A Blogon volt már rá példa, hogy debreceni kötődésű népi iparművészeket és remekbe szabott alkotásaikat mutattuk be. Ezúttal Vincze Borbála értékteremtő és értékmentő munkáiból szemezgetünk.
A napjainkban Mikepércsen, az Élő Forrás Kútja Református Idősek Otthonában dolgozó mentálhigiénés szakember az alkotás felszabadító, lélekgyógyító erejével segít a gondoskodásra szoruló lakókon.
A vesszőfonással először egy kézműves bemutatón találkozott, s rögtön érezte, hogy közelebbről is meg kell ismerkednie ezzel a mesterséggel. Forgács Sándort tartja mesterének, akivel az érettségije után került kapcsolatba. Ekkor végezte el az akkoriban a Hollós utcán működő Kézműves Szakiskola kosárfonó, fonott bútor készítő szakát. Ezt követően Szegeden, a Dél-Alföldi Népművészeti Egyesületnél már ő tanította a kosárfonást.
Debrecenben az elhivatott, tehetséges népművészek számára a Tímárház el- és megkerülhetetlen.
Vincze Borbála életében is így történt, egyetemi tanulmányai mellett dolgozott a Tímárház egyik hangulatos kis műhelyrészében és ontotta kezei közül a remekbe szabott, praktikus és szép, időtálló kosarakat. Nyári táborokon, különféle rendezvényeken, művészeti általános iskolában is tanított. A debreceni Kenézy Gyula Kórház Nappali pszichiátriájának terápiás programjához csatlakozva megtapasztalta az alkotómunka lehetőségeit és fontosságát az egészségmegőrzésben. A Más-Mozaik Kulturális Egyesület Kézműves Műhelyében a hátrányos helyzetű fiatalok számára nyújtott a kosárfonás mesterségének megtanításával társadalmi beilleszkedési lehetőséget. Kosárfonó munkáiban arra törekszik, hogy a hagyományos formák mellett a vessző szinte korlátlan alakíthatóságát kihasználva olyan darabokat készítsen, amelyek korunkhoz is igazodnak. Alkotásaiban a Debreceni Egyetem kiváló etnográfusaitól szerzett alapos tudása nagyszerű ízléssel kombinálva köszön vissza. Munkái rendszeres zsűriztetését követően, 2011-ben a kosárfonó népi iparművész címet is megkapta.
Érdeklődése 2018-ban a népi bútorfestészet felé fordult. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként folyamatosan képezi magát, amihez a legnagyobb segítséget mentorától, Ament Éva népi iparművésztől kapja. Általa számos szép feladathoz jutott az alkotóközösség.
Kalotaszeg délnyugati részének legutolsó, hetven lelkes magyarlakta települése Magyarókereke. Vincze Borbála legkülönlegesebb munkájának Magyarókereke templomának mennyezetrekonstrukcióját tartja. Az egyesület tagjaival 2022-ben ötvenöt új mennyezetkazettát festettek a régiek helyett, a kis magyar közösség számára.
A kalotaszegi asztalos, Umling Lőrinc a 18. században élt és alkotott: munkásságából festett szószékek, szószékkoronák, kazettás mennyezetek, festett karzatok és padok maradtak fent, több helyen. A magyarókereki templomba általa készített eredeti kazettás mennyezetet 1904-ben a Nemzeti Múzeumba, majd a Néprajzi Múzeumba szállították, most azonban lehetőség nyílt a hiány pótlására. A helyiek rendkívül nagyra értékelik, hogy az eredeti kazetták ilyen nagyszerű, értő kezekkel alkotott másolata ékesíti újra a templomukat. A hasonló munkáknál rendkívül fontos az eredeti motívumok megtartása, ezáltal a hagyomány életben tartása és értő ápolása. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai e szempontokat a legnagyobb figyelemmel követik, az újraalkotás kritériumainak maximálisan megfelelnek.
