Szerző: Bélteki-Dolhai Réka
„1947-ben megismertem, majd 48-ban feleségül vettem Szabó Magdát”
Október 5-e, Szabó Magda születésnapja, Debrecen számára kitüntetett időpont. „Szabó Elek és Jablonczay Lenke házasságából születtem én, 1917. október 5-én Debrecenben.” Ez a nap 2017 óta apropója a Magdafeszt elnevezésű rendezvénysorozatnak, illetve az idei évben a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat is Az örök Szabó Magda! Az örök divat! címmel részt vállal a tisztelgésben. A Déri Múzeumban Szabó Magda relikviái, a Debreceni Irodalom Házában pedig édesapja, Szabó Elek családjáról is készített üvegnegatívjai várják az érdeklődőket. Ezen alkalmak kísérőjeként jelen írás is ünnepi hangulatot kíván teremteni, Szabó Magda és Szobotka Tibor házasságkötésének nagy napját felidézve. Az eseményt ezúttal új nézőpontból világítjuk meg, mégpedig a szülőkéből: az alábbiakban először közöljük azt a levelet, amelyet a Szabó–Jablonczay házaspár küldött leányának az esküvő másnapján, beszámolva aznapi élményeikről.
Az írópár első találkozásáról, majd együttéléséről több forrás is tanúskodik. Különleges ebből szempontból a Megmaradt Szobotkának című regény, amelyben nő és férfi egymás mellett, szinte egymással párbeszédbe lépve beszélik el közös életük történetét. Egyedülálló, ahogyan Szobotka Tibor naplófeljegyzéseiből szinte napra pontosan követhetjük a megismerkedéstől a házasságkötésig vezető utat.
„1947. júl. 20. Balatonlelle. Hétfőn este az Írószövetség fogadásán vettem részt, Lengyel Balázs, Devecseri, Szabó Magda (igen csinos!) társaságában voltam” – írja le először leendő felesége nevét Szobotka. A kötetben Szabó Magda emlékei is helyet kapnak, aki utólag ekképp látja az első találkozás múlhatatlan pillanatát:
„Azon a bizonyos Stephen Spender-fogadáson, amelyre Szobotka naplója célzott, örökre retinámra rögzült a kép, ahogy s amilyennek legelőször láttam: sűrű, világosszőke hajával, feledhetetlenül tiszta pillantású kék szemével. Ha tehette, mindig szürkét viselt, akkor is valami könnyű szürke ruhában támaszkodott a büféasztalnak. Fogalmam se volt róla, ki lehet, pillantásaink egybekapcsolódtak. Én sose hittem, hogy van ilyen, kinevettem, aki azt írta vagy állította, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem akkor ez történt. Csak álltam, néztem rá; és minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, miatta zavartam el Z.-t, hárítottam el a házassági ajánlatokat, küldtem vissza G. jegygyűrűjét, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem, ez a valaki az én világra jöttem indokolása.”
A naplóíró Szobotka Tibor hasonló módon igyekezett magyarázatot találni a későbbiekben rendszeressé váló találkozások benyomásaira; arra, amit egy hónappal a nagy nap előtt úgy fogalmazott meg, hogy „elkapott a saját forgószelünk”.
„1947. szeptember 20.
Ostobán zavaros nap volt a vasárnap. Délben kiállítás, majd Magdánál illedelmes látogatás. Nagy problémákon rágódva megyek haza, ez az a lány, akit feleségül kell venni, és én vagyok az az ember, aki nem óhajt nősülni. Viszont itt játszani nem lehet. […].”
„1947. nov. 1.
[…] csütörtökön elmentem Magdához, hűvös volt, aztán átöleltük egymást; és megnyugodott. Riaszt, hogy mi lesz ebből. Ő oldja fel az én magányomat?”
„1947. nov. 6.
[…] majd Magdáért, akivel a Belvárosba mentem. Először esett ezen az estén szó közöttünk a házasságról.”
„1948. január 6.
