Húsvét alkalmából a Déri Múzeum gyűjteményében található ünnepi üdvözlőlapokkal szeretnénk kedveskedni olvasóinknak. A képeslapok Greiner Mihály – teljes nevén Greiner Károly Mihály –, a debreceni négyévfolyamú fiú felső kereskedelmi iskola egykori igazgatójának hagyatékából származnak. Korábbi írásunkban a neki címzett karácsonyi képes levelezőlapokból tettünk közzé egy válogatást.
A hagyaték nemcsak a családjával, pályafutásával kapcsolatos dokumentumokat foglalja magába, hanem több mint száz, üdvözlő sorokat tartalmazó képeslapot is, amelyek többségét családjától, barátaitól, illetve volt tanítványaitól kapta. Debrecenbe kerülése előtt szülővárosában, Pozsonyban helyezkedett el tanulmányai végeztével, az ottani felső kereskedelmi iskolában. Az első világháború kitörése előtt került a cívisvárosba. A Nagy Háború idején frontszolgálatot teljesített, valószínűleg a 3. népfelkelő ezred kötelékében. A hagyatékban jelentős részt tesznek ki az ez idő alatt postára adott levelezőlapok.
Greiner Mihály a két világháború között a város kulturális, művelődési életének egyik meghatározó személye volt, számos csoport, egyesület – olykor fontos pozíciót betöltő – tagja. Szerepet játszott többek között a helyi numizmatikai társulat életében és a Hármas hősi emlékműnekis nevezett szobor megvalósulásában. Művészeti érdeklődését jelzik a személyi iratanyagban található katalógusok és különböző tárgyakról készült feljegyzések, valamint a gyűjteménye, amely 1951-ben került be a Déri Múzeumba. 1955-ben hunyt el, sírja megtalálható a Köztemetőben.
Magyarországon először osztrák, német és olasz húsvéti képeslapok jelentek meg, miként a hátoldalon lévő kiadói adatok és feliratok bizonyítják. Sőt, eleinte az üdvözlő sorok is többnyire német nyelvűek voltak (bár akadtak francia nyelvű változatok is); később tűntek fel, illetve nyomták rájuk utólag a magyar üdvözleteket.
A húsvéti képeslapok között több figyelemreméltó darabot találhatunk. A húsvéti lapok eredetét illetően két feltevés is van, az egyik szerint egy angol illető az üdvözlő szavak mellett nyulat rajzolt ünnepi kívánság gyanánt. Mások az osztrák eredetet emelik ki, mivel 1869-ben dr. Emanuel Herrmann „találta fel” a levelező kártyát, melyet nem sokkal később képekkel kezdtek díszíteni. A húsvéti képeslapok elterjedése azonban a századfordulóra tehető. Bár a húsvét elsősorban vallási ünnep sokak számára, a lapok illusztrációinál leginkább a tavasz ünnepe, a tavaszi megújulás és azok szimbólumai jelennek meg.
A többnyire ma is népszerűnek számító barka, tojás, csibe és nyuszi motívum tűnik fel a lapokon – melyek a húsvéti jelképi mivoltuk mellett a tavaszi ébredés, a termékenység ismert szimbólumai. A barka vallási tartalommal is bír, hiszen a szentelt barka Jézus Jeruzsálembe vonulására, azaz a virágvasárnapi eseményekre emlékeztet.
A húsvéti üdvözlőlapokon ezért a barka önmagában is erre az ünnepre utal, de a tavaszi virágcsokroknak is mindig alkotóeleme. Az illusztrált képeslapok mellett a fényképezés elterjedésével és a nyomtatástechnika fejlődésével hamar népszerűekké váltak a fényképes levelezőlapok, melyek többsége műtermi felvétel. Ezeken általában gyerekeket láthatunk húsvéti kellékekkel.
Készültek természeti felvételek is. A rajzolt, metszett és egyéb illusztrációs technikával készült példányoknál úgyszintén kedveltek voltak a természeti jelenetek erdei állatokkal vagy az istállói környezet megjelenítése bárányokkal.
A tojás, a festett vagyis a hímes tojás – önmagában vagy más elemekkel – ugyancsak kezdetektől fogva megjelent a lapokon. Szintén a termékenység, az új élet jelképeként tartják számon; sőt a vallási szimbolikában a tojás jelképezi Krisztus feltámadását. A tojás mellett gyakori szereplő a csibe vagy a nyuszi. A nyúl egy félrehallásnak köszönhetően vált húsvéti jelképpé. Bár a termékenység szimbólumának is tekinthető, Magyarországon a 20. század elején vált csak ismertté és elterjedtté, nyugat-európai mintára. Német területeken korábban szokás volt, hogy húsvét alkalmával gyöngytyúkot és tojásokat ajándékoztak egymásnak az emberek. A gyöngytyúk német nevét (Haselhuhn) gyakran rövidítették, ami a nyúl német megfelelőjére hasonlít (Hasel – Hase). Más feltevések szerint egyes vidékeken nyulat adtak ez alkalommal, ami szintén félreértésre, összekeveredésre adhatott alapot.
