyítja, amelynek egyik darabján a fürdőközönség között a pár is feltűnik a stubnyai parkban – arra azonban, hogy ez 1885 nyarán történt-e vagy esetleg már nászutasként a következő évben, semmi sem utal.

Bad Kissingen és Lublófürdő

A fiatalkori ismeretség után Mirkovszky és Greguss Gizella 1889-ben veszik fel újra a kapcsolatot: mivel Mirkovszky ekkor Berlinben él, levelezni kezdenek. Az egész nyarat átdolgozó festő szeptemberben utazott fürdőre, mégpedig a bajorországi Bad Kissingenbe. Ez a manapság már legismertebb németországi fürdővároska akkoriban azzal szerepelt állandóan a hírekben, s az lendítette fel a forgalmát is, hogy mintegy húsz éven át itt pihent és kúráltatta magát Otto von Bismarck kancellár, minek folytán a politika mindig halaszthatatlan ügyeiben tárgyalófelei is itt voltak kénytelenek őt felkeresni, így az európai uralkodóházak tagjai és képviselői rendszeresen megfordultak a fürdőben, nyomukban pedig a kor számos híres művésze. Bár a jódos-sós vizű forrásokat már az ókorban ismerték, a fürdő újkori fellendülése a 18. században kezdődött: egyik hatalmas erővel a szabadba törő forrását ekkor nevezték el II. Rákóczi Ferenc fejedelemről (akinek helyi kultuszát a legújabb korban minden évben megrendezett fesztivállal s történelmi jelmezbállal ápolják), de a virágkor itt is a 19. század harmadik harmada volt, amit a főúri vendégkör paloták és ivócsarnokok építtetésével segített elő. Egy kissingeni fürdőkúra ahogy régen, úgy ma is hatásos fáradékonyság, teljesítőképességcsökkenés (jódhiány) és gyulladásos betegségek esetén, 2–3 hetes ivókúraként pedig a gyomornedvek termelését serkenti. Mirkovszkynak mindezen hatásokra szüksége lehetett.

„Kedves Gizikém! Csak nagyon hamarjában írom ezt a levelet mert már vár rám a fürdő szolga lepedővel. Furcsa dolog ilyen Commando után élni. De szükséges hiába. Amint látja fürdőpatiens vagyok s hogy pénzemet hiába ne adjam ki, Berlinben preparáltam magam a fürdő számára, túlzott munkával és számos éjszakázással s így most nyugodt lelkiismerettel élvezem a curát. Csak kár hogy előbb nem mozdulhattam. Az idő ugyan felséges szép, de azért kissé mégis unalmas már itt az élet, annál is inkább mert a vidék nem igen bővelkedik igazi festői szépségekkel. E helyett majd Tirol fog kárpótlást nyujtani hová a cura után egy pár napra rándulni fogok. Örülök hogy magának lelkem olyan jót tett a fürdő s reméllem én is visszanyerem jó étvágyamat és munkakedvemet. Már most egy pár nap mulva is rendkívül frissnek érzem magam.”

A kúrát ekkor nemigen csinálhatta végig, mert áprilisban már ismét szükségét érezte egy kissingeni látogatásnak „egészségi és üzleti szempontból”, vagyis némi munka vagy megrendelés reményében is utazott oda, de e tekintetben, mint kiderült, korán, mert „nem talált még ott senkit”.

„Rövid lesz a levelem, akár csak a nyúlfarka – írta 1890. május 1-jén Gizellának –, hanem azért ne haragudj! tegnapelőtt ólta itt csücsülök a Rákóczy forrás hazájában s iszom és fürdöm nagy buzgalommal – s ma már, az első napok hatása alatt olyan módon meglágyultam és gyengültem hogy akár dohányt lehetne rajtam vágni. Ép ezért nem igen van az írás nagy ínyemre csak az evés meg a heverés. Különben gyönyörű napok járnak s a napocska jó melegecskén sütöget hátunkra – s egyebekre ami éppen útjába akad. Kint lakom egészen a szabadban a várostól 10 perczre (Villa Germania) s pompás levegővel rendelkezem. Az első napi ébredésem egészen tündéres volt. Első tekintetem a zöld hegyekre esett s a sokféle madár, rigó, fülemüle, pacsirta, vörösbegy s. a. t. dala keltett fel mámoromból. Most ép egy ismerős madár is hallatja hangját s már vagy egy negyedórája hallom hogy: kakuk, kakuk – negyven, ötven, hatvan – – – száz. Szent atyám! ennyi ideig éljek? – – A szobácskám kicsi de kedves és rendkívül olcsó – havonkint 15 mark – madárdallal és meleg napsugárral együtt! … Ne haragudj babám! hanem inkább öleld és csókold meg gyógyuló Gézád”

