A Helyi Érték fő célkitűzése közé tartozik, hogy teret adjon más helytörténeti műhelyeknek és kutatóknak eredményeik bemutatására. Elsőként egy izgalmas téma, Debrecen és sör viszonya kerül bemutatásra Új Judit helytörténeti kutató jóvoltából. Új Judit közművelődési szakemberként, az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház alapítójaként és tagjaként is ismert, néhány évvel kezdett el komolyabban foglalkozni a témával.
A debreceni sörfőzés és -fogyasztás története nem teljesen ismeretlen kutatási terület: 2018-ban a 45. Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napok (2018. november 13–14.) keretén belül Katona Csaba történész előadásában a 18. és 19. századi debreceni és hajdúsági szokásokról mesélt. Azonban átfogó, a kezdetekre visszamenő feldolgozás ez idáig nem történt, melyre most Új Judit vállalkozott. Első kutatási eredményeit egy informatív és attraktív animációs kisfilmben tette közzé, amely 2023. április elején debütált.
Az alábbiakban Új Judit gondolatait olvashatjuk a kisfilmmel és kutatásával kapcsolatban:
Debrecen város sörtörténetének kutatása nem egyszerű feladat. Amikor a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány ösztöndíjasaként arra vállalkoztam, hogy a cívisvárosi sörfőzés mérföldköveit egy néhány perces animációs kisfilmben mutatom be, akkor még nem gondoltam, hogy milyen mélységű kutatómunkát igényel ez a feladat, és azt sem, hogy a téma kifogyhatatlan kutatási forrás és nagyon szerteágazó.
Néhány éve, mikor „szembejött” velem a Debreceni Bölcs Férfiak Sörtársasága a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Helytörténeti Részlegében, akkor teljesen elvarázsolt ennek a XX. század első felében működő asztaltársaságnak a szellemisége, intelligens humora. Úgy éreztem, ez olyan érdekes momentum a város történetében, amiről minden lokálpatriótának tudnia kell. Így kezdődött…
A kutatás során kiderült, hogy Debrecen „sörös” múltja évszázadokra tekint vissza, s a legtöbben még csak nem is hallottak arról, hogy főztek valaha sört a cívisvárosban. A kisfilm elkészítésénél a legnehezebb feladat ennek a többszáz évnek néhány percbe sűrítése volt. Az alkotásban a XVI. századtól kezdve követhetjük nyomon a debreceni sörfőzés történetét a XIX. század végéig, hogy ezen időszak alatt miként alakult a város és a sör kapcsolata. Az is kiderül, hogy milyen fajta söröket főztek a cívisek, hol álltak a város serfőző házai és sercsapszéke.
Forrás: saját szerkesztés Adatok: Zoltai, Debrecen a török uralom végén.
A film elsősorban nem kutatóknak szól, fontos szempont volt, hogy érdekes, hiteles, informatív, ugyanakkor könnyen befogadható legyen. A befogadást segítik az animációk is, amik eredeti rajzok, plakátok, fotók alapján készültek. Az animáció és a vágás Takács Tamás, a MOME média design szakos hallgatójának a munkája. A kisfilm szövege közel egy évnyi kutatómunka eredményeként született meg. Bár számos forrásban találunk adatokat, rövid leírást a témával kapcsolatban, összefoglaló publikáció csak 2021-ben jelent meg A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyvében, melyet szerzőként Katona Csaba jegyez. A „sűrűadatos” tanulmány kiváló összefoglalója az eddig ismert forrásoknak, de sajnos még így is sok apró láncszem hiányzik a történetből, illetve több helyen egymásnak ellentmondó adatokkal találkozhatunk. Ezért, amennyire módom és lehetőségem volt rá, megpróbáltam visszamenni az eredeti forrásokig. Munkámat sokan segítették, amit itt is nagyon köszönök a Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltár igazgatójának, Dr. Szendiné Orvos Erzsébetnek és munkatársainak, a Déri Múzeum muzeológusainak, Korompai Balázsnak és Szabó Anna Violának, a Méliusz Helytörténeti részlege munkatársainak, Marton Andreának és Bakó Zoltánnak, a Cívisporta kutatóinak, Balogh Lászlónak és Horváth Péternek, valamint Papp József helytörténet-kutatónak, akitől mindig kérdezhettem.
A szöveg szerkesztésénél felhasznált legfontosabb források
Ecsedi István: A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása. 343. p. In: Egyedi István – Sőregi János (összeáll.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2. (Debrecen Sz. Kir. Város Déri Múzeumának Kiadványai XXX. Debrecen, 1935. 149–395.)
Katona Csaba: Adatok a 16–19. századi debreceni sörgyártás történetéhez. In: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXXVII. Debrecen, 2021. 131–145.
Komoróczy György: A reformkori Debrecen. Debrecen, 1974.
Szabadfalvi József: A magyar mézsörkészítés. In: Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok. Miskolc, 1998. 31–51.
Szűcs Ernő: Átmeneti üzemi formák jelentkezése Debrecen ipari életében 1848–1867 között. 245. In: Gazda László – Módi György (szerk.): A Debreceni Déri múzeum Évkönyve, 1989–1990. Debrecen, 1992. 239–255.
Rácz István: A városgazdálkodás. In: Rácz István (szerk.): Debrecen története 2. 1693–1849. Debrecen, 1981. 244–270.
Zoltai Lajos: A város jövedelemforrása, bevételei. 9–36. In: Zoltai: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából, Debrecen, 1936.
Zoltai Lajos: Debrecen a török uralom végén. Budapest, 1905.
