Szerző: Ormosi Viktória

Magyar kezdeményezésre 15 éve ünnepeljük a szecesszió világnapját. Azért esik június 10-re, mert érdekes módon az irányzat két jeles képviselője Lechner Ödön és Antoni Gaudí is ezen a napon hunytak el.

A tizenkilencedik század utolsó éveiben, illetve a huszadik század elején egy új stílus jelent meg a művészetekben, amelyet egyes országokban különféle névvel illettek, például Franciaországban art nouveau, Németországban a Jugendstil, Magyarországon a szecesszió néven emlegetjük.

A szecesszió legfőbb meghatározó eleme a növény, a virág volt. A művészek a természet felé fordultak, annak gazdagságából merítettek. A közös természetimádatban az egyéni individuum, érzékenység volt a meghatározó, ez magyarázza a végtelen változatosságot, ami jellemzi a szecessziót. Első látásra akár esetlegesnek is tűnhetnek a virágok, levelek, rovarok, valójában nagy technikai tudás, átgondoltság rejlik a legegyszerűbb virágábrázolásban is. A természet megjelenítése a sokszoros stilizáltság után bomlik ki előttünk. Mindenütt virágot látunk – liliom, nőszirom, mák, harangvirág -, hajlékony szárak hordozzák a kibomló virágfejeket.

Ez a stílus az építészetben (nagyszerű példákat láthatunk Debrecenben is, elég a teljesség igénye nélkül a Püspöki Palotára, a Vármegyeházára, a Debreceni Első Takarékpénztárra, a Gambrinusz-köz bérházaira gondolni) és az iparművészetben bontakozott ki a legsokrétűbben.

Az iparművészet – többek között – az ember mindennapi környezetéhez tartozó tárgyak létrehozását tekinti feladatának. A századforduló iparművészei, akik nagyon sokra értékelték a kézimunkát, a kézművességet, arra törekedtek, hogy olyan használati tárgyakat alkossanak, amelyek egységes stílusúak, funkcionálisak, mégis a lakás díszévé vál(hat)nak. A párnákat, terítőket és falvédőket is ellepték a nagy léptékű, ívelő virágos motívumok. A fodrok, szalagcsokrok helyét a gyöngy, a flitterdísz, a méterre kapható ún. szecessziós paszomány és a kanyargós írcsipke foglalta el. Az antik csipkék is előkerültek a szekrényfiókból; és a szecessziós ihletésű szeszélyes szövésű modern ruhákat széltében – hosszában díszítik.

A szecesszió a divat területén is érzékeltette hatását: az 1890-es évek végén radikális változások kezdődtek. A szecesszió ihlette hajlékonyság ráveszi az asszonyokat, hogy mellőzzék az addigi segédeszközöket, a farpárnákat, abroncsokat. Az új stílusnak megfelelni vágyó kacér töltött galamb típus fogyókúrázni kezd, hogy titokzatos éteri nővé alakuljon át, arisztokratikus pózokkal és szenvelgő lélekkel. 1899-re alakul ki, egyelőre csak a divatlapok oldalain, az első igazi szecessziós forma.

Az egész nőalak hullámzik, tartása S vonalú, fejét oldalra, mellét előre, alsó testét hátra dönti. Az alig fűzött laza derék kibuggyan a harang alakú ívelt szoknyából, melyen a virágos stílus motívumai kanyarognak. Hátul mintegy fél méter hosszan hullámzik az uszály, s a szoknya hossza elől is ráborul a földre. Ezért járás közben kecsesen fel kell emelni, s így merészen kivillan az addig eltakart láb és az alsószoknya, melynek finomsága, színe egy nő eleganciájának fokmérője. Az excentrikus megjelenést a szeszélyesen alakra vetett boa, a gazdagon díszített kalap teszi teljessé.

Szabó Anna Viola a Déri Múzeum fotótörténésze 2019-ben számtalan kiváló fényképet ajánlott figyelmünkbe a Polgári sikk kiállítás előkészületei kapcsán. Ezúttal a témánk illusztrálásaként is mellékelünk két, már ott megismert nagyszerű felvételt.

