Képtörténetek a Fotótárból

Szerző: Szabó Anna Viola

(Eredeti megjelenés 2022. június 14. Déri Múzeum Múzeumi Blog)

Kép: Zoltai Lajos (EF_317N), Dézsi Lajos (FAd_743, 746, EF_15380P), Piribauer István (FAd_2370), Benkő László (FAd_15322 a-h, 4663, 5617, 6862, 6902), Béres András (FAd_17542 a-b), ismeretlen fényképészek (FAd_12193, EF_767N) és Lukács Tihamér panorámája Benkő László és Fekete Gáborné képei alapján (FAd_4670-71, 21948-949)

Digitális utómunka: Lukács Tihamér

„A tanár úr azt hiszi, hogy száz év múlva ez úgyis mindegy lesz.”

Légy jó mindhalálig

A Déri Múzeum és a MODEM Holnemváros című, debreceni városképeken alapuló közös kiállításához kapcsolódó, Erdei Nóra vezetésével zajló városemlékezeti sétáink egyikén, amely Mesterfalva cívisházai közé vezetett, a puszta sivataggá változtatott egykori Cserepes utca hűlt helyén állva szóba került az a két éve még ott állott, 18. századi öreg ház is, amely 1960-ban az egyik helyszíne volt a Móricz Zsigmond regénye alapján Debrecenben forgatott, Légy jó mindhalálig című filmnek. 

Az alábbiakban az erről a filmforgatásról a Déri Múzeum Fotótárában őrzött néhány fénykép bemutatása mellett három időszak (a cselekmény ideje, a regényírás ideje, a forgatókönyvírás és a forgatás ideje) városképeinek és a regény szövegének összevetésével szeretnék a képek emlékhelyettesítő és emlékezetmódosító erejéről beszélni, amelyek révén a különböző közvetítő közegek által különbözőképpen megképzett város a befogadó számára egyként Debrecent jelentheti. A személyes emlékezet, az irodalmi szöveg, a dokumentumként használt irodalmi szöveg, a képekké fordított szöveg és a több időszakból származó képi dokumentáció által megjelenített városkép azonban csak egymás mellett, s nem egymást elfedve mutathat meg Debrecenből valami lényegit, valami közöset.

A valóság számonkérése a művészi transzformáción mindig hiábavaló, ha azonban a szövegben bejárt tér tényleges földrajzi neveket s részletgazdag helyszínrajzokat, pontos útvonalakat tartalmaz, ráadásul a szerzőnek és regényalakjának bizonyos életrajzi párhuzamai is ismertek – óhatatlan, hogy az olvasó azokat létező helyszíneknek és megtörtént eseményeknek feleltesse meg. Az olvasó számára a Nyilas Misivel bejárt útvonalak alapos helyismeretet feltételező leírásai a bennfentesnek tekintett író személye által igazolják, hogy a regény valóban Debrecenben játszódik – a film nézője számára ez a Nagytemplom minden képen feltűnő tornya által nyer igazolást. A Légy jó mindhalálig és Debrecen összekapcsolódása immár olyan mélyen begyökerezett a magyar kulturális tudatba, hogy a cím önmagában, a szöveg ismerete nélkül is Debrecent idézi meg – Debrecennek pedig a Nagytemplom a jelölője. Egy debreceni azonban, legyen bármilyen büszke e tényre, a regény helyszíneit nehezen tudja megfeleltetni saját városának, s nemcsak azért, mert „az régen volt”, hanem mert a szoros olvasás révén kitűnik, hogy a Móricz által leírt Debrecen eredetileg sem létezett máshol, mint a regény lapjain. Az író gyermekkorából az emlékezetében megőrződött terek a regényszereplő önmagával folytatott vívódásainak helyszíneiként megnövekedve, a fenyegető külvilág jelképes erejű tereivé lesznek, amelyek bár többé-kevésbé megfeleltethetők létező városbeli helyeknek, de jelentőségük túlmutat valóságos mivoltukon. Az 1960-ban készült film egyik debreceni kritikusa éppen e dimenzió megjelenítésének hiányát nehezményezi: a város díszlete korhűen precíz, de rideg, nem viselkedik „lelki tájként”.

