Mozaikok a hősök emlékét őrző, vigyázó kőoroszlán történetéből

Szerző: Váradi Katalin
Debrecen életében meghatározók voltak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményei. Ennek egyik legismertebb mementója a Haldokló oroszlán, amely az 1849. augusztus 2-i debreceni csata elesett hőseinek állít emléket. Az ütközet napján a magyar sereg I. hadtestét Nagysándor József vezérőrnagy vezette, akinek neve az egyik aradi vértanúként is bevonult a történelembe. Jelen írásunkkal az emlékmű történetének felidézésével egyúttal az aradi vértanúkra is emlékezünk.  

„MINDENKI EL VAN UTAZVA FÜRDŐBEN” – Mirkovszky Géza és Greguss Gizella fürdőlevelei

Szerző: Szabó Anna Viola
Mirkovszky Géza (1855–1899) festőművész neve ismerősen csenghet minden várostörténet iránt érdeklődő debreceninek, s nem véletlenül. Bár nem volt helyi illetőségű, épületdíszítő alkotásai révén sokkal inkább kötődik Debrecenhez, mint bármely más településhez. Rá való emlékezésül nyújtunk át egy válogatást a pár leveleiből, a kényszerűen külön töltött nyarak dokumentumaiból, amelyekből a múlt századforduló fürdőélete tárul elénk.

Kis debreceni fürdőtörténet

A nagy meleg elől sokan keresnek menedéket a strandokon. Nem volt ez másképp korábban sem; az alábbiakban a debreceni fürdőtörténetről olvashatnak egy kis összefoglalót.

NEMZETI BANKBÓL MÚZEUMI RAKTÁR

Szerző: Szabó Anna Viola
Május 18-án ünnepeljük a Múzeumok Világnapját, és május 25-én a Déri Múzeum megnyitásának napját: mindkettő jó alkalom arra, hogy olyasmire is ráirányítsuk a figyelmet, ami a múzeumlátogatók számára nem tapasztalható meg közvetlenül. A műtárgyakat tároló raktárak éppen úgy „a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények” részei, mint a kiállítóterek…

Aknafedelek – lefolyórácsok

Szerző: Korompai Balázs
Az úttestre viszonylag ritkán merészkedünk. Pedig az igazi érdekességek (egy része számomra) ott vannak. Ezeket a képeket, amiket most fogunk bemutatni, a számítógépem átvizsgálása során egy régi mappában találtam, ha nem is teljesen elfelejtve, de kissé elfeledve.

Hol laktak a cívisek? – Második rész

Szerző: Harangi Attila
Harangi Attila építész előadása a Cívisházak színeváltozása című kamarakiállítás megnyitója után a Déri Múzeumban, 2023. október 17-én.

Hol laktak a cívisek? – Első rész

Szerző: Harangi Attila
Harangi Attila építész előadása a Cívisházak színeváltozása című kamarakiállítás megnyitója után a Déri Múzeumban, 2023. október 17-én.

Gábor István főépítész megnyitóbeszéde a Cívisházak színeváltozása című fotókiállításon

2023. október 17. Déri Múzeum
Előadás és kamaratárlat sorozat indult a közelmúltban a Déri Múzeum “Cívisek világa” állandó helytörténeti kiállításához kapcsolódóan. A sorozat második eseményét, Harangi Attila építész, Szabó Anna Viola fotótörténész és Vígh Levente fotós Cívis házak színeváltozása című kiállítását Gábor István, a város főépítésze nyitotta meg. Ezt követően Harangi Attila tartott előadást a témában.

Száz éve helyezték el a Déri Múzeum alapkövét

Szerző: Fodor Éva Irén
Debrecen kulturális életében különösen jelentős helyet foglal el az 1920. június 4-e és 1930. május 25-e közötti időszak. Amikor az ország a trianoni szerződés okozta veszteség bénultságában élte mindennapjait, Debrecenben a város arculatát évszázadokra meghatározó oktatási és művelődési intézmények kezdték meg működésüket: a Tisza István Egyetem és a Déri Múzeum.