Vincze Borbálának a Kárpát-medence hagyományos népi bútorfestészete, technikái és motívumkincse adják az ihletet önálló munkái megalkotásánál is.
Több mint 80 éve annak, hogy Cserép Sándor klinikai látszerész 1939-ben benyújtotta negyedik világszabadalmát. Az akkori debreceni iparosok egyik mesterének különleges találmánya a közel- és távolbalátásra egyaránt alkalmas szemüveg volt. A feltalálót nagy tiszteletben tartották a városban precíz munkája, emberi magatartása és segítőkészsége miatt, de az egész Tiszántúlon is ismert volt a neve.
Cserép Sándor 1900. március 27-én született Debrecenben. Édesapja Cserép János (1861–1909) városi alkalmazott, édesanyja Szalóki Sára (1865–1938) volt. Népes, kilenc gyermekes családban nőtt fel. Három testvére korán, gyermekkorukban elhunyt.
Forrás: Cserép Katalin (Cserép Sándor lánya)
A látszerész szakmát Debrecenben Löbl Gyula (1881–?), az akkori és mai Piac utca 63. szám alatti üzletében tanulta ki. Már fiatalon kitűnt kiemelkedő műszaki érzéke, mindig kereste az új, a jobb műszaki megoldásokat. Ifjú segédként is olyan problémák foglalkoztatták, amelyek tudósok laboratóriumában is teret kaptak. Felszabadulása után az idős Fischer Jakab 1872-ben alapított „Főpiac utca 21.” szám alatti látszerész műhelyében dolgozott, majd az 1930-as évek elején megvásárolta tőle az ekkor már Ferenc József út 21. számon nyilvántartott kis műhelyt az üzlettel együtt. Amikor ezt az első üzletét „kinőtte”, 1941. augusztus 17-én a Piac utca 24. szám alá, az Első Takarékpénztár épületébe tette át székhelyét. A háborút követő államosítás óta az Ofotért [Optikai, Finommechanikai és Fotocikkeket Értékesítő Vállalat] üzlete működik a helyén. Cserép Sándort szakmai tudása és kiváló munkája alapján dr. Kettesy Aladár (1893–1983) szemészprofesszor minősítette klinikai látszerésznek. Ismereteit megosztotta a fiatalokkal is: műhelyében volt tanuló a később szintén Debrecenben látszerész üzletet nyitó Klein László, Papp József és Nagy Imre is.
A mai Bolyai utcai étteremmel (Roy Cafe) szemben, a jelenlegi négyemeletes épület helyén álló házban élt Cserép Sándor a családjával. A Poroszlay út 46. (később 54.) szám alatti házukat 1936-ban vásárolta meg. Az eredetileg kétszobás lakást ő bővítette két szobával, konyhával, korszerű fürdőszobával és terasszal. A telkük 1000 négyszögöles kertjét kettéosztották. Az egyik felébe gyümölcsöst telepítettek (alma, körte, ribizli stb.), a másik felét szépen parkosították. A kert végében és az utca felőli oldalon jegenyesor húzódott, a belső út mellett végig vörösrózsa lugas virágzott. Cserép Sándor 1927-ben megházasodott. Első felesége Bistei Mária Ilona volt, akitől elvált. 1936-ban vette feleségül Huszár Irént (1908–1990), aki szintén kitanulta a látszerész szakmát. A második házasságából két gyermek született: Katalin és László.[1]
Az 1920-as évek végétől sokat konzultált dr. Kettesy Aladár szemészprofesszorral, akivel baráti kapcsolatot ápolt. A professzor hétvégeken gyakran járt a Cserép-házban, a házigazdával rendszeresen sakkoztak.
A Tolnai Világlapja 1926-ban beszámolt arról, hogy Cserép Sándor három szabadalomra kért és kapott világszabadalmat:
„I. Ujszerű zár, amely vészjelzést ad, amint avatatlan nyúl hozzá. II. Szemüveg, amely egyaránt jól használható ugy közel-, mint távollátásra. III. Hegedűtartó. A gallér alá rejtve nem látszik. A beleillesztett hegedűt viszont éppen olyan jól és biztosan megtartja, mint a megerőltető és kényelmetlen »állal való szorítás«.”