1889 júliusát, mint Mirkovszky is utal rá, Greguss Gizella szintén fürdőhelyen, ám a Kissingennél jóval kevésbé előkelő, Szepes megyei kis Lublófürdőn (L’ubovnianske kúpele, Szlovákia) töltötte. Az ottani gyógyforrás vastartalmú, szénsavas vizét főleg női bajokra, vérszegénységre, gyengeségre ajánlották, de mivel egy hölgy nem utazhatott egyedül, Gizella édesapja (s feltehetően szobalánya) társaságában nyaralt; a kúralapot mindkettejük számára kiállították.

„Hát maga hogy mulatott a fürdőben? Soká volt ott? Írjon róla egy pár sort. Udvaroltak-e erősen? Csak azután mindent meg kell írni őszintén!” – évődik Mirkovszky Géza első leveleinek egyikében Gizellával. 

A kissé nehézkesen megközelíthető fürdőtelep (a lubotini vasúti megállótól másfél órányi, erdőn át vezető kocsiút), amelyet régi alapokon, szintén az 1880-as évek elején kezdtek fejleszteni, hasonlóan családias volt még ekkor, mint Stubnya, mindössze 10–12 épületből állt, 63 vendégszobával és 22 fürdőkamrával, amelyek egy része még a régi kis földszintes faházakban, más részük az új, emeletes fürdőházban vagy a „svájci házakban” volt. Bár Greguss Gizella szerette a falusi egyszerűséget, ekkor saját jövedelemmel még nem rendelkezve, hivatalnok édesapja anyagi helyzetére való tekintettel, választását az itteni alacsony árakat hangsúlyozó reklámok is befolyásolhatták, hiszen Lublón napi átlag 1 forintért már bérelhető volt egy szoba, 50 krajcárba került az ásványvízfürdő, 25-ért reggeli kávét és süteményt, 1 forintért jó és bőséges ebédet adtak menüben. A vasas víz kortyolgatása mellett csónakázni és kirándulni, epret szedni és halászni, tombolát játszani és táncolni itt is nyílt lehetőség s udvarlókban sem lehetett hiány; a társasélet élénksége s így az idény sikere e helyeken mindig azon múlt, akadt-e a vendégek között kellően lelkes személy a szervezésre. Ha azonban Greguss Gizella akkori kedélyállapotában csak magányos sétákra vágyott az erdőben: Lublón kedvére elveszhetett a fenyvesekben.

Bad Tauschim

Greguss Gizella szlovák származású édesanyjának testvére, vasúti mérnök férjének nyugdíjba vonulása után a férj szülőfalujába, a Prága melletti Tausimba vonult vissza, ahol Vincenc Došeket hamarosan polgármesterré választották. Bad Tauschim (Lázně Toušeň, Csehország) fürdőjét 1868-ban alapították s 1891-ben bővítették pompás iszapfürdővel, melynek tulajdonosa Došekék szomszédjában lakott, Gregussék pedig mind a családnak, mind a fürdőnek szívesen és gyakran látott vendégei voltak; Greguss Gizella később Mirkovszkyval együtt is nyaralt ott.

„Köszönöm a szíves és barátságos meghívásodat s reméllem óhajtásodnak mely az enyém is, eleget tehetek. De bizonyosat nem mondhatok mert tudod az nálam a viszonyoktól függ mindig … Ha csak lehetséges lesz úgy rendezem be ügyeim hogy vagy 10-14 napra hozzád rándulhassak s együtt szívnánk be jó friss levegőt s a természet költészetét. Hoznék azért magammal plajbászt, papírt, festéket s szorgalmasan tanulmányokat tennék, te pedig ezalatt mellettem ülnél és hímeznél vagy varrnál és vígan fecsegnél mint egy kis madárka! Vederemó! Amíg itt egészen nem rendezem el ügyeim addig nem írok semmi biztosat. A hegedűt szintén elhozom és egy kissé majd muzsikálunk, van ott zongora ugye? Falu Tauschim? vagy város? Van-e benne egy kis idillikus hangulat?”