A századfordulós és a két világháború közötti képeslapok többsége a boldog békebeli, idilli hangulatot idézik meg. Ezt az érzést a biedermeier típusú betűk, illetve kézírást utánzó sorok is erősítették. Az illusztrátorok sokszor játékosan jelenítették meg a húsvéti elemeket, igen gyakoriak a tojásból, csizmából, kosárkákból vagy más edényből kikukucskáló állatkák tojás- és virágkoszorúval övezve. Esetenként szinte morbidnak ható kompozíciók születtek. Tojásból kibújó nők és gyerekek, emberarcú nyulak vagy nyúljelmezes emberek, kisnyúl gyerekruhában, antropomorf állatok emberi tevékenységek közepette vagy emberekkel együtt; tojás, mint szállítóeszköz, mint ház, mint labda – mind előfordulhattak.
A fentebb említettek mindvégig jellemzők voltak a 20. század első felének húsvéti képeslapjaira.
Olykor éreztetik hatásukat az adott korszak történelmi eseményei vagy stílusjegyei. Az első világháború éveiben a húsvéti csendéletnek is beillő kompozíciókban – igen kedvelt volt a szalaggal átkötött tojás, melyhez virágokat, többnyire barkát erősítettek – rejtették el a háborús felek vagy a háború erőviszonyainak szimbolikáját.
Ilyen például a hóvirág motívumú húsvéti tojás, melyet magyar, osztrák és német nemzeti színű szalagokkal tekertek körbe: a Kettős Szövetség megjelenítéseként. (Megjegyzendő, hogy az első német zászló színei a fekete, fehér és a vörös voltak – utalva Poroszország fekete–fehér és a Hanza Szövetség vörös–fehér színeire. A ma ismert fekete–vörös–arany/sárga német trikolórt 1949 óta használják, de már az 1848-as események folyamán felmerült használatának lehetősége, illetve az első világháború után a weimari köztársaságban is hivatalos volt egy ideig.) Egy másik hasonló képeslapon tavaszi csokor közé elrejtett osztrák és magyar zászlók, valamint a csengettyűkön feltűnő osztrák és magyar koronák utalnak a háborús hangulatra.
Valószínűleg az 1930-as évek végén, az 1940-es években készülhetett az a magyaros és népies motívumokat használó üdvözlőlap, melyen egy népviseletbe öltözött párt láthatunk egy nagy piros hímes tojás körül. Külön figyelemreméltó a színek használata, a kék dominanciája a közölt képeslapon. Az olasz kiadásban megjelent,1954-ben feladott és kézbesített színes képeslap, magyar felirata ellenére, a képen látható lakberendezési tárgyak ábrázolásával nem a szocialista korszakot, hanem az 1950-es évek olasz miliőjét idézi meg.
Hasonlóan a Historia Naturalis Museologica c. sorozatunkban eddig ismertetett tárgyakhoz, a mostani képünkön látható preparátum is megtekinthető a Déri Múzeum állandó természettörténeti kiállításán, a debreceni Nagyerdő egykori és mai élővilágát bemutató tárlaton. A termetes, közel fél méter magas – éjjeli ragadozó életmódú – madár preparátuma az 53. 63. 1. leltári számon szerepel a múzeumi naturália-gyűjtemény 2. számú szakleltárkönyvében. Ez a kiváló minőségben megőrződött, jellegzetes harci (támadó) pozícióban montírozott látványos állatpreparátum egyike azoknak a régi tárgyaknak, amelyek a hajdani Hortobágyi Múzeum legendás ornitológiai kollekciójából maradtak ránk.
Fotó: Hegyi Zoltán, 1940.
A Hortobágyi Csárda épületében 1934 és 1944 között működött pusztai múzeum anyaga a második világháborúban jelentős károkat szenvedett, a kiállított tárgyak nagyrésze megsemmisült vagy elkallódott. Szerencsére ez az uhu-preparátum – több másik kitömött madár társaságában – a háború után szerencsésen visszakerült a Déri Múzeumba, ahol ma is megcsodálható a helytörténeti állandó kiállítás első egységében.
Fotó: Lukács Tihamér
A leltárkönyvi adatok megőrizték számunkra a preparátum történetének néhány fontosabb elemét. Az Utessi (v. Utassi?) Balázs által Egyeken elejtett nagytestű baglyot Nagy László montírozta. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint a Déri Múzeum az utóbbi személytől vásárolta meg a preparátumot 1937 novemberében.
Az uhu (Bubo bubo) köztudomásúlag a legnagyobb hazai bagolyfajunk. Számos egyéb elnevezése is ismert az irodalomban. Régebben buhunak, nagy bagónak vagy suholynak hívták, ám hatalmas termete miatt nagy fülesbagolynak is gyakran nevezik. A madár alapszíne sötét rozsdássárga, nagy szemei jellegzetesen vörösessárgák, narancsszínűek.
