Harangi Attila építész előadása a Cívisházak színeváltozása című kamarakiállítás megnyitója után a Déri Múzeumban, 2023. október 17-én

Zártsorúan épített polgárházak

Itt jött el az a fejlődési pont, hogy vagy ezeket a régi kis népi lakóházakat építik továbbra is, vagy emeletes házakat építenek. A Piac utca 39. szám alatti Rickl-ház alaprajzában hátul egy ilyen háromosztatú kis parasztház is benne van. Tehát vagy elkezdtek ezekre a kis földszintes házakra ráépíteni, de az utcafrontot biztosan újonnan építették, és amit csak tudtak, mindent felhasználtak, vagy pedig elkezdtek polgári házakat, ezt a zártsorú vagy hézagosan zártsorú típust építeni.

Tehát az 1820-as, 1850–1870-es években már, az a téglalap, ami korábban a telek hosszában húzódott, az most az utcának a vonalában ment végig. Azért zártsorú, mert a telek egyik végétől a másik végéig be tudták építeni.

Ezek között a polgárházak között is vannak igen régi, 200 éves házak, és itt is kirajzolódik egy karakter. Ezek a házak 1850 körül épültek, és másak, mint a századfordulón építettek, amit főépítész úr a historizmussal remekül körülírt, de itt már előtte is volt egy klasszicista polgárházépítészet, sőt barokk, adott esetben. Itt azt a karaktert láthatjuk, hogy ezek alacsonyabb házak, téglaboltozatos a szobájuk, a kapuáthajtó s hatalmas, súlyos, ívezetes kapuik vannak, a parasztpolgári kultúrához kapcsolódóan, tehát ez is egy ilyen kis külön karakter.

Az 1872-es kataszteri térképen már a Hatvan utcán, az egyik főutcánkon megjelentek a zártsorú polgárházak, tehát a frekventált útvonal mentén, de még láthatjuk, hogy belül, a Mesterfalva többi részén még szinte ugyanúgy megmaradtak a kis népi lakóházak. Az 1882-es, Tikos Imre-féle térképen gyakorlatilag elérte a város azt az állapotot, amit ma is óvárosnak tekintünk, vagy lehatárolunk, hogy itt az ősi, sáncárokkal körbevett városmag, és körülötte az újsori vagy taksás telkek. Ez a századfordulóra alakult ki, ez az óvárosunk.

A következő állomás az 1911-es kataszteri térkép. Itt már szinte a teljes Hatvan utca zártsorú. A Csokonai utcán is megjelentek belül is a zártsorú épületek, a Csap utcán is. Tehát a századfordulóra épült ki ez a zártsorú utcakép, vagyis próbált kialakulni. Lássuk, hogyan néztek ki ezek a polgárházak. Itt végül is annyi történt, hogy a telek egyik oldalán megmaradtak sorban a házak. Az utcafronton egy-két szobát alakítottak ki. Lépcsőn mennek a padlástérbe, a pincébe, kapuáthajtó köti össze az utcát az udvarral, és itt, hogyha a tipológiát nézzük, akkor mondhatjuk azt, hogy amikor a telek szélére került a kapuáthajtó – én kapuáthajtónak hívom, de kapualjnak, száraz kapunak is nevezik –, akkor ez egy típus, tehát valahol be kell menni a telekre és itt oldalt oldják meg. A másik pedig, amikor a háznak a közepén van a bejárat, tehát középső kapuáthajtós, azt is egy külön altípusnak mondhatjuk.

A 19. század elején épült, klasszicista, zártsorú lakóházak középső, illetve oldalsó kapuáthajtóval, a Szent Anna és Kossuth utcán

A 19. század második felében épült, historikus, zártsorú lakóházak egymás mellett középső, illetve oldalsó kapuáthajtóval a Hatvan utca 23. és 21. szám alatt, Benkő László felvételei, 1951.

Hézagosan zártsorú polgárházak

Ha nem volt annyi pénzük, hogy végigépítsék az egész utcafrontot, vagy egész egyszerűen túl nagy volt a telek, akkor ugyan elindították ezt a zártsorú beépítést, az utcával párhuzamos a tetőgerinc, de nem építették végig, ilyenkor ugyanúgy, mint a népi házaknál, vagy hatalmas téglakerítéseket építettek, vagy pedig deszkakerítéseket. Ezeket hézagosan zártsorú házaknak nevezzük.

És egy, szerintem debreceni sajátosság a kulisszafal, hogy amikor ezeket a hézagosan zártsorú házakat építették, de mégis reprezentációs céllal többnek akartak mutatkozni a cívisek, akkor az utcafronti homlokzatot végigépítették a teljes utcatelken, tehát itt mögötte nincs ház, de hogyha ott sétálunk az utcán, úgy tűnik, mintha ez egy hatalmas nagy ház lenne. Nagyon látványos, amikor igazából csak a fele a ház. Sok városban kutattam a polgárházakat az elmúlt időszakban, nem nagyon láttam máshol ilyet, tehát lehet, hogy ez is a cívis karakter egyik formálója.