– érdeklődött Mirkovszky első látogatása előtt, 1890 júniusában, amelyre azonban egy váratlanul érkező megbízás miatt akkor nem került sor, csak a következő évben, de a rövidre sikerült pihenés után rögtön visszavágyott.

„Nem is hiszed édesem milyen kietlen, nyomott hangulat vett rajtam erőt amint lakásom küszöbét átléptem. Az ellentét létrejöttét persze az a pár veled töltött szép nap, melyet nyugodt idyllikus magányosságban és a szent természet poetikus benyomásai alatt éltünk át – nagyon elősegítette. Ah, édesem, ha mi oly nyugodtan gondtalanul és ártatlan megelégedésben élhetnénk mindig, mint ez alatt a 4 nap alatt. Itt megint csak benne vagyok a harczban a lármában, a küzdelemben, magammal, másokkal a csúf világgal. Hogy fogy a szép egészséges erő, mindennapias küzdelemben a gyomorért, a testért!! – – Hagyjuk! nem folytatom, mert nagyon sentimentalis hangulatban vagyok. Reméllem holnap megint a régi leszek és gondtalanul és friss kedéllyel nézek a világba. Csak ne grüblerezz, édesem, légy okos és élj gondtalanul, vesd magad a természet keblére … Ott vagy most a forrásnál csak üdülj! Meglátod hogy megifjít és megerősít. Bár csak ott maradhattam volna én is, soká még, akár örökké azok között [a] csendes egyszerű emberek között. Hiszen ez már maga biztos gyógyszere a kedélynek. Nagyon jól éreztem magam, elhiheted és boldog voltam! … A vajas kenyeret egy Collegával még délelőtt a megérkezés után becsaptuk s véghetlenül jól esett s nyalogattuk utána a szájunk szélét. Boldog falusi nép!”

A kihalt, nyári Berlinből két hét múlva vissza is menekült Tauschimba: „kedden reggel indulok a gyorsvonattal. Prágába érkezem 3.5. Celakovicba 4.50, és 5.05 Tauschimba ölellek avagy talán már előbb?! alig várom hogy láthassalak és együtt lehessünk.” A tartózkodás ezúttal hosszabb lehetett, de az időjárás kevéssé kedvezhetett a nyaralásnak, mert Mirkovszky augusztus végén írt levele szerint Berlinben akkor „gyönyörű napok vannak s azt hiszem Tauschimban is így lesz most mikor már itthon vagyunk”.

1897-ben a beteg és fáradt Mirkovszky, családja rábeszélésére, sürgős pihenésre egyedül utazott Tauschimba; érkezéséről tudósító táviratára felesége így felelt:

„…nagyon örülök hogy jól fogadtak Vincziék és Te jól érzed magadat ott. Remélem jó hangulatod mi sem fogja zavarni, s a kívánt nyugalmat meg fogod találni minden tekintetben. … jó a szobád? fürdesz és szeded az orvosságot? milyen hatást tesz rád a gyógyszer és a cseh levegő? … Képzelheted hogy legjobban szeretnék magam is ott lenni köztetek – én mindég szerettem azt a helyet! – s most meg kétszeresen jól esnék ott lenni! Hát csak írjál édes babám legalább jó sokat mindenről.”

Tenkefürdő

Mirkovszky és Greguss Gizella 1896 márciusában házasodott össze, áprilisban megszületett a kislányuk, majd augusztusban közös családi nyaralásra utaztak a Bihar megyei Tenkefürdőre. Az itteni sós és vasas gyógyvizet szintén női bajokra ajánlották, amely Gizellának a szülés utáni regenerációban segíthetett, de az eldugott és kicsiny, vonatok szállította vendégseregtől fel nem dúlt (utolsó állomás Szalonta, három órányira), néhány éve kiépíteni kezdett, de ekkor még nagyobb szállodával sem bíró fürdőtelep pénztárcájuknak és nyugalomra, békére vágyó természetüknek is megfelelt; szállást bent, a közeli városkában vettek, így még kevésbé zaklatták őket a szervezett kedélyes mulatságok, nyugodtan élvezhették egymás társaságát és a természetet. És mint mindig, mindenhol, rajzolni is jutott idő.