Fotó: Mező Szilveszter
Ahogy a nála jóval kisebb termetű erdei fülesbagoly, úgy az uhu is csinos tollfüleket visel, melyek szépen hátrahajlanak. A madár csőre, valamint karmai feketék. Az uhu tojói kicsit nagyobbak a hímeknél. Továbbá a nőstények tollfülei kisebbek, pettyezésük viszont erősebb, mint a hím példányoké. Napjainkban csak kevés helyen fordul elő uhu Magyarországon, ezért a faj fokozott védettséget élvez. Élőhelyét leginkább sziklás hegyoldalakon, elhagyott kőbányákban, árterek és sűrű alföldi erdőségek mélyén, az ember által kevésbé háborgatott területeken kereshetjük.
Debrecen környékén ritka téli vendégként fordult elő a régebbi időkben.
Fészkét öreg fák sötét odvaiban, rejtett sziklaüregekben és a vágómadarak üres, elhagyott fészkeiben találhatja meg a figyelmes természetbúvár. A költésre a tavaszi hónapokban kerül sor. Rendszerint 2–3 fehér tojás kerül ilyenkor a fészekbe, ám ha nem áll rendelkezésre elegendő táplálék a fiókák felnevelésére, a költés akár el is maradhat az adott évben.
Az uhu életmódja sajátos bioritmust követ. A mestervadász madár főleg hajnalban és alkonyatkor aktív. Látása kiváló, éjjel és nappal egyaránt jól tájékozódik. Az apró rágcsálóktól a mezei nyúlig sokféle állatra vadászik. Táplálkozása nem kötött szigorúan bizonyos fajokhoz, hanem étrendjét mindig lakókörnyezetének zsákmányállat-világa és fauna-összetétele határozza meg. A nagyobb testű állatok közül esetenként megtámadhatja az őzgidát vagy a szarvasborjút is. Ha a szükség úgy hozza, a szintén ragadozó nyusztot, menyétet, sőt még a macskát is elfogja, és erős karmaival képes az összegömbölyödött sünt is kiforgatni tüskés bőréből. Szárnyas társaira, a madarakra is lecsaphat időnként. Ilyenkor elsősorban varjakat, galambokat, foglyokat, fácánokat, kisebb testű baglyokat, sólymokat, vércséket és különböző vízimadarakat szokott zsákmányolni. Nagy Jenő (1882–1960) ornitológus, a debreceni Református Kollégium egykori természetrajztanára írta le az „Európa ragadozómadarai” c. 1943-ban városunkban megjelent könyvében, hogy a tartósan élelemhiányos időkben olyan extrém eset is előfordult, hogy az éhező bagolyszülők a saját fiókáikat fogyasztották el.
Az uhut régebben ragadozómadarak és egyéb erdei szárnyasok vadászatához használták (bagolykunyhós uhuzás). Ennek lényege, hogy az éjjeli életmódú uhut a nappal aktív madarak egy része zsigerből ádáz ellenségének tekinti, ezért ha meglátják az uhut napvilágnál, hamarosan nagy lármával köré csoportosulnak. A madaraknak ezt a különös viselkedését használta ki az ember az uhuval történő vadászat során, amivel elsősorban a kártevő madarak számát igyekeztek csökkenteni egy adott területen. De hogyan is zajlott mindez?
A bagolykunyhó lényegében egy földbe süllyesztett fedett rejtek vagy jól álcázott leskunyhó volt, amit általában jól belátható tisztások szélére építettek. Ebben a környezetébe szépen beleolvadó, lőrésekkel felszerelt kis erdei építményben helyezkedett el a vadász. A kunyhó előtt, T-alakú póznára ültetve helyezték el az idomított uhut, ami egyfajta élő csalimadárként szolgált az oda érkező ragadozómadarak és a baglyot „ócsároló” fészekrabló szárnyasok elejtéséhez. A pórázzal kikötött uhu élénk hanggal és felborzolt tollazattal jelezte a lesben várakozó vadásznak, ha orvmadár közeledett. A búvóhely közelében néhány fát lecsupaszítottak, hogy az azokra telepedő szárnyasokat, valamint az uhu köré sereglő madarakat könnyebben puskavégre lehessen kapni.
Az „uhuzás” természetesen ma már nem megengedett tevékenység. Ennek oka egyrészt, hogy az uhu napjainkra erősen megritkult, másfelől a vele vadászott madarak többsége is szigorú védettséget élvez. Azt is érdemes tudni, hogy nemcsak az élő uhuval történő vadászat lett betiltott tevékenység mára, hanem preparátumokkal, illetve gumi és műanyag bagoly-másolatokkal sem szabad többé „uhuzni”.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
KEVE András – MURAY Róbert: Madarak 2. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1984. 30. p.
NAGY Jenő: Az erdő madárvilága. Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület, Debrecen, 1936. 120 p.
NAGY Jenő: Európa ragadozómadarai. Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület, Debrecen, 1943. 272 p.
Jelen újraközléssel az erdők világnapjára (március 21.) emlékezünk meg. Ez alkalomból március 21-én délután Mező Szilveszter, főmuzeológus tárlatvezetést tart a Déri Múzeum állandó természettörténeti kiállításában, amelyre szeretetttel várjuk az érdeklődőket!
