Szemelvények Debrecen trianoni emlékezetéből

Szerző: varadikatalin | 2023.06.06. | Eseménytörténet, Kultúra, Trianon

Szerző: Váradi Katalin

A trianoni béke mély nyomot hagyott a magyar társadalom életében, amely nem tudott megbékélni a veszteségekkel. A két világháború között napirenden volt a revízió kérdése, az irredentizmus áthatotta a mindennapokat, a gondolkodást és a művészetet.[1] Nem volt ez másképp Debrecenben sem. Jelen írás egy rövid áttekintést kíván adni Debrecen trianoni emlékezetéről, ennek kifejezési módjairól.

Debrecen is jelentős veszteségeket szenvedett a háborús évek alatt. Ennél nagyobb traumát okozott azonban a közel 11 hónapig tartó román megszállás. Bár 1920 tavaszán szabaddá vált, az „oláh karmok között” eltöltött idő még sokáig meghatározta a város életét. A gazdaság mellett a társadalmi és politikai élet is sérült, hiszen évekig feszültségforrást jelentett az a román megszállókkal szemben tanúsított megalkuvónak, engedékenynek tűnő viselkedés, amellyel a korábbi városi vezetést vádolták.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés újabb érvágást jelentett Debrecennek. Alig 30-40 kilométerre a határtól, a térség egyetlen jelentős regionális központja maradt, elvágva korábbi vonzáskörzetétől, valamint egyéb természetes és infrastrukturális kapcsolataitól. Emellett meg kellett birkóznia a – főként erdélyi területekről érkező – menekültek ellátásával, amely újabb terhet rótt a városra. Ugyancsak problémát jelentett a szélsőséges csoportok jelenléte, akik a trianoni eseményekért felelőst keresve több célszemélyt vettek keresztbe, mint például a református egyház fejét, Baltazár Dezső püspököt.

Trianon a magyarság számára tragédiát jelentett, mégis lehetőséget nyújtott a város számára, hogy megerősíthesse regionális szerepkörét. Már a kezdetekkor megfogalmazódott az a gondolat, hogy Debrecennek kell bástyaként szolgálnia az elcsatolt területek magyarjait, valamint a nemzeti gazdaságot és kultúrát. Ezt a nézetet erősítette Déri Frigyes felajánlása is, aki a gyűjteményét 1920 őszén Debrecennek ajánlotta, annak múltja és egyeteme miatt. Azonban a város még sok szempontból „hiányosságot” mutatott. Az 1920-as évek második felétől kezdődtek meg azok a fejlesztések és építkezések, amelyek nyomán kialakult a mai városkép előzménye. Mindez egybeesett Klebelsberg Kunó kultúrpolitikájával, ami a vidéki területek fejlesztését és támogatását is magába foglalta. Az elv megvalósításához kellett a városi vezetés hozzájárulása is. Dr. Magoss György és dr. Vásáry István polgármestersége alatt, az 1930-as évek közepére igazi modern várossá vált Debrecen, egyre több érdeklődőt vonzott a térség oktatási, kulturális és gazdasági központjaként.

Debrecen rendszeresen tiltakozott, még ha olykor szerényebb mértékben, a trianoni békeszerződés ellen. A legismertebb mementó a debreceni trianoni emlékezetnek a Bem téren álló Magyar Fájdalom szobra, amely a gyermekeit elveszítő édesanya képében jeleníti meg a területeit elveszítő Magyarország fájdalmát. A szobor története elolvasható az oldalon, valamint megtekinthető egy virtuális kiállítás formájában.. A továbbiakban a teljesség igénye nélkül nem vagy kevésbé ismert példák segítségével mutatjuk be a trianoni emlékezet sokszínűségét és kifejező erejét.

Irodalom

A debreceni egyetem elsők között szólalt fel az igazságos béke mellett. 1919 elején, a párizsi békekonferencia összehívásakor íródott a „Szózat a művelt világ egyetemeihez” c. kiáltvány. Bár a döntést a győztes nagyhatalmak hozták meg, a békeelőkészítési folyamatokra mégis nagy figyelmet fordítottak. A felek olyan békemű létrehozására törekedtek, amely hosszú távon megakadályozhatja az újabb világégés bekövetkezését. A felmerült problémákra és kérdésekre különféle bizottságok kerestek megoldást, amelyek sorai között egyes szakágak tudósai (statisztika, jog, földrajz, közgazdaság… stb.) foglaltak helyet. Valószínűleg nekik is címezhették a debreceni egyetem professzorai az alábbi sorokat:

(Szállási Árpád: A debreceni tudományegyetem szózata a trianoni békeszerződés ellen. Gerundium, 2010, 1. évf., 1. sz., 98.)

A kiáltványt angol és francia nyelven is megfogalmazták, a benne lévő sorok és gondolatok végül nem jutottak el címzettekhez, nem váltak ismertté.

