Szerző: Magyari Márta

Fotó: Vencsellei István

Azt, hogy 1977 márciusában Nagy László debreceni költői estjét miért pont a Déri Múzeum dísztermében rendezték meg, nem tudom. De azon az estén a zsúfolásig megtelt teremben, rajongó kamaszként a falnak támaszkodva, én is részese voltam annak a csodának, mikor a költő olvassa a versét.

Ennek a rajongásnak, vagy pontosabban fogalmazva annak az elementáris szellemi élménynek az elindítója számomra egy fénykép, egy portré volt. Az 1970-es évek első felében Balla Demeter Arcok és otthonok című kiállítását Budapest után több vidéki nagyvárosban bemutatták, én Debrecenben a Kossuth utca 1. szám alatti kiállítóteremben láttam, tizenévesként, a gimnázium első osztálya utáni nyáron. Az itt kiállított Nagy László-portré – a költő kamerába néző tekintete – annyira megragadott, hogy hazatérve, otthon egyből elővettem a könyvszekrényből a Himnusz minden időben című kötetet, Kondor Béla rézkarcával a borítóján. Ettől a pillanattól kezdve szinte bibliámmá váltak Nagy László verseskötetei. Később különösen a Versek és versfordítások „lakkos” könyvei, amelyeket a költő rajzaival illusztrált papírdobozban árusítottak. Azon a Könyvhéten, amikor megjelent, pult alatt tudtam megszerezni egy könyvesboltban dolgozó barátom révén. Bár korábban – biológia tagozatra járva – botanikusnak készültem, a találkozás ezzel a költészettel menthetetlenül a bölcsészet, az irodalom irányába terelt, s tulajdonképpen még annak is Nagy László az oka, hogy végül néprajzos lettem. A számomra ismeretlen, távoli paraszti világ is rajta keresztül kezdett érdekelni.

A debreceni irodalmi estet a Hajdú-bihari Napló aznapi, 1977. március 30-i számában a következő szöveggel harangozták be:

„Neves művészvendégeket fogad ma este Debrecen: a jelenkori magyar líra egyik »élő klasszikusát«, a Kossuth-díjas költőt, Nagy Lászlót, Berek Katalin és Tóth Judit színművészeket, a Vízöntő együttest – és az est műsor vezetőjét, Nagy László beszélgetőpartnerét, Kiss Ferenc irodalomtörténészt. A Szivárványkörben című zenés irodalmi eset a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szervezi: a Debrecenben most induló, negyedévenkénti programokkal jelentkező műsorsorozat keretében. Az estet a Vízöntő együttes saját szerzeményekből összeállított blokkja egészíti ki. A Szivárványkörben a Déri Múzeum dísztermében nézhető és hallgatható meg: este 19 órakor.”

Belépőjegyem, vagy talán édesapám révén tiszteletjegyem lehetett – erre már nem emlékszem pontosan – mert könnyedén bejutottam az épületbe, pedig megvan az a kép, hogy a szakadó esőben sokan várakoznak a múzeum lépcsőjén azt remélve, hogy még bebocsájtást nyernek. Ezt valószínűleg Nagy László is láthatta, mert az e napról szóló naplóbejegyzésében így utal rá:

„A Déri-múzeum dísztermében 7-kor kezdődik, sok fiatal kívül reked.”

A Vízöntő együttes három tagja (Cserepes Károly, Kiss Ferenc, Zsákay Győző) előadás közben a Déri Múzeum színpadán

Az est első részében a Vízöntő együttes játszott jó, feszes ritmusú, balkáni jellegű zenét. A számok között volt valamiféle beszélgetés, de nem a költővel, hanem az együttes tagjait kérdezgette az irodalomtörténész Kiss Ferenc. A Vízöntő együttesben játszott egyébként ebben az időben ifjú Kiss Ferenc is. Nagy László naplójában beszámol arról, hogy Kiss Ferencékkel együtt utaznak Budapestről Debrecenbe.

„12-kor indultunk. Juliska* és a fiú jön velünk. Szolnok után ebéd egy Csárdában. Iszonyú hideg, fúj a szél, esik a hó.”

Berek Kati színművésznő versmondás közben és utána, a költővel

A népzenei felvezetés, ráhangolódás után, de lehet, hogy a zenei betétek között adta elő Berek Katalin Nagy László Menyegző című versét. A hosszú és nagyívű költemény az ő tolmácsolásában valóban hatásos, nagyon különböző regiszterekben megszólaló, ihletett előadás volt. Valószínűleg magát a költőt is megérintette, mert a néhány órával később feltett sztereotip újságírói kérdésre: melyik versét vinné magával arra a képzeletbeli lakatlan szigetre, így válaszolt:

„Ilyen kérdést máskor is kaptam. Feleletem ez volt: nem tudok választani. Most azonban – lehet, hogy csak e hangulati szituációban – a Menyegző című versemet választanám. 1964 március elején kezdtem, s noha teljesen elkészült fejemben, leírnom igen gyötrelmes volt. Naponta csak 5-8 sorral jutottam előre. Fohászkodtam segítségért sokfelé, s hiába. Attól is féltem, hogy közben meghalok, s nem tudja megírni, befejezni senki. Kiszögeztem a falra egyik fiatalkori fényképemet – segíts te kölyök, mert széttéplek! – Sikerült a végére járnom, néhol már igazítanék rajta, máig is hiszem, hogy a Menyegző érvényerejű, jóért lázító verse lesz sokáig az ifjúságnak.”