Zoltai Lajos helyrajztörténeti anyagának kéziratos feljegyzéseiből. Déri Múzeum Történeti Tára
A kisfilm képanyagának forrásai
Déri Múzeum Fotótára
Dreher Söripari Emléktár
MJPK Helytörténeti Fotótár
MNL Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltára
Harangi Attila
Új Juditnak további sikeres kutatást kívánunk! Ezúton szeretnénk biztatni a kutatókat, hogy osszák meg a Helyi Érték oldalán kutatási eredményeiket, és az olvasókat arra, hogy szóljanak hozzá az eddig felkerült írásokhoz, írják meg észrevételeiket, emlékeiket és élményeiket.
A Déri Múzeum új helytörténeti kiállításában a „Megmaradás városa – A szabadság ára” egységnél az eddigieknél több ónkannát tekinthetnek meg a látogatók. Ezúttal az iparművészeti gyűjtemény virágdíszes ónkannáiról esik szó, melyekből június óta láthatnak kiállított példányokat a múzeum vendégei.
Előzmény gyanánt emlékezzünk meg Zoltai sokoldalú gyűjtői tevékenységéről:
Már a Városi Múzeum (a Déri Múzeum elődje) alapításától kezdve részt vett a munkában Zoltai Lajos levéltáros, mint a városi tanács ad hoc bizottságának jegyzője. Hamarosan tiszteletdíjas múzeumőr, 1907-től pedig a múzeum megbízott vezetője lett. Fontos pont ez a múzeum történetében, személyében nagy tudású gyűjtő és szervező vette át a múzeum irányítását, akinek figyelme egyformán fordult minden múzeumi szakág irányába. Első jelentésében az iparművészeti tárgyakat egyrészt a Művelődéstörténetnél, másrészt a Régiség tár gyarapodásánál jegyezte fel. Zoltai Lajos a múzeumba való érkezésétől kezdve kivételes szakértelemmel, tervszerűen igyekezett felderíteni a megyében lévő muzeális értékű tárgyakat. Javaslatára a Múzeumi Bizottság körlevéllel fordult a Hajdú Városokhoz, hogy jelentsék a birtokukban lévő régiségeket; és egyben kérte átadásukat a múzeum részére. Kora muzeológusi szemléletét messze megelőzve nagy figyelmet fordított az egyházak, különösen a református egyházközségek tulajdonában lévő történeti, iparművészeti értékekkel bíró egyházi szertartási edények, terítők felderítésére. Mivel ekkoriban még nem voltak református egyházművészeti gyűjtemények, így a közgyűjteményekbe kerültek be a muzeális értékű egyházi műtárgyak. A tanulmány szempontjából érdemes az 1912-es év jelentős gyarapodását kiemelni. Többek között ekkor kerültek be a múzeumba Derecskéről a 18. századi ónedények. Érdekességük, hogy az ón nemű tárgyaknál minden különösebb feltétel nélkül következett be ez. Letétként történő elhelyezésük, illetve cseréjük az egyházművészeti ezüst tárgyaknál gyakoribb eljárás volt. A presbitérium csak ily módon (letét formájában) engedte át őket a múzeumnak, míg az ónedényeknél nem ragaszkodtak ehhez. Nagy eredmény volt, hogy a városi tanács határozatot hozott különböző városi hivatalokban lévő muzeális értékű tárgyakról, s így sor kerülhetett ezek múzeumnak való átadására. Az 1913-as esztendő jelentősége azért figyelemreméltó, mert Zoltai indítványára a Múzeumi Bizottság külön foglalkozott a templomi műtárgyak kérdésével. Felhívást intézett az esperesekhez a templomokban lévő festett virágos vagy faragott mennyezetek, karzatok, szószékek úrasztalok, padok összeírására. 1921-ben Zoltai ismét kísérletet tett a református emlékanyag felmérésére. A Magyar Iparművészet című folyóiratban közölte Baltazár Dezsőhöz írt levelét, amelyben a református templomok kincseinek veszélyeztetettségére hívja fel a figyelmet. Elégtelennek tartja a református egyház javainak őrzését. Tolmácsolja a Debreceni Múzeum Felügyelő Bizottságának ajánlásait, egyúttal javaslatokkal él ő maga is:
Az Egyházkerület területén kutassák fel és dokumentálják a gyülekezeteknél lévő régi templomi kegytárgyakat. Az 1700 előtti okleveleket küldjék be a Levéltárba, az anyakönyveket hozassák rendbe, az egyetemen pedig oktassák a református egyházművészetet.
Sajnálatos módon Zoltai nyugállományba vonulását követően P. Szalay Emőke hasonló jellegű és színvonalú tevékenységéig több évtizedes űr keletkezett.
A háború ellenére is gyarapodott a Múzeum ón állománya:
1915-ben a háborús események ellenére zökkenőmentesen folyt a múzeum gyarapodása. Löfkovits Artúr javasolta, hogy lépjenek kapcsolatba a Hadsegélyező Egyesülettel, és szerezzenek engedélyt arra, hogy a háborús fémgyűjtésnél bekerülő tárgyakat a múzeum munkatársai átvizsgálhassák és a muzeális értékűeket megszerezhessék. Többek között 6 darab ónkannát sikerült így megmenteni a pusztulástól.
Ékszerek – A temetőből a Cívisek világába:
Érdemes kiemelni az 1920–29 közötti időszakot is, az ekkor bekövetkezett gyarapodás jelentős. Ebben az időszakban kezdődött el Debrecen elhagyott temetőinek felszámolása. Folyamatosan kerültek elő ékszerek, viseletdarabok – amelynek köszönhetően gazdag temetői leletegyüttes állt össze. A gyűrűk, függők, menteövek, párták, csatok, karperecek, láncok az iparművészeti osztályhoz kerültek. A Cívisek világa említett alegységében egy szép válogatás ezekből is megtekinthető.