A regény megfilmesítése során a fenti okból, nemcsak lehetetlen megtalálni a megnevezett helyszíneket, de ha a néző számára nem lenne fontos a város azonosíthatósága a mindenki számára Debrecent felidéző, emblematikus épületekkel, valójában szükségtelen is lenne a filmet Debrecenben forgatni. Ahogy a regény egészének jelentése is szimbolikus, többértelmű megoldatlanságban lebeg, úgy a helyszíneknek sem kellene valóságreferenciával bírniuk – elég lenne a film elején most is olvasható, időt és helyet meghatározó felirat, hiszen az irányított tekintet, a manipulált tudat ezután Debrecennek látja a filmbeli várost. (Ezt az irányítást szolgálja áttételesen a főszereplő hajdúszoboszlói kisfiú ízes tájszólása is.) Jól példázza ezt, hogy bár a Légy jó mindhalálig helyben zajló felvételei során a filmesek mindent igyekeztek megtenni, hogy Móricz szövegét a lehető legpontosabban kövessék, a Nagytemplom – Kollégium – színház hármasán kívül minden más helyszínt helyettesíteniük kellett: akár itt forgattak, akár nem. 

A regény fiktív valóságát végső soron a film saját fiktív valóságával helyettesíti, tényleges debreceni helyszínekből teremtve meg a cselekmény alternatív színterét. Az egyenként kicserélgetett helyek együttese által megteremtett látvány azonban végül nem bemutatja az egykor volt várost, hanem az alkotók saját városvízióját közvetíti.

„Az abszolút korhűség alól – mint Ranódy László, a film rendezője mondotta – tulajdonképpen már Móricz Zsigmond felmentette a film készítőit, hiszen a regényben Móricz többek között a csonka toronyról ír, holott 1892-ben, a történet cselekményének idején még nem volt csonka” – írta a forgatás kezdetekor a Napló. Miután Móricz regényszövege, alább példákkal igazoltan, sokszor nehezen konkretizálható, a filmkészítők nem is a regény világát, hanem egy részben történeti forrásokon alapuló, de leginkább általuk elképzelt 1892-es Debrecen-képet próbálnak láttatni. Ezt szolgálják a korabeli hirdetések alapján festett cégtáblák, a Kollégium udvarának régiesítése (a beüvegezett folyosók ablakainak leszedése, az egykori udvari csöcsös kút és a kis csengő felszerelése), a Kollégium belső terei: az oratórium, a nagykönyvtár, az öreg lépcsőház, a díszlépcső, a tornaterem eredeti helyszíneinek használata vagy az az emlékkerti építkezés, amellyel voltaképpen a Bocskai szobrot takarták el. „Amikor Nyilas Misi volt a kollégium kisdiákja, ez még nem díszítette a teret, ilyen anakronizmust nem akartak elkövetni a film készítői” – hangzik az önmagában anakronisztikus érvelés – helyette meggyőzték magukat, hogy az Emlékkertben valaha fából ácsolt zenepavilon állt a korzózó közönséget vasárnapi térzenével szórakoztató muzsikusok számára – bár erre írásos bizonyítékot biztosan nem találhattak. 

Az Emlékkert átalakítására azonban nem azért volt szükség, mint gondolhatnánk, hogy Misi és Orczy a cselekmény bonyolításában és értelmezésében metaforikus szerepű kiszökős jelenetét az eredeti helyen forgathassák, hanem hogy a tornaterem(!) ablakából kileső Misi megláthassa a téren andalgó Bellát és Török Jánost. Egy másik, esti jelenetben a Gályarab emlékmű korlátján szomorúan üldögélő Misit is látjuk itt, mielőtt megkapná a színházjegyet, amely ugyan a regényben is a Kollégium előtt történik, de itt ez is a következő jelenettel való könnyebb átkötést segíti. Misinek engedélyt kell kérnie, amit nem mer megtenni: a filmben a főkapun kijövő igazgatóhoz, a regényben a Bika kávéházában üldögélő Gyéres tanár úrhoz nem mer odamenni. Nem csak a jelenetátkötés megoldásáról van azonban itt szó, ahogy nem is csupán arról, hogy a Móricz idejében még egyemeletes Arany Bika helyére ekkorra palotaszálló épült (hiszen a Török János szökésének jelenetében felvillanó filmbeli kávéházat is be lehetett rendezni a Füvészkert utcán), hanem hogy ezúttal mintha a forgatókönyvíró is megértené, hogy itt a hangsúly a kisdiák félelmén van. Lélektani szempontból tehát mindegy, hogy a felnőttvilág melyik képviselőjével szemben mutatkozik meg az idegenkedése, amint az is, hogy ez hol történik valójában. (Azon pedig, hogy a Kollégium elől a színház felé indulva miért az ellenkező irányba fut ki a képből Misi, csak egy debreceni akad fenn.) 