Jelen sorozatunkkal egyszerre kívánunk az 1848–1849-es szabadságharc és forradalom eseményeire emlékezni, másrészt egy kis betekintést nyújtani a Déri Múzeum Történeti Tárának német nyelvű anyagai közé.
A történeti gyűjtemény jelentős kézirat- és nyomtatványállománnyal rendelkezik, a középkortól kezdve a jelenkorig. Számottevő azon dokumentumok sora, melyek a 176 és 175 évvel ezelőtti történésekhez kapcsolódnak. Közülük is kiemelkednek a nyomtatványok: különböző sajtótermékek, felhívások, kiáltványok, rendelkezések és röplapok alkotják ezek többségét.
Örvendetes tudósítás a márciusi 12 pontról. Az első pont a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését mondja ki. Forrás: Déri Múzeum
A reformkorban, majd az 1848 márciusi tizenkét pont, illetve az áprilisi törvények nyomán megnövekedett a sajtó szerepe, a nyomtatás jelentősége. A sajtókiadványok segítségével tájékoztatták az embereket, a felek ezeken keresztül hirdették ki programjukat, szándékukat, s próbálták elnyerni a nép támogatását – vagyis a sajtó a nyomtatás szabad lehetősége révén egyre inkább a propaganda eszközévé vált. A forradalom és szabadságharc alatt több városban működött nyomda, melyekben több száz sajtótermék és aprónyomtatvány készült. Ezek összegyűjtése és feldolgozása nem könnyű feladat.
A szabadságharc és forradalom leverése után ugyanis elkobozták, illetve megsemmisítették a forradalmi iratokat és nyomtatványokat, beleértve az ún. Kossuth-bankókat is, az egyéb szabadságharcos jelképek és fegyverek mellett. Az ismert példányok fennmaradása sok esetben egykori tulajdonosaik bátorságának köszönhető, akik dacolva a büntetéssel, elrejtették és megőrizték azokat. Ezek aztán nemzedékről nemzedékre öröklődtek, majd idővel egy részük bekerült a köz- és magángyűjteményekbe, ajándék vagy vásárlás útján.
A forradalom és szabadságharc időszakából származó nyomtatványok nagy részét kezdetektől fogva több nyelven adták ki. A német nyelvű kiadások nagyszámú jelenlétét a német kormányzati és közigazgatási nyelv is indokolja – amely a magyar hadseregben is használatos volt az 1848–49-es események során. A más nyelven történő nyomtatás a nemzetiségiek tájékoztatását és támogatásának elnyerését szolgálta.
A Déri Múzeum gyűjteményében található német nyelvű kiadványok java része proklamáció, felhívás, rendelkezés – főként a Habsburg-kormányzat oldaláról. Számos röplap, illetve az 1849. április 19-én közzétett függetlenségi nyilatkozat német nyelvű kiadása tartozik még ide – ez utóbbiakról részletesebben sorozatunk következő részében olvashatnak.
A most ismertetendő dokumentumok többségét 1940-ben jegyezték be a leltárkönyvbe. Bekerülésükről a leltárkönyvi bejegyzés kevés információt tartalmaz; az eladó neve, a dokumentumok rövid meghatározása és darabszáma olvasható, azaz tételes felsorolásuk ezúttal nem történt meg. Van, amelyiknek megvan a magyar változata – ez esetben általában egy lapon vagy egy íven szerepel a két vagy három szöveg.
I. Ferdinánd (V. Ferdinánd) proklamációja Olmütz, 1848. november 6.I. Ferdinánd (V. Ferdinánd) proklamációja Olmütz, 1848. november 6.Windisch-Grätz proklamációja Buda, 1849. január 7.
A gyűjteményben található német nyelvű rendelkezések 1848 őszétől datálódnak, a harmadik bécsi forradalom bukását követően. Az első ilyen proklamáció Windisch-Grätz kinevezését és a rend helyreállításával való megbízását tartalmazza I. Ferdinánd osztrák császár (egyben V. Ferdinánd magyar király) jóvoltából 1848. november 6-i keltezéssel. A kinevezett főparancsnoktól több utasítás (Proklamation, Verordnung és Kundmachung címen) fennmaradt. Az 1848. december 14-én kelt dokumentum a néphez szól, melyben Windisch-Grätz és az új uralkodó, Ferenc József biztosítja a volt jobbágyokat, hogy a robot és a dézsma eltörlése továbbra is garantált. Cserébe azt kérik, hogy ne támogassák a „felizgatók” mozgalmát, sőt jelentsék fel őket. Az iratból az is kiderül, hogy az írni-olvasni nem tudók számára anyanyelvükön a helyi elöljárók és lelkészek tolmácsolták a különféle rendelkezéseket. Ezen személyeket viszont rögtönítéléssel fenyegették, amennyiben nem hirdetik ki a felhívást, s nem számolnak be róla az illetékes katonai parancsnoknak. A következő, már jóval szigorúbb és fenyegetőbb hangvételű proklamáció keltezése épp arra a napra – 1849. január 7-re – esik, amikor Kossuth Lajos megérkezett Debrecenbe, s feljegyeztetett a Miklós utcai kapu könyvében „Magyarok Mózesse”-ként. Az osztrák herceg Buda elfoglalása után intézte újabb felhívását a magyar néphez. Bár hangsúlyozza, nem hódítási, hanem rendteremtési szándékkal érkezett Magyarországra, szóhasználata, nyelvezete és a kilátásba helyezett büntetések ellentmondanak ennek. Érdekességként említendő meg a magyar nyelvű szövegben a „hódolási nyilatkozat” kifejezés, amely értelmezhető akár az uralkodó irányába tett hódolatként – de a német kiadásban szereplő Unterwerfung szó (szó szerinti fordításban leigázás) sejteti, hogy behódolást várnak el az osztrák csapatok a lakosságtól.
