Ottó László és neje hagyatékából
Ez év tavaszán egy különleges felajánlás érkezett a Helyi Érték részére: egy már lebontott családi ház (ún. Kádár-kocka) története derül ki a beadott dokumentumokból és emlékekből. Az eset az 1960-as, 1970-es évek Debrecenébe kalauzol el. Ez utóbbi évtized végén kezdődött meg a nagy panelépítkezési program, amelynek során számos, a címben szereplőhöz hasonló családi házat bontottak el. Az alábbiakban következzék a Tócóskert utca 15. szám – a helyszín ma Tócóskert térként létezik, 1982 óta – rövid élete.
Ottó László és felesége (leánykori nevén: Nagy Irén) tősgyökeres debreceni lakosok voltak. Még 1938-ban kötöttek házasságot, három gyermekük és hét unokájuk született. Az unokák több év óta, évenként egyszer egy unokatestvéri találkozót szerveznek, amelyen felelevenítik a gyerekkori emlékeket, mi történt a nagyszülőknél, beszélnek a család múltjáról. Egy ilyen találkozóra készült el 2022-ben az Ottó Papa hagyatékában talált eredeti dokumentumok felhasználásával, kevés fényképpel a Tócóskert utcai ház története. Erre a házra az idősebb unokák még emlékeznek, de a fiatalabbaknak nincsenek emlékképei. Itt éltek a nagyszülők tizenkilenc évet, 1960–1979-ig.
A szöveget a menyük írta, de az elrendezés, a végső forma egyik unoka munkája. A MŰ tíz példányban készült. Ennek az írásnak kicsit rövidített változata jelenik meg a Déri Múzeum gondozásában.
Nagyapa visszaemlékezéseiből idézek bevezetésül.
„A Szűcs testvérek, édesanyám Szűcs Eszter és testvérei, Mariska és Julianna a szüleiktől örököltek és ezen az örökségen vásároltak három házhelyet egymás mellett, az abban az időben felparcellázott Móric telepen, ami utca később a Dobó utca nevet kapta. Számozás szerint 9. sz. a Mariska nénié, 11. sz. az én szüleimé, a 13. sz. Juliska nénié lett. Ők közösen vásároltak egy öreg malmot és annak az anyagából építettek a telekre. A mi telkünkre két lakást építettek, mindkettő szoba-konyhás lakás lett. Az egyikben laktunk mi, a másik rész kiadó lett.
Édesanyámnak 1926. évben kenyérdagasztás közben tüdővérzése lett. Ezen betegség miatt egy éves Auguszta szanatóriumi kezelés után 1927-ben bekövetkezett halálakor 53 éves volt. Már írtam róla, szeptember 23-án temettük a Kossuth utcai temetőbe, a rokonság sorába. Az ő temetése volt az utolsó, a Kossuth utcai temetőt lezárták, majd felszámolásra került 1937-ben.
Mi még gyerekek iskolások voltunk, állandó keresettel nem rendelkeztünk. Lajos bátyám barátjának, Tömöri Józsefnek az édesanyját kértük meg a háztartás vezetésére. Ő a Móric u 10. sz. alatt lakott, dohánygyári nyugdíjas volt. A meghívást elfogadta, odaköltözött és apámmal házasságot kötöttek. (Tömöri Nagy Ágnes) Az aránylag jó nyugdíját Ágnes mama a család szükségletére fordította. Ezért apám a ház fele részét a nevére íratta. A másik része édesanyám halála után a gyerekekre szállt. Évek múlva Ágnes mama az ő részét visszaíratta az Ottó gyerekekre, azon gondolattal, esetleg halála után az ő rokonsága ne lépjen fel követelőzően.”
