Szerző: Szoboszlai Lilla

(Eredeti megjelenés: 2020. december 21. Déri Múzeumi Blog)

„Azt kezdtem kutatni, hol vannak még látványban is kifejezhető szokások. Így jutottam el az ünnepekhez.”

Korniss Péter

Korniss Péter (Kolozsvár, 1937) pályája elejétől fényképez népszokásokat: regösöket, lucázókat, háromkirály-járókat, betlehemeseket – az eltűnőben lévő tradíciók jellegzetes alakjait.
Ahol még sikerült elkapni a betlehemezők ünnepi hagyományát, azt a fotográfus megörökítette. Még 1969-ben a Bács-Kiskun megyei Szakmáron, a Tolna megyei Kakasdon, ahol 1945-ben letelepített bukovinai székelyek élnek, és a somogyi Vörs községben dokumentálta játékukat. Lefényképezte a behavazott falusi utcán vonuló álarcosokat, a háziakat, amint a tisztaszoba vetett ágya előtt, vagy a terített asztalnál, szertartásos hangulatban várják az esemény hírmondóit, akik eljátsszák és felelevenítik Jézus születésének történetét. Képei Dömötör Tekla Magyar népszokások című könyve számára készültek. 

Az eltelt évtizedek alatt a világ, benne a falu és annak hagyományai megváltoztak. Megváltozott a hagyományhoz való viszony is. Korniss Péter egész életművének egyik fő jellegzetessége ennek a változásnak a megragadása. Ezért is kezdett az ezredforduló táján beállított betlehemes képeket készíteni. A hagyományokban bekövetkező változás kapcsán az a gondolat vezette, hogy a reklámfotózás vizuális eszköztárát használja fel, hogy megmutassa mindazt, ami a múltból megmaradt. Beállításainak kompozíciója az egykori vándor fotográfusok képeit idézi. Ezek egyik fontos jellemzője az ünnepélyesség: ahogyan a szereplők önmagukat kívánták megörökíttetni utódaiknak, az örökkévalóságnak. Így készültek hordozható, semleges háttér előtt a beállított, megrendezett képek a hagyományőrző csoportok tagjairól. Ezekből a kompozíciókból született a Betlehemes című kötet.
Kornisst még ezek után is foglalkoztatta a hagyomány és a jelen közötti feszültség megragadása. 

A megoldást a 2006-ban Debrecenbe költözött Betlehemes Találkozó hozta meg. A csoportokat ott fényképezte, ahol azok felléptek. A fotográfus „csak” annyit tett, hogy az adott helyszínen, vagy azok közelében elrendezte a szereplőket. Így születtek a stilizált képek plázában, lakótelepen, buszmegállóban, graffitis fal előtt, kortárs művészeti múzeumban.
Korniss úgy tanulta a néprajzosoktól, hogy egy népszokás akkor kezd kihalni, amikor azt már csak gyerekek adják elő. Legújabb „debreceni” sorozatában azonban kizárólag felnőtt csoportokat örökített meg. Azokat, akik a népszokás ma is autentikus képviselői, őrzői, gyakorlói, megélői. A fotókon így nemcsak feszültség teremtődik a népszokás és a szokatlan helyszín között, hanem egyensúly is.

Egyensúly múlt és jelen között.

---

A képek megvásárlására a Nemzeti kulturális Alap támogatásával került sor 2014-ben.