Tolnai Világlapja, 26. évfolyam, 44. szám, 1926. október 27. 32.
Tolnai Világlapja, 26. évfolyam, 44. szám, 1926. október 27. 32.
Ezeket a szabadalmakat 24 évesen, 1924-ben adta be Amerikába, amelyeket 1925-ben el is fogadtak.
Forrás: Cserép Katalin családi archívumaForrás: patentimages.storage.googleapis.com/pdfs/US1551978.pdf
1931-ben egy újabb, az előzőnél is jobb biztonsági zárat fejlesztett ki, amelyet 103504 szabadalmoztatási számon nyújtott be.[2] Az optikus feltaláló nem volt megelégedve a korábban kifejlesztett szemüvegével. Kiváló elméleti tudásával felvértezve tovább fejlesztette, és Angliában 1939-ben újra szabadalmaztatta azt is. Ez indította el a világhírnév felé. Az eseményről így írt a Huszadik Század c. folyóirat:
„Cserép Sándor debreceni optikus feltalálta a közel- és távolbalátásra egyformán alkalmas szemüveget! Ötven éve kutatták a tudósok ezt a megoldást, amelyet most a debreceni látszerésznek sikerült megtalálnia. Cserép a napokban értesítést kapott Németországból és Olaszországból, hogy ott a világ legnagyobb szemüvegkeretgyárai megkezdték a találmány gyártását.”
Huszadik Század, 1941. július
A Nyíregyházán kiadott Nyírvidék c. napilap pedig így írt a találmány sorsáról:
„Cserép Sándor elmés találmányával olyan kérdést oldott meg, amelyen a világ legelső szakemberei is hiába törték a fejüket, nevezetesen a közelben és távolban látásra egyformán jól használható szemüveg előállítását. Cserép Sándornak sikerült olyan tökéletes szemüveg készítése, amely egyetlen gyenge ujjnyomással közel vagy távollátásra tökéletesen alkalmassá válik.”
Nyírvidék–Szabolcsi Hírlap, 8. évfolyam, 75. szám. 1940. április 3. 2.
Hirdetések. Nyírvidék 1940. évi számaiban
A német optikai gyár ismeretterjesztőt bocsátott ki, amely leírja az új találmány előnyeit:
1. A szemek részére szokatlan nézés gyorsabb megszokása. A fejet nem kell erőltetetten emelni és süllyeszteni, mert ezeket a mozgásokat a szemüvegkeret pillanat alatt állítható hídja kiegyenlíti. 2. Teljes kihasználása a szemüveg távol- es közellátó részének. Távolra nézésnél is zavartalan a látás, az üvegen nem jelentkezik zavaró vonal, mivel a mozgatható híd ezt kiküszöböli. A Cserép-szemüveg olyan, mint egy normális szemüvegkeret, távolra nézésnél a mozgatható híd az állandó híd mögött eltakarva fekszik. A közel nézésnél a Cserép-szemüveg a felső szélén érezhető kis gombok egyszerű és könnyű összehúzása által magasabbra állítható úgy, hogy a közelrész teljesen a lefelé irányított szemek nézési irányába vihető. 3. Igen egyszerű a kezelése a szellemesen megkonstruált állítható hídnak, stb.
(Forrás: Cserép Katalin családi archívuma)
A szemüveget német és olasz cég is előállította. Kezdetben a német gyár 12, az olasz gyár pedig 8 államban forgalmazta a szemüveget. Ezek a számok később tovább nőttek. A feltaláló 18 évre, évi 100.000 darab szemüveg gyártására, szemüvegenként egy aranymárka ellenében egyezett meg a gyártó cégekkel.[3] Sajnos a háború közbeszólt és a továbbiakban a találmányi díját nem fizették ki.