Ottó Papa minden papírt megőrzött, az adásvételi szerződéseket, földhivatali bejegyzéseket, tervrajzokat, befizetési csekkeket, OTP-s kimutatásokat… Ezeket használtam fel a történet megírásához, fényképezve, szkennelve. Sok iratot kicsit megemésztett az idő vasfoga, de olvasható. Legjobban sérült Ágnes Mama végrendelete. (Ő volt a harmadik felesége Ottó Lajosnak, és mivel nagyon rendesen ellátta a gyerekeket és a háztartást, a nyugdíját is a közös konyhapénzbe beforgatta, a saját részét, a ház felét Ágnes Mamára íratta.) 1952-ben meghalt Ottó Lajos, a nagyapa apja és akkor írta meg Ágnes Mama a végrendeletét, 1952. november 20-án és ebben férje által ráíratott félházrészt visszaadja a négy testvérnek, Ottó Lajos gyerekeinek. Ágnes Mama a Dobó u. 11-ben élt még az 1957 februárjában bekövetkezett haláláig.
Halála után adták el a testvérek a házat, és a nagyapára jutó 10440 forintból vásárolják meg Szilágyiéktól a tócóskerti házhelyet. A Hadházi utcai házban három család lakott, Nagy Gyula és felesége (Ottó Mama szülei), Ottó Papáék öten és Szilágyi Mihályék, (a feleség, Vilus, a Mama testvére). Ez a ház, a Hadházi u. 19. az Ottó Mama szüleinek a háza. Egy hosszú, keskeny ház, sok helységgel, több házrész volt kialakítva benne, Csaba szerint még albérlő is lakott ott gyerekkorában a családon kívül.
Régóta kerestem régi térképeket Debrecenről, amelyen az ötvenes évek végi állapotot mutatják, de csak nagyon régi térképet találtam, vagy olyat, amin már az új lakótelep van ábrázolva. Szerencsére a Papa dolgai között találtam két térképet. Az egyiket összeragasztotta a Papa, ezen a térképen néhány utca be van rajzolva. Judit kiderítette, hogy ez 1969-ben nyomtatott térkép, nagyítóval megnéztük, az utcák neve jól olvasható. Ezen be lehet azonosítani, (az első törés után), a Csárdás utca bal oldalán a második telek volt a Papáéké. (De azt mondja Judit, hogy Zoli valamelyik találkozó után kért térképmásolatot.) A másik térképen nincsenek berajzolva a kialakított utcák, építési terület a felirat, kiderült, hogy 1980-as térképen már a Tócóskerti Lakótelep építési munkálatai kezdődtek. Nem egyenes utca volt, két törés osztotta három részre, három névvel, (az Acél utcától számítva) Tócóskert u., Csárdás u., Vass Pál u. Később, a hatvanas évek közepén kapta az egész utca a Tócóskert u. nevet. (Az Acél utcától a Margit utcáig.) Így lett a Csárdás utca 4-ből Tócóskert u. 15.
A nagyapa mindent dokumentált, a ház építéséről külön naplót vezetett, amibe az építéssel kapcsolatos minden kiadást feljegyzett, az anyag ára és a fuvar (megbontva), a munkadíjak, a jattok… minden az utolsó szegig.
Kútfúrással kezdődött az építkezés, a Papa rajzán, amin a ház, a melléképület, az összes gyümölcsfa, szőlőtőkék (melyik tőke milyen fajta), virágok… látható, a kút is be van rajzolva.
