Képtörténetek a Fotótárból

Szerző: Szabó Anna Viola

Képek: Boczkó Sámuel amatőrfényképész (Déri Múzeum Fotótára, EF_2019.40.1–3), lovag Chylinski György (EF_15077–079P), Gondy és Egey (EF_2019. 50.1, 3–5, 53.6, 44.1; EF_14944P), Goszleth István (EF_2019. 44.1), Tóth István amatőrfényképész (FAd_920–927) Digitális utómunka: Lukács Tihamér

„De minden élet olyan súlytalan, ha már csak mondható. …
Szöveggé válik minden élet nélkül végül a nyelven túlra költöző jelentés.”
(Borbély Szilárd)

A Déri Múzeum frissen megjelent, 2023-as évkönyvében már olvasható Harangi Attila és Váradi Katalin tanulmánya, amely a 19. és 20. században Debrecenben élt Dragota és Boczkó család házépítési dokumentumainak feldolgozásával és a családtörténeti iratanyag bemutatásával a Déri Múzeum Történeti Tárában található hagyatékok széles körű kutathatóságára hívja fel a figyelmet. Az alábbi bejegyzésben arra teszek kísérletet, hogy az említett, részben már publikált és elemzett iratok szorosabb olvasása és más forrásokkal való kiegészítése révén nyert új információk s némi történelmi empátia segítségével megrajzoljam egy másik változatát a Dragota, a Boczkó és a Magoss családot összekötő Dragota Natália (1865–1942) eddig ismert arcképének. Lehetséges-e vajon, a sorsához kissé közelebb hajolva, meglátnunk a valóságos embert, személyes döntései okát s látnunk magát az életet, nem csak a lezajlott eseményeket? Lehetséges-e gazdasági iratokból és fényképekből kihámozni a személyiséget? Végül lehetséges-e őáltala, aki a debreceni úriasszonyok egyike volt csupán, s akit nagy tettek sem érdemesítenek az emlékezetre, de társadalmi pozíciójánál fogva több irat maradt utána, mint kortársai többsége után, jobban megérteni a hosszú 19. század végén élt nők életlehetőségeit? Az újraolvasott életrajz szervezőjeként a család kismacsi tanyáján készült fényképeket használom, azok készítési körülményeiből kiindulva.

III.

„A kertésszel rózsákat ültettünk a kápolnánál”

Chylinski lovag harmadik felvételén a kápolnás családi sírboltot örökítette meg, amely a tanyától negyedórányi sétára, egy nyárfás „allée” végén, az ún. Kovács halmon állt, a felsőjózsai Hadházy-telep keleti széléhez közel. (A Hadházy család a Dragota tanya utolsó birtokosa volt.) 

Dragota Ignác 1882. január 6-án meghalt testvére, Dragota Miklós, végrendeletében kifejezett óhaja szerint a macsi tanyán temettetett el ideiglenesen, bátyja pedig „a tavasz kinyíltával” engedélyt kért a tanácstól, hogy nyughelyén „kápolnaszerű sírboltot” építtethessen, s az ehhez szükséges 24.000 téglát kivettethesse „a rendes téglavetőben”. Májusban püspöki engedélyt, júliusban pedig építési engedélyt kap, s a kápolna talán még abban az évben fel is épül, a Chylinski képén látható formában, romantikus stílusban, akkor még valóban csak a fiatalabb testvér sírboltjául. Három további, ugyanekkor készült képen láthatjuk a dombot és a kriptát is a márványtáblával, amelyen Dragota Ignác és családtagjai búcsúznak Dragota Miklóstól.