A mozgalmas, nyüzsgő főutca az aszfaltjárdákon korzózó hölgyekkel, a Kollégium és Emlékkert közti tér festett kockakövei és a filmgyári omnibusz a Füvészkert utcán (a werkfotón kivehető az eredeti vagy egy másik filmben használt felirata: Budapest–Vácz), mindemellett sokkal inkább „a város” általános képének felel meg, amelyet a századvég Debrecenének látni megint csak a Nagytemplom tornya enged. 

Gyéres tanár úr lakása 

„Ha Gyéres tanár úr hétfőn reggel nem jön, őrszemet szoktak kiküldeni, hogy felhúzta-e már a függönyt. Mert itt lakik a kollégium mellett, az egyházi épületben.”

„A folyosó üres, a folyosó óriási hosszú és kongó. Középen el kell menni a Petőfi-szobor előtt, a díszlépcsőnél … Akkor el kell menni az igazgatói iroda előtt. … Átfutottak a sarokig, ahol az I/A volt, ahogy kiértek a négyszögletű épület derékszögben továbbnyúló folyosójára, megrettentek, mert az I/A előtt is leskelődött egy gyerek. … Az I/B és I/A után volt egy kapu, a mézeskalácsos felé. Ott kifutottak, akkor Nyilas visszanézett, s látta, hogy egy kövér, szúrós bajszú tanár komolyan megy az udvaron végig… Az utcán kicsit megnyugodott, a Nagytemplom felé fordultak, s a téglajárdán gyorsan mentek.

Az emlékkert vaspálcás kerítése mellett megállottak. A túlsó oldalon volt az emeletes ház, annak valamelyik ablakját kellett volna látni … A kollégium felől mentek be a kertbe, a bokrok mögül lestek a tanár ablakára. Most már jól látta Misi a leeresztett függönyt, mert csak azon az egy ablakon volt lehúzva a feszes vászonfüggöny, a bejárattól jobbra, első ablak a földszinten.”

Légy jó mindhalálig

Móricz leírása alapján Gyéres tanár úr egy emeletes, egyházi épület földszintjén lakik a kollégium mellett. Hogy melyik házra gondolhatott, annak meghatározásában a szöveg éppannyira megtéveszt, mint segít. Ha a Kollégiumból kivezető útvonal körülményes leírását követni akaró, a helyszínt azonosítani próbáló olvasó az író által előzetesen adagolt ismereteket hasznosítaná, bizonyosan nem jutna ki az épületből. Már a regény elején megtudjuk ugyanis, hogy a finomságokat áruló kofák asztalai a Kollégium előtt, a kőfejek alatti „vak hajlásban” álltak s hogy Misi a Csokonai szobor felőli kapun közlekedett – könnyen feltételezhető tehát, hogy a mézeskalácsos felé nyíló kapu a két homlokzati kapu egyikét jelenti. Debreceniként azt is tudhatjuk, hogy a kollégiumi tanárok az 1910-es évekig a Vár utca – Kálvin tér – Péterfia karéján álló, egyházi tulajdonú házacskákban laktak (bár ellenőrizve: Móricz tanárainak többsége inkább a Péterfia túlvégén): e tény is azt erősítheti, hogy a főkapun át az Emlékkertbe kijutva, e házak egyikére lestek a kisfiúk a bokrok mögül. Így érthető lenne az is, hogy miért kell innen átmenniük „egészen a túlsó oldalra”, amikor a líciumos házat meg akarják nézni. A Kálvin tér tanári házai között több emeletes is volt, amelyek már 1892-ben, a regénycselekmény idején is régiek voltak, s amelyeket 1911-ben, a Főgimnázium építésekor bontottak le, bár az utolsónak maradó 10. számú ház egészen 1967-ig állt. Ezek ablakát látni azonban nemigen lehetett az Emlékkertből, hiszen a kettő közé esett az akkor még Csokonait is övező kisebb kert – illetve maga a szobor, amely akkor (még 1960-ban is) közelebbről nézett a Kollégiumra. Szóba jöhet még, bár kétségtelenül nincsen a Kollégium mellett, az Emlékkert Nagytemplom felé eső sarkából jól látható és szintén emeletes, egyházi tulajdonú, 4. számú ház, amely egy évszázadig szolgált tanárok lakásául: utoljára az 1913-ban elhunyt Balogh Ferenc teológiaprofesszor lakott benne – akinek egyháztörténeti óráit az 1900-as tanévben Móricz is szorgalmasan látogatta. 

