Szerző: Váradi Katalin
Nyáron egymást érik a sportesemények, ahol a magyar sportolóknak drukkolhatunk, köztük több debreceni versenyzőnek is. Újabb írássorozatunkban Debrecen gazdag sportmúltjába nyújtunk betekintést a múzeum gyűjteményeiben található tárgyak segítségével.
Helyi Érték portál – Debrecen új helytörténeti fóruma
Szerző: Novák Ádám
Az Újkor.hu – A velünk élő történelem portálon jelent meg kezdeményezésünkről rövid ismertetés
CSUPROK A KOFÁK KÁVÉHÁZÁBÓL
Szerző: Szabó Anna Viola
A cívisek világát bemutatókiállításunk Lassú városiasodás címet viselő egységében látható tárgyakat nem történeti jelentőségük vagy iparművészeti értékük miatt választottuk, ezúttal pusztán asszociatív szerepük van, amennyiben segítenek elmesélni az általuk megidézhető, a 19. századi Debrecen társadalmára jellemzőnek gondolt történeteket.
HOL KEZDŐDIK A VÁROS? – AZ ELSŐ FÉNYKÉPEK DEBRECENRŐL
Szerző: Szabó Anna Viola
A júniusban bezárt Holnemváros kiállítás katalógusának megjelenése alkalmából, egyúttal a magyar fotográfia születésnapját megünneplendő, még egyszer visszatérünk a fénykép-Debrecenbe, mégpedig egészen a kezdetéhez, a kiállításon is bemutatott, Gondy és Egey készítette szép városkép segítségével.
Elindult a honlapunk
Szerző: Szerkesztőbizottság
Helyi érték – várostörténeti fórum a Déri Múzeumban