A korszak elején, az 1920-as években az irodalom volt az a terület, ahol megjelenhetett nyíltan és plasztikusan a trianoni békeszerződés miatt érzett fájdalom és tiltakozás, valamint a revízióba vetett hit. A Debreczeni Képes Kalendáriom olvasói például ebben az időszakban rendszeresen olvashattak a lap hasábjain irredenta verseket.

Az érzések kifejezésére számos analógiát találtak a szerzők, ilyenek voltak például az egyházi ünnepek. Leginkább a tavaszi keresztény ünnepkörrel és a krisztusi szenvedéstörténettel vontak párhuzamot a veszteségek és a fájdalom érzékeltetésére, majd a revíziós hit megjelenítésére. Azonban a téli ünnepekben is megtalálták azokat az elemeket, amelyekkel a revizionista és az irredenta érzelmeket kifejezhették. Ezek közös jellemzője a történeti Magyarország „feltámadásába”, azaz egyesülésébe vetett hit megjelenése volt. Az adventi várakozást például a revíziós reménynek feleltették meg. A téli ünnepkörhöz kapcsolódóan jó néhány irredenta jellegű költemény született, amelyek közé Liszt Nándor versei is tartoznak. Ezek többsége az 1921-ben megjelent Hozsánna című irredenta kötetben olvasható. A jogi tanulmányokat végző Liszt Nándor debreceni költő, újságíró volt, de humoristaként, szatíraíróként is ismert. Emellett feldolgozta a város katolikus múltját. Több debreceni lapnál dolgozott, pályafutását a Fehér Újságnál kezdte, majd a Debreczeni Újság-Hajdúföld belső munkatársa lett. Részt vett a város kulturális életében is a Csokonai Kör irodalmi szakosztályának tagjaként. Tagja és titkára volt a helyi Ébredő Magyarok Egyesületének.

A „hozsánna” elsősorban az Urat dicsőítő kifejezésként vált ismertté, eredeti jelentése viszont segíts hát. Mindez szintén erősíti a kötet irredenta jellegét, hiszen a szerző a költemények többségében az Úrtól és Krisztustól reméli a változást. A szó kettős jelentése nyilvánul meg a Karácsonyi ének c. alkotásban, ugyanis a versszakok végén lévő Hozsánna Jézus! felkiáltás egyszer fohászként, máskor örömkiáltásként értelmezhető:

[első versszak]

„Ha bú terül fölénk a tiszta égre,

S ha rab magyar tekint felénk a rácson:

Imára int a szép, szelid karácsony:

Hozsánna Jézus!”

[utolsó versszak]

„Hát mégis csak lesz új feltámadásunk,

És szent tüzében megtisztul a lelkünk,

Egy ezredévet újra átöleltünk:

Hozsánna Jézus!”

Liszt Nándor kötete a korszak sajtója szerint ismert és kedvelt volt, egy korabeli méltatás szerint a keresztény-nemzeti szellemben íródott versek „minden darabja a magyar bánat és az ébresztés ódai hangjain szól” (Magyarság, 1922. január 29.). A kis könyvet gyakran adták tanulóknak jutalomként a kiadó (Antalfy József) jóvoltából.

A következő talán ismertebb irodalmi példa, az 1926-ban napvilágot látott, a Vollay Ferenc iskolai tanár által szerkesztett Nagymagyarországért! – a legszebb hazafias költemények gyűjteménye 1918–1926 c. irredenta költeményeket tartalmazó kötet. A szerkesztő az iskolai ünnepségekre összeállított szavalókönyvet nemcsak közösségi használatra ajánlotta, hanem otthoni olvasásra is, a hazafias érzelmek elmélyítésére. 10 évvel később Új Nagymagyarországért címmel jelentetett meg hasonló antológiát. A válogatás alapja az irredenta érzelmek kifejezésének intenzitása, a trianoni veszteségek miatti fájdalom megjelenítése volt. A kötetben egyaránt megtalálhatóak neves és kevésbé ismertebb költők, írók alkotásai, akik közül többen debreceniek voltak. Vollay Ferenc első kiadásából kevés maradt fenn napjainkra. A Déri Múzeum HATÁr-sorSOK trianoni időszaki kiállításában szerepelt egy első kiadás, amely felajánlás útján került a múzeumba. Tulajdonosa a kötetre „menekített könyvként” utalt, magát trianoni árvának tartotta, mivel családjával kétszer élték át az erdélyi területek elcsatolását.