A megtévesztő elemeken túllépve, a szövegben leírt útvonal egyértelműbbnek tűnik: a kiszökő fiúk a jobb oldali udvari árkád alól (a földszinti osztályteremből) a belső folyosón, a díszlépcsőt megkerülve jutnak át a bal oldali árkádhoz, hogy ne vegyék őket észre (visszafelé jőve egyszerűen átfutnak az udvaron), majd a Füvészkert utcára nyíló kapun mennek ki, a Nagytemplom felé indulnak és a Kollégium bal sarkánál térnek be az Emlékkertbe. Az onnan a túlsó oldalon – eszerint csak a Füvészkert utca átellenes oldalán – látható emeletes ház pedig nem lehet más, mint a líciumos ház mellett 1888-ban épített új consistoriális ház, még ha annak nem is egy, hanem két bejárata van – amelyben azonban csak püspöki és kántori lakások voltak. Móricznak a regényalakok tervezéséről fennmaradt jegyzetlapja szerint Gyéres tanár úr mintáját saját latintanára, Fülep Imre adta, aki 1891–92-ben még csak tanárjelölt, helyettes tanár, ezért az iskolai értesítő az ő lakcímét nem közli: ez pedig teret engedhet a feltételezésnek, hogy esetleg valóban itt lehetett alkalmilag a szállása. Miután azonban tényekkel egyik vagy másik állítást sem támogathatjuk meg, törődjünk bele, hogy Gyéres tanár úr egyetlen valóságos szállása a regény lapjain van: illetve immár ott, ahová filmbeli alakmása átköltözött. 

A helyszín bizonytalansága, a Püspöki palota zavaró tömbje s az Emlékkert kopársága magyarázhatja (február lévén a bokrok mögül nem lehetett volna leskelődni, a vaskerítés pedig 1935-től a legutóbbi időkig, így a forgatás idején is hiányzott), hogy a filmben a Kollégiumból kifutó fiúk nem a Nagytemplom, hanem az ellenkező oldal felé fordulnak s a Füvészkert utca kanyarulatában, a Hüvelyes utca előtti kis teresedésen állnak meg, ahol egy fa mögül lesnek fölfelé. A szemben álló kétszintes háznak egyik emeleti ablakából veszi őket észre Gyéres tanár úr. A Kollégium-közeli helyszín, az emeletes ház, a filmképbe komponált házak kora, a jelenet dinamikája, tartalma nem változott, csak a körülményekhez igazodott, a szöveg körvonalazatlanságának következtében mégis képes a helyébe állni annak. 

Ahogy a szereplők a regényben is a leskelődés közben, a Füvészkert utcán találkoznak a kápsálókkal, úgy a filmben is, csak a helyszín megváltozása miatt, a kápsálók szekere a Hüvelyes utcáról fordul ki, éspedig a Kölcsey ház elé, amelynek nagy oldalablakát és a homlokzatán lévő emléktáblát a felvétel idejére cégtáblákkal takarták el. Móricz teológus korában egyébként maga is lakott a Hüvelyes utcában. 

A filmbe ugyan nem került bele, de a regényben fontos szerepe van annak az üres, a nagy mű ígéretét rejtő könyvnek, amelynek lapjait a lopott pergamentáblába kötteti be Misi. „Elment a Darabos utcába a könyvkötőhöz, aki ott lakik a Csokonai szülőháza mellett” – olvassuk a regényben, minden bizonnyal azért csupán, hogy egy konkrét, mégsem valóságos helyet megnevezve, a Misi számára olyan fontos Csokonai ismét szerepelhessen a szövegben. Könyvkötő ugyan volt akkor a Darabos utcában, bár éppen a másik végén, mint Csokonai halálozási háza, de a könyvkötő, e szakmában a leghíresebb Debrecenben, Dávidházy Kálmán, nem a Darabos utcában Csokonai, hanem itt, a Füvészkert utca sarkán, Kölcsey háza és Harmathy bácsi antikváriuma közelében lakott (bár a Kölcsey házat Móricz idejében még nem jelölték meg, nem tartották számon). 