Déri Frigyes gyűjteményéből:
Ebben az időszakban már a gyűjtemény anyagának részét képezte Déri Frigyes gyűjteménye, amely általános művelődéstörténeti jellegének megfelelően jelentős iparművészeti anyagot is felölelt. A felvidéki és erdélyi ón remekek szép részét képezik a páratlan és szerteágazó műtárgyegyüttesnek. A két gyűjtemény tökéletesen kiegészítette egymást.
Általános érdekességek az ónnal kapcsolatban:
A következőkben essék néhány szó az ónművességről. Az ón a középkortól kezdődően a mindennapi használati tárgyak, elsősorban az asztali edények kedvelt anyaga volt. A korai időszakból meglehetősen kevés számú tárgy maradt fent, ennek oka, hogy az ón a hőmérséklet-változásra igen érzékeny. Hideg hatásra anyagában változás indul meg – megállíthatatlan reakciókkal. Az edény színe először szürkévé válik, felületéről levelesen válnak le a részek, végül teljesen megsemmisül. Ez az edényről-edényre is terjed(het)ő folyamat az ónpestis. Ezért az ónedényeket egymástól távol kell tárolni. A Déri Múzeum kivételes szépségű ónállományát szerencsére elkerülte ez az alattomos fertőzés. A régi edények megsemmisülésének másik oka, hogy puha állaguk miatt könnyen sérülnek. A hibás edények alapanyagként kerültek újra felhasználásra, így a régi formák eltűntek. Hazánkban a 15. században kannagyártóként említik az ónöntő mestereket. Az első feljegyzések Budán, Kassán, Pozsonyban és Brassóban sorolnak fel ónöntő mestereket. Számuk eleinte alacsony volt, ezért nem alkottak önálló céheket, más – többnyire rokon – szakmákkal társultak. A 16–17. században az ónedény elterjedése eredményezte az ónöntő céhek létrejöttét. Ez az időszak az ország három részre szakadásának kora. Az ország közepét elfoglaló török hódoltsági területen a 16. század közepéig tartó szerves fejlődés megakadt. Így érthető az, hogy az ebben az időszakban kiteljesedő ónöntés a felső-magyarországi és erdélyi területeken jelentkezett, legkorábban itt jöttek létre az ónöntő céhek is. A fényesített ónedényeket a csillogásuk miatt gyakran nevezték a szegények ezüstjének. A 17–18. században az arisztokrata udvarokban ugyanúgy kedvelt használati edények voltak, mint a városi polgárság körében. A 18. században a jobbágy, paraszti hagyatéki leltárakban is találkozunk ónedények említésével. A céhek is jelentős számban őriztek ónkannákat, tálakat, poharakat. A 20. század elejétől kezdődően irányult ismét a figyelem az ónedényekre. Weiner Mihályné, Németh Gábor, Holl Imre tanulmányai jelentősek. P. Szalay Emőke kutatásai a határon túl is átívelnek: kárpátaljai, vajdasági és drávaszögi református ónedények feldolgozását és ismertetését is végezte. A magyar ónedény állomány nagyobb részét napjainkban is a református gyülekezetek őrzik.
A református egyház különösen kedvelte az ónedényeket. A nagyobb méretű kannákat az úrvacsora osztás során úrasztali boros kannaként használták. Kenyérosztó tányérként szintén gyakran vettek igénybe óntálakat, tányérokat. Az a tény, hogy a felvágott úrvacsorai kenyeret a tányérra helyezik, sokban hozzájárult ahhoz, hogy a tányérok a poharakhoz, kelyhekhez képest nagyon egyszerű díszítésűek voltak, mivel a rátett kenyér miatt szépségük kevéssé érvényesülhetett. Több gyülekezetben megelégedtek az ón kenyérosztó tányérokkal, tálakkal – de a poharak, kelyhek esetében aranyozott ezüst illett az úr asztalára.
Fotó: Lukács Tihamér
Az ónedények díszítésének két alapvető technikája ismert: a domborműves öntés és a véséssel való díszítés. A domborműves díszítések a használati edényeken megjelenve a billentők és a lábak esetében szinte kizárólagosan, míg a fülek esetében jóval ritkábban készültek ezzel a technikával. Ugyancsak domborműves a kannák egyik jellegzetes díszítése az úgynevezett fenékrózsa. A vésés, benne a zeg-zugos vonalat létrehozó flechtelés gyakoribb volt a domborműves díszítésnél. A kor általánosan elterjedt keleti eredetű virágmintái díszlenek az edényeken; a gránátalma, rozetta, szegfű, tulipán különféle levelekkel, amelyek közül az akantuszlevelek a legváltozatosabbak. Kedveltek voltak a madárábrázolások, mitológiai, bibliai történetek, céhjelvények, szarvasok is. A 17–18. században a díszítőelemek minden iparművészeti ágban, így az ónöntésben is szinte azonosak. A díszítésben fontos szerepe van az edényeken megörökített feliratoknak, melyek dekoratív jellegét elhelyezésük mellett egyéb elemek, koszorúk, céhjelvények is fokozzák. Tehát az ónedényeknél is megfigyelhetőek a művészeti stílusok meghatározott jellegzetességei. A magyarországi ónedények az általános európai, úgynevezett német formákat követik. Az ónedények formái közül a református egyház rendtartásában a legjellegzetesebb az általam is bemutatni kívánt kanna volt, ezen kívül a tál, kancsó és tányér formák a leggyakoribbak. Pohárból, palackból pedig ezeknél is kevesebb maradt fent.