[…] Hétfőn Magdára készültem, egy csodálatos kis japán vázát fedeztem fel egy belvárosi régiségkereskedésben, halakkal. Megvettem, végre bejött az eszpresszóba, csinos volt és pihent, azt hiszem, mindketten nagyon boldogok voltunk. A halnak úgy örült, hajnalban csodálatos levelet írt, most adta át nekem. Együtt vacsoráztunk, késő éjjelig beszélgettünk. Nagyon veszélyes pillanatok voltak, úgy éreztem, máris a feleségem.”
„1948. február 21.
[…] meg kell neki mondanom, hogy szeretem.”
„1948. április 7.
[…] a legkomolyabban foglalkozom már azzal, hogy Magdát rövidesen feleségül veszem.”
„1948. április 11.
A tegnapi nap nagy eseménye, hogy este végre a Halban formálisan is megkértem a Magda kezét. Gyakorlati kérdésekre már nem futotta sem az időből, sem a hangulatból, ezeket majd később megoldjuk.”
Érdekes ezen a ponton megjegyezni, hogy a június 5-ei házasságkötés napjához a legközelebbi forrást éppen a Szabó–Jablonczay levél jelenti. Jablonczay Lenke és Szabó Elek június 6-án, vasárnap keltezik köszöntő soraikat. Szobotka Tibor naplójában a május 30-ai bejegyzést egy június 10-ei dátum követi.
„1948. május 30.
Természetesen az elmúlt hét is Magda jegyében telt, és akkor érkezett el tetőpontjához, amikor pénteken tizenkettő körül megjelentünk a városháza diszpenzációs hivatalában, én nagyon idegesen, és onnan jegygyűrűt venni. Ez is megvolt, fagylalt a Gerbeaud-nál, majd taxin az ötödik kerületi anyakönyvvezetőhöz, aki jövő szombatra, 12 óra 15 percre tűzte ki az esküvőt. Minderre majdnem az egész délelőtt ráment.”
„1948. június 10.
Nem tudok már számot adni pontosan az elmúlt hétről, csak arra emlékszem, hogy kedden a könyvnap megnyitását közvetítettem, ide jött Magda, előző nap az Írószövetség fogadásán voltunk együtt, szerdán pedig idegesítő volt, hogy a nap nélküle telt el. Grandpierre visszaadta a darabrészletet, másikat kért, ez meg is fog jelenni a Magyarok jövő hónapi számában. Pénteken már csak arra futotta az erőnk, hogy moziba menjünk, s egy nyugtalan éjszaka után felkészültem a nagy napra. Tízkor még értekezlet volt nálam, fél tizenkettőkor jött értem autón Bókáné, tizenkettőkor már az anyakönyvvezetőnél voltunk, nagyon emelkedett hangulatban. Minden teljesen rendben ment, Gundelnál az ebéd és a felszolgálás kifogástalan volt, még visszavittek a Rádióba, majd ugyancsak Bóka hazahozott. Nagyon szép és megható percek voltak. Vasárnap megkezdődött a borítékcímzés, vagy százötvenet küldtünk szét. A polgári lapok is hozták a hírt, most persze tucatjával jönnek a táviratok. A Négy Szürkében ebédeltünk, utána én anyámékhoz, Magda Gabi barátnőjéhez. Hétfőn Trudénál gratulálni, majd rekamiét kerestünk, bizony jó kétezer egy valamirevaló. A Hauernál uzsonna, majd haza. A szabadságom kivettem, de azért, ha későbben is, bejárok. De ami új, az, hogy mindig hazajövök, és otthon várnak rám, étel-ital elkészítve. És Magda.”
Az alább közölt június 6-ai írásokat egy papírlap két oldalára jegyezték le a szülők. Szabó Elek és Jablonczay Lenke egyszerre, mégis egyenként, külön állítanak emléket a házasságkötés napjának. A levelet a Déri Múzeum irodalmi gyűjteménye őrzi 1991 óta.
Szabó Elek és Jablonczay Lenke portréi
„Elek. Ez én vagyok, akinek legfőbb boldogsága az, hogy van egy Magda leánya és egy Tibor veje.” (Debrecen, 1950. január 16.)