Az idő jártával azonban valamennyien e sírbolt lakói lettek maguk is; Natália ide temettette első gyermekét, szüleit és öccsét is, akikért itt haláluk évfordulóján minden évben csendes szentmisét mondatott, miként tette azt már apja is. (Natália, bár a válás miatt kényszerűen áttért a református egyházba és Boczkó életében az evangélikus filléregyletet is támogatta, szívében és minden gesztusában katolikus maradt: részt vett egy debreceni katolikus nőegylet megszervezésében s tagja vagy mecénása volt minden katolikus patronáló egyesületnek és mozgalomnak.) Az 1903-as gyászév kegyeletes kötelességei közé tartozott a kápolna körüli terület felméretése, mert azt a 2 és fél holdat „örök időkre a család nevére akarta telekkönyveztetni”. A sírbolt és a park gondozását halála napjáig maga kívánta végezni, azonban erről annak utána is gondoskodni akarva, már ekkor 2000 koronás alapítványt tett, hogy a kamatokból a katolikus egyház, mint plébániabirtokos, fenntartsa a kápolnát, a parkot és az ottani lakházat, amely „a parkon kívüli területtel együtt az ott lakó felügyelőnek s a park gondozójának adassék használatra”. Mindeme rendelkezések mellett elhatározza a kápolna felújítását, átépítését is, amelynek tervezésére és kivitelezésére Tóth István építészt kéri fel, aki néhány évvel korábban a szomszédos Steinfeld uradalom kriptáját is építette.

A kápolnát az emlékképek felvétele után néhány nappal kezdik felállványozni, ezt megelőzően azonban az építész, aki szintén amatőrfényképész, maga is elkészíti a képeit az eredeti állapotról. A nagyszabású építkezés során, amely az építész rendkívül részletes, összesítő számlája szerint csaknem 6000 koronájába került Natáliának, s amelyet csak a következő év nyarán fejeznek be, teljesen átalakítják a kápolna szerkezetét, mert annak már a kezdetektől fogva statikai hibái voltak. Ehhez kőműves, ács, bádogos, lakatos, üveges, burkoló, kőfaragó, szobrász és festő munkákra is szükség van (október 3-án például 31 kőművessegéd és 25 napszámos dolgozott a bontáson/építkezésen). A lépcsőfeljáró látványos, gótikus tornyát egészen elbontják és új, vasszerkezetű, lanternás kupolát építenek, bent gázlámpákkal, gipszrozettákkal, posztamensekkel, kint tíz fiatoronnyal, faragott oszlopokkal, konzolokkal és ívekkel; elkészül 46 négyzetméter cementburkolat, 16 folyóméter új lépcső, 6 új vasablak és megjavított ajtók, két új faragott márványtábla aranyozott szegekkel stb., a festő pedig 3 oltárkép és 4 kisebb kép javításáról nyújt be külön számlát. Az elkészült épület összességében sokkal zömökebb és masszívabb a réginél, a romantikus légiesség feláldozásával valószínűleg az egyszerűbb kezelhetőséget megnyerve. Az építész az elkészült munkát is dokumentálja, miként ő a fényképezést elsősorban saját épületeinek regisztrációjához használta.

Mindeközben azonban, Boczkó Sámuel december 16-án belehal a szervezetét három év alatt lassan felemésztő, szívelhájasodásként megnevezett betegségébe, amelynek minden fájdalma ellenére, óriási akaraterővel, szinte az utolsó hétig dolgozott. Csak ideiglenesen temetik el ekkor a Hatvan utcai temetőben; amikor nyáron elkészül a kripta, őt is ott helyezik végső nyugalomra.

Epilógus

Boczkó Béla hét éves s éppen iskolába megy, amikor elveszíti az apját. Nem sokáig maradnak azonban anyjával egyedül, mert Natália két év múlva, negyven évesen, 1905. október 25-én feleségül megy a birtokügyek körül neki segítő Magoss György ügyvédhez, ekkor már tiszti főügyészhez, aki kilenc éve megözvegyülve, egyedül neveli három gyermekét.

Az eltelt két év az első olyan időszak Natália életében, amikor nemcsak legközelebbi hozzátartozói, családja nélkül, de immár igazi otthon nélkül is kell élnie: nincs hová hazamenni, vigasztalódni, gyereknek lenni.