Harmathy bácsi boltja

A térre futó fiúk mögött látható a filmben a Füvészkert utca sarkán az a ház, amelyben a Harmathy-féle antikvárium volt még az 1920-as években is, ahol a kirakatban Misi (és tudhatóan a kisdiák Móricz) a Csokonai könyvet nézegette majd megvásárolta – mivel azonban a Móricz idejében még földszintes házikó helyét a forgatáskor már ez az emeletes épület foglalta el, az antikváriumot máshol rendezték be. 

A film egyik legfontosabb forgatási helyszíne a Vár utca volt, amely cívisházaival, deszkakerítéseivel és a Kollégiumhoz való közelségével jól helyettesítette az egykor hasonló léptékű Füvészkert utcát. A Harmathy Pál helyett itt özvegy Harmathy Nándorné tulajdonában álló bolt a filmben egyszerre antikvárium és trafik: „dohánytőzsde” és „lottógyűjtőde”, hogy a kirakatba kukucskálás mellett a lutrival és Török úrral kapcsolatos események tere is lehessen egyszersmind. A bolt céljára azt a Nyomtató és Füvészkert utca sarkán álló házat alakították át, amelyben akkor vagy korábban már működött valamely üzlet, mert négy ablaka is boltajtókká volt átépítve, így a filmeseknek csak régi ajtószárnyakat kellett felszerelniük s cégtáblákat, reklámokat kihelyezniük. A hitelesség kedvéért a forgatás előtt hirdetést is adtak fel, hogy „a múlt század végéről származó (1892) nyomtatványokat, plakátokat, fővárosi és debreceni hírlapokat, trafikárukat (szivardoboz, gyufacímke, levelezőlap stb.), gimnáziumi tankönyveket, naptárakat, lutri és reskontó szelvényeket” keresnek – bár azt nem tudni, milyen sikerrel. 

A Vár utcán nappal és este is fel-alá szaladgáló Misi alakját gyakran látjuk az utca végében feltűnő Kollégium felé távolodni, ilyenkor látható a képen az a hosszú deszkakerítés, amely mögött a Holnemváros kiállításon is szereplő mesebeli kert rejtőzött. Az ellenkező irányban, a Vár utcából elágazó Nyomtató utca mentén egy hosszú téglafal zárja le mintegy a továbbjutás lehetőségét, hiszen arrafelé egyik szereplő sem megy tovább, csak onnan érkezik. 

A Vár utca kanyarulatán túl a Csapó utcai sarkon és a Liszt Ferenc utcán épült új bérházak látványa zavarná meg a korhűséget, a másik végén pedig, a Kálvin tér túloldalán, a Kollégium melletti, a háborús bombázás óta üres telek és a szintén akkor megsérült, még 1960-ban sem megnyitott mozi látszana, ha Misi nemcsak futna arrafelé, de ki is érne a térre. 

A Vár utca két szelíd ívben a Kálvin térre kinyíló-kanyarodó házsora az öreg tanári és lelkészi házakkal még megvan ekkor, tíz évvel később azonban már itt sem lehetett volna forgatni. 

Pósalaky úr háza

„Az öregurat Pósalaky úrnak hívták, s a patikán túl lakott egy nagy, sárga háznak az udvarában, hátul, egy igen csinos kis faházban.” Az orvos „egy igen parányi házban lakott a püspöki Ződház mellett”, a patika pedig ezzel „volt szemben, a Pongrác-bolt mellett”. … „És mikor a Pongrác-bolthoz értek, egyszerre csak ijedten visszanézett, úgy érezte, a Nagytemplom magasba emeli piros sapkáját, s azzal, mint süveggel gyerek a lepkét, egy nagy kiáltással leborítja őt: ezen a helyen, ahol minden s annyi történt vele, az öregúr kapuja előtt, s a divatkereskedés, ahol Bellát látta, s ahol a fiúval veszekedett, s a sivatag tér szörnyűsége, a rádőlő templom árnyéka, harangkongás… elszédült, s ájultan hullott a járdára.”