A találmány eredeti mintapéldányait a Cserép család megőrizte, és a két szemüveget a feltaláló lánya 2023-ban a Déri Múzeumnak ajándékozta. A látszerészmestert 1941–1942-ben a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi Társulat választmányi tagjává választották, ahol munkája elismeréseként kitüntetésben is részesítették.
Fotó: Lukács Tihamér
A Cserép család a világháborús bombázások elől 1944 áprilisától őszig Cserép Sándor rokona, Gulyás Pál költő segítségével Németh László író bocskaikerti házába menekült.[4] A családfőt eredetileg, korára való tekintettel nem vitték volna el a háborúba, de német nyelvtudása miatt frontszolgálatot kellett teljesítenie. A háború végén, 1945. január 20-án esett szovjet fogságba. Március 14-én átszállították a Rényiben lévő (ma ukrajnai terület) 38. számú fogolytáborba. Innen 1947. július 26-án tért haza.[5] A hadifogoly Cserép Sándor a katonai csajkáját feliratokkal, rajzokkal díszítette. A feliratokból pontosan követhetők fogságának helyszínei, időpontjai. Az edényt szintén megőrizte a család, és ezt is a Déri Múzeumnak ajándékozta.
Fotó: Lukács Tihamér
1946-ban a távollévő látszerész családja a felesége vezetésével rendbe hozta és újraindította a látszerész üzletet. Nem véletlenül volt szükség a helyreállításra, mivel az orosz katonák lovakat is bekötöttek az üzlethelyiségbe, a műhelyt is kifosztották a háború végére. Hirdetés útján próbálták visszaszerezni az üvegvizsgálógépet, a speciális csiszolóköveket és az írógépet.[6] Három év múlva, 1949-ben viszont államosították az üzletüket, a Poroszlay úti lakóházukat és a Simonyi út 19. szám alatti telküket is. (Később kiderült, hogy az utóbbit jogtalanul, mivel ez a két gyermek nevén szerepelt.) Szerencséjükre, amikor az érdeklődők megtudták, kinek a lakóházát lehetne megvenni, mindenki elállt a vásárlástól, így az otthonukban maradhatott a család. Hivatalosan viszont csak 1960-ban kapták vissza a családi házukat, amelyben annak 1974-es szanálásáig éltek.
A látszerészműhely államosítása nagyon nehéz helyzetbe hozta a családot. A hatóság akkor foglalt le mindent, amikor éppen az összes pénzét beruházta egy nagyobb volumenű lencse alapanyag szállítmányba. Azok, akiknek korábban sokszor segítségére volt, most hirtelen elfelejtették, elfordultak az iparát elvesztő mestertől. Egyedül a Poroszlay úton lakó, méhészettel foglalkozó Veress Jenő bácsi sietett a segítségére. Cserép Sándor az államosítás után először egy nyíregyházi optikus műhelyében kényszerült dolgozni, de az ottani üzletet is államosították. Utána Budapestre ment, és a Juszt testvérek látszerész műhelyében (Budapest, Tavasz utca 14.) dolgozott, de hamarosan ezt a látszerész céget is államosították. Az immár harmadszorra megélt államosítás nagyon megviselte az egészségét. Szinte összeroppantotta, hogy államosítás jogcímen maguknak kellett kalapáccsal összetörni az összes értékes szemüveglencsét.
Hazatérve Debrecenbe, a korábban kisajátított hajdani üzletében működő Ofotért műhelyben kapott munkát. A nehéz évek után, 1959-ben engedélyezték, hogy újra önállóan dolgozzon, „maszek [a „magánszektor” köznyelvben meghonosodott elnevezése] kisiparos” legyen. Először Dregán János cipészmester osztotta meg az akkori Vörös Hadsereg útja 73. szám alatti kis műhelyét, majd a mellette lévő, kicsit nagyobb helyiségbe költözött, ahol Jáger István (1904–1977) órásmester fogadta be. Később Cserép Sándor a Széchenyi utca 3. szám alatt, a Hal köz sarkán bérelt egy kisebb üzlethelyiséget. Időközben Jáger Istvántól is elvették a műhelyét, ekkor a látszerészmester viszonozta a korábbi segítséget, ő fogadta be az órásmestert.