A Debreceni Irodalmi Múzeum vezetője, Keresztesné Várhelyi Ilona közeli barátságot ápolt az írónővel, gyakran leveleztek. Számos levélváltásukat a gyűjtemény máig őrzi. Ezekben Szabó Magda rendre beszámol a saját helyzetéről, terveiről, sikereiről, meghívásairól, éppen befejezett novelláskötetéről, de egészségi állapotáról is, mindegyre sürgetve a személyes találkozást, vágyódva a debreceni látogatásra. „Remélem, rövidesen megyek haza, akkor valóban össze kell már egyeztetni mindkettőnk abszurd terhelésű életét.”
A kettejük közötti nemcsak baráti, de testvéri viszonyt a közös hit, annak gyakorlása is elmélyíti. „Először is a lelki kenyeret köszönöm. Minden barátom megtapasztalja kultúrádat s a nevenincs pluszt, amit adni tudsz.” Egy alkalommal úgy fogalmaz, hogy „(l)eveled mindig ünnep, pirulva megvallom”. A kölcsönös szeretet, szakmai érdeklődés és bizalom vezethette Szabó Magdát arra az elhatározására, hogy 1991-ben egy találkozás alkalmával néhány levelet bízzon a múzeumra. Ezen törekvését aztán igyekezett a kilencvenes évek elején egyre szisztematikusabban követni. Erre utal egy újabb levélrészlet 1993-ból: „(k)üldök egy emlékezetes képet: öt perccel akadémiai székfoglalóm után, leléptem Arany helyéről. Mint látod, iparkodott a dolgozó. Légy szíves így archiválni.”. Az átadott levelek között volt az esküvő másnapján fogalmazott szülői köszöntés is, következzék ennek közlése.
„Vasárnap – június 6.
Édes Obicicám, drága kis hanga őz asszonykám! Tegnap, szombaton délben ½-1-től 1-ig bent ültem a nagytemplom imatermében – gondolván: ebben az időben álltok az anyakönyvvezető előtt. Magam voltam, s magamba roskadva könnyes szemmel adtam hálát a Magasságosnak, hogy megengedte érnem életem legvégső és annyira óhajtott célját! Megköszöntem neki, hogy nekünk adott téged, megköszöntem, hogy vigyázott rád, igazgatta a lépéseidet, s megköszöntem, hogy neked s nekünk adta Tibort, a mi kedves vőnket és gyermekünket. Kértem őt: vigyázzon továbbra is rátok, fogja a kezeteket, simogassa a fejeteket! Nagyon-nagyon boldogok vagyunk drága gyermekeim! Szeressétek egymást úgy, ahogyan mi szeretünk benneteket, s akkor boldogok lesztek!
– – – – – – – – – – – – –
Délután 4 óra tájban megjött a sürgöny! Óh-óh-óh – szakadt fel a boldog sóhaj Nyiff és az én ajkamról! Annyira elgyengültünk, hogy majdnem hogy csak botra támaszkodva tudtunk járni – nem járni: imbolyogni! Az eső ömlött egész délelőtt! A rádió jelezte, hogy Pesten is zuhog! Sajnáltunk a rossz idő miatt! Na de azért ragyogott a nap a szívünkben s lassan gondolataink a kalácsra, kakaóra és cseresznyére irányultak; igen bizony: ezzel a menüvel folyt le a lakodalmi vacsora itt nálunk!