A következő is egy polgárháztípus, amikor az újsori kis egyentelkeken álló házakat, ugyanúgy, ahogy a belvárosban a századfordulón, átépítették ilyen polgárházformára, ezek nagyon kis keskeny polgárházak, háromablakosak. Ezt is egy külön típusnak vehetjük, hogyha a népi házakat is külön megkülönböztetjük.

Oláh Gábor író édesapja által 1902-ben épített ház a Kar utca 29. szám alatt, Fekete Gáborné felvételén 1962-ben és Varga Gyula felvételén, 1987-ben

Egy van még, a sarokház – ha építészetileg nézzük a kialakítását –, ez is egy külön típus. Itt az az érdekes, amikor vágott vagy metszett sarokkialakítása van a háznak, vagy amikor két főhomlokzata van, tehát mindkét utcára egy teljes homlokzatot alakítottak ki, mert olyan is van, amikor csak az egyik utcára szervezik: itt tehát altípusok rajzolódhatnak ki.

Építészetileg ezeket a típusokat határozhatjuk meg.

Sarokház a Teleki és Deák Ferenc utca sarkán gyógyszertárral, 1936-ban, illetve a Szent Anna és Kandia utca sarkán, 1951-ben, Benkő László felvételein

Azt fontos elmondani, hogy a népi lakóházak nem csak 200–300 éve, de a századfordulón is épültek, tehát a szegényebb rétegek továbbra is építettek olyan típusú házakat is, és láttuk, hogy polgárházak is ugyanúgy épültek 200 évvel ezelőtt, mint legfőképpen a századfordulón. Amit bemutattam az elején, a boltozatos pince, a boltozatos szobák meg a tornác, ezek az elemek a polgárházaknál is megvoltak, viszont itt a századfordulón megjelent egy-két karakterjegy, ami csak rájuk jellemző. A technológiának köszönhetően megjelent a poroszsüveg födém, amikor acélgerendák közé helyezték el a téglaboltozatot, és ez azt tette lehetővé, hogy szuterénként, vagy egy teljes értékű élettérként alakítsák ki a pinceszintet. Ennek haszna később sajnos be is igazolódott, amikor a világháború után tömegek laktak ilyen szuterénlakásokban.

A kapuáthajtó mindenféle változatban boltozatos. Itt középen volt általában egy padlásnyílás, ami alá beállt a szekér, és felhúzták a terményt a padlásra. Érdekes egyébként, hogy lépcsőn megyünk fel az ilyen polgárházakba. A lépcső mellett van egy belső padlásfeljáró, annak a lépcsője alatt van egy lejárat a szuterénbe, a pincébe, tehát nagyon szépen ki van találva minden. Összeszerkesztették ezeket a dolgokat. Ilyen nyomok vagy lenyomatok még megmaradtak. Amikor Löki Viktorral készítettük a könyvet, láttuk, hogy egy Kar utcai padláson a felvonó csiga szerkezet még megvan. Máshol még látszik a kapuáthajtó mennyezetén a kézzel festett díszítés nyoma.

Boltozatos kapualjak a Széchenyi utca 33., a Péterfia utca 20., a Széchenyi utca 5., a Széchenyi utca 50. alatt és a Szent Anna utcán, illetve egy deszkafödémes kapualj a Péterfia utca 18. szám alatt az 1950-es években, Benkő László felvételein

A belsőépítészetről is rengeteg mindent lehetne mutatni, a bútoroktól a festett tapétákig, a lábas kádakig, az öntöttvas vízmelegítőkig. Cserépkályhából is gyönyörű példányok maradtak fent. A már lebontott Garay utca 19. például azért volt nagyon fontos ház, mert gyakorlatilag konzerválódott, sosem újították fel, iszonyú romos volt kívülről, de legalább minden megmaradt az eredeti állapotában, festett mennyezetű kapuáthajtóval, belül hajópadló, hatalmas nagy deszkákból, kétszárnyú, faragott ajtók, nagy belmagassággal. Tapasztalati úton ismerhető meg az is – amint Nagy Attila, aki egy Kar utcai cívisházban lakik, felhívta rá a figyelmemet –, hogy ma már mindenhol fehérek a nyílászárók, zománcos festékkel lekenik, de eredetileg ezek sötétbarnák voltak.

Eddig a házról beszéltem, de rengeteg minden kapcsolódik még a házhoz, például az udvarhasználat. Itt egy régi Várad utcai ház alaprajza. Itt láthatjuk a téglalapot elöl, a hatalmas telekhez képest kis pici lakóház, itt mögötte van az udvar, itt voltak az ólak, sertésól, istálló, tehát itt volt a gazdasági udvar, mögötte a telek második felében pedig a kert volt, tehát a háztáji gazdálkodás is hozzátartozik a cívisházakhoz, és ez mind feltáratlan terület.