A ház alapja úsztatott beton volt, amibe sok minden töltőanyag, törmelék tégla, salak… bekerült. A ház falazata vegyesen tégla és vályog. Egy sor vályog, két sor tégla. A vályogot a telken helyben a család készítette 1959 nyarán, bár a Papa könyvében vályogvető cigányoknak is van munkadíja. Kiderült Csaba elbeszéléséből, hogy a cigányok nem vályogot vetettek, hanem a padlást tapasztották sárral. Ezt a nehéz munkát ők csinálták. Csaba sokat mesélt nekem a vályog készítéséről. A fa kalitkákat talán még a Horváth Árpád utcában is láttam. A megerőltető munkától a visszerei kidagadtak és az iskolában megkérdezték, miért ilyen a keze és ő büszkén mondta, hogy vályogot vetett, mire kitört a röhögés az osztályban. Ezek nem hagyományos méretű vályogok voltak, fal méretűek, 45x25x13. (A fal vastagsága 45 cm, két tégla magassága 13 cm.) A vályogvetéshez szükséges agyagot a pincéből termelték ki, a töreket a Papa vásárolta. 1959 nyarán, hogy nemcsak a házhoz szükséges mennyisségű vályogot készítettek, de eladásra is került belőle. A vályogkészítés színhelye az utca volt.
Az eredeti építési tervrajzon csak egy kétszobás ház tervrajza szerepel, az előszoba, a fürdőszoba és a kamra alatt van pince. Az előszoba előtti kis teraszra öt lépcső vezetett, azért kellett annyi törmeléket, töltésföldet odaszállítani, mert a szobák és a konyha alatti részt fel kellett tölteni. Az építés során ésszerű átalakítás született. A házhoz toldottak egy műhelyt a bejárat meghosszabbításában és egy kinti wc-t. Innen, a műhelyből volt a pince lejárata is.
Mivel eltértek az eredeti tervtől, súlyos bírságot szabtak ki a hatóságok, de a fellebbezésnek helyt adott a hatóság. Módosítani kellett hozzá a tervet. Papa kérelmezte a büntetés eltörlését egy kézzel írt levélben, szociális helyzetére és az ésszerű átalakításra hivatkozva, amit a hivatal elfogadott és elengedte a büntetést. Emiatt késett a használatba vételi engedély is.
Az építkezést a megtakarított pénzükön kívül, a Papa fizetéséből és a 40 200 forint OTP kölcsönből (+ 8000 forint kamat) finanszírozták. A Papa feljegyzéseiből kiderül, hogy, 1958. XI. 4-től a beköltözésig 1960. IX. 15-ig 64 957forint, 91 fillérbe került. (Akkor még a fillér is számított.) 15 évre adómentességet kapott az új építésű ház.
Külön építési engedéllyel készült a tyúkól és a kerítés 1961-ben.
Beköltözéskor Icu és Csaba még középiskolások voltak, Csaba akkor kezdte a Vegyipari Technikumot a Csapó utcában, Icu a Csokonai Gimnáziumban harmadikba járt a Szent Anna utcára, gyalog. Ez kb. napi kétszer félórás gyaloglást jelentett. Csak rossz időben szálltak buszra. Laci az építkezés nagy része alatt katona volt, Baján szolgált.
A beköltözéskor minden helység az eredeti funkció szerint szolgált, de mivel nem volt vízvezeték, utcai kútról hordták az ivóvizet, a fürdőszoba nem volt berendezve. Így amikor Icuék 1965 májusában összeházasodtak, a konyha átköltözött a fürdőszobába és a konyha lett Icuék szobája. Itt laktak 1968 végéig, akkor költöztek a Lorántffy utcába önálló albérletbe. Itt egy szobájuk, konyhájuk, fürdőszobájuk, előszobájuk volt, egy családi ház udvarában. Innen költöztek szolgálati lakásba, Hajdúböszörménybe, az áramszolgáltató vállalatnál kapott Géza vezető beosztást. Innen 1974-ben költöztek vissza Debrecenbe, a Bethlen utcába, ahonnan 98-ban Józsára [kerültek].
Laciék 1964 májusában házasodtak össze és a környéken, két helyen laktak albérletben, a Tócóskert utca elején és a Csárdás utcában. Innen költöztek a Gáborjáni Szabó utcai kétszobás harmadik emeleti lakásba, ahonnan kb. 36-38 éve a Borsovai utcai házba.