Azért is vártuk epedve a sürgönyt, mert attól féltem, hogy az újságokból tudják meg a nagy hírt! Aggodalmam nem is volt alaptalan, mert a „Magyar Nemzet” mai, vasárnapi számában már ott volt a házasságotok megkötéséről szóló kis hír! Ifi dupla szívet kapott, s azóta folyton enni kér! Édeseim nagyon-nagyon szeret benneteket s ölel, csókol sok milliószor atyátok és apósotok
Cupi”
„Drága Egyetlenem! Nyifó nagyon boldog és büszke, de a tegnapi napon csak úgy jött-ment, mint a szélhajtott muslica. De aztán nagy lakodalmat csaptunk. Még lakodalom előtt elszáguldottam Agancshoz. Mikor elolvasta a sürgönyt, lerogyott a székre, de komolyan mondom: örült az ő famódján. Azt mondta, hogy neked pont ilyen férj kell, mint Tibor, ő hozzád való. Ma délelőtt, félvén, hogy benne lesz a hír a Pesti lapban – Pirit mentem tudósítani, meg …-t. Piri előbb halál sápadt lett, utána rőtvörös. „Egyik férjhez megy, Ibi pedig már válik” – rebegte. Elfelejtette, hogy Ibi is férjhez ment ezelőtt egy évvel, s akkor ő hencegett, amit én nem teszek. Szóval Ibi az éjjel már otthon aludt, s ma d.u. ő beszél néhaivá váló vejével. … is elájult. Kóbiék nem örülnek valami nagyon, s úgy látszik információkat gyűjtöttek és kémeket küldöttek utánatok, mert tudják a titkot, amire én csak mosolyogtam. [Itt Agancs megjegyzése olvashatatlanul kihúzva.]
Alig várom a leveledet, hogy folyt le az ünnepély és mit csináltatok azóta. ½ 1-kor elővettem az arcképedet és az utolsó leveledet, megfogtam a pofikádat. Ifikét megsimogattam, s így vettünk részt a nagy eseményen. A Szabadság téri templomban volt a kérdezősködők számára az egyházi esküvő. Olyan remek volt olvasni az újságban a házassági jelentéseteket. Sütöttem egy kalácsot a számotokra, de nem tudtam elküldeni, mert nem tudtam hova. Ló nem engedett zavarni benneteket,
azt mondja, hogy Thurzó vagy Gertrúd biztosan gondoskodott rólatok. Ha hamar tudnál válaszolni, én aszalom egyelőre, hiszen a kalács nem szárad és elküldeném. Hiába mondtam makacs atyádnak, hogy bemégy a minisztériumba úgyis a levélért, azt mondta, hogy a postás visszaviszi és csak bosszantanálak vele. Így aztán kénytelen voltam engedni. Vajon mikor külditek a házassági jelentést?Mit szólt Tibor a cseléd tartatáshoz, illetve a nem főzéshez?Nem kérdezgetlek, úgyis meghallok mindent annak idejében. Csak ne volna ilyen dög hideg, mindjárt hosszú harisnyát húzok, annyira fázom. Jaj, el ne felejtsem! Mikest a múlt szombaton letartóztatták gyógyszerdrágításért, 1 napig ült a dutyiban, Lajost telefonon keresték a Mátrában a kellemes hírrel. Őrjöngött, Agancs egész éjjel nem feküdt le. Aztán Lajkó kimentette. Drágám, nagyon szeretlek, folyton fogom a lábikódat. Minden vágyam az volt, hogy szerelmes legyél férjedbe, s most elértem. Legyetek nagyon-nagyon boldogok,szeret benneteket Nyifód”
Jablonczay Lenke levele nehezebben olvasható, mint Szabó Elek sorai. Nemcsak a csapongó téma, hanem az íráskép miatt is. Ez utóbbit ugyanakkor Szabó Magda utólagos kihúzásai is nehezítik. Olyannyira, hogy a levél első bekezdésének utolsó mondatai, amelyek Mikes Edit (Agancs) megjegyzését tartalmazzák, teljesen olvashatatlanná váltak. Ezzel egy rejtély bontakozhat ki: vajon mi lehet az a titok, amit családi barátok kutatnak és amelyen Lenke csak mosolygott? Ami Szabó Magda elrejtő gesztusával csak még nagyobb titokká nő? Mivel a további két esetben felfejtett mondatok nem adnak okot a kihúzásra, nem kompromittáló tartalmúak, talán az első húzás sem az. Mégis a titok szó erőteljes volta, misztikuma nem erre enged következtetni.
Lenke Ifigenia macskával és Ifi a Füvészkert utcai ablakban
Szabó Magda idős szüleivel a Füvészkert utcai ház kertjében
Bejegyzésünk kifejezetten a házasságkötésre s az azt megelőző és követő napokra fókuszált a levél közreadásával, ugyanakkor izgalmas távlatot nyit egy férjétől Szabó Magdának címzett írás, amely a Megmaradt Szobotkának kötet A múlhatatlan pillanat című fejezetét adja.