Légy jó mindhalálig

Pósalaky úr lakásának helye e közvetett utalásokból is meghatározható: a kollégium orvosa a Hatvan utca elején, a régi püspöki hivatal (a Méliusz-féle parókia) mellett lakott, Pongrácz Géza (később Thaisz Arthur) papírkereskedése és a Nap patika pedig a Piac utca elején, a 7 illetve 3 szám alatt volt található a 19. század végén éppúgy, mint az 1920-as években. Ha tehát Pósalaky úr a patikán túl, de még a téren, vagyis a Bikán innen lakott, akkor csinos faházának a Piac utca 7. és 9. számú emeletes kereskedőházak (vagy, kevésbé valószínűen, a 11. és 13. számú, földszintes, tornácos, csak 1911-ben lebontott, öreg cívisházak) udvarában kellett lennie. Móricz egy kései emlékezésben pontosítja is e saját gyermekkori élményének színhelyét. Kisdiák korában tényleg felolvasott egy volt városi tanácsnoknak, aki vak volt, emlékezése szerint bizonyos Vécseynek, aki a Pongrácz-boltnak helyet adó ház udvarában lakott „egy kis svájcias villában”. A Piac utca 7. számú ház valójában a Vecsey-örökösöké volt, bár egyelőre nem tisztázott, hogy a népes família tagjai közül kire illene a leírás. A patikaházat ugyan lebontották a háborús sérülés után 1949-ben, de a papírboltnak helyet adó, egyemeletes, hosszú ház, a földszinten végig üzletekkel, a mellette lévő hasonlóval együtt még 1973-ig a helyén volt, így a forgatás idején is. 

A filmben Pósalaky úr mégsem itt, hanem valószínűleg a Nyomtató utcában lakik, egy jellegzetesen debreceni, véggel az utcára néző, háromablakos cívisportán, kerekkapus-kisajtós, magas téglafal mögött; udvarából, boltíves tornáca alól is jól látható a Nagytemplom tornya (csak éppen a másik oldalról, mint a Piac utcán látszana). 

A Piac utca, mint forgatási helyszín, valószínűleg nem csak a túl sok modernkori zavaró körülmény miatt nem jöhetett szóba, de mert a film látványtervezőinek Debrecene egy sáros falu (a forgatást nem véletlenül időzítik februárra: az eső és a borult ég ezúttal a film keresett hangulatfestő eleme). A forgatókönyvíró is ezt a hozzá közel álló, időtlen Debrecent akarja viszontlátni a filmen: „széles utcáit, tágas tereit, kicsit mindig falusinak maradó városiasságát, és leginkább talán azt a nem hivalkodó, mégis mindenütt jelenlévő történelmi atmoszférát, ami körülfogja itt az embert”. „A korabeli időt és helyet” ezért úgy vélik „megfelelően érzékeltetni”, ha gondosan kerülik az 1960-ban jóllehet még az egész városképet meghatározóan jellemző, sokablakos-szuterénes, zártsorúan épített polgárházakból sorolódó utcaképek megmutatását is, mintha az valamely 20. századi, vagy legalábbis túlságosan városi képződmény lenne. 

Doroghyék háza

Ezért jön kapóra, hogy Doroghyék házát meg nem nevezett utcában, de épp ilyen tipikus cívisháznak írja le Móricz.

„Doroghyék egy nagyobb parasztházban laktak, a ház első végében. Hátul laktak a házigazdáék. A ház kívülről fehérre volt meszelve, de belülről a szobák pingálva voltak, ez tette őket urasabbá. Két szobájuk volt, az utcainak volt három ablaka, kettő az utcára, egy az udvarra, az udvarinak két ablaka a tornácra.” „Ahogy belépett a magas, rideg, átláthatatlan deszkakapun, amely a debreceni házakat annyira jellemzi, s amelyeken belül sivár és üres parasztudvarokat talál az ember, kemény téli szél csapott az arcába, lélegzete is elállt, míg végigszaladt a tornácon, s bebújt a ház ajtaján.”

Légy jó mindhalálig

E ház modelljére a Cserepes utca 23. szám alatt találtak rá a filmesek, egy belváros-közeli, ugyanakkor falusias, fehérre meszelt házak keretezte, kövezetlen, olvadó hótól sáros, girbegurba utcácskában, amilyen Mesterfalva akár még tíz évvel ezelőtt is volt. A ház udvarára halmozott berendezési tárgyakat is gondolhatnánk miliőfestésnek, az elszegényedett, de nemesi öntudatú Doroghy család ideiglenesnek érzett életformája jellemzésének, pedig azok az 1960-ban valóban itt élt, a forgatás idejére kitelepített család bútorai, a gyerekek játékai voltak – még ha látványuk utólag valóban nem várt jelentéssel is telítődött. 