A látszerészmester élete végéig, 71 éves koráig dolgozott a műhelyében. A debreceniek által jól ismert és közkedvelt Cserép Sándor 1971. május 29-én hunyt el Debrecenben.
Jegyzetek:
[1] A családi adatok összeállításában Cserép Sándor lánya, dr. Tóthmartinez Béláné, Cserép Katalin volt segítségemre. [2] Szabadalmi leírás. 1931. november 2. [3] Elindult a világ siker felé. In: Nyírvidék–Szabolcsi Hírlap, 9. évfolyam, 140. szám. 1941. június 21. 5. [4] Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése. Szerk.: Gulyás Klára–G. Merva Mária Bp., 1990. 485. [5] https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu (2023.03.18.) [6] Néplap, 1945. február 15. 4.
2023-ban a méltán híres debreceni optikus mester, Cserép Sándor hadifogságban használt csajkája és két, általa készített szemüvegkeret került a Déri Múzeum Történeti Tárának gyűjteményébe. A Tár már rendelkezett egy bélelt, alumínium szemüvegtokkal, benne a cég vinyettája és egy szarukeretes szemüveg.
Fotó: Lukács Tihamér
Ezekkel a tárgyakkal már akár jelentősnek is mondhatjuk a Cserép Sándor optikai műhelyének emlékanyagát. A frissen bekerült szemüvegkeretek közül az egyik különösen értékes és unikális darab. Ez a szemüvegkeret azt mutatja be, hogyan oldotta meg Cserép Sándor, hogy egy kerettel orvosolhatóvá váljon a közelre és távolra látás problémája. Erre a keretmegoldásra szabadalmat is bejelentett.
Nyul Imre neve nem ismeretlen a helytörténet iránt érdeklődők számára. Elsősorban a debreceni kertségek történetét kutatja, emellett elfeledett debreceni alkotók életművét, családok históriáját is feldolgozta. Munkásságát a Debreceni Értéktár is számon tartja, elismeri.
Az egyik legjellegzetesebb, s legmagyarabbnak tartott férfi ruhadarab, a cifraszűr számos táji variációban ismert. A Déri Múzeum gazdag népviseleti gyűjteménye közel félszáz cifraszűrt és szűrkabátot őriz.
A dunántúli, felföldi és erdélyi típusok mellett az alföldi tájakról, például a Nagykunságból, Mezőkövesdről is megtalálhatóak itt érdekes darabok. Legnagyobb számban azonban a debreceni, illetve a környékbeli szűrszabó műhelyekben készült szűröket találunk. Ilyenek például a barna színű böszörményi szűrök, a fekete gazdaszűrök és számos rátétes nagyváradi és derecskei készítésű ruhadarab.
A pásztori, paraszti használatból a múzeumi gyűjteménybe került darabokon túl a múzeum értékes, népi iparművészeti alkotásnak tekinthető szűrökkel és szűrhímzésekkel is büszkélkedhet. Nem véletlen ez, hiszen a szűrhímzés, illetve a szűrrátét készítés Debrecenben, valamint a megyében – elsősorban Derecskén Erdei Lajos szűrszabó révén – már az 1950-es évektől kitüntetett figyelmet kapott. A mesterek alkotókként számos alkalommal kaptak országos elismeréseket. Erdei Lajos például az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet. A hímzők közül Dankovszky Lórántné Varga Zulejka munkái emelkedtek ki, aki a szűrhímzés motívumainak felhasználásával futókat, faliképeket is készített.