Az ónedények jelzését illetően:
Az ón a lágysága miatt nem a legalkalmasabb használati edények készítésére, ezért keményebbé tétele miatt más fémekkel ötvözték. Például ólommal, ami mérgező, így csak mérsékelt mennyiségben vegyíthették. Az ártalom megelőzésére előírták a használat megengedett arányát. Ez volt a minőség jelzése, amit kötelezően ellenőriztek. Így alakult ki az óntárgyak esetében a jelzés használata. Ilyen a mesterjegy, melyből megállapítható a tárgy készítője. A másik csoportot a céhjegyek vagy a városjegyek alkotják. A harmadik jelzés az ón összetételére utal. 10:1 ón-ólom arányt fejezte ki a Feinzinn jelzés, melyet Fz vagy koronás rózsa, valamint a Probzinn felirat jelzett. Különböző európai országokra, illetve nem ólommal való ötvözésre utaló jelzések is léteznek. Ennek ellenére az ónedények jelentős részén nem találunk jelzéseket. Ennek oka lehet, hogy korábban még nem vették szigorúan ezek meglétét, valamint elég jelentős volt a céhen kívüli kontár mesterek száma. Az előírások ellenére bizonyos tárgytípusokat nem volt kötelező jeggyel ellátni, illetve a kiemelkedő darabokat általában nem jelezték. Ez lehet a magyarázata annak, hogy míg a tálak tányérok legnagyobb része jelzett, a kancsók között jóval kevesebb a jelzéssel ellátott darabok száma.
A Déri Múzeum iparművészeti osztályán 17 ónkanna található. A Déri Frigyes által bekerült darabok kivétel nélkül Erdélyből származó magyar és szász ónedények a 17. és 18. századból. Ezt az anyagot Sigerius Emil szerezte meg és állította össze a műgyűjtőnek. Érdekesség, hogy egy nagyobb csoport hasonló tárgyakból – szintén Sigerius révén – az Iparművészeti Múzeumba került. Esztétikájában kiemelkedik a fényképen és a Cívisek világa helytörténeti kiállításában is látható D. F. 273.1.5. jelzetű fedeles kanna. Lapos talpán két egymással szembefutó hullámvonalú poncolás, derekán két-két párhuzamos kör között poncolt stilizált virágok vannak. Fülén préselt indák között levelek és stilizált nefelejcsek. Felül két keresztbe tett kard mesterjegy, fedele pedig négyrészesen tagolt gombban végződik. Brassóból származó, 18. századi darab.
Fotó: Lukács Tihamér
A változatos formákat követő edények között kiemelkedő jelentősége van az ónkannáknak. Az úrvacsoraosztáskor ezekben a nagyobb méretű edényekben tették fel az úrasztalára a bort, majd ezekből töltötték a kelyhekbe. A reformátusok úrasztali boros edényeiként használatos ónkannák teljesen megegyeznek a saját korukban világi használatra készített edényekkel. Díszítésükben a vésés uralkodik. A kannák palástjának közepét tölti be leggyakrabban az álló virágbokor vagy a fekvő hulláminda különféle levelekkel és virágokkal. Fontos szerepük van a rajta elhelyezett feliratoknak, melyekből nem csak a keletkezés évszámára, de készítőjére és készíttetőjére is következtethetünk.
Érdemes ellátogatni a Déri Múzeumba a Cívisek Világa megújult helytörténeti kiállítást megtekinteni – és a sok arany, ezüst, drágaköves tárgy mellett a szegények ezüstjére is figyelmet fordítani.
Felhasznált irodalom:
DÉRI Frigyes 1922 A Debreceni Déri Múzeum gyűjteményeinek leírása. Debrecen Szab. Kir. Város és a Tiszántúli Ref. Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata
NÉMETH Gábor 1981 Felső-Magyarország ónművessége a XVI-XVII. Században. Egyházi használatban lévő ónedények, különös tekintettel a kassai kannagyártó céhre. In: Művészettörténeti Értesítő, 171–188. 1983 Ónedények. Évezredek Kincsei 2. – Budapest, Múzsák
ORMOSI Viktória 2019 Virágmotívumokkal díszített ónkannák a Déri Múzeum Iparművészeti Gyűjteményében. In: Pietas et Scientia –Tanulmányok P. Szaly Emőke tiszteletére. Szerkesztette: P. Szászfalvi Márta és Kavecsánszki Máté. 213–225.
P. SZALAY Emőke 1977 A Déri Múzeum Iparművészeti Gyűjteménye 1905–1975. In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve. 1976. 301–322. 2006 XVII. századi erdélyi ónkannák a Kárpátaljai Református Egyházkerület gyülekezeteiben. In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005. 83–94. 2012 Református Egyházművészet. Debrecen, Kapitális Kft. A Magyar Református Egyház Javainak Tára XXIV. A református gyülekezetek templomai, felszerelési tárgyai, könyv- és iratanyaga. 1978 Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz. Módy György közreműködésével szerk. Dankó Imre. Debrecen, Alföldi Nyomda
SŐREGI János 1941 Zoltai Lajos 1861–1939. In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939–1940. 197–348. (Zoltai bibliográfiával)
WEINER Mihályné 1971 Ónművesség. A magyar gyűjtemények legszebb óntárgyai. Budapest, Corvina 1975 Ónedények Hajdú-Bihar megyében. In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973.
ZOLTAI Lajos 1921 Protestáns egyházművészet. In: Magyar Iparművészet 27–28.
Debrecen kulturális életében különösen jelentős helyet foglal el az 1920. június 4-e és 1930. május 25-e közötti időszak. Amikor az ország a trianoni szerződés okozta veszteség bénultságában élte mindennapjait, Debrecenben a város arculatát évszázadokra meghatározó oktatási és művelődési intézmények kezdték meg működésüket: a Tisza István Egyetem és a Déri Múzeum. A szomorú emlékű diktátum hatására az oktatás és a múzeumügy is súlyos veszteséget szenvedett. Az egyetemektől több intézményt elcsatoltak, a múzeumok közül pedig több mint hatvan került Magyarország határain kívülre, felbecsülhetetlen értékű műkincseikkel együtt.