Orczyék háza

„Orczy sokáig magyarázta, hogy hol laknak, a Kossuth utcában, a színház mellett, megmondta a számot, s hogy csak fel kell mennie az emeletre, ott ők laknak.” „Mikor [Misi] meglelte azt a házat, amiben Orczyék laktak, nem mert mindjárt bemenni, vagy ötször elment előtte, akkor elszánta magát, s piros arccal, zavartan besietett; vasrácsos korlátja volt az emeleti lépcsőnek, félve ment fel rajta, és nagy, fehér ajtó volt előtte, amelynek nem volt semmi kilincse.” „Misi zokogva, sírását fojtva, könnyeit folyton az öklével szétdörzsölve ment le a lépcsőn, aztán futni kezdett, s befordult jobbra a színház udvarára. … Aztán nem törődött többet a színházzal, futott hátra a kerten át a csizmadiaszín felé.”

Légy jó mindhalálig

Ahhoz, hogy ne csak Misi, de az olvasó is megtudja, valójában hol laktak Orczyék, ennyi magyarázat sem elég. Orczy alakjának mintája Móricz kollégiumi osztálytársa, a nemesi származású Csathó Kálmán volt, akinek édesapja így valóban „uraság” volt Debrecenben, még ha nem is a Tisza-szabályozás elnöke, mint Orczyé, hanem kúriai bíró. A színház mellett jobbról ekkor még a Komáromy-ház állott s abban a rendőrkapitányság székelt, így az nem, de a Kossuth utcán az utána következő második ház is emeletes, az tehát szóba jöhet a család lakóhelyeként, különösen, mert a színház udvarába jobbra csak ebből az irányból lehet befordulni, s aztán tovább futni a Csapó utca felé. A színház mellett balról álló, 1909-ig egyemeletes ház nagykapuján a Kossuth utcára kilépve csak balra lehetne befordulni a színház felé, ugyanakkor a vasrácsos korlátú lépcsőház, az elegáns, nagy lakások talán ezt a házat jellemzik leginkább. 

Akárhová képzelte is azonban Móricz Orczyék lakását, a forgatás idején egyik említett ház sem állt már a színház mellett. Bár a helyükbe épült magas paloták talán kellően „nagyurasan” mutattak volna a Kossuth utca emeletes polgárházainak sorában, túl sok mindent kellett volna átalakítani az autentikus látványhoz: nem véletlen, hogy a színházat is csak este és belülről vették. Orczyék tehát nem a Kossuth utcán, hanem egy Simonyi úti villában laknak (ahogy egyébiránt ott lakott Dienes Barna is népes családjával, aki valóban igazgatója volt a tiszai ármentesítő társulatnak), bár erre nincs szöveges utalás.

„Eddigi életem legnagyszerűbb tömör képei itt keletkeztek a gyermeki lélekben” – mondta 1930-ban a Kollégiumban Móricz, ami sokkal inkább jelenti a város esszenciájának megőrződését a gyermekkor zavartalan, tiszta levegőjében, ami az író Debrecenhez való viszonyát egész életére meghatározta, mintsem konkrét városképek elraktározását. A teológusként a kollégiumi padba való visszatérés, majd a sűrű felnőttkori látogatások ugyanakkor éppúgy felidézhették az állandó ismétlés által a tíz éves gyermek emlékképeit, mint ahogy felülírhatta, elfedhette, észrevétlenül módosíthatta is ezeket az emlékeket a város változó képe.

Móricz személyes emlékképei számunkra láthatatlanok, csak a szöveg általi leképezés, illetve az olvasó képzelete vagy ismeretei általi behelyettesítés útján közelíthetők meg. Ugyanígy nem ismeretesek többnyire a regényolvasó számára a cselekménnyel egyidejű városfényképek sem, amelyek segítségével maga elé idézhetné Móricz Debrecenét. A fantázia és a tények helyét ezért egyszerre foglalja el a filmkép, amely mégiscsak egy megragadható, azonosítható városképet közvetít az olvasó/néző számára, legyen ő akár debreceni, akár nem – függetlenül attól, hogy ezt a film-Debrecent egy a várossal ismeretlen, a turistatekintetet követő stáb hozta létre. E tekintet fókuszában az idegenforgalom által felismerhetővé tett épületekkel megjelölve, egzotikumként jelenik meg s örökítődik át az időben a város képe. A filmkockák megőrizte város, konkrét képeket állítva Móricz imaginárius városának helyébe, nemcsak a forgatás és vágás során képezett meg egy virtuális teret, de emlékezetünkben is a helyébe lépett a soha nem ismert régi városnak – miközben azóta maga is elillant. A film városa lehetne Móricz városa is, hiszen immár mindkettő eltűnt, mindegy, hogy a múlt melyik rétegében. 