A hagyományos szűrtípusok közül a hímzett bihari cifraszűrt is elkészítette. Ez ugyan nem tekinthető autentikus viseleti darabnak, de a bihari cifraszűr minden jellegzetessége megfigyelhető rajta, tudatos újraalkotás eredményeképpen. A szűrt alkotója unokaöccse számára készítette, s neki ajándékozta, azzal a szándékkal, hogy külföldön értékesítsék. Ez a terv azonban nem valósult meg, s a szűrt egy esztergált fa állványon szobadíszként használták, készítőjére, “Zulejka néni”-re emlékezve mindaddig, amíg a múzeumi gyűjteménybe nem került.
Ki ne csodálkozna rá a természet lenyűgöző erejére, ki ne érezné a zabolátlan elemek mellett saját lényének törékeny kicsinységét? A debreceni születésű Nagy Gabriella korai munkáin a természet hatalmas energiája által gerjesztett, emelkedett érzést formálja festőivé – láthatóvá teszi a láthatatlant.
Melankolikus hangulatú tájakat, távoli hegyormokat, döndülő tengereket és a hozzájuk képest parányi ember meghitt találkozását festi meg.
Voltaképpeni tárgya maga a tájélmény, ami vidéki nagyszülőkhöz fűződő gyerekkori emlékeiből, felnőttkori utazásaiból táplálkozik. A Téli köd (2010) című munkáján az égbolttal egybemosódó, sűrű, ködbe burkolózó természeti környezet karakterét alig érzékeljük.
Bizonytalanságunkat fokozza a festő által választott magaslati nézőpont, ahonnan nehéz megállapítanunk, hogy fennsíkról vagy domboldalról tekintünk-e a messzeségbe, és a keskeny utat szegélyező bokrok alatt tengert vagy völgyet takar-e az átláthatatlanul gomolygó nedves, légköri tömeg. Az egyhangú, lilás, szürkés tónusú elmosódó látványt, csupán a két alak háttal álló sziluettje töri meg. Nagy Gabriella tájábrázolásainak rendszeresen visszatérő szemlélője a művész maga (ezúttal kislányával), mintha épp egy történetbe lépne be, amiről nem tudjuk, valóság-e, vagy a káprázat teremtette szellemi világ.
Nagy Gabriella: Téli köd, 2010 olaj, vászon (100×150 cm) (Déri Múzeum Képzőművészeti Gyűjtemény – 2011. műtárgyvásárlás, NKA támogatással)
Nagy Gabriella tájkép-asszociációja, ahogyan a német romantikus Caspar David Friedrich „Vándor a ködtenger felett” című munkája, az elvágyódás és a líraiság allegóriája. A festményen mégsem hatalmasodik el a romantikus pátosz; megmarad az egyensúly a valós történés és a fantázia keskeny mezsgyéjén, a befogadó pedig az elbeszélés részesévé válik.
Nagy Gabriella munkáiból néhány évvel ezelőtt kiállítás nyílt a MODEM-ben. Munkásságáról és pályafutásáról bővebben az alábbi oldalakon olvasható: Életrajzi cikk az Artportal-on Interjú Nagy Gabriellával – Hamu és gyémánt Interjú a Mercure hotel belső tereinek díszítésével kapcsolatban – Mercure Debrecen
A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Hajdú-Bihar Megyei Szervezete jogelődjének az 1925-ben alakult, 1926-ban tagszervezetként is elismert Magyar Numizmatikai Társulat debreceni csoportját tekinti. Eszerint időszerű megemlékeznünk a 95 éves évfordulóról egy olyan egyedülálló éremsorozat segítségével, melyre méltán lehet büszke a debreceni szervezet. Így 2021 májusában a Hónap Érmének a MÉE HBM által kiadott Erdélyi Fejedelmek sorozat bronz záróérmét választjuk.
Az alapítást követően a város polgárai vállaltak vezető szerepet a csoport munkájában, mint Greiner Mihály (1876–1955) kereskedelmi iskolai igazgató, vagy Kanabé Dezső (1878–1950) polgári iskolai igazgató.
A tagok között múzeumi dolgozók, Zoltai Lajos, Sőregi János, vagy az ifjú Balogh István mellett nagypolgárokat is találunk, például Thamássy Lajost vagy Sesztina Jenőt. A kezdetben helyhiánnyal küszködő csoportot több mint tíz éven át a Déri Múzeum látta vendégül.