Ennek fényében különösen jelentős lépés volt Déri Frigyes nagylelkű felajánlása, amellyel Debrecent választotta a gyűjteményét bemutató múzeum helyszínéül. Támogatása nemcsak az ajándékozásra terjedt ki, a múzeum felépítésére is jelentős összeget különített el. Sajnos, a helyszín kijelölése elhúzódott, s eközben az építkezésre szánt pénz elértéktelenedett, így végül Debrecen városa vállalta magára a múzeum felépítését.
A döntés
Több körülményt is figyelembe kellett vennie a múzeumi bizottságnak a helyszín kijelölésekor. Déri Frigyes ragaszkodott a belvároshoz, azt kívánva, hogy a múzeum a Nagytemplommal és a Kollégiummal alkosson kulturális központot.
A tárgyak speciális igényei is befolyásolták a döntést. Ezt vették figyelembe akkor, amikor a vasútállomás közelében lévő telekről lemondtak „zajossága, illetve a vonatok által kibocsájtott füst” miatt. Felmerült még a Csokonai szobor mögötti egykori Egyháztér is, ma Kálvin tér, de a húszas években Debrecenbe menekültek elhelyezése – az itt álló lakóházak elbontását követően – nehezen lett volna megoldható. Szó volt a város tulajdonában lévő Degenfeld tér területéről, de ez gazdasági szempontok miatt nem felelt meg. Bizonyos érdekkörök szívesen látták volna az újonnan épült Tisza István Egyetem közelében, a Nagyerdőből elvett területen. Végül is Déri Frigyes határozott kérése segített a döntésben, amely a város centrumában látta egyedül felépíthetőnek a gyűjteményének helyet adó épületet. Így esett a választás az egykori Füvészkert a 19. század második felének modern, 1923-ra megkopott üvegházának és növénykertjének helyet adó telekre. Miután a város megoldotta a Füvészkert más helyre telepítését, tervezhetővé vált az új kultúrpalota épülete. Alapkövének letételét hatalmas ünnepély kísérte. Helyi és országos lapok vezércikkben számoltak be az eseményről, így a Hajdúföld is az alábbi módon tájékoztatta olvasóit.
Az alapkő elhelyezése
A Füvészkert ünnepi díszben:
A Déri Frigyes nemes adományából keletkezett múzeum alapkövének ünnepélyes letétele szeptember huszonharmadikán délután négy órakor kezdődött a kollégiumi Füvészkertben.
A kert kapujától egészen a gyep pázsittal és zöld girlandokkal feldíszített s lobogódíszbe öltöztetett üvegházig – hol az ünnepélyes aktusnak kellett lefolynia – debreceni középiskolások cserkészcsapatának kettős sorfala fogadta a vendégeket. Azon a helyen, hol rövid egy két év alatta a hatalmas Déri-palota kupolája fog az ég felé domborodni, egy kicsiny üreges téglakocka volt építve. Mellette egy asztalra helyezve a szürke márványból készült díszes fedőlap s rajta nagy sötét betűkkel D.F. M. 1923
A „Déri Frigyes Múzeum” 1923. szeptember 23-án lerakott alapköve – ma a múzeum alagsorának falába építve. Lukács Tihamér felvétele
Jóval négy óra előtt teljesen megtöltötte az ünnepségre meghívott közönség az alapkő körül elhelyezett egy pár száz ülőhelyet. A kultuszminiszter, valamint a többi előkelőség társaságában néhány perccel négy óra után érkezett meg Déri Frigyes kormányfőtanácsos, akit a közönség lelkes éljenzéssel fogadott.
A Déri Múzeum alapkő-letételi ünnepsége a Fűvészkertben, 1923. szeptember 23-án. Takács Vince fényképész felvétele
Az üvegház előtt rögtönzött pódiumon foglaltak helyet: középen Déri Frigyes és gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, dr. Czakó Elemér államtitkár, dr Orsós Ferenc, a Tisza István Egyetem rektor magnifikusza, dr. Láng Nándor egyetemi professzor, Hadházy Zsigmond főispán, Csóka Sámuel polgármester, gróf Degenfeld József református egyházkerületi főgondnok, dr. Révész Imre református lelkész, egyházkerületi főjegyző és még többen. A közönség soraiban ott láttuk a Debrecen város előkelő társadalmának legnagyobb részét, a polgári és katonai hatóságok képviselőit, az egyetem tanári karát és még számos előkelő személyiséget.
A szónokló Klebelsberg Kunó kultuszminiszter mellett balra Déri Frigyes ül. Háttérben az ez alkalomra feldíszített üvegház – ennek a helyére épült a múzeum. Takács Vince fényképész felvétele
Az ünnepélyes programot a Himnusz vezette be, azután Klebelsberg Kunó „Új mecénása támadt a nemzetnek” köszönő szavaival méltatta Déri Frigyes múzeumalapító szándékát, majd Degenfeld József beszélt a nemes szívű adományozóról. Az alapítási jegyzőkönyvet Czakó Elemér államtitkár olvasta fel.
Az alapkő elhelyezésekor készült díszokirat nyomtatványtervezete
Az alapító okiratot elsőként a kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó, majd Déri Frigyes, Csóka Sámuel polgármester-helyettes, Hajdú vármegye képviseletében Hadházy Zsigmond főispán, a tiszántúli egyház nevében Degenfeld József, végül Czakó Elemér államtitkár és Csürös Ferenc kultúrtanácsnok írta alá. A dokumentumot ezután Déri Frigyes helyezte el az e célra készült vörösréz hengerben.