Események a revízió szellemében

A trianoni békeszerződés aláírásának napját az új „nagypénteknek” tartotta a magyar társadalom. 1920. június 4-én országszerte kifejezték tiltakozásukat és fájdalmukat. Debrecenben például „bezárták a boltokat, megszűnt a forgalom”. Délelőtt a Kossuth szobornál a Területvédő Liga debreceni bizottsága szervezésében egy rövid tiltakozó ünnepély vette kezdetét, „Nem, nem, soha!” jelmondattal és feliratú koszorúval fejezték ki az ellenérzésüket. Az Egyetértés tudósítója szerint a pillanatot felemelővé tette az alábbi esemény: „Majd valóságos virágeső hullott a Kossuth-szoborra. A női felsőkereskedelmi iskola nevében Tasnádi Kató helyezett el virágcsokrot s aztán az iskolás fiuk és leányok valamennyien június legszebb, legillatosabb virágait szórták a szoborra.” (Egyetértés 1920. június 5.) A virágmotívum később is megjelent, 1932. október 16-án például az Egyetértés olvasói a „Magyar Virágház” megnyitásáról értesülhettek, amelynek segítségével az elcsatolt területeken élő és elhunyt családtagjaiknak és ismerőseiknek küldhettek virágot.

A korszakban csaknem minden évben megtartották a városban a revíziós gyűléseket és felvonulásokat. Ezeknek menetrendje rendszerint hasonlóan zajlott: az Aranybika előtti téren szónoklatok és rövid programok voltak, esténként pedig a Szállodában vacsora fogadta a vendégeket ünnepi műsorral vagy a színházban néztek meg irredenta jellegű darabot. Az 1931-es alkalom a sajtó szemében különösen impozánsnak hatott a hatalmas tömeg miatt, amely ország- és világszerte megmozgatta a magyarokat, hogy kifejezzék tiltakozásukat az igazságtalan béke ellen. Debrecenben a Nagytemplom harangjainak meghúzásával adtak nyomatékot szavaiknak. Az 1931-es eseményről filmfelvétel is készült, amelyhez engedélyt kellett kérni az Országos Mozgófényképvizsgáló Bizottságtól. Az engedélyező okiratot akkor állították ki, ha a Bizottság a filmet előzetesen megvizsgálta, s nyilvános előadásra alkalmasnak találta. Az okirat a film alap- és technikai adatai mellett a film programját, amely a revíziós nagygyűlés menetrendje is egyben, tartalmazza.

Debrecen ezenkívül számos rendezvényt tartott a revízió szellemében, amelyről a sajtó és a filmhíradó beszámolt. Hasonló érdeklődés övezte a neves személyek városba látogatását, amelyek szintén revíziós hangulatban zajlottak. Ezek közül több is emlékezetes maradt, mint például Lord Rothermere fiának 1928-as látogatása, vagy a kormányzó és a korszak neves politikusainak részvétele a különféle ünnepségeken.

Talán az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó esemény az 1929-ben Debrecenben megrendezett XXII. Országos Dalverseny volt. Egyrészt a résztvevők magas száma miatt, másrészt Horthy Miklós először vállalta el az esemény védnöki szerepét, s személyes jelenlétével tisztelte meg azt. A kortársakat elbűvölte a különvonatokon érkező csapatok látványa, akiket különböző népviseletben és díszmagyarruhában öltözött lányok és asszonyok fogadtak. A csapatok a főtéren sorakoztak fel, s adták elő számaikat. Az esemény revíziós jellegét több elem is mutatta: az első közös dal, amelyet elénekeltek a verseny résztvevői, a Nemzeti Hiszekegy volt. A tiszteletükre szervezett programok műsorában zömmel hazafias, irredenta jellegű darabok kaptak helyet. Szintén figyelemreméltó volt a Csonka-Magyarországot és Nagy-Magyarországot alkotó csoport élőképek, melyeket villanykörtékből is megformáltak.

Egyesületek

A két világháború között létrejött egyesületeket szintén áthatotta a kor szelleme. Bár alapvetően politikamentesek voltak, a programjuk az alapkitűzések mellett tartalmazta a hazafias érzelmek erősítését és a revíziós gondolatok közvetítését is. Az egyesületek zöme kulturális, művelődési céllal alakult, de szép számmal akadtak felekezeti, gazdasági vagy érdekvédelmi alapon szervezettek is.