Mi 1968. augusztus 31-én házasodtunk össze és már nyáron kerestünk albérletet, az István utcában laktunk egy nyári konyhának épült különálló kis házban, ami egy helységből állt. Szenes kályhával fűtöttünk, de állandóan hideg volt, én sokat fáztam. Amikor Icuék elköltöztek, felajánlották a Mamáék, költözzünk oda, a helyükre, mi elfogadtuk. Én 1969-ben diplomáztam és Hatvanban kaptam állást, 1969. augusztus 20 körül költöztünk be a hatvani albérletbe (Kölcsey u. 13). Az albérlet keresésébe és a költözésbe is besegített a Papa.
Egy tanévre fogadtak még ide két középiskolás tanuló fiút albérletbe. A tanév vége után a házban visszaállt minden. A konyha visszanyerte eredeti rendeltetését, és felszerelték a fürdőszobát is, mivel közben a vezetékes víz is kiépült az utcában. Egy fatüzelésű kályha szolgáltatta a meleg vizet.
A házban a szobák hajópadlósok voltak, a konyha burkolata 20×20 cm-s szürke betonlapok. Az előszoba, a kamra és a fürdőszoba piros színezett sima beton. (Piros porfestéket kevertek nagyon finom szemcséjű sóderból készült betonba, amit nagyon simára lehúzott a kőműves.)
A ház fűtését egy kis vaskályha biztosította, ami a kis szobában állt. Papa gondoskodott a jó minőségű tüzelőről, nagy égési kalóriájú szenet sikerült „szereznie”. Egy óriási bőröndszerű fém táskával járt dolgozni. A konyhában egy sparhelten főzött a Mama, ezzel télen a fűtést is megoldották. Amíg szobaként használtuk a konyhát, ott egy fűrészporos kályhával fűtöttünk. Amikor mi ott laktunk, Nagyapa fűtött itt legtöbbször, ha Csaba nappali műszakos volt a Biogal Gyógyszergyárban. Megkérdezte Ottó Papa, mikor érek kb. haza és úgy gyújtott be, hogy akkorra meleg legyen. Később építettek egy cserépkályhát. Ezt a kis szoba és a konyha falába építették be, a konyhából lehetett fűteni.
A ház többnyire „kalákában” épült, sok barát és rokon segített a munkában. Minden kőműves munkánál ott volt az az Ábrányi Józsi bácsi, aki még a mi sajószögedi házunknál is sok kőműves munkát csinált. Neki nem volt olyan „jogosítványa”, hogy felelős kivitelező legyen, ezért azt külön kellett fogadni. Három ilyen kőművest foglalkoztattak, az első meghalt, a második ott hagyta őket, a harmadikkal sikerült befejezni.
A kalákában épült háznál dolgozókat ebéddel látták vendégül, amit a Hadházi utcában főzött a Mama és gyalog vitték a Tócóskert utcába, Mama és Icuka. Ezt a távolságot megnéztem most a térképen, 4,2 km, és 52 perc a megtétele gyalog. Ne a mostani időben gondolkodjatok, akkor nagyon nehéz volt beszerezni a főzéshez való húsokat. Nem volt hűtőszekrény, nem lehetett húst előre vásárolni. Húsért hajnalban sorba kellett állni a hentesnél a bolt nyitásáig. A boltban az előző nap levágott egy-két sertést mérték szét. Nem biztos, hogy azt kaptunk, amit szerettünk volna vásárolni rövid idő alatt minden elfogyott. A napi pia mennyisége is egy-két liter bor volt.
A családban csak a Papának volt kerékpárja. Amikor dolgozni mentek, hogy ne kelljen végig gyalogolnia Csabának, és előbb kiérjenek, Papa kerékpárral indult, megbeszélt helyen otthagyta a kerékpárt, onnan Papa gyalog folytatta az útját és Csaba tette meg biciklivel a hátralévő távolságot.
Maguk készítették a kerítés és a szőlősor beton oszlopait. Szanáláskor még a Horváth Árpád utcai házhoz is vittek belőle.