A felvételek idején, s talán akkor utoljára, elemeiből még összeépíthető, megidézhető volt egy 19. századi Debrecen, a város még őrizte magától nőtt, eklektikusan egységes beépítését, szeszélyes utcaszerkezetét a kanyarokkal és zsákutcákkal, a kereszteződések ügyetlen, kedves terecskéivel, a szabálytalan telekhatárok miatt egymáshoz nem illeszkedő homlokzatok képezte zugokkal, ott megkötött ecetfákkal, a magas kerítések mögött burjánzó kertekkel, az oda behúzódó békességgel és csenddel. A debrecenieknek ezt a saját képükre formált, saját kezükkel alakított városát, amelyhez személyes köze volt minden lakójának, csak akkor válthatja fel egy mesterséges város képe, ha nem vigyázunk a közös emlékeinkre, ha hagyjuk elveszni az utcák és házak történetét és a történelemnek nem lesz többé mibe kapaszkodnia. Akkor mi is kételkedhetünk abban, mint Nyilas Misi, hogy legalább a nyomunk itt marad-e „a hideg aszfalton és Debrecen utcáin?”

Frissítés!

Olvasóink, Nyul Imre, illetve Balogh László helytörténeti kutatók pontosítása szerint a filmben Orczyék házaként megjelenő épület, Simonffy Imre villája, a Simonyi út 30/a szám alatt állt 1881 és 2000 között, Pósalaky úr filmbeli háza pedig ma is megtalálható s karakterében felismerhető, a Szappanos utca 5/b alatt. Mindkettőjük figyelmét köszönjük. 

Felhasznált irodalom

– (b. i.): Légy jó mindhalálig. (Új magyar film). Hajdú-bihari Napló, 1960. október 30. 

– Balogh László: Kölcsey Ferenc utolsó debreceni lakhelye. DMÉ 2017. Debrecen, 2017. 145–157.

– Darvas József: Debreceni meditáció. Élet és Irodalom, 1960. március 18. 

– Gellér Ferenc: Volt Kölcsönös Segélyező Egylet. Debrecen, Kossuth u. 8. Debreceni Városközpont Magazin, 2018. május, 4–5.

– Hegyi Katalin szerk.: „Életem regénye”. Kísérő kiadvány a PIM Móricz-kiállításához. Budapest, 2005. 

– K. E.: Nyilas Misi újra Debrecenben. Hajdú-bihari Napló, 1960. február 18. 

– Körmendi Judit és Inkey Tibor: Nyilas Misi nyomában. Film, Színház, Muzsika, 1959. december 25. 20–21.

– Körmendi Judit (és Inkey Tibor): 1892 Debrecen. Forgatják a Nyilas Misi filmet. Film, Színház, Muzsika, 1960. március 4. 14–15. 

– Móricz Zsigmond: Előadás az Evangéliumi Diákszövetség országos konferenciáján a debreceni Református Kollégiumban, 1930. február 2. In Szabó Sándor Géza szerk.: Móricz és Debrecen. Debrecen, 1980. 96–101. 

– Móricz Zsigmond: Harmathy bácsi. In M. Zs. összegyűjtött művei. Elbeszélések VII. (1937–1942). Budapest, 1955.

– Ranódy László: Hogyan találtuk meg Nyilas Misit? Csongrád megyei Hírlap, 1960. szeptember 18. 

– Tüdős János: A debreczeni ev. ref. főgymnasium Értesítője az 1891–92, 1892–93. évről. Debrecen, 1892, 1893. 

– A Légy jó mindhalálig című filmhez… Hirdetés. Hajdú-bihari Napló, 1960. február 7. 

– Kedden kezdik Debrecenben a Légy jó mindhalálig c. film felvételeit. Hajdú-bihari Napló, 1960. február 16. 

– A Cserepes utcáról:  Debrecen házai Facebook-oldal (2021. március 16.) és Debreceni képeslapok blog (2019. április 29.) 

– Képek a forgatásról az MTI-archívumban