A Mester utcai, alig belakott új házban fiával kettesben, úgyszólván egyedül töltött két év alatt Natáliának volt ideje gondolkozni rajta, elegendő feladat-e számára hátralévő életében is pusztán a társasági kötelezettségeknek megfelelni, esetleg a férjétől rámaradt birtokai kezelésével foglalkozni – hiszen e birtokok jövedelme a megélhetését biztosította volna, ahogy özvegyasszonyként társadalmi státusza is tisztes volt. Ő azonban radikálisan mást választ, s inkább mindent újrakezd.

Az új, közös élet alapja ismét egy új ház, amelyet Magoss a megszaporodott családnak, a megváltozó életformához igazítva építtet ekkor a Rákóczi utcán. (Eközben Natália saját vagyona nem kerül be a közösbe, így a Mester utcai ház ondódi földjével és haszonvételeivel továbbra is az övé marad, később fia költözik oda; még a harmincas évek végén is értesülhetünk arról, hogy valahol istállót építtet; függetlenségének a föld biztosította materiális alapját végig megőrizte magának). Elsősorban azonban Natália anyai teendői növekednek és változnak meg, hiszen egy saját fiával szinte egykorú kislányt, egy kamaszodó nagylányt s egy Bélánál hét évvel idősebb fiút kap a házassággal, a következő két évben pedig maga is szül még két gyermeket (s a két Magoss fiúnak, a legnagyobb és legkisebb gyermeknek a túl korai halálát is meg kell majd érnie). „Anya igazán hűségesen elkövetett mindent a nevelésem körül, ami tőle tellett” – mondja később Natáliáról az esküvő idején 11 éves Magoss Olga, sőt, „agyonnevelte” őt, ahogy annak idején nyilván vele magával is tették, a női erkölcs és viselkedés társadalmi rendszabályainak számonkért kizárólagosságával olyan gátakat építve ki a gyermekben, amelyek később megakadályozták önálló személyisége, akarata érvényre juttatását. Magoss Olga levelezőpartnere, Móricz Zsigmond szerint Olga állandó lázrohamai is egyfajta szeretetvágyból fakadtak, abból a gyerekként felismert önkéntelen gyakorlatból, hogy a tudata által megbetegített testével képes a szülei figyelmét, a hatalmas és távoli apa és a jelenlévő, de szigorú és rideg anya szeretetét maga felé fordítani. Mi lehetett vajon Dragota Natália technikája ugyanerre?

Mint Magoss Olga leveleiből megtudjuk, az ő gyerekkorában Magoss Györgynek „mint főügyésznek és mint ügyvédnek óriási jövedelme volt és szerettünk jól élni”, minden nyarat a tengernél vagy Ausztriában tölteni, télen nagyszabású társasági életet élni, nagy vacsorákat és teaestélyeket adni, hetente színházba és hangversenyre járni, társadalmi ügyeket gazdagon támogatni, amely élet húsz év múltán, Magoss György öt évig tartó polgármestersége idején ráadásul a legelőkelőbb körökben zajlott. Mindez azonban csak külsőség, pazarlás nélküli, nagy részben hivatalos kötelezettség, amely nem érintette meg sem Magoss György egyszerű, személyes méltóságát, sem a tekintélyének adózó tiszteletet, amellyel családi életét, otthonát is csak „Puritánia”-ként emlegették. Mindebben meg is egyeztek a feleségével (még ha a háztartás, az ellátás bőségének állandó biztosítása Dragota Natália számára olyan születésétől fogva fennálló evidencia is volt, amelytől az általános anyagi romlás idején sem tudott eltekinteni – hiszen az „etetés” mindkettejüknek szinte az egyetlen használni megtanult szeretetnyelve volt), aki a rangkülönbségek tiszteletben tartását sokkal szívesebben bízta volna a társadalmi tudatra, mintsem a látszatnak való állandó megfelelésre.