Az 1872-es kataszteri térképen pedig elképesztő, parkszerű ábrázolásokon láthatjuk, hogy az udvarokban micsoda kertépítészet lehetett.

A kiállításon is láthatják egy Mester utcai háznak az Ecsedi István által készített felvételeit. Itt láthatjuk azt a jellegzetességet, ami a térképen is látszott, hogy az udvart és a kertet egy keresztépülettel különítették el, ez például egy ilyen tornácos keresztépület. Ez Ecsedinek a Mester utca 23. szám alatti háza, ez a mai napig megvan, csak átalakították, az első részének helyére már felépült egy polgárház a századfordulón, de az a hátsó keresztépület, az a mai napig megvan.

Ha a cíviseket összegezni akarjuk a lakóház szempontjából, leszögezhetjük, hogy a cívisek parasztpolgári életmódot élő debreceniek. Debrecen határa 1950-ig, tehát a múlt század közepéig egészen a Tiszáig ért, tehát hatalmas nagy földterület tartozott a városhoz, és a cíviséletmódot az határozta meg, hogy hiába volt valaki orvos, kereskedő, kézműves, ugyanúgy volt ház utáni földje, mert minden belvárosi házhoz egy külső föld tartozott, amit meg kellett művelni. És ettől a földtől nem igazán tudtak szabadulni. Hiába voltak a szép, századfordulós polgárházak, a paraszti életmód valamilyen szinten megmaradt.

Én az építészmérnöki diplomamunkámat azzal kezdtem, hogy 2018-ban elkészítettem a kataszterét ezeknek a földszintes lakóházaknak. 1540 ingatlan maradt, ahol valamilyen formában még ilyen cívisház állt. Nyilván viszonylag soknak tűnik ez a szám. Ezt jelöltem itt a térképen, láthatjuk, hogy egy ilyen nagyon töredezett, mozaikos ábrázolás, tehát egységes utcaképek már nem nagyon maradtak, csak zárványokként.

Ezekből is mindössze körülbelül 300 olyan ház van, ami megőrizte a karakterét és megőrzendő értéket képvisel, és az volt a kérdésem, hogy akkor ezekkel mit lehetne kezdeni. Mai napig ezt próbálom kutatni. 1540 volt 2018-ban, és most 1435-nél tartunk, tehát azóta 100–150 eltűnt, de nyilván ott is ez az 1/3 – 2/3 arány áll, hogy sok volt, ami valóban rossz állapotban volt, de olyan is, ami értéket képviselt. 2019-ben a diplomamunkám az volt, hogy itt a Verestemplom környékén egy cívis negyedben hogyan tudnánk megőrizni és turisztikai, művészeti, kulturális tartalommal megtölteni pár házat, ami legalább mutatóba vagy múzeumként megmaradhatna. A Lorántffy utca 42. szám például egy helyi védett polgárház, 1903-ban építette Bozóky Mihály tímármester, de jelenleg üresen pusztul, kicsit rossz állapotban van. Ebben lehetne egy építészeti múzeumot létrehozni, ahol mondjuk, a teljességre törekedve be lehetne mutatni, ami itt az állandó helytörténeti tárlatban a rengeteg szempont miatt kimaradt. Lehet, hogy nem is baj, hogy itt kifejezetten a cívisházak nincsenek bemutatva, mert akkor ezt egy külön múzeumban, egy eredeti cívisházban be lehetne rendezni. Lehetne, mondjuk, egy Zoltai Lajos emlékszobát a polgári és egy Ecsedi István emlékszobát a népi építészetnek nyitni.

Példaképpen ott van Gyulán a Ladics-ház, ahol a népi kultúrát bemutató tájházak mintájára, amiből elég sok van, szerencsére, országszerte, ott a századfordulós polgári reprezentációt mutatják be az enteriőrben, talán az egyetlenként az országban. Nálunk is lehetne egy ilyen polgári enteriőrt létrehozni. De nem kell messzire mennünk, mert pár éve Vámospércsen a Hajdú Látogatóközpontot szintén egy földszintes polgárházban alakították ki. És ha van hajdú látogatóközpont, akkor a cívisvárosban is lehetne egy cívis látogatóközpont. Én ennek nagyon hiányát érzem, és jó lenne, ha egyszer létrejönne. Hajdúszoboszlón a Bocskai István Múzeumot is három kis földszintes polgárházban alakították ki, tehát alkalmasak ezek a házak arra, hogy múzeum legyen bennük.

Köszönöm a figyelmet!

A témában bővebb tájékoztatást nyújt az előadó honlapja: https://www.debrecenhazai.hu/, valamint Löki Viktorral közös könyve: Debreceni cívisházak és lakóik nyomában, Debrecen, 2022.

Az archív fényképek a Déri Múzeum Fotótárából származnak.