A szónokló Klebelsberg Kunó kultuszminiszter mellett balra Déri Frigyes ül. Háttérben az ez alkalomra feldíszített üvegház előtérben a díszokirat elhelyezésére kialakított üreges oszlop és az alapkő rajta a kalapács. Takács Vince fényképész felvétele
Ünnepélyes, megható pillanatok következnek ezután, Györgyi Dénes és Münnich Aladár építészek a rézhengert lehelyezik az alapkőbe és ráteszik a súlyos szürke márványlapot. Ezután elsőnek a kultuszminiszter lép oda kalapáccsal kezében s hármat üt a kőlapra, e szavak kíséretében ”Alkossunk, építsünk”. Majd az ősz Déri Frigyes áll meg az előtt a pár téglakocka előtt, amely alapját fogja képezni élete nagy alkotásának…Nagy, néma csönd… Mindenki érzi ennek a pillanatnak az ünnepélyességét s az ősi Füvészkert fái, bokrai között egy halk áhítatos ima száll, Déri Frigyes imádkozik… Aztán a kőlapon háromszor cseng a kalapács s Déri Frigyes emelthangon mondja: – A magasságos Isten adja áldását e kulturális művünkre és vegye oltalmába szeretett hazánkat. Ebben a pillanatban az egész közönség feláll és percekig viharosan ünnepli Déri Frigyest, aki könnyes szemekkel áll a szeretetnek és tiszteletnek ebben az elemi erővel feltörő nagy megnyilvánulásában.
Az ünneplés lecsillapultával Láng Nándor egyetemi tanár mondott a Tisza István tudományegyetem képviseletében ünnepi beszédet. – Az egyetem nevében szólalok fel, egyrészt, hogy hódolatunknak adjak kifejezést a magyar kultúra nagy Mecénása iránt, másrészt, hogy egyetemünket elkötelezzem az immár megalapozott Déri múzeummal. Nagy örömmel fogadtuk a Déri múzeum megalakítását és a legnagyobb örömmel és készséggel ajánljuk most fel az egyetem tanárainak, valamint tanuló ifjúságnak közreműködését minden tudományos kutatómunkában, minden ebből folyó muzeális működésben. Tudjuk, hogy Déri Frigyesnek választása sok tekintetben azért esett Debrecenre, hogy Debrecenek egyeteme van. Az egyetem tudja ebből folyó kötelezettségeit a Déri múzeummal szemben, amelyeknek mindig örömest fog eleget tenni. Az egyetem képviseletében elhangzott beszéd után a város polgármester-helyettese, Csóka Sámuel köszöntötte Déri Frigyest és közvetítette a maga és Debrecen háláját nemes adományozásáért.A Dalegylet végül a Szózatot énekelte el.
A teljes szövegrészlet a Hajdúföld, 1923. szeptember 25. (Debreczen V. évf. 216.) számából származik.
Az ünnepélyes alapkőletételt követően még hosszú évek munkájára volt szükség ahhoz, hogy a Déri Múzeum 1930. május 25-én, az ország legmodernebb múzeumaként megnyílhasson. A szervezési és tervezési munkákban résztvevők közül sokan nem élhették meg ezt a pillanatot, így fájdalmas veszteség volt, hogy maga Déri Frigyes sem tudott jelen lenni. Álmai mégis valóra váltak, hiszen nagyszerű gyűjteménye Debrecen kulturális életének szerves részévé vált.
Az alapítási emlékirat
Mi alulírottak, a magyar királyi kormány, Debrecen szab. kir. város és a magyar tudományos és közművelődési intézmények gondozóinak képviseletében írásban adjuk a mai és jövő nemzedéknek tudomására és okulására, hogy az Úr egyezerkilencszázhuszonharmadik esztendejének Szent-Mihály hava huszonharmadik napján a debreceni Déri-múzeum alapkövét a debreceni református Kollégium száz éves Füvészkertjének területén elhelyeztük s ezáltal a régi tiszteletreméltó kultúra helyén egy újabb művelődési gondolat megvalósítását indítottuk meg.
Déri Frigyes, a múzeum alapítója, Bajáról elszármazva, félszázadot töltött Bécsben, idegenben is hü fia maradt hazájának. Élete nagy munkájával létrejött értékes muzeális gyűjteményét a magyar nemzet művelődésének emelésére ajánlotta fel s azt örök ajándékképpen magyar államnak adta, azzal a céllal, hogy a gyűjteményt a magyar nemzeti hagyományok ősi városában, Debrecenben helyezzék el.
További áldozatkészségével Déri Frigyes biztosította a Déri múzeum kultúrpalotájának építési költségeit. Az ev. ref. egyházkerület pedig a Füvészkert telkét csereképen engedte át Debrecen szab. kir. városának építkezés számára. A Déri múzeum terveit Györgyi Dénes és Münnich Aladár építészek készítettek Czakó Elemér muzeológiai irányítása mellett. Az épületben a Déri gyűjteményen kívül a városi múzeum, a városi közkönyvtár, az állami letétkép kezelt képtár, a debreceni irodalmi és tudományos társulatoknak szánt helyiségek s a nagy előadó terem nyer elhelyezést.
Megegyezés készül afelől, hogy a különféle tulajdonjogi viszonylat – a debreceni Déri múzeum felállítása, berendezése s befejezése után – egy külön jogi személy alakításával rendeztessék. A tervezet szerint az állam, a város és Déri Frigyes hozzájárulásával a múzeum összessége, anyagával, telkével és épületével együtt, mint alapítványi vagyon fog kezeltetni, az összes illetékes és érdekelt faktorokból álló kuratóriummal az élén.
