Debrecen története szorosan összefonódott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeivel. Kossuth Lajos és az akkori kormány itt tartózkodása vagy az 1849. augusztus 2-i csata a városi emlékezet részévé vált, miként Nagysándor József alakja. A debreceni csata hadvezére az aradi vértanúk egyikeként is ismert. Emlékét ma a 2-es számú toborzóiroda (Péterfia utca 58/A) falán elhelyezett emléktábla és a róla elnevezett halmon található mementó őrzi. Jelen írásunkkal előtte és a többi aradi vértanú előtt tisztelgünk.

A Déri Múzeum 1848–1849 emlékezete című kiállításban több tárgyi emlék is megtekinthető az aradi vértanúkkal kapcsolatban. Talán az egyik legkülönlegesebb kiállítási tárgyak közé tartozik az aradi kivégzésük színhelyéről származó csontmaradványokat és bitófatöredékeket tartalmazó, fenséges faragású ereklyeláda. A másik egy kézirat, mely az aradi vértanúk kivégzési helyének 1932–33-ban történt feltárásáról tudósít. Pataky Sándor (1880–1969) festőművész 1937-ben a Déri Múzeumban mutatkozott be egyéni tárlatával. Ekkor adta a múzeumnak az aradi kivégzés helyszínén történt régészeti feltárások rendkívül alapos leírását, melyet gazdag szövegközi ábrák tesznek még érdekesebbé és értékessé. A tárlatra az egykori 1848–49-es nemzetőrök „vigyáznak”, akik a Debreceni Honvédegylet tagjai is voltak. Az öreg honvédeket tulajdonképpen a Városi Múzeum első teremőreiként tartjuk számon.

A Honvédegylet célja a szabadságharc és forradalom emlékének ápolása, a rokkant honvédek és hozzátartozók (özvegyek, árvák) segítése volt. A Honvédegyleti igazolványok kiállításával igazolta az arra jogosultakat, s biztosította ellátásukat. Az oklevelekből néhányat a Déri Múzeum történeti gyűjteménye is őriz, melyek többségét Kutassi Imre műhelyében nyomtatták ki. A díszes nyomtatványok tartalmazzák az illető egykori titulusát is. Figyelemreméltók a keretdíszben megbújó, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc győztes csatáiról megemlékező szalagszerű motívumok.

Debrecenben – más településhez hasonlóan – 1867-ben alakult meg a Honvédegylet a kiegyezést és a koronázást követően, amikor az uralkodó, Ferenc József szimbolikus gesztusokkal (koronázási ajándék átengedése, katonai nyugdíj engedélyezése) elismerte a volt honvédeket. A Debreceni Honvédegylet elnöke, Patay István a szabadságharc idején honvédezredesként teljesített szolgálatot, később országgyűlési képviselőként vált ismertté.
Patay István, a Honvédegylet elnökeként elrendelte, hogy az aradi vértanúk előtt tisztelegve 13 volt honvéd egyenruhába öltözve minden nemzeti ünnepély alkalmával az esemény díszének emelésére csákóval és oldalfegyverrel jelenjen meg. Az öltözet a következőkből állt:

„az 1848/49-ki honvédek öltözete szerint kávészín atilla piros zsinórral, kék magyar nadrág piros zsinórral, setétszürke köpenyeg fényes gombokkal, fekete csákó, elöl országcímerrel, altiszti jelvények nemzeti-szín rózsával, felül zsinór helyett nemzeti-szín szalaggal, és bakancs”

Szabó Anna Viola: Némethi József fényképész felvételei a debreceni 48-as honvédekről. In: Magyar Kultúra magazin, 2022/3. (Huszár), 56–57.

Az egyenruhát bemutató sorokat Szabó Anna Viola, a Déri Múzeum fotótörténész írásában találjuk meg, melyben a debreceni öreg 48-as honvédekről készült 1902-es fényképfelvételek története ismerhető meg.

A város 1848–49-es emlékezetében a debreceni csata és hősei kaptak nagyobb hangsúlyt, a Honvédtemető, illetve a Haldokló oroszlán is elsősorban nekik állít emléket. A korabeli források szintén a március 15-i és az augusztus 2-i események felelevenítéséről írnak. A kiegyezést követően tartottak először az aradi vértanúkra emlékezve gyászmisét a római katolikus templomban, amely szokás rendszeressé vált október 6-án. Az 50. évforduló alkalmából országszerte, így Debrecenben is nagyszabású ünnepélyekkel adóztak az 1848–49-es szabadságharcnak és forradalomnak. 1899. augusztus 2-án a debreceni csata fél évszázados fordulóján több nevezetes esemény történt: ekkor került át az Emlékkertből a Hősök temetőjébe a Haldokló oroszlán, amelyet eredetileg is odaszántak. Marshalkó János szobrát az új helyén koszorúk tömege lepte el, s lepi el mind a mai napig a március 15-i, augusztus 2-i és október 6-i megemlékezéseken.