A kommunista hatalomátvétel sajnos ezt a civil szervezetet is eltörölte, 1950-ben éppen múzeumunkban mondták ki feloszlásukat. Nem hivatalosan azonban már legkésőbb 1952-től összejártak a tagok, 1956-tól pedig a MNT is számot adott működésükről. A rezsim enyhülésének következtében 1975. május 14-én a társulat Debrecen Város Tanácsának Művelődésügyi Osztálya támogatásával emlékezhetett meg a csoport megalakulásának 50. évfordulójáról.
Nagyszabásúra sikerült a 60. évforduló megünneplése is: 1985. október 26-án a Déri Múzeumban Déri Frigyes gyűjteményéből Erdély pénzverése címmel kiállítás nyílt, A 16–17. századi magyar pénzverés és nemesfémbányászat címmel pedig konferenciát is szerveztek. A 60 és a 65 éves fennállást egy éremsorozat kiadásával kötötték össze, mely 1982-ben indult meg és 1990-ben zárult.
Az erdélyi fejedelmeknek emléket állító 15+1 darabos sorozat remekül kapcsolódik a Déri Múzeum numizmatikai gyűjteményéhez és Debrecen város történetéhez. János Zsigmondtól kezdve Bethlen Gáboron át II. Rákóczi Ferencig készültek a fejedelmekről emlékérmek 42,5 mm-es átmérővel, ezüstből és bronzból.
A portréknak eredeti tallér és dukát veretek szolgáltattak mintát. Ez alól Székely Mózes fejedelemé kivétel, akinek arcmását az éremművész képzelete formázta meg.
A sorozatot 1990-ben egy 70 mm-es záróéremmel, és a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló érem arany változatával zárták. Az érmeket Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész tervezte.
Az érem előlapján pontozott vonallal elválasztva két körben a MÉE HBM Erdélyi Fejedelmek sorozat 11 és 4 darabjának előlapja látható. A belső kör 4 éremképe között a magyar és az erdélyi címerek elemei láthatók, középen zárókövet mintázó egységben: PRINCEPS TRANSSYLVANIAE.
A hátlapon az ÉREMGYŰJTŐK HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZERVEZETE körirat fogja közre a fejedelmek címerpajzsait, középen pedig Erdély címere foglal helyet. E körül a MCMLxXXII – DEBRECEN – MCMXC körirat olvasható, alul pedig a művész neve: TÓTH SÁNDOR.
Mérete: 70 mm.
Leltári szám: DM VIII.91.2.2.
Fotó: Lukács Tihamér
A cikkel szeretnénk felhívni az olvasóink figyelmét a Déri Múzeum egyik legújabb kiadványára: az Erdélyi pénzek a Déri Múzeumban c. katalógusra. A Déri Múzeum őrzi a Kárpát-medence egyik legnagyobb, és legkülönlegesebb erdélyi pénzgyűjteményét. Az NKFIH Mecenatúra pályázatának támogatásával igényes kivitelű kötet jelent meg december elején, mely limitált példányszámban közel 550 db érme képét közli Szapolyai János királytól Mária Terézia királynőig. Az éremképek mellett egyéb, különleges tárgyak fotói is megtalálhatóak, mint a kismarjai Bocskai-gyűrű, Fráter György levele, vagy a 17. század elején készült pénzes korsó. Kálnoki-Gyöngyössy Márton bevezető tanulmányában a nagy egyházi és magángyűjtemények 19. századi kialakulását mutatja be, mely kontextusba helyezi mecénásunk, Déri Frigyes egyedülálló kollekcióját. A katalógus egy-egy kuriózum darabját eredetiben is megtekinthetik az érdeklődők a Cívisek világa kiállításban.
A kötet bemutatójára 2024. január 17-én kerül sor a Déri Múzeum Dísztermében. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