Debrecenben egy 1933-ban készült kimutatás szerint 231 egyesület működött, amelyből 120 az első világháború után alakult meg. Az egyesületek nagy számában közrejátszott a korszak alapközösségei által alapított (kertségek, szakmák, különböző csoportok…  stb.) olvasó- és daloskörök. A dalárdák kifejezetten felvállalták a magyar dal és nóta népszerűsítését, amellyel a nemzeti eszmét kívánták elmélyíteni a tagokban és a hallgatóságban. A legrégebbi mind közül a Debreceni Városi Dalegylet volt. Nagy hírnévre tett szert az „Egyetértés”, a debreceni MÁV műhelytelep egyesülete is, városi rendezvények és dalosversenyek rendszeres résztvevőiként. A két egyesületet összeköti a kabai születésű Mácsai Sándor személye, aki az előbbinek vezetője, utóbbinak szervezője volt. Mácsai zeneszerzéssel is foglalkozott, számos átirat őrzi munkásságát. Leginkább a magyar kultúrához és népzenéhez köthető művekkel foglalkozott pályafutása során, ezek szeretetét igyekezett átadni tanítványainak és közönségének. Halála után nem sokkal jött létre a nevével jelzett dalkör, melynek célja a magyar dalművészet ápolása „Mácsai szellemében” és ezáltal a magyar kultúra és nemzeti eszme előmozdítása volt. Ezek a vonások köszönnek vissza az egyesületi kitűzőben és a tagsági igazolványban: a nemzeti trikolór színeiben pompázó Nagy-Magyarország és a napsugarak jelképezik a revízióba vetett hitet, míg a középen lévő lant utal a dalköltészetre.

A zenei élet fellendítéséért és elismertségért sokat tett P. Nagy Zoltán, a Debreceni Zenede egykori igazgatója, aki több dalegylet életében is szerepet játszott. P. Nagy Zoltán számos zenei műfajban alkotott, a kortárs kritikák szerint kiemelkedőek a férfi- és vegyeskarra írt kórusművei. Ezek között több olyan akadt, mely irredenta költemény megzenésítése volt. Méltatói szerint ezek „dallamai a nemzeti imádság hatalmas himnuszává” váltak. A Déri Múzeum gyűjteményében az egykori zenedei igazgató hagyatékában megtalálható az Igazságot Magyarországnak! c. dal kottája, mely a magyar óceánrepülő páros tiszteletére íródott. Szövegét Csobán Endre, Debrecen szabad királyi város főlevéltárnoka írta.

A cím egyúttal utalás Endresz György pilóta és Magyar Sándor egyfedeles, piros Lockheed repülőgépére, pontosabban a gép oldalára felfestett Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) feliratára. Mint ismert, a páros a repülési kísérlet – melynek célja az Atlanti-óceán minél rövidebb idő alatti átszelése volt – mellett fel akarta hívni a figyelmet a trianoni békeszerződés igazságtalanságára is. 1931. július 16-án kényszerleszállást hajtottak végre Bicskénél, csupán 30 kilométer hiányzott, hogy az eredeti elképzelés, vagyis a budapesti (pontosabban a mátyásföldi) landolás megvalósuljon – ennek ellenére ország- és világszerte hírnevet szereztek maguknak a magyar óceánrepülők. Több rekordot megdöntöttek, például az Atlanti-óceán átszelésének idejét vagy a legnagyobb átlagsebességét. Ennél fontosabb volt az, hogy a nemzetközi közvélemény ezáltal a magyar revízió ügyéről is beszélt. Emiatt egész Magyarország igyekezett kifejezni háláját a párosnak.

A feni példák mindegyike az emlékezet fontosságára, az értékek megőrzésére is felhívja a figyelmet. Teszi mindezt tisztelettel és méltósággal, összefogással és összetartozás erősítésével, azok szem előtt tartásával, amely napjaink számára is fontos üzenet.

(A szöveg a 2023. június 3-án a Debreceni Városvédők és -szépítő Egyesület hagyományos trianoni emlékünnepségén elhangzott beszéd egy részletének szerkesztett és kiegészített változata.)

Irodalomjegyzék:

• A debr. kegyes tanítórendi róm. kath. Calasanzi Szent József reálgimnázium értesítője az 1927–28. tanévről. Debrecen, 1927.
• Egyetértés, 1920. június 5. és 1932. október 16.
• HATÁr-sorSOK. Kiállítási katalógus. Szerk. Váradi Katalin. Debrecen, Déri Múzeum, 2021.
• Lakner Lajos: „Nézz ránk, Ady Endre!” Trianon és Debrecen. Déri Múzeum, Debrecen, 2020.
• Magyar Katolikus Lexikon
• Magyarság, 1922. január 29.
• Országos dalos találkozó Debrecenben
• Szállási Árpád: A debreceni tudományegyetem szózata a trianoni békeszerződés ellen. Gerundium, 2010, 1. évf., 1. sz., 95–98.
• Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Bp., Teleki László Alapítvány, 2002.

[1] Az irredentizmus kifejezés az olasz irredenta szóból származik, olyan politikai mozgalom, törekvés, amelynek célja az idegen uralom alatt álló nemzeti területek visszaszerzése – többnyire etnikai vagy történelmi jogokra hivatkozva. A revizionizmus egy adott nemzetközi szerződés felülvizsgálatát elérni kívánó mozgalom, elsősorban jogi és diplomáciai keretek között megvalósítva. Bővebben lásd   Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Bp., Teleki László Alapítvány, 2002. 11–13.