Windisch-Grätz proklamációja Buda, 1849. február 23.Windisch-Grätz rendelkezése Buda, 1849. március 8.Windisch-Grätz hirdetése három nyelven Buda, 1849. március 21.
Az 1849. február 23-i, a március 8-i és 21-i kiáltványok a Kossuth-bankókról rendelkeznek, megtiltva azok használatát, illetve érvénytelenné nyilvánítva a magyar bankjegyeket. Ebben az időszakban Debrecen volt az ország fővárosa, így a bankjegynyomda is itt működött a Református Kollégium épületében. Az 5 forintos bankjegyek nyomtatása korábban megkezdődött, mégis a debreceni példányok jól felismerhetők, mivel a feliratok barna árnyalatúak a pesti nyomatok vöröses színéhez képest. Debreceni nyomtatásúak közé tartoznak az aprópénzhiányt enyhítendően kiadott 15 és 30 krajcáros címletek.
Debreceni nyomatPesti kiadás100 forintos utalvány, Almásy-bankó
A következő felhívások a tavaszi hadjáratot követően, az új megbízott, immár teljhatalommal rendelkező Haynautól származnak. A Nagyigmándon 1849. július 8-án kelt hirdetmény az előző nyomtatványokhoz hasonlóan a pénzhasználatról rendelkezik. Ezúttal az Almásy-bankóként is ismert kincstári utalványokról van szó, amelyet a Habsburg-kormányzat átmeneti megoldásként törvényes fizetőeszközként szánt és alkalmazott az 1848–1849-es szabadságharc és forradalom leverésére. Az 1, 2, 5, 10, 100 és 1000 forintos címletekben nyomott bankjegyekből szintén kevés maradt fenn az utókorra. A haynau-i szigor e szövegben is megjelenik.
Az olmützi alkotmány és Haynau hirdetése Pest, 1849. november 1.
Az utolsó említendő kiadvány a Habsburg-kormányzat oldaláról az olmützi alkotmány ismételt kihirdetése 1849. november elsejei keltezéssel. A dokumentum tartalmazza Haynau hirdetményét, melyben a rend helyreállítását és a birodalom egységét dicsőíti.
Kazinczy Lajos felhívása Győr, 1848. november 21.Kossuth Lajos rendelete Debrecen, 1849. április 22.
Magyar oldalról két dokumentumot mutatunk be. Az egyik Kazinczy Lajostól – Kazinczy Ferenc író, költőnek a vértanúk között is számontartott fiától – származó felhívás 1848. november 21-ről, akinek a nevéhez fűződik a magyar honvédek utász csapatának megszervezése. A győri kiadvány betekintést nyújt abba, hogy az ifjú parancsnok miként képzelte el az utász egységet: mérnökök és mesteremberek, így asztalosok, molnárok, hajósok, halászok, kosárfonók és más hasonló kézművesek jelentkezését várta, akik hidászati, árkászati és aknászati munkálatokban nyújthatnak segítséget. A másik dokumentum debreceni vonatkozású, Kossuth Lajos 1849. április 22-én kormányzóként közzétett rendeletét tartalmazza. Ebben a fentebb említett Almásy-bankók használatát, illetve elfogadását tiltja meg a néhány nappal korábban deklarált függetlenségi nyilatkozat jegyében. Nyomatékul hazaárulás vádját helyezi kilátásba az ellen, aki nem így jár el.
Jelen ismertetésünk közel sem nyújt teljes körű áttekintést, csupán szemléltetni kívánja a gyűjtemény gazdagságát és sokszínűségét.
A bemutatott dokumentumok segítségével az 1848 késő ősze és 1849 ősze közötti eseményeket idézhettük fel, érintve a debreceni történéseket. A kiadványok nagy része a Kossuth-bankókról rendelkezett, bizonyítva, hogy az önálló magyar pénzkibocsátás nemcsak gazdasági célokat szolgált, hanem a szuverenitás egyik fontos pillére volt a hadsereg és a kormányzás mellett.
