RUZICSKA GYULA MISSZIÓJA

2023. 11. 24. | Fotótörténet, Kultúra | 2 hozzászólás

Képtörténetek a Fotótárból

Szerző: Szabó Anna Viola

Kép: Ruzicska Gyula (Déri Múzeum Fotótára, EF_15779 P)

Digitális utómunka: Lukács Tihamér

Az alábbi képtörténet a reformáció hónapjához, illetve a halottak emlékezetéhez kapcsolódik, egy debreceni fényképész talán kevesek által ismert küldetéses vállalkozása révén. A történettel az alább bemutatott, néhány éve a gyűjteménybe került fotólap révén ismerkedtem meg, amelynek megvásárlására nem a kép minősége, hanem annak felirata késztetett, mert érdekes fotótörténeti adaléknak véltem. E felirat a fényképészt váratlan szerepben tünteti fel, még ha Ruzicska Gyula élettörténetét ismerve az kevésbé is lehet meglepő. A kép különösen hangzó címe szintén e felől az élettörténet felől érthető meg.

A fénynyomású lapon látható felvétel három, láthatóan jókedvű fiatalembert ábrázol, mégpedig nem akárhol, hanem „valcon”. Az idézőjelből sejthető, hogy ez nem egy helység neve, hanem a valcolást jelentheti, az iparosifjak, mesterlegények munka- és tapasztalatszerző, hosszú évekig tartó, lehetőleg külországi vándorútját, a szó azonban ebben a formában nem közkeletű. Mint némi nyomozás után megtudtam, maga a valcolás kifejezés sem volt az a múlt századforduló előtt, az ilyen utazást hajdan, a céhek korában egyszerűen vándorlásnak nevezték. A német eredetű kifejezés (Walze, walzen) a nyomdászok köréből terjedt el, akik 1890-re a többi mesterségnél sokkal szervezettebb formában építették ki egész Európát behálózó útirányaikat, szabályozták a vándorok útipénzének mennyiségét és helyi egyesületi kifizetését. (A szakmai szolidaritásra jellemző, hogy Debrecenben például már 1830-ban az átutazókat is támogató, segítő pénztárt hoztak létre a nyomdászok, 1848-ban pedig Pesten megalakult az első segélyegylet, a szakszervezet elődje). Szabad mesterség lévén, számukra a külhoni gyakorlat, az idegen nyelvek elsajátítása nem volt kötelező, csak ajánlott, de a nyomdák fölös számú segédeinek nem nyílt más lehetősége a munkaszerzésre, mint ha vándorbotot vettek a kezükbe. Miután azonban Európának az első világháborút követő szétdarabolása után az ellenőrzött úthálózatot többé nem lehetett biztosítani, a valcolás szokása lassan megszűnt, illetve egyéni szervezésűvé lett, mígnem 1933-ban hivatalosan is felszámolták. Meglehet, a köznyelvben korábban is használták, írott nyoma a századforduló előtti nyomtatványokban nincsen e kifejezésnek. A későbbi visszaemlékezések viszont már említik a fenti formában is, miszerint a nyomdász élete során akár többször is „valcon volt” vagy „valcra ment”. Az útiköltség és ellátás biztosításának szervezettsége megengedte, hogy ha szerényen is, de akár minden nyarat vándorlással töltsön az, aki ennek szükségét érezte.

Nagyvárad Budapest Szeged Kolozsvár

Hogy az 1859-ben Nagyváradon született Ruzicska Gyula valcolt-e Európában, azt nem rögzítik források, az országon belül azonban számos nyomdában megfordult. Néhány évnyi gimnáziumi tanulmány után nyomdászinas, majd 17 évesen felszabadulva, segéd lett szülővárosában, a Hügel Ottó-féle nyomdában. Jellemző, hogy már ekkor, törekvő tanonckorában a legtöbb ízlést és ügyességet kívánó munkafolyamat, az „akcidencia-szedés” vagyis az egyleveles nyomtatványok egyedi tipográfiája érdekelte; az a szakág, amely szerinte