Szolgáljon e mű a magyarság szellemi fegyvertárául és segítse elő porig alázott és széttépett országunk lelki egységbe foglalását és fölemelését.
Az utóbbi két-három évben a szeptember közepe Debrecen város kulturális életében igen aktív és élénk időszak – a Térey Könyvünnep és a Kulturális Örökség Napjai programsorozatoknak köszönhetően. Ez utóbbihoz kapcsolódva a Déri Múzeum az Örökségünk Debrecen II. rendezvény keretében számos érdekes programmal várta az érdeklődőket 2023. szeptember 18. és 20. között. A kezdeményezés a Cívisportától származik, amelyhez az idei évben – várhatóan hagyományteremtő jelleggel – a Déri Múzeum is csatlakozott befogadóként.
Szeptember 18. Tudományos konferencia a cívisváros helytörténeti értékeiről
Az előadások rezüméi
Az egész napos tanácskozás 9 órakor vette kezdetét. Az előadókat és az érdeklődőket dr. Puskás István Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere, valamint dr. Lakner Lajos a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettes köszöntötte. A délelőtti szekciókban számos érdekes témában hangzottak el előadások, melyek megmutatták mennyire színes és széles témakörben folynak helytörténeti kutatások. Izgalmas és kevésbé ismertebb adalékok hangoztak el például Csokonai Vitéz Mihály költő debreceni éveiről, a helyi sörkészítésről, valamint a Zsuzsi kisvasút megszűnéséről, majd „feltámadásáról”. Mindegyik kutató bizonyította alaposságát a források megszólaltatásával.
A konferencia nagyobb részét az Építészet szekció tette ki: a prezentációk közös vonása a helyi építészeti értékek bemutatása, azok megőrzésére való felhívás, illetve értékvédelmi szempontokat figyelembevevő felújítások és újjáépítések voltak. A Csapó utca 27. – ahol jelenleg a Roncsbár működik –, a Dósa nádor tér 3. szám alatt álló ún. Zilahy-ház, az egykori császári és királyi Pavillon gyalogsági laktanya – a mai DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium – és a Novella csapszék nemcsupán történeti szempontból, hanem építészeti szempontból is jelentős, komoly múlttal rendelkező épületek.
Délután kerültek sorra a Debreceni kult-negyed szekcióinak előadói, akik közül többen a Déri Múzeum munkatársai voltak. A konferencia jó alkalmat adott arra, hogy a hallgatóság betekintést kapjon a múzeumi munkálatokba: a gyűjteményi anyagok tudományos feldolgozásába, a kiállítást megelőző és a műtárgyak történetére vonatkozó kutatásokba, valamint a legújabb helytörténeti újdonságokba – úgymint a megújult állandó kiállítás, a Cívisek világa és várostörténeti fórum, a Helyi Érték blog. Az előadásokat a kiállítás közös megtekintése követte.
Az esemény fényét emelte, hogy a konferencia kötelékében adták át az Év cívisháza díjat, amelyet Debrecen polgármestere, dr. Papp László és főépítésze, Gábor István adott át a nyertesnek. A díjátadó során nemcsak az első helyezést elérő, a Szepességi utca 51. alatt álló cívisházat méltatták, hanem bemutatták a többi pályázatot is. Mindegyik épület jól láthatóan megőrizte a cívisházakra jellemző főbb építészeti karaktereket. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott elismerés célja, hogy ösztönözze az épített örökség megőrzését, a hagyományok tiszteletben tartását – mindezt a korszerű igényeknek megfelelően.
Szeptember 19. Rejtett Debrecen – a jelenlegi régészeti feltárások eredményei Kerekasztal-beszélgetés D. Szabó László régésszel, a Föld alatti Debrecen kiállítás megtekintése
Az érdeklődők a Déri Múzeum régész főmuzeológusa, D. Szabó László vezetése mellett fedezhették fel a megújult Föld alatti Debrecen kiállítást. Az újkőkortól kezdve az újkorral bezárólag csaknem minden jelentősebb korszakból kerültek elő olyan régészeti leletek az utóbbi egy-két évtized feltárásaiból, melyek módosították a korábbi feltevéseket, ismereteket Debrecen kezdeti történetéről. Ilyen például a két éve Barna utcában talált vaskori aranykincs, amely a szkíták jelenlétét mutatja Debrecen belvárosában. Többségében használati tárgyak, viseleti tárgyak kerültek elő az adott koroka jellemző díszítési motívummal, a bronzkorból kardot is feltártak, míg az első pénzek, érmék a római korból származnak. A tárlatvezetés egy rövid előadással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A hallgatóság számos kérdést tett fel, melynek során olyan izgalmas témák is felvetődtek, mint például a hipotézisek és a régészeti ásatások eredményeinek viszonya vagy a magyar örökségvédelmi szabályok összevetése más európai ország jogszabályozásaival.
Szeptember 20. A cívisváros modern építészete 1945–1975 között, valamint Debrecen paneles lakótelepei – Debrecen modern építészetéről szóló kiadványok bemutatása Kerekasztal-beszélgetés Kovács Péterrel (DE Építészmérnöki Tanszék)
Ez alkalmon három kötet került bemutatásra Kovács Péter, a kiadványok szerkesztője jóvoltából, amelyek létrejöttében, elkészítésében aktívan kivették részüket a hallgatók. A gazdag fényképmelléklettel ellátott kötetek az 1970-es évek beton Debrecenéről alkotott sematikus képet igyekeznek árnyalni. Az 1945 utáni építkezések alapját a második világháborús bombázások jelentették, a megsérült és lerombolt ingatlanok, telkek helyén húzták fel az új épületeket. A kezdeti időszakban több egyedi megoldásokat tartalmazó létesítményt terveztek. Ezeket az első kötetben egy-egy építészhez kapcsolódón mutatják be a szerzők – közülük megemlítendő Mikolás Tibor „komponált modernizmus” szellemében készült Centrum áruház, a volt Alexandra könyvesbolt épülete –, míg a második kötetben a tervezőirodák alkotásait vették számba. A nagy panelépítkezési program az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején vette kezdetét az akkori gazdasági politika terveinek és előírásainak megfelelően. Kovács Péter hangsúlyozta a panelekhez való viszonyulás mai napig emocionális alapú, a kötet ennek objektív vizsgálatát, megértését tűzte ki célul. A könyvbemutató végén a közönségnek lehetősége nyílt kérdéseket feltenni, s a kötetekbe belelapozni.