Az említett kiállításon interpretálva volt a múzeum iparművészeti osztályának figyelemre méltó darabja, egy korabeli blúz. Az ún. sonkaujj a szecessziós divat jellemzője. A lila selyem blúz nyakát és ujját fodor díszíti. Növényi és virágmotívumok is ékesítik. Erősen karcsúsított derekán három vízszintes pié (keskenyen levarrott hajtás) van. A szoknya műtárgyrekonstrukció.

Rendkívül érdekes látni, hogy egy-egy művészettörténeti korszak, irányzat stílusjegyei miként bontakoznak ki a különböző művészeti ágakban. Ady Endre költészetében is fellelhetők ilyen elemek, Lesznai Anna, a költőóriás barátja pedig több kötetét is csodálatos szecessziós rajzokkal illusztrálta. Remek példa erre „A magunk szerelme” és a „Ki látott engem?”

Zárásként mellékeljük Ady szecesszióról írt gondolatait, melyek a Debreczeni Hírlapban jelentek meg 1899-ben:

„…Ami pedig a morális hagyományokat illeti, Anglia már meg volt halva a tizenkilencedik század végén. A közgazdasági hatalom, mely csak néhány csoport közt oszlott meg, zsarnokivá, önkényessé vált, elnyomva a lakosság erélyét és az ipari vállalkozást. A zsoldosháborúk és a visszatorlások megosztották a nemzetet. Az elaggott királyné alatt nem volt udvar, nem volt földarisztokrácia, mivel a föld tönkre volt téve, ki volt merítve. Csak egy istent imádtak, az aranyborjút, s csak az ő prófétái voltak az urak. A botrányok szaporodtak, a fényűzés és korrupció, a társadalmi hipokrízissel együtt orgiákat ült. – Egyszóval a civilizáció betetőzte munkáját azáltal, hogy elnyomta az egyéniséget, az angolok, ez a férfias faj, elcsenevész[esed]tek azáltal, hogy fölvették az általuk meghódított barbárok szokásait, s így a brit birodalom a legszomorúbb kilátások közt ment át a huszadik századba…”
A Blackwood Magazine angol folyóiratban ezt a jóslatot mondja Anglia népének egy kétségkívül mély gondokozású író mint a jövő század képzeletbeli Gibbonja.
Komor, vigasztalan kép az, amit ő lát. Annál komorabb, mert a jelen csakis ilyen jövőt szülhet.
Nemcsak Angliáé az a jövő, többé-kevésbé mindnyájunké. A miénk is.
„A mai civilizáció elnyomja az egyéniséget.” Ezt mondja a „jövő Gibbonja”. Nagy igazság, mely minden szívben él, csak hangot mernek neki oly kevesen adni!…
Pedig ez az igazság a kor minden problémájának alapja. Az immár elkerülhetetlen társadalmi reformoknak ebből kell kiindulni: Mert az egyéniség elnyomva nem sokáig lehet!
A história bizonyítja, hogy a legvéresebb átalakulásokat az egyéniség szabadulási törekvése szülte.
Az elnyomott egyéniség még nem fegyverrel csinál forradalmat, de harcát megkezdte!…
Egyelőre a legmagasabb téren folyik a harc. A művészetben, irodalomban. A régi korlátok hívei gúnyolják az apostolokat, félreértik törekvésüket, s legjobban félreértik e törekvés alapját. A nagy tömeg divatnak tekinti, pedig az egy nagy világátalakulás első, igénytelen előcsatározása.
Hagyjátok hát a szecessziót ti, kik korlátok bábjai vagytok! Forradalom és emberek kellenek hozzá, nem divatbábok.
A szecesszió új, átalakított világából fog erre a korra visszatekinteni a jövő század Gibbonja!”

Ady Endre: A szecesszió. Debreczeni Hírlap, 1899. április 19.

---

Felhasznált irodalom:

• Ady Endre: A szecesszió. Debreczeni Hírlap, 1899. április 19.
• F. Dózsa Katalin: Letűnt idők, eltűnt divatok 1867–1945. Gondolat, 1989.11–19.
• F. Dózsa Katalin: Megbámulni és megbámultatni. Viselettörténeti tanulmányok. L’Harmattan kiadó, 2014. 345–356.
• Honismeret, 45. évfolyam, 5. szám. 2017. október. 58.
• Magyar Szalon: 1899. április-szeptember. XXXI. kötet. 1082.