„nemcsak nagyobb pályaszeretetet és odaadást, hanem bizonyos lelkesültséget is követel”. A kedven és az erős akaraton kívül – mint később tanítványainak írta – a jó akcidencia-szedő számára „feltétlenül szükséges még: anyanyelvének hibátlan ismerete, egy kis rajzolni tudás és legalább a német nyelv ismerete. Akinek ezeken kívül középiskolai jó képzettsége is van, az már egyik lábával a célnál van; a kinek pedig ez nincs, szükséges, hogy tanuló éveiben – az első segédi éveket is ideértve – önképzés által szerezze meg a szükséges ismereteket” – akárcsak ő maga. Saját tapasztalata és önmaga biztatása állhat amögött az intés mögött is, hogy az igazi mesterszedőnek a kudarcokon „sem szabad elkedvetlenednie, hanem új erőt merítve még a gáncsolásból is, mindig előre, magasabbra kell törekednie”.

Főnöke elnökletével 1880-ban Nagyváradon is megalakult a nyomdászok beteg-, temetkezési, átutazó- és munkanélkülieket segélyező egylete, amelynek első 16 tagja között ott volt Ruzicska is, aki hamarosan az egylet jegyzője majd alelnöke lett, akinek 1882-ben a szervezkedésre buzdító cikke jelent meg, s aki 1883-ban már alelnökként a nagyváradi egyletet képviselte a budapesti nyomdászkongresszuson. Ez évtől a fővárosban dolgozik, előbb a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1888-ban a Schlenker és Kovács, 1889-ben a Wodianer szedője. Az ifjú ember agilitására hamar fény derül, s már az első évben beválasztják az országos nyomdászgyűlés előkészítő bizottságának 11 tagja közé, pénztárnoka lesz a Társaskörnek, jegyzője a Segélyegyletnek, beszámolóit rendszeresen közli az egylet lapja. Fennszóval és írásban is harcol az érdekképviseletért, a szabályozott fizetésért és munkaidőért, a munkavállalók személyes tisztességének megőrzéséért – a vele egy véleményen nem lévőkkel olykor személyeskedő vitákba bonyolódva. Szakcikkeket is ír, legyen szó a görög szavak szedéséről vagy hasznosnak vélt, új találmányok ismertetéséről. 1890–91-ben a szegedi Várnai-féle nyomda művezetője, majd ’92 januárjában megérkezik Kolozsvárra, ahol Ajtai K. Andor Magyar Polgár nyomdájának vezetői állása várja. Márciusban tartják a kolozsvári nyomdászok az első megemlékezést Tótfalusi Kis Miklós sírjánál a Házsongárdi temetőben, ahol az ünnepi beszédet Ruzicska mondja, s azt éljenző lelkesedés fogadja.

A kolozsvári nyomdászok atyamestere, a Hollandiában magát a betűmetszés művészévé képező s tipográfiájának szépségéről és tisztaságáról Európa-szerte híressé és foglalkoztatottá váló, de a népnevelés jegyében a magyar nyelvű Bibliát, zsoltárokat, ábécéskönyvet saját költségén kinyomtató, kolozsvári nyomdájában száznál több, hasznos ismereteket tanító könyvet kiadó, ám mindezért egyházától csak gáncsoskodást elszenvedő, majd „a közönséges jónak meggátolóival” folytatott harcában korán elvérző, 1702-ben eltemetett Tótfalusi Kis Miklós emlékezete egy évszázad alatt elsüllyedt a feledésben. Sírjának helye is ismeretlenné lett lassanként az utókor számára, míg végül az 1870-es években Szabó Sámuel kolozsvári református kollégiumi tanár biztatására két diákja föl nem kutatta; ezt követően újra meg újra megtalálta valaki, aki hírt adott róla. Az emlékkő azonban ezek után is elhanyagolt állapotban maradt, mindaddig, míg Gyalui Farkas újságíró és könyvtárnok az Erdélyi Múzeum-egyletben 1891 végén tartott előadásában ismét fel nem hívta rá a figyelmet, illetve a következő év februárjában fel nem szólította a sírgondozásra a kolozsvári nyomdászegyletet.

