A dualizmus uralkodója Debrecenben

2023. 05. 16. | Eseménytörténet, Híres debreceniek | 1 hozzászólás

Szerző: Novák Ádám

(Eredeti megjelenés 2020. október 1. Déri Múzeum Múzeumi Blog)

Bár 1849-ben Debrecenben mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását, a szabadságharc leverését követő országjárása alkalmával mégis, már 1852-ben ellátogatott ide I. Ferenc József császár. A következő látogatásra még a kiegyezés előtt (1857), a harmadikra viszont már jóval az után került sor, 1890-ben. Egy város életében mindig különleges eseménynek számított, ha az ország koronás feje látogatta meg. A vizitációra a székelyhídi hadgyakorlat megtekintésének keretén belül került sor. A hírről a Pesti Napló 1890. augusztus 29-i számának vezércikke adott tudósítást, így azt követően lázas készülődés vette kezdetét.

Az akkor már neves debreceni ékszerész és órás, a debreceni múzeumügy pártfogója, Löfkovits Artúr a budapesti Scheid cég által emlékérmet készített az uralkodó látogatása alkalmából. Az 50 ezüst és 200 bronz példány mellett egy arany is készült. Ezt a darabot Löfkovits a királynak szánta, bízva abban, hogy azt személyesen adhatja majd át. A legenda szerint utóbbiban előszőr csalódnia kellett, de végül a városháza nagytanácstermében mégis kihallgatást nyert Ferenc Józseftől. Az uralkodó dicsérte az ékszerész munkáját és fáradozását, később pedig ajándékkal tüntette ki Löfkovitsot.

Az 1867-ben kiharcolt kiegyezés eredményeképp a Monarchia magyar felében erőteljes fejlődés indult meg, és az uralkodó látogatásakor ez a lendület éreztette hatását városunkon is. Ekkor már 33 éve vasúton is el lehetett jutni a cívisekhez, a Csokonai Színházban 25 éve játszottak darabokat. A színházzal szemben 1887-ben Komló kávéház működött, melynek helyén éppen 1890-ben adták át az Angol Királynő Szállodát Gerzon János működtetésében. A királyi látogatás és az órásmester hódolata minden bizonnyal bő hetekre biztosított beszédtémát az itt működő kávéház vendégei számára.

Ez év őszén, október 11-én vasárnap egy családi nap keretében elevenítjük fel a boldog békeidők kávéházi hangulatát a Déri Múzeumban. Cívisek csészével címmel vetített képes előadást hallgathatnak meg az érdeklődők a korszak kávéházi etikettjéről, a debreceni férfiak és nők társasági szokásairól. Érembörze keretén belül bemutatjuk a korabeli fizetőeszközöket, Ferenc Józsefhez köthető emlékérmeket, kitüntetéseket. A rendezvény ingyenes, így minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A dualizmus uralkodója 140 éve ősszel tett látogatást Debrecenben, ennek emlékéül választottuk Lövkovits Artúr bronz emlékérmét a Hónap Érmének.

Előlap: I. Ferenc József császár és magyar király jobbra forduló, babérágakon nyugvó mellképe 
Körirata: EMLÉK Ő FELSÉGE LÁTOGATÁSÁRA SZABAD KIRÁLYI DEBRECZEN VÁROSÁBAN
Hátlap: Debrecen város címere
Körirata: 1890 SZEPTEMBER 12 ÉN.
Bronz, fülezett.
Ltsz.: Sz.1906.1195.

1 hozzászólás

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A maximálisan feltölthető fájlméret: 64 MB. Feltölthető fájltípus: kép. Drop files here