2023 késő őszén a Déri Múzeumban megterveztünk egy könnyedebb témájú programsorozatot Dívaságok címmel. Ennek első felvonása, a Bálról-bálra álarc nélkül című program 2024. február 16-án sikerrel lezajlott.
A Mátrai-Nagy Andrea által szervezett esten Dallos-Nagy Krisztina moderálása mellett Kocsár Valéria divattervező és Ormosi Viktória muzeológus mai és régvolt bálokról, társasági eseményekről mesélt az érdeklődőknek, Kovács József Dénes muzeológus pedig egy báli affér történetével és a harctéri divat bemutatásával járult hozzá az este sikeréhez. Az eseményt egy alkalmi kamarakiállítás is színesítette.
A Bálról-bálra álarc nélkül program számos érdeklődőt vonzott Fotó: Lukács Tihamér
A programsorozat minden felvonásánál feltett szándékom egy-egy korábban nem publikált vagy kiállításon még nem interpretált tárgy bemutatása is.
Ilyen az alábbiakban közölt két levél, melyekre Váradi Katalin történész kollegám hívta fel a figyelmemet. Ezekben Horthy Miklós testvére, István számol be érdekesen és szellemesen debreceni ifjúságának jelentős összejöveteleiről egy ismeretlen barátjának. Ebben az időszakban Horthy István a debreceni Református Kollégium diákja volt.
Az alábbi két levél szöveghű közlés. Lelőhely: Déri Múzeum, Történeti Tár gyűjteménye.
Első levél
Kedves Barátom!
Bizonyosan megkaptad a levelező lapot, melyben írtam, hogy foglalatosságaim miatt nem írhatok rendes levelet, de most mivel már átestem a szigorlatokon bővebben is beszélhetek élményeimről, mely ugyan mentől kevesebb.-
Először is a jogászbálról írok, mely bizonyára fog érdekelni. A bálanya volt br. Grefflné egy igen szép asszony, ezen a bálon én is részt vettem, és mondhatom, hogy jól mulattam, megismerkedtem Debreczen szépségeivel, ti. azokkal akiket még a bál előtt nem ismertem. Sok leány tetszett, de tudod úgy igazán kívül belől, mikor már a szívet is foglalkoztatja, egy sem ragadott el. Elő sorolnám neked az illetők neveit de ugy sem ismered és így csak hiábavaló helypazarlás lenne.-
Második bál melyben résztvettem, volt egy zsarolással és tánczvigalommal egybekötött közvacsora a nőegylet javára. Tudod már az ilyenek czélját, ugyanis, hogy az embert jól ki zsebeljék, de én egy bizonyos összegecskét reá szántam, azután bor és szép leány között elfelejti az ember a pénzt, de nem is sajnáltam egy cseppet sem, mert itt még jobban mulattam, mint a jogász bálban, reggel ½ 6 kor mentem haza 8 kor pedig előadásra.
Tegnapelőtt volt a gazdász bál, de mindhogy oda az én ismerős hölgyeim nem mentek én is itthon maradtam, de amint hallom daczára annak, hogy Prielle Cornélia volt az bálnak és az gazdászoknak annya, csúnyául megbukott.
Ma a színházban voltam a „jó barátokban”, melyben Prielle játszott, nagyon jól játszottak és a darab is kitűnő.
Most a színházban azt hoztam divatba, hogy váltok magamnak támlás széket, azután körül nézvén magamat abba a páholyba megyek ahol szép lányt látok.
Végzem levelem, mivel már kikoptam a helyből. Leveledet minél előbb elvárom ‘s csókol szerető barátod
Debreczen, 1877 jan 26án ifj Horthy István
Ma küldtük fel a török Consulnak a levelet, melyben kérjük, hogy jöjjön le a török sebesültek javára általunk rendezendő mulatságra
Második levél
Kedves Barátom!
Bocsáss meg hosszas hallgatásomért, de ennek egyrészt, az volt az oka, hogy meg akartam várni, hogy török-sebesültek javára adott hang-verseny és utána következő tánczmulatságnak vége legyen, hogy bővebben írhassak neked róla.
Most már hála istennek túlestünk rajta, halljad tehát a sikert, melyet arattunk: Félhétkor fényes társaság kezdett a termekbe özönleni és 7-re zsúfolásig tele volt, nemcsak azon terem, melyben a hangverseny tartatott, hanem még a másikba is kiszorultak. A hangverseny végeztével kirakattak a székek és kezdődött a táncz. Melynek folyama alatt igen jól mulattunk, bár én csak egy négyest rendezhettem, mert a többire nem volt tánczosném, ugyanis kettőnek épen a mulatság előtt 3 nappal halt meg a nagybátyja és így nem jöhetett el, egy pedig a helyszínen megbetegedvén eltávozott, ígytehát, minthogy az ott lévő ismerőseimnek mindnyájuknak volt már tánczosuk, kikoptam a 3 négyesből. A táncznak melyben nőválasz is volt, Cotilion jelvényekkel ½ 5 re lett vége. Vége szakadván felmentünk a bizottsági szobába ott felöltöztünk, illetőleg átöltöztünk és mentünk más fele; néhányan kik között volt Zoltán is hamarabb hazamentek, de én csak 7 óra után mentem haza, mikor is megmosakodtam és elmentem egy barátomhoz; de annál jobban esett aztán estve lefeküdni.