Kolozsváron

Az előadás élénk visszhangot kelthetett a Kolozsvárra frissen megérkezett Ruzicska lelkében, akit nemcsak Tótfalusi halálának márciusban elkövetkező, 190. évfordulója serkentett azonnali cselekedetre, s valószínűleg nemcsak önmagának, mint újonnan érkezettnek pozicionálási lehetősége, de az is, hogy valamiképpen saját karakterét láthatta tükröződni a sokoldalú Tótfalusi személyében és elhivatottságában, akinek mintha sorsát is ismételte volna. Indítványára a nyomdászegyletben elhatározzák, hogy az ünnepségre a sírkövet megtisztítják, felhantolják, később pedig a begyűjtendő pénzalapból új, díszes emléket állítanak a nagy elődnek.

A lezajlott ünnepély után az idő azonban ismét eredmény nélkül múlott, mígnem Ruzicska, immár a nyomdászegylet új elnökeként, saját kezébe nem vette az ügyet, s a következő tíz évben, tevékeny munkássága közepette mindent megtett, ami egy nyomdásztól telik, hogy a síremlék költségeit előteremtse. 1894 tavaszán, megválasztása után azonnal adományozási felhívást tett közzé a helyi lapban, majd miután a közadakozás nem vezetett eredményre, megterveztetve az emlékművet és kalkulációt készítve rá, úgy döntött, hogy annak árát a nyomdászegylet két évvel korábban felmerült könyvkiadási tervének megvalósításából fogja fedezni. Ahelyett azonban, hogy egy nagyszabású Tótfalusi-monográfia elkészültére várt volna, Csernátoni Gyula tanfelügyelő korábban írt s a felkérésre kiegészített, Tótfalusi Kis Miklós, Erdély féniksze című életrajzát nyomtatta ki füzetes formában, a magyar nyomdászok tömeges pártolására számítva. 15 krajcárjával azonban a szükséges 750 forint igen lassan gyűldögélt, s az 5000 példányból még 10 év múlva is tetemes mennyiség volt raktáron.

Más munkáiban is Tótfalusi szelleme lebegve előtte, miként elődje is az alapokkal, a nyelvtan és helyesírás kiadásával kezdte itthon a munkát, úgy Ruzicska is szakismereti alapműveltséget kívánt nyújtani a magyar nyomdászoknak. Elsőként Hasznos tudnivalók címmel jelenik meg kézikönyve saját kiadásában, amely a német szakirodalomból általa válogatott és fordított cikkekből szerkesztett, alfabetikus és összehasonlító rendszerű gyűjteménye az új és régi nyomdászati eljárásoknak, gyakorlati ismereteknek. Ugyane célból pártolná és meg is szervezné ekkor egy komoly nyomdászlexikon szerkesztését is, amelyet a szakmai műveltség pallérozásához olyan fontosnak tart, hogy ha a központi egylet nem élne felajánlásával, maga adná azt ki. Ebből az elszánásból fakad talán következő vállalkozása, az ország első nyomdásztanonciskolájának megszervezése 1896-ban, amelyet ugyan az iparkamara is támogat, mégis ő lesz az egyetlen szaktanára (a szaktárgyakon, nyomdai gyakorlaton kívül szabadkézi rajzot, sőt görög és a német nyelvet is tanít) és ő írja meg a tankönyvet is, amely olyan jól sikerül, hogy a minisztérium az ország összes ipariskolájának megküldeti, s a második, bővített kiadás is hamar elfogy. A nyomdászat általános ismertetése mellett a cinkmaratásról egy külön szakkönyvet is ír. Talán ezen eljárások egyike, a könyvben is tárgyalt fotocinkográfiai úton készülő klisék előállításának gyakorlása során ismerkedett meg a fényképészettel, amely felé életpályája rövidesen elkanyarodik, hogy majd csak élete utolsó tíz évében térjen vissza a nyomdászathoz.