Kőröshegy és Balatonföldvár

Greguss Gizella 1897-ben próbálja ki először az úri közönség által egyre látogatottabb Balatont. Jellemző módon azonban nem a kiépült Füredet, Almádit netán Siófokot választja, kislányával egész júliusban férje csatlakozását várva, hanem egy a déli parton újonnan megnyitott fürdőtelep melletti falut. A gróf Széchenyi Imre és Viktor által a saját birtokukon a semmiből rögtön készre épített Balatonföldvárnak ez volt a második szezonja: kényelmesen berendezett, emeletes, villanyvilágításos szálloda, étkezde, fürdőház, kitakarított sétautak, kilátók, sportpályák, csónakok várták a vendégeket s már villák emelkedtek a parti sétány mentén – Mirkovszkyéknak azonban ilyesmire nem volt pénzük, ezért a telephez tartozó Kőröshegyen vettek ki szállást, de az nem váltotta be reményeiket: a nyaralás kényelmetlennek és szemtelenül drágának bizonyult.

„Azt kérded hogy érezzük magunkat? Nos hát idáig jól – különösen a babsi! olyan jó kedvű – mindig nevet és pajkoskodik – adja isten hogy továbbra is úgy legyen! Engem kicsit izgat a levegő – fáj a fejem és nem igen tudok aludni, de azt hiszem, majd hozzászokom. Tegnap reggel már fürdöttem és gyönyörű szép volt – nem is vízben hanem igazán kék színekben fürdik az ember. Gyenge szél fújt – remek kis fodros hullámok úsztak a felületen – és az a távlat hozzá isteni volt! Hanem a lakással majdnem hogy baj volt. Ezek ugyanis iszonyú ügyetlen népség – még sohasem adtak ki szobát és sehogy se tudták magukat belé találni – mondom se fogast se szekrényt, se mosdótálat vagy vizeskorsót nem adtak – mikor aztán a legszükségesebb dolgokat követeltem, elkezdtek duzzogni hogy ha tudták volna hogy ennyi kellemetlenségük lesz még 20 frtért se adták volna ki a szobát. Másnap aztán hallottam hogy úgy nyilatkoztak, fel fognak nekem mondani 15ére. Erre én aztán felszólaltam és magam mondtam fel a lakást, kerestem és találtam is egyet, hol kocsi is lett volna – persze sokkal drágább!! szoba 25 frt, minden napi fuvar 18 frt – mivel ma 60 kron alul nem kapni kocsit. Foglalót is adtam – amire aztán kántor uraimék nagyon megváltoztak. Mindeddig még a kertet se mutatták meg – most pedig csináltak utakat, hegyeket – szóval mindenben kedvemet keresték, minden kényelmet megadtak, sok pourparlé után aztán megegyeztünk hogy fizetek 25 frtot, ők meg adnak tüzelőt – számodra ágyneműt, egyszóval mindent, amire szükségem lesz. Igy persze most sokkal többe jön, mint ahogy számítottuk – ha majd eljössz megbeszéljük, talán a második hónapot lehetne valahol közelebb a parthoz tölteni, mert hasonlíthatatlanul enyhébb ám ott a levegő. Hiszen nekem minden nap 60 kr kell fuvarra – e szerint a szoba jön 40 frt-ba, koszt ill. ebéd 40 frt, fürdőkabin per 25 kr = 7 frt – egyébb kiadásokkal 100 frt – mi pedig 75re számoltunk. … A kertben elég csinos motívumok vannak [rajzolni] – egyelőre ki se kell mozdulni a házból, és ez nagyon kellemes. Csak a Balaton lenne közelebb, szerelmes vagyok B. Földvárba – bizony de nagy boldogság lenne itt egy kis villát bírni! De nekünk fő az hogy állandó lakásunk legyen Pesten…”

Miután hetek múlva is hiába várja a határidős munkákat végző Mirkovszkyt, kissé elmegy a kedve a magányos nyaralástól: „mikor megyünk már elibéd a vasúthoz? délután is jön vonat, akkor szokott Földvárra jönni ép mikor fürdöm. Nincs kedved akkor jönni?” Végül mindezt megunva, új javaslattal áll elő.