Tiszta jövedelmünk 595 frt, illetőleg 585 frt 1 arany és 3 tallér.
Hanem én sem panaszkodhatom, hogy tömve maradt volna az erszényem, mert fene sokba került ez az ellenőrségi hivatal, hozzá meg még az akkor éjszakai költségek.-
Petőcztől a napokban kaptam levelet, mondd meg neki kérlek hogy nem sokára fogok neki is írni és üdvözlöm! –
A félévi értesítőt kikaptuk már és így megírhatom neki az eredményt. Van öt kitűnőm és 4 jelesem, tehát a kitűnő rendűek közé tartozom Zoltánnal együtt.
Bár én nagyon egykedvűen veszem a kalkulusokat, de a papa kedvéért megteszem, hogy tanulok, de azért mulatok is eleget; mert most 12 óra előtt nem szoktam lefeküdni és így kijut az időből.
Végzem levelemet, mert már 11 óra elmult és még kell két levelet írnom, azonkívűl pedig olvasni is szeretnék.
Csókol tehát szerető barátod
Debreczen, 877, febr 25én Horthy István
Jegyzetek (Ormosi Viktória – Váradi Katalin):
br. Grefflné: Graefl Józsefné báró Győrffy Róza (1838–1911) férje révén később rokonságba került a Horthy családdal, amikor 1882-ben Graefl József unokaöccse, Graefl Jenő feleségül vette a levélíró nővérét, Horthy Paulát.
Sardou, Viktorien (1831–1908): A jó barátok – színmű négy felvonásban. Fordította: Szerdahelyi Kálmán – Pest, 1863.
Kalkulus: érdemjegy
Horthy István (1858–1937), Horthy Miklós legidősebb testvére volt, a főgimnázium felső két osztályát végezte Debrecenben. Jogi tanulmányai után katonai pályára lépett, melynek során lovassági tábornoki rangra jutott. Szolgálati ideje alatt számos katonai elismerésben részesült. A második levélben említett Zoltán (1860–1940) két évvel fiatalabb öccse volt, aki az alsóbb osztályokat egy évfolyamon végezte bátyjával a pozsonyi katolikus főgimnáziumban, majd Debrecenből együtt mentek tovább a budapesti jogi egyetemre is, ezután a kenderesi, családi birtokon gazdálkodott.
Az 1877–78-as orosz–török háború alatt, s azt megelőzően a magyar egyetemi ifjúság számos módon (mint például jótékonysági akciók, törökbarát tüntetések, törökországi látogatások keretében) kifejezte a törökök iránti szimpátiáját. Részben ez is hozzájárult, hogy 1877 tavaszán II. Abdul Hamid szultán újabb Corvinákat (legalábbis annak tartott köteteket) adott vissza a pesti egyetemnek. Nemcsak a diákság, hanem a cívisváros lakói is kivették részüket az adománygyűjtési akciókból, amelyek közül kiemelkedett a gróf Vay Dániel szervezte megmozdulás, miként Schrek Katalin tanulmányából kiderül.
A Dívaságok című programsorozat 2024. április 12-én, pénteken folytatódik a Déri Múzeumban, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Jelen írásunkkal folytatjuk a helytörténeti fórumok bemutatását. Nőnap alkalmából mi sem lehet aktuálisabb a Debreceni nőtörténet oldalnál.
Debrecen életében és történetében is meghatározó szerepet töltöttek be a nők. Gondoljunk csak a céhmesterek és a kereskedők özvegyeire, akik férjük halála után továbbvitték s így biztosították az adott mesterség vagy bolt fennmaradását és gyarapodását. Az egykori szállásadók és vendéglátók között is jó néhány hölgy akadt. Sok esetben a nőknek, pontosabban a házasságoknak köszönhetően maradt fenn több emberöltőn át egy-egy családi vagyon és telek.
Mégis, csak a 19. század végére következik el az a korszak, amikor a nők már individuumként, saját jogukon vonulhattak be a történeti emlékezetbe. Debrecenben is számosan hozzájárultak a helyi közösségi élet formálódásához, nyomot hagytak a kulturális, a tudományos, a művészeti és a sportéletben.