Debrecenben

Az új eljárások iránti érdeklődése ekkoriban már nagyobb tért, modernebb felszerelést kívánna, mint ami Kolozsváron rendelkezésére áll, így amikor Debrecenben megürül az éppen ekkor modernizálni kezdett városi nyomda üzletvezetői széke, megpályázza és el is nyeri az állást. Mire azonban az 1900-dik év februárjában megérkezik Debrecenbe, az állást már betöltötte egy kedvezőbb pozícióban lévő versenytársa. Kárpótlásul az ekkor közkereseti társaságként működő Csokonai nyomda művezetői állását kínálják fel számára, amit el is foglal (talán neki is eszébe jutott ekkor, hogy Tótfalusi sem azt a nyomdát kapta meg, amikor hazajött, amit ígértek neki, mégis megcsinálta) s 1902 végére cégvezető lesz.

Közben a Gutenberg 500. születésnapjára kiadott emlékalbumba írt cikkében ismét megkongatja a vészharangot: Tótfalusi halálának 200. évfordulója vészesen közelít, de még mindig hiányzik 250 korona! „Gondolkozzunk rajta, vajon áldozhatnánk-e méltóbban az emlékezet oltárán e nevezetes évfordulón, mint azzal, ha összeadjuk e csekély összeget?”

Ő maga gondolkozik, s új ötlete támad, amelyet 1901. augusztusában tesz közzé.

„A jövő 1902. év márczius 20-án lesz 200 esztendeje annak, hogy Tótfalusi Kis Miklós, a magyar nyomdászatnak az egész világon oly nagy elismerést kivívott szaktársunk meghalt s a kolozsvári temetőben eltemettetett. Nyugvóhelyét ma még egy nagy történelmi beccsel bíró, de korhadt, gazzal betemetett sírkő jelzi addig, míg a temető-rendezés következtében ezt is el nem távolítják a törmelékek közé.

1892. év óta már sok mindenféle módot megkísértettem arra, hogy azt a pénzt, mely arra szükséges, hogy nagynevű elődünk síremlékét restaurálva, az enyészettől megmenthessük, előteremtsem, de mind a mai napig a költségeknek csak felét sikerült összekoldulnom. Ha sokoldalú elfoglaltságom egy-egy időre feledteti is velem elvállalt föladatom teljesítését, vagy az eredménytelenség lehangol is, újra meg újra kutatom a módot, mellyel a még szükséges összeget előteremthessem, így legutóbb arra a gondolatra jöttem, hogy miután mi nyomdászok is hódolunk a képes levelezőlap divatjának, csinálok a nyomdász-életből hat fénykép-fölvételt és azt képes levelező-lap alakjában forgalomba hozom a síremlék javára. A gondolatot tett követte s ma készen van a hat jól sikerült fénynyomású genrekép. Az 1-ső kép három vígan énekelve «valczoló» nyomdászt, a 2-ik a társas-ebédet a «valczon», a 3-ik a hétfő reggelt a nyomdában, a 4-ik annak a kérdésnek «gefirttel» való eldöntését: ki fizeti az eczetes szalvaládé és sörből rendezendő uzsonnát? az 5-ik a regalisok közt rendezett uzsonnát és a 6-ik a gépmester ur «egyengetés»-ét ábrázolja.

E képes-levelező-lapok 3 krjával kaphatók nálam, a föntebb előadott okból fölkérem a szaktársakat, ne mulasszák el az azokból való rendelést, s tegyék lehetővé, hogy a 200 éves fordulóra elkészülhessen nagynevű elődünk síremléke.”

Íme hát kiindulópontul választott fényképünk megfejtése. A hatféle képből általam egyelőre ez az egyetlen példány ismert, amelynek jelentőségét mindemellett az adja, hogy a sorozat vélhetően valahol még fellelhető többi darabjával együtt ez képezi Ruzicska Gyula fényképész legkorábbi ismert felvételét. (Ha olvasóink közül valakinek van tudomása más példányokról, kérem, értesítsen!)*

A képeslapok forgalomba kerültek (jelen példányt 1902. július 21-én keltezték Kolozsváron, már az avatás után), de hogy pusztán ebből sikerült-e fedezni a hiányzó összeget, az nem ismert adat. Miután azonban végre elkészült a márványtáblákkal ékesített piedesztál, amelyre a restaurált régi kőkoporsót felemelték volna, e művelethez, a befejezéshez, ismét kalapoznia kellett a nyomdászegyletnek, ezúttal összes raktáron lévő kiadványuk kedvezményes áruba bocsátásával.