Az elmélyülten figyelő költő

Az est igazi csúcspontja azonban – a szünet utáni második részben – természetesen az volt, amikor Nagy László maga olvasta fel a verseit. A napilapban megjelent beharangozó szövegben ugyan az állt, hogy Kiss Ferenc beszélgetni fog a költővel, de én arra, hogy a színpadon kérdésekre válaszolt volna, nem emlékszem, a felolvasásra s a versekre viszont igen.

A jelenséget, amint a költő a versét olvassa – a vele később hosszú interjút készítő – Cs. Nagy Ibolya így írta le: „a múzeum színpadán, fehér haja, sötétkék zakója hátterében a Krúdyt idéző, dohánybarna bársonyfüggönnyel”.

Nagy László felolvas

Olyan versek hangzottak el ezen az estén a Déri Múzeum dísztermében, amelyek addig kötetben még nem jelentek meg. Többet azért ismertem már, mert az Élet és Irodalomban közölt költeményeket rendszeresen lemásoltam – édesapám írógépén lepötyögtem –, úgy éreztem, hogy a másolás által jobban bírtokba veszem a szövegeket, s az újabb kötetre várva a régiekbe hajtogatva őrizgettem. Ilyen vers volt az Arany úr, az őszikék meg én is. Elhangzott a Kísérő ének fiának című költemény, ennek felolvasása közben történt egy olyan epizód, amit naplójában is megörökített.

„Kiszárad a torkom, vizet kérek, késik, elkezdem a verset, mikor odaérek hogy: ’fogható csak egy van, ez pedig pohárom’, megérkezik a pohár víz, abbahagyom az olvasást, iszom: nagy derültség.”

A jó vitéz vesztesége című – egyébként a Toldi motívumaiból építkező – jelentős verse valószínűleg itt hangzott el először nyilvánosan, mert erről – némiképpen az alkotói folyamatba is bepillantást engedve – naplójában így ír:

„Sokat dolgozott a fejem a versen lefekvés után is. Reggel még igazgattam rajta. […] Befejeztem a verset: A győztes kárvallása. Nem lesz rossz, ha még tudok rajta igazgatni, oly módon, hogy világosabb legyen. […] 8-kor keltem, igazítottam a versen, írtam hozzá két sort is. Teljesen világos most. Debrecenben elolvasom.”

A Nagy László költészete és személye iránti hatalmas érdeklődés jele volt az is, hogy nagyon sokan dedikáltatták vele köteteit, bevallom, nekem ez akkor eszembe se jutott.

„A szünetben rengeteg könyvemet dedikáltam. Majdnem rám nyomták az asztalt. Közben filmeztek.” – írja naplójában.

Nagy László dedikál, a könyvben Balla Demeter róla készített portréja

Hogy valóban készült-e filmfelvétel, azt nem tudom, a későbbiekben sem találkoztam vele. Valamilyen hangfelvétel történhetett, mert vannak fényképek, amelyeken egy jókora szalagos magnó látható a díszterem színpadára helyezett asztalkán. Mindenesetre fényképek készültek az eseményről. Fotózott Vencsellei István, a színpadi produkció és a dedikálás közben is. És fényképezett Görömbölyi László, mint a megyei napilap munkatársa. Az ő felvételei illusztrálják Cs. Nagy Ibolya Nagy Lászlóval készített, a Hajdú-bihari Naplóban jó tíz nappal később megjelent, a Költészet napjára időzített, egész oldalas, nagy interjúját is. Görömbölyi László egyik remek felvételét – Nagy Lászlóról a dedikálás közben készített portréját – később keretezve, ajándékba kaptam édesapámtól. Ma is őrzöm, jelenleg múzeumi íróasztalom fölött függ a falon.

Nagy László, Kiss Ferenc és a szalagos magnó – illetve a megjelent interjú

Felhasznált irodalom

Krónika-töredék. Nagy László naplója 1975. február 14-től 1978. január 29-ig. (Sajtó alá rendezte: Görömbei András) Helikon Kiadó, Budapest, 1994

Cs. Nagy Ibolya: Beszélgetés a költővel. Hajdú-bihari Napló, 1977. április 10. 5.

Szivárványkörben. Hajdú-bihari Napló, 1977. március 30. 5.

Nagy László: Himnusz minden időben. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965

Nagy László: Versek és versfordítások I-IV. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975

Nagy László: Versek és versfordítások 1-3. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978

---

* Kiss Ferenc felesége, Papp István debreceni nyelvész professzor leánya.