„Vasárnap óta napról napra, óráról órára várom leveledet melyben jöttödet [jelzed]. Késedelmednek oka sejtem – pénzzavar, még mindég nem kaptál sehonnan pénzt. Nos édes lelkem akkor én azt proponálom Neked – ha még nem vagy útban, ne is gyere, hanem inkább hagyjál engem is hazajönni és azután menjünk inkább más, olcsóbb helyre. A babának itt úgy is semmi haszna a Balatonból – lehetnénk ép úgy bármely egészséges vidékű falun, hol nem kell minden lépést, minden falatot méregdrágán megfizetni és még utóvégre is kegynek tartani ha valamit kaphat az ember. Én itt mondhatom Neked, egy cseppet sem érzem magam jól. Tudod hogy se finnyás se kényes nem vagyok bizonyos tekintetben, szeretek falun, parasztok közt, magamnak élni, szívesen nélkülözök kényelmet, elegancziát és társaságot, de hidd el, itt ahol vagyok soha egy perczig se éreztem magam kedélyesnek. Kényelemről még a legprimitivebb és a legpatriarchálisabb módon véve szó sincs – magány és idilli nyugalom helyett 3 rossz gyerek örökös sivítása, egy fölfuvalkodott ostoba kántornénak a pletykái, szeszélyei és örökös czivódása a Terkával – és mindez drága pénzért – ennek azt hiszem nincs értelme. Ha abban a parasztházban, hová menni akartam, csak egy árnyékos fa lett volna – hasonlíthatatlanul jobban éreztem volna magam, de így vagy a szobára vagy az utczára lettünk volna utalva, így hát mégse mertem a cserébe bele menni. Mondhatom akár Isaszegen akár Tenkén hasonlíthatatlanul szebben laktunk – és azt hiszem Te sem éreznéd magad itt jól. Én tehát azt proponálom, ha Téged – mint tudom hogy nem vonz ide valami egészen határozottabb czél, akkor hagyj engem most hazajönni, és ha lehet menjünk el Jászkisérre, még 2-3 hétre a babával. Azt hiszem ott jóval olcsóbban fogunk kapni egy parasztszobát és ami köll, inkább főzök a Terkával egy kis ebédet magunknak – ha nincs ott arravaló jutányos vendéglő. … Különben is őszintén szólva meglehetősen vágyom egy kis társaság, főleg intelligens, művelt nők után. Azt hiszem mindezt ott meg lehetne találni, sokkal olcsóbban mint itt az unalmat. Kérlek gondold meg az ottani körülményeket, és fogadd el propositiomat; nagyon hálás lennék ha innen elvinnél, nem is kötöm magamat Jászkisérhez, bár azt hiszem magad is szeretsz oda menni, azt is megtehetjük, ha hazajövök elmegyünk együtt egy napra valahová és keresünk egy kis szobát. Mert a babának bizony szüksége van még a friss levegőre.”

A történet alakulását, a fentebbi idézeteket is tartalmazó teljes (fennmaradt) levelezést, a kapcsolat részleteit és a művészi életműveket olvasóink egészében megismerhetik az ezt feltáró, tavaly megjelent kötetből, amely már hozzáférhető a könyvtárakban, de akár meg is vásárolható a kiadó webshopjában.

Az alkalmat megragadva, érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk azt az ez év elején elektronikus formában megjelent könyvet is, amely a házaspár lányának, Mirkovszky Mária mozdulatművésznek állít emléket,

---

Felhasznált irodalom:

• Kósa László: Fürdőélet a Monarchiában. Holnap Kiadó, Budapest, 1999.
• A levelezéskötetben publikáltak mellett idézett személyes szövegek forrása az a néhány levelezőlap és fénykép, amely a megjelenés óta került elő; a szerző birtokában.

Korabeli sajtó:

• Stubnyafürdő
  • A stubnyai fürdőben. Orvosi Hetilap, 1884. május, 552.
  • Egy ujjászülető fürdő. Budapesti Hírlap, 1884. július 14.
  • Fürdői élet. Stubnya fürdő. Pesti Hírlap, 1885. június 26., július 7., július 24., augusztus 14.
  • Stubnya-fürdő. Fővárosi Lapok, 1885. július 31.
  • Egy hatszáz-esztendős fürdő. Stubnya. Budapesti Hírlap, 1885. augusztus 8.
• Lublófürdő
  • Dr. Szontagh Ábrahám: Tátravidéki gyógyító és nyaraló helyek. Lubló fürdő. Államorvos. A Gyógyászat melléklete, 1884. május 24. 70–72.
  • Fürdői élet. Lubló. Pesti Hírlap, 1884. augusztus 23.
  • A lublói fürdő. Budapesti Hírlap, 1885. július 5.
  • Lublórúl. (Fürdői levél.). Fővárosi Lapok, 1886. július
• Tenke
  • Fürdőkből. A tenkei fürdő. Pesti Hírlap, 1895. augusztus 11.
• Balatonföldvár
  • Balaton-Földvár. (Egy uj fürdőről.). Fővárosi Lapok, 1896. július 12.