A síremléket 1902. május 19-én avatták fel a Házsongárdi temetőben. A sírnál ismét Ruzicska mondta a Tótfalusi pályáját hosszan méltató, de „lelkesült és életerős” beszédet, amelynek végszavában a felállított síremléket annak jelének tekinti, hogy az ipar a tudással párosulva milyen szép eredményeket érhet el, s mint tévednek azok, akik lenézik s kerülik az iparral való, hasznos és léleküdítő foglalkozást. Az avatás után lefényképezte a síremléket, elsőként örökítve meg azt.

Missziójának teljesítése mintha hidat képezne Ruzicska számára új mestersége felé, hiszen e fényképekkel csaknem húsz évre eltávolodik a nyomdászattól; a vállalt feladat bevégzése egy másik élet felé nyit utat. A Csokonai nyomda a megélhetését ekkor még fedezi ugyan, de már nem jelent kihívást számára (1906-ban a Városi nyomda a többi kisnyomdával együtt be is kebelezi); egy kollégiumi és egyházkerületi kiadványokra szakosodott modern „protestáns nyomda” létesítésére vonatkozó terve pedig nem kap szabad utat (ötletét másvalaki valósíthatja meg). Így 1904 júliusában a Csokonai nyomda Kossuth utcai üzlethelyiségében fotócikk-kereskedést nyit amatőrfényképészek számára, és augusztusban megindítja (szerkeszti és kiadja) Amateur-útmutató című lapját, amelyben „a kezdő amateur a megvilágítástól (exponálás) kezdve a kép kartonra ragasztásáig minden egyes procedúrára megtalálja a helyes és megbízható útmutatást”. A feliratkozók számára ingyenesen postázott lapban, amelynek két és fél éven át összesen 16 száma jelenik meg, nyomdász-szakkönyvei bevált módszerével németből fordított cikkeket közöl okulásul, hiszen már Tótfalusi példáján is azt látta, hogy

„a magyar ember a haladás és tudás minden ágában csodalatos képességekkel van megáldva s ezek képessé teszik nemcsak arra, hogy gyorsan elsajátítsa azt, amit szerencsésebb viszonyok között élő nemzetek megalkottak, hanem hogy meg is előzze őket”.

Ennek jegyében ismeretterjesztő előadásokat is tart: a haladóknak az általa kipróbált új eljárásokat mutatja be, a kezdőket pedig grátisz megtanítja fényképezni.

1906 májusától a fotócikküzletet új helyen, a Piac utca 34. számú ház udvarán hagyományos portréfotó-műtermi és bérlaborálási szolgáltatással kibővítve folytatja, de szervezkedő énje sem nyugszik: kezdeményezésére novemberben megalakul a Debreceni Műkedvelő Fényképezők Egyesülete. Ezzel elkezdődik Ruzicska Gyula kezdetben fényesen ívelő, majd egyre hepehupásabb fényképészkarrierje – ami azonban már egy másik történet.

