NYILAS MISI SÉTÁJA HOLNEMVÁROSBAN

Szerző: Szabó Anna Viola
A Déri Múzeum és a MODEM Holnemváros című, debreceni városképeken alapuló közös kiállításához kapcsolódó, Erdei Nóra vezetésével zajló városemlékezeti sétáink egyikén, amely Mesterfalva cívisházai közé vezetett, a puszta sivataggá változtatott egykori Cserepes utca hűlt helyén állva szóba került az a két éve még ott állott, 18. századi öreg ház is, amely 1960-ban az egyik helyszíne volt a Móricz Zsigmond regénye alapján Debrecenben forgatott, Légy jó mindhalálig című filmnek.

Ép testben ép lélek

Szerző: Novák Ádám.
Magyarország 2023 augusztusában története legnagyobb világversenyének ad otthont Budapesten. A sportok királynője, az atlétika bajnokai mérik össze tudásukat számos versenyszámban. A Hónap Érme sorozattal is erre hangolódunk.

TIGRISGRÓFNŐ A DEBRECENI NŐEGYLET ÉLÉN

Szerző: Szabó Anna Viola
A Déri Múzeum Cívisek világa című, most nyíló állandó kiállításában a polgárosodó várost bemutató egységben sok szó esik a modern polgárság önszerveződésének jellegzetes formájáról, az egyesületekről, amelyek a 19. század második felétől Debrecenben is nagy számban alakultak, a legkorábbiak már 1860-ban.

Vívástörténeti emlékek a Déri Múzeum gyűjteményeiben

Szerző: Korompai Balázs
Nyáron egymást érik a sportesemények, ahol a magyar sportolóknak drukkolhatunk, köztük több debreceni versenyzőnek is. Újabb írássorozatunkban Debrecen gazdag sportmúltjába nyújtunk betekintést a múzeum gyűjteményeiben található tárgyak segítségével.

Debrecen kiváló parkírozója: Pohl Ferenc

Szerző: Váradi Katalin
Napjaink egyik kedvelt közösségi tere a Déri Múzeum parkja. Kialakítása hasonlóan a múzeum épületéhez, gondos tervezéssel készült Borsos József, Pohl Ferenc és Medgyessy Ferenc elképzelései alapján. A tervezők közül talán Pohl Ferenc alakja kevésbé ismert, aki Debrecen főkertésze volt a két világháború között, sőt egészen az 1940-es évek végéig betöltötte ezt a tisztséget.

Zöld strucctojás a Múzeumban

Szerző: Ormosi Viktória
Nem tűnne annyira meglepőnek, ha ez a tárgy a természetrajzi tárban lenne. Azonban eme impozáns alkotás az iparművészeti gyűjteményt ékesíti.

Az ezredes, a lövészek, és a freskó

Szerző: Novák Ádám
Ha sétálunk a Péterfia utcán, a 49. szám alatt a Hotel Óbester szembeötlő látványt nyújt 2010-es átadása óta.

ETNO-JEGYZETEK – DANKÓ 100

Szerző: Magyari Márta
Pontosan száz évvel ezelőtt, 1922. január 22-én született Budapesten egy fiúgyermek, aki később, dr. Dankó Imre néven a magyar néprajztudomány és a múzeumügy jelentős alakjává vált.

HISTORIA NATURALIS MUSEOLOGICA – BÚCSÚ LOVAS MÁRTONTÓL

Szerző: Mező Szilveszter
Tavaszi szabadságom első napján szomorú hírt kaptam a Déri Múzeumból. Közölték velem, hogy egykori munkahelyi mentorom, kedves gyűjteményi kollégám és nem utolsósorban atyai jó barátom, Lovas Márton Levente 2022. május 27-én tragikus hirtelenséggel elhunyt nagyerdei otthonában.