Amikor kiderült 1971-ben, hogy Hatvanban még reményünk sincs arra, hogy valaha is lakáshoz jussunk, akkor pályáztam meg egy állást Leninvárosban (ma Tiszaújváros), akkor hirdették meg az „olefin programot”, új gyárak épültek és lakások. Ekkor még nem épültek meg a tervezett lakások, nem tudtam albérletet szerezni, a munkásszállón kaptunk Gombosné munkatársnőmmel egy kétágyas szobát, ahová nem vihettem Csabit. Így került 1971 augusztusában a mamáékhoz, és 1972. március végén került vissza hozzánk. Az első lakásunkat februárban kaptuk meg, a Munkácsi úton, másfél szobás 40 négyzetméterest. Még Ildi is ide született. Csaba még 1971 decemberéig Ikladon dolgozott az Ipari műszergyárban.
Csabi és Judit úgy emlékszem, töltött egy-két hetet Debrecenben a tócóskerti házban. Emlékeim szerint nemcsak Csabi, Marika is volt bölcsődés kora körül pár hónapig a Mamáéknál.
A ház még egy építménnyel bővült az idők során. Géza trabantjának készült a ház háta mögött egy garázs fából. Télen nem használta az autót, a Mamáéknál parkolt.
1977-ben elkezdték tervezni Debrecen egyik legnagyobb lakónegyedét, ezért a kis kertes házak szanálásra kerültek. 1979. márciusban kapták meg a hivatalos meghívót az ezzel kapcsolatos megbeszélésre, és megegyezés után már áprilisban meg is kapták a kártalanítást, 330 000 forintot. Már 1977. februárban visszafizették az építési kölcsön még meglévő részét, és töröltették a jelzálogot. A kapott pénzből vásárolták meg a Horváth Árpád utcai házat, alakították át az udvart, építették fel az ottani melléképületet, az ólakat, a kerítést. Később minden gyerek kapott egy kisebb tőkét (30 000 forintot. Mi ennek felhasználásával vettük meg a házunk telkét Sajószögeden).
A költözés 1979. június végén történt, a vasúttól kapott a Papa kedvezményes fuvart. A számla kelte június 27.
Tizenkilencévet éltek itt a Tócóskert utca 15-ben a nagyszüleitek.
Budapest, 2022. július
Lejegyezte: Ottó Csabáné, az utómunkálatok mestere: Ottó Judit
Kapják az Ottó unokák és szüleik.
Jegyzetek: [Váradi Katalin]
- kaláka: erdélyi népszokás, olyan társasmunka (általában aratás, házépítés), amelyet szívességi vagy kölcsönösségi alapon végeznek. Az önkéntes jelleg mellett nagy szerepet kapott a szórakozás is. Bővebben: Magyar Néprajzi Lexikon
- olefin-program: A szocialista gazdasági integráció részeként, 1970. szeptember 15-én kötötték meg a magyar–szovjet kormányközi Olefin egyezményt, mely alapja lett a későbbi nagyszabású petrolkémiai fejlesztéseknek. Az 1960-as évek második felétől ugyanis a magyar gazdaság igyekezett átállni a szénbázisú termelésről, működésről a földgáz alapú gyártásra. Ennek jegyében kezdődött meg a Tiszai Vegyi Kombinátban a vegyipari benzin hőbontásán alapuló, LINDE-technológiájú Olefingyár építése. Bővebben: Szocialista óriásvállalathoz köthető az egyetlen visszavont Kossuth-díj és A Tiszai Vegyi Kombinát története 1953–2013.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a szíves felajánlást az Ottó családnak, hogy megosztották a családtörténetük egy szeletét!
Ezennel biztatjuk kedves Olvasóinkat, osszák meg történeteiket, akár a korábban közzétett felhívásban meghatározott témák valamelyikében!
0 hozzászólás