„»Csend és némaság. Így teltek az órák tegnap délután egész estig, így telnek most is, délelőtt. Ilyenkor látszik, milyen tökéletesen kiléptem a világból, milyen megtévesztő a számomra, ha itt vagy, és mozgás van és élénkség, ez csak körötted teremtődik, csak te teremted. Mire e sorokat megkapod, huszonhárom éve lesz annak, hogy életem egyik ritka – ritka? – egyetlen szerencsés lépését megtettem. Hogy tudtam-e akkor, azt hiszem, nem, és nem is sejtettem. Ahhoz még sok mindent kellett volna tudni, jövőt, öregséget, próbatételeket. A szituációban igazán csak az a biztató, hogy negyvennyolc óra múlva megint látjuk egymást, és az a megdöbbentő, ismételten tapasztalt felismerés, mennyire nem szétvittek, hanem összekovácsoltak ezek az évek, milyen borzasztóan, elválaszthatatlanul, megmásíthatatlanul. Ha a holtomiglan-holtodiglannak volt valaha értelme, és valaha biztos volt, mi élő tanúi vagyunk annak, mi maradt meg ebből az értelemből, s talán egyszer holt tanúi leszünk annak is, hogy az igazi szerelem a halálon túl is tart és él. Szeretlek, szeretlek. Nem is csak úgy, mint férfi a nőt, mint férj a feleségét, hanem mint vízbe fúló a megmentőjét, mint az olyan vízbe fúló, aki már évek óta rúgkapál, és a megmentője évek óta húzza-vonszolja kifelé.«
A levél 1971. június harmadikán kelt, és a szigligeti alkotóházba címezték.”
Felhasznált források:
Szabó Elek és Jablonczay Lenke levele lányuk, Szabó Magda és Szobotka Tibor házasságkötése alkalmából, 1946. június 6., kézirat, Déri Múzeum Irodalmi gyűjteménye
Szabó Magda és Keresztesné Várhelyi Ilona levélváltásai, kézirat, 1993–1997, DM Irodalmi gyűjteménye
Szabó Elek emlékezései, 1950. január 16. és 1950. január 31., gépirat, másolat, DM Irodalmi gyűjteménye
Szabó Magda és Szobotka Tibor portréja, Moldvay J. felvétele, 1980. október 15., DM Irodalmi gyűjteménye
Szabó Elek portréja, Hapák József felvétele, 1930-as évek, DM Irodalmi gyűjteménye
Jablonczay Lenke portréja, Hapák József felvétele, 1930-as évek, DM Irodalmi gyűjteménye
Lenke Ifigenia macskával és Ifi a Füvészkert utcai ablakban, 1940-es évek, DM Irodalmi gyűjteménye
Szabó Magda idős szüleivel a Füvészkert utcai ház kertjében, 1950-es évek, DM Irodalmi gyűjteménye
Felhasznált irodalom:
Szabó Magda, Koncentrikus körök, Új Írás, 1975. 5. 113–128.
Szabó Magda, Megmaradt Szobotkának, Magvető, Budapest, 1983
Szabó Magda, Ókút, Magvető, Budapest, 1970
Kedves Szerző!
Nagy érdeklődéssel ovastam az írását. Szeretem Szabó Magda írásait, de nagyon ambivalens a viszonyom a családtörténetéhez, mindig valami valószerűtlent éreztem benne. Ez a levél is azt mutatja, hogy bár a szülei tényleg nagyon szerethették őt, mintha egymás helyett is a gyereküket szerették volna, de külön-külön, ahogy a levelet írták. A legendás családi közösség hiányzik belőle. Jablonczay Lenke sem tűnik nagyon tündérnek. A valóság mindig érdekesebb, mint amivé alakítjuk, illetve mindig érdekes megismerni a hátteret. Köszönöm. Jó lenne még sok ilyet olvasni.
üdvözlettel
Pusztay Mária