Bízunk benne, valamennyi eseményen jól érezték magukat a résztvevők, s új ismeretekkel, élményekkel gazdagodtak.
Tudományos konferencia a cívisváros helytörténeti értékeiről a Déri Múzeumban
Örökségünk Debrecen címmel 2022 szeptemberében indult útjára a dr. Horváth Péter, a városi Főépítészi Iroda Építészeti Archívum – Tervtár munkatársa által megálmodott tudományos konferencia. A rendezvény a Kulturális Örökség Napjaihoz, a Polgármesteri Hivatal, a Debreceni Zsidó Hitközség, a Debreceni Zsidó Kulturális és Tudományos Kutatóintézet, a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara, valamint a Cívisporta Egyesület közreműködésében tavaly megrendezett Közös Múltunk nyomában helytörténeti kiállításhoz kapcsolódott. Itt, a Debreceni Városházán 100 éve működő Tervtár és Építészeti Archívum anyagát tekinthették meg az érdeklődők.
A konferencián a cívisváros helytörténeti értékeiről és érdekességeiről, valamint a debreceni identitásról osztották meg tudományos eredményeiket az előadók. A szervezők a rendezvénnyel szerették volna összefogni a helytörténettel foglalkozó kutatókat és intézményeket, hogy megismerhessék egymás munkásságát illetve, hogy párbeszédet folytathassanak egymással. A Pásti utcai zsinagógában tartott esemény sok előadót és érdeklődőt vonzott.
A programsorozatot idén – várhatóan hagyományteremtő jelleggel –, a Déri Múzeum fogadja be. Ebben az évben is színes és széles paletta várja a helytörténeti kérdések iránt érdeklődőket, a Cívisporta egyesület előadói többek között a debreceni irodalom-, építészet- és közlekedéstörténet érdekességeiről számolnak be. Az utóbbi időkben előrehaladottá váltak a cívisváros gasztronómiájával és vendéglátásával kapcsolatos kutatások, ezen az alkalmon a debreceni sörfőzés fejezeteibe és helyi serfőzőházak működésébe kapunk bepillantást.
A korábbi évhez hasonlóan teret kap az építészethez kötődő kutatási eredmények bemutatása. Megismerjük az egykori császári és királyi Pavillon gyalogsági laktanya, azaz a mostani Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, a Dósa nádor tér 3. szám alatt álló Zilahy-ház, valamint a Novella csapszék történetét. Ez utóbbi esetében érdekes építőanyag vizsgálatokba is betekintést nyerhetünk. A debreceni kertségek sorsáról, védelméről is elhangzik egy előadás. Emellett konkrét példákon keresztül láthatjuk, a mai építészet miként reflektál az értékvédelemre, miként használja a történelmi és építészeti múlttal bíró épületeket, hogyan újítja fel, alakítja át azokat.
Végezetül a Déri Múzeum munkatársai mutatják be a megújult állandó helytörténeti kiállítással kapcsolatos projekteket és kutatásokat. A kiállítással párhuzamosan útjára indult a Helyi Érték blog, amely a késő 19. és 20. századi eseményeket, szereplőket, folyamatokat szeretné közös helytörténeti fórumként bemutatni. Előadások hangzanak el a Sárváry levelezés izgalmas témáiról, az egykori Arany Egyszarvú Patika érdekes tárgyairól, valamint a katolikusok debreceni történetéről és hatásáról.
Papp László, Debrecen város polgármestere a konferencia keretében hagyományteremtő jelleggel első alkalommal adja át Az év cívisháza elismerést. A program zárásaként a résztvevők megtekinthetik a Déri Múzeum megújult helytörténeti kiállítását, a Cívisek világát.
A konferenciát követő napokon is folytatódik a helytörténeti diskurzus. Kedden Rejtett Debrecen címmel D. Szabó László régész előadásában fedezhetjük fel a legújabb ásások eredményeit és leleteit, valamint megtekinthető lesz a megújult Földalatti Debrecen kiállítás is.
A programsorozat zárónapján Kovács Péter a Debreceni Egyetem, Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék docense mutatja be a kar gondozásában már megjelent, a cívisváros modern építészetével kapcsolatos műveket és a még kiadás előtt álló köteteket.
Örökségünk Debrecen II. – helytörténeti konferencia
Helyszín: Déri Múzeum, Díszterem Időpont: 2023.09.18. (hétfő) 9 óra
“Rejtett Debrecen” – A jelenlegi régészeti feltárások eredményei Kerekasztal-beszélgetés D. Szabó László régésszel (Déri Múzeum), valamint a Föld alatti Debrecen kiállítás megtekintése
Helyszín: Déri Múzeum, Díszterem és az állandó kiállítás „Föld alatti Debrecen” egysége Időpont: 2023.09.19. (kedd) 17 óra
Debrecen modern építészetéről szóló kiadványok Kerekasztal-beszélgetés Kovács Péterrel (Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszék, a kiadványok szerkesztője)
Helyszín: Déri Múzeum, Díszterem Időpont: 2023.09.20. (szerda) 20 óra