Felhasznált irodalom

  • Benda Kálmán – Irinyi Károly: A négyszáz éves debreceni nyomda (1561–1961). Budapest, 1961
  • Bendtner József szerk.: Emlékkönyv a magyarországi nyomdai termékek 1878. évi kiállításáról. Budapest, 1878
  • –cz.: Egy magyar szakkönyv. Grafikai Szemle, 1895. november 20.
  • Csűrös Ferenc: A Debreceni Városi Nyomda története 1561–1911. Debrecen, 1911
  • D. Deák Ferenc: Tótfalusi Kis Miklós síremléke. Typographia, 1902. március 28.
  • Herepei János: A Házsongárdi temető régi sírkövei. Budapest, 1988. 428–440.
  • Kovács Gyula: Emlékezés Ruzicska Gyulára. In Krizsó Kálmán szerk.: Grafikai Évkönyv 1940, Kolozsvár, 1940. 61–63.
  • Kőrösy Gyula: A kolozsvári emlékünnep. Typographia, 1902. május 23.
  • (A kolozsvári könyvnyomdászok önképző-köre megbízásából Ruzicska Gyula elnök): Felhívás. Magyar Polgár, 1894. március 3.
  • Ruzicska Gyula: Magyar nyomdász-lexikon. Grafikai Szemle, 1895. december 20.
  • Ruzicska Gyula: A kolozsvári nyomdásztanoncz-szakiskola. Grafikai Szemle, 1896. november 20.
  • Ruzicska Gyula: Nyomdászat. Tankönyv szakiskolai és magánhasználatra. Kolozsvár, 1898
  • Ruzicska Gyula: Emlékezzünk régiekről. In Novitzky N. László szerk.: Gutenberg Album 1400–1900. Budapest, 1900.
  • Ruzicska Gyula: Fölhívás. Typographia, 1901. szeptember 6.
  • Sz. Kürti Katalin: Debreceni fényképek 1900–1944. Debrecen, 1988
  • Terhes Gyula: Misz-Tótfalusi Kis Miklós 1650–1702. In Krizsó Kálmán szerk.: Grafikai Évkönyv 1940, Kolozsvár, 1940. 39–52.
  • Timkó György: Mi volt a valcolás? Magyar Grafika, 1999/2–6. szám; 2000/1–2. szám [A nyomdászok valcolása Nyugat-Európában; A nyomdászvalcolás kezdetei Magyarországon; A nyomdászszakszervezet erőfeszítései a valcolás elterjedéséért; A valcolás kiteljesedése Európában; A valcolás kiteljesedése Magyarországon; Egy valcoló útibeszámolója 1900-ból; A valcolás szó helye a nyomdászok szókincsében]
  • Zaka Lajos: Tótfalusi Kis Miklós. Typographia, 1894. szeptember 28.
  • valamint a fenti nyomdász-szakfolyóiratok apró híradásai 1882–1902 között, illetve a debreceni napilapok és az Amateur-útmutató hírei

* Cikkem megírása után jutott eszembe levenni a polcról Dankó Imre Írások, nyomdászok, nyomdák (Debrecen, 2002) című kötetét, vonatkozó cikkeinek gyűjteményét, amelyet kinyitva szembesülnöm kellett vele, hogy ebben is megelőzött. Egy érdekes debreceni Misztótfalusi Kis Miklós-adalék című, 1985-ben kelt írása Ruzicskáról szól és közli három további lap fotókópiáját; ezek szerint immár csak az uzsonna témáját ábrázoló két kép hiányzik a sorozatból. Az általa közölt három képből kettő a Csokonai nyomdát ábrázolja.

2 hozzászólás

  1. Szőke Sándorné

    Tisztelt Múzeum!
    A családi fotók között találtam egy Ruzicska féle műtermi felvételt.Sajnos nem tudom kit ábrázol.Egy kalapos nő van rajta.A hátlapon /képeslap formátum /Az én kedves Margit nénémnek Bözsitől felírat van rajta.Üdvözlettel:Szőkéné

    Válasz
    • Szabó Anna Viola

      Tisztelt Szőke Sándorné!

      A küldött kép a jellemzői alapján 1914-1915 körül készülhetett, amikor Ruzicska fényképészműterme a Piac utca 32 szám alatt működött a ma is ott álló bérházban (alul ma a Stühmer cukrászdája), s amikor egy új szabadalom alapján ilyen fehér hátterű, képeslapformátumú portrék sorozatát vették fel. A műterem ezután már csak a nevét viselte Ruzicskának, de más fényképészek dolgoztak benne – erről egy következő blogbejegyzés fog szólni. Arról azonban, hogy a képek kiket ábrázolnak, sem ebből, sem más műteremből nincsen nyilvántartásunk. A képmeghatározásban sokat segítenek az egyéb írásos források, családi levelek, feljegyzések, de adatok híján a múzeumi gyűjteménybe bekerült képek meghatározása is esetleges. A képajándékozás udvariassági szokása révén a családi hagyatékok sokszor tartalmazzák barátok, ismerősök, munkatársak portréit – ilyen esetben azonban az élő emlékezet elmúltával a kapcsolat természetét felderíteni szinte lehetetlen.

      üdvözlettel
      Szabó Anna Viola

      Válasz

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A maximálisan feltölthető fájlméret: 64 MB. Feltölthető fájltípus: kép. Drop files here