Ezen hölgyek életének és sorsának feltárására, valamint bemutatására vállalkozik a Debreceni nőtörténet projekt, amely 2023. január 1-jén kezdte meg működését Facebook-oldal formájában, 2023. április 1-jétől a blog is elindult. Az oldal elindítása Árvai Tünde nevéhez fűződik. Árvai Tünde, a Debreceni Egyetem Történeti Intézetének oktatója 2023 tavaszán a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány egyik alkotói ösztöndíját vehette át, hogy megkezdett kutatásait tovább folytassa. Nem ismeretlen számára a helytörténet, korábban Debrecen kávézási szokásaiba, kávéházainak történetébe nyújtott betekintést, valamint a Néhány korty Debrecencímű kötet egyik szerzője és szerkesztője. Debrecenbe kerülése előtt szülővárosa, Pécs nőtörténetét dolgozta fel Városanyák. Mozaikok a pécsi nők 19-20. századi történetéből című könyvében. A Debreceni nőtörténet projektben több hónapon keresztül Tímár Csenge, a Debreceni Egyetem hatodéves magyar–történelem osztatlan tanárszakos hallgatója segítette, aki Jagelló-kori diplomáciával foglalkozik, s azon belül a velencei–magyar kapcsolatok alakulását vizsgálja.
Válogatás a Debreceni nőtörténet Facebook-posztjaiból I.
A Debreceni nőtörténet Facebook-oldalon sok jegyzetet találhatunk a cívisváros egykori hölgyeiről – itt születtek, éltek vagy dolgoztak –, akik közül sokan elsők voltak a maguk területén, nemcsak városi, hanem hazai viszonylatban is.
Ilyen például a Debreceni Egyetem első professzornője, Vendl Mária, aki minerológusként szerzett hírnevet a tudományos életben, s elsőként mutathatta be kutatását nőként a Magyar Tudományos Akadémián. A sportolók közül meg lehet említeni Gyarmati Olga atléta, olimpiai bajnok távolugró nevét, aki a magyar futónők között elsőként futotta le a 100 métert 12 másodpercen belül. Hasonlóan izgalmas azon hölgyek sora és sorsa, akik a helyi közösségi, művészeti és kulturális életben töltöttek be kiemelkedő szerepet, többek között a Debreceni Jótékony Nőegylet elnökeiként, a Csokonai Színház színésznőiként vagy a leánynevelő intézetek tanáraiként, igazgatónőiként. Néhányuk neve a mai napig jól ismert, míg másokat az utókor kevésbé tart számon.
A rövid terjedelmű, de érdekes és tényszerű összefoglalók nemcsak a hölgyek életét mutatják be, hanem a városi krónika fejezeteibe is bepillantást engednek. Korabeli bálok, jótékonysági események, a hétköznapok és a hétvégi programok világa elevenedik meg 19. és 20. századi sajtóbejegyzések segítségével. A Debreceni nőtörténet Facebook-oldal mindemellett ajánlóként is szolgál olvasói számára: több alkalommal hívták fel a figyelmet a szerkesztők helytörténeti eseményekre, köztük a Déri Múzeum programjaira is.
Válogatás a Debreceni nőtörténet Facebook-posztjaiból II.
A színes, informatív Facebook-bejegyzéseket egészítik ki a Debreceni nőtörténet blogoldalon közzétett írások. Többek között olvashatunk az 1930-ban Miss Hungary címet elnyerő Szaplonczay Éváról, aki még a Dóczy gimnázium tanulója volt, amikor elbűvölte a versenybírákat. Az egykori szépségkirálynő élete nem csupán csillogásból állt, tragikus történetét olvasva felmerül az olvasóban, hogy bizony a szépség olykor átok is lehetett. Ugyancsak számos érdekességet megtudhatunk Engelhardt Annáról, az egykori tragikáról, akinek portréja helyett kapott a Csokonai Színház színpadnyílása feletti képek között – mégpedig egyedüli nőként. A korszak számos tragikus címszerepét eljátszó színésznő a kőszínház megépülése előtti időkben lépett fel több alkalommal a cívisvárosban. A pesti Nemzeti Színházban betegségek és félreértések miatt már nem tudott játszani – holott az építéséből aktívan kivette részét: téglahordóként.
Engelhardt Anna képe a Csokonai Színház színpadnyílása fölött Forrás: szoborlap.hu
A női sorsok mellett források segítségével egy-egy, a nők életét meghatározó eseményről és intézményről is olvashatunk. A Debreceni Magyar Állami Bábaképezdét bemutató sorok hatására az olvasóban a Semmelweis Ignácról készült mozifilm jelenetei sejlenek fel, miközben az intézet példás működéséről és nőorvosáról, igazgató-főorvosáról, dr. Kenézy Gyuláról olvas.
Zoltai Lajos felvétele után készített fényképmásolat Forrás: debreceninotortenet.blog.huForrás: https://gallery.hungaricana.hu/en/OSZKKepeslap/1409748/
A Debreceni nőtörténet Facebook-oldalt és blogot egyaránt ajánljuk a nőtörténet és a helytörténet iránt érdeklődőknek, mert számos érdekes adalékkal járul hozzá a cívisváros történetéhez a 19. század második fele és a második világháború közötti időszakban. A kép- és forrásmellékletek sokasága valóban megidézi a polgárság korának szellemét. Olvasása nemcsak kedvcsináló a helytörténeti rendezvényekhez, de programajánlóként is szolgál.
Ezúton ajánljuk a Nőnapra meghirdetett, március 8-án, péntek délután 4 órakor induló helytörténeti sétát, amely az Explore Debrecennel együttműködésében valósul meg.