Ugyanezen a napon történt meg a debreceni csata újabb mementójának leleplezése. Alig egy évvel ezelőtt született meg az elhatározás az emlékoszlop emeléséről, mely az ütközet helyszínén található. A 8 méter magas obeliszket a téglagyárak környékén lévő halomra állították fel, terméskőből és vörös, sajtolt téglából építették. A sajtóforrások Tóth Andrásnak tulajdonítják az alkotást. Oldalán egy kis táblán a következő felirat olvasható rajta még ma is:

E halomnál vezényelte Nagysándor József honvéd tábornok
augusztus 2-án a szabadságért hősi elszántsággal küzdött
honvéd csapatot a tízszerte nagyobb cári orosz haderővel szemben
A csata elveszett, de hős honvédeink emléke örökké élni fog.

A helyi és országos lapok egyaránt beszámoltak az eseményről, amelyre a délutáni órákban a Honvédtemetőben tartott megemlékezést követően került sor:

„a menet pedig a Nagy Sándor halom felé indult. Gyönyörű látvány volt nézni a nemzetiszín zászlós és jelvényes csapatot, amint hazafias dalokat énekelve vonult a hős tábornokról elnevezett halom felé. Fél óra telt bele, míg megérkeztek.”

Debreczen 1899. augusztus 3.

Az ünnepély Petőfi Dalkör műsorával vette kezdetét. Vecsey Imre tanácsnok, tiszteletbeli főjegyző tartotta meg az emlékbeszédet, utána Kun Béla joghallgató szavalta el saját költeményét. Ezt követte a koszorúzás, majd újabb beszédek hangzottak el Simonffy Imre polgármestertől és Beniczky Miksa volt országgyűlési képviselőtől. A végén a közönség együtt énekelte el a Szózatot.  

A debreceni csata helyszíne és emlékmű azóta szerves részét képezik a megemlékezéseknek. A halmot korábban Kakas- vagy Kokashalomként hívták, magaslati hely lévén kiváló terepet jelentett a helyszín szemrevételezésére, ahogy tette egykor Nagysándor József tábornok az ütközet napján. A nép a szomorú eseményeket követően Nagysándor halomként kezdte emlegetni a helyet. Az ott magasodó emlékmű ma Nagysándor József-emlékműként ismert, az idők folyamán az október 6-i megemlékezések egyik fontos helyszínévé vált. Az 1910-es évekig, az utolsó öreghonvéd haláláig tartották azt a szokást, hogy az aradi vértanúk napján az életben maradtak – kezdetben 13-an – körbeállták az obeliszket, és teljes ruházatban, fegyverzetben tisztelegtek a hősi halottak előtt.

A nagyváradi születésű Nagysándor József a tavaszi hadjáratban szerzett érdemeinek köszönhetően vált Kossuth Lajos tábornokává. A debreceni csata után Görgeit követte, jelen volt a világosi fegyverletételnél. 1849. október 6-án a szabadságharc és forradalomban való részvétele miatt kötéláltali halálra ítélték, s kilencedikként végezték ki. A fennmaradt források szerint utolsó szavai a következők voltak: Hodie mihi, cras tibi! Azaz “Ma nekem, holnap neked”. Az elmúlt évek nagy visszhangot kiváltó történelmi forrása volt az egy családi hagyatékból előkerült búcsúlevél, melynek sorait Nagysándor József 1849. október 6-án, hajnali órákban írta. A nagybátyjának, Nagysándor Imre kalocsai érseki orvosnak címzett levélben az egykori hadvezér elköszönt családjától.

Irodalomjegyzék:

• 119 éve avatták a debreceni ütközet emlékművét
• Debreczen 1899. augusztus 3.
• Debreczeni Ellenőr 1899. augusztus 3.
• Debreczeni Újság 1899. augusztus 3–4.
• Emlékezzünk!
• Fleisz János: Nagysándor József tábornok. A magyar függetlenségi gondolat egyik legkövetkezetesebb híve. Line Design, 2022.
• Hermann Róbert: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúi – október 6. Budapest, Oktatási Minisztérium, 2000.
• Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története. In: Radics Kálmán (szerk.): Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. Debrecen, 1998. 229–266.
• Szabó Anna Viola: Némethi József fényképész felvételei a debreceni 48-as honvédekről. In: Magyar Kultúra magazin, 2022/3. (Huszár), 56–57.
• Vasárnapi Újság 1899. 32. szám