Az anyakönyvi bejegyzések adatainak és a gazdasági iratok számainak összeolvasásától el lehet akár addig a következtetésig is jutni, hogy Dragota Natália teljes életében tudatosan törekedett volna valamely, önmagának vagy családjának választott, előnyös pozíció elfoglalására, ebből a képből azonban hiányzik minden gyöngédség a hősünk iránt. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy bár az élete töréspontjain hozott döntései mögött nem látjuk az előtte álló választási lehetőségek teljességét még utólag sem, s ezt róla magáról még kevésbé feltételezhetjük, Natália szinte gyermekkorától feleség volt, mégpedig úriasszony, akit úgy tartottak el, mint egy gyermeket; aki a háztartási és gazdasági munkában mindig csak felügyelőként vett részt. Az élet berendezésének más konstrukcióját nem ismerte, de talán bátorsága és kíváncsisága is hiányzott e megismeréshez, kellő kreativitása az önállósághoz. A házassággal szembeni averziója, amiről válásakor beszél, csak a megszokottból való kitaszítottság érzése, a feloldhatatlan idegenségérzet, nem egy esetleges önálló életvitel lehetőségének elveszítése. Natália élete inkább a saját család iránti vágy beteljesítésére irányuló, kényszerűen megújuló törekvések sorának tűnik, amely nemcsak a természetes, biztonságos és szeretetteli közeget s az ebben fellelt boldogsághoz való visszatalálás egyetlen lehetséges módját jelenthette számára, hanem az egyetlen helyet is, ahová kora és társadalmi osztálya rendelte – még ha megfelelni talán inkább csak ez utóbbinak sikerült is. A nő helye a századfordulón változik, de még nem feltétlenül szükségszerűen: a család ekkor még képes megtartó erőként működni a kevesebb jövedelemmel bírók számára is.

Az éles szemű Magoss Olga nevelőanyja halálakor írt tanulságos rezüméjénél jobban nem lehet összefoglalni ezt az életet. Mint írja, Natália

„olyan szelíd volt az utolsó hónapokban; régi energiája, s az a bizonyos kis szigorúsághoz hasonló, de pontosan meg nem jelölhető jellemvonása, amit kötelességének érzett szegény hajdanában magára erőltetni, s amely oly könnyen félrevezette az embereket, pláne a gyermekeket, mint hajdan mi is voltunk, mikor összekerültünk: teljesen eltűnt. S aki mintegy kínosan ügyelt arra, hogy az érzelmeit elpalástolja egy méltóságteljes magatartással, az utolsó években olyan egyszerűen állott előttünk: csupa szív és lélek. Miért van az, hogy némely ember oly szerencsétlen, hogy a szeretet és jóság úgy nyilatkozik meg nála, mintha csak kötelesség lenne? És miért olyan gyarló az ember, hogy ezt nem méltányolja úgy, mintha ezt csalhatatlanul szívből jövőnek érezné, hiszen még nagyobb érdem erkölcsi törvény alapján végezni ilyen teljesítményeket, mint ösztönösen.”

Mindez pedig azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy „a találkozások, a barátságok, a szerelmek, az utazások, az olvasmányok, az örömök, a félelmek, a hitek, az élvezetek, a boldogságok, a felháborodások, az aggodalmak, egyszóval: a visszhangok” (Barthes) és az egyedül formatartó beszéd (Borbély) ismerete nélkül valójában csak elképzelhetjük az egykor volt embert – bár minél többféle forrás minél elemzőbb olvasása segíthet a tisztánlátásban.

---

Felhasznált források

• Borbély Szilárd: Gyászvers Szuromi Lajos halálára. In Bukolikatájban. Idÿllek, Jelenkor, Budapest, 2022.
• DM Történeti Gyűjtemény, Dragota-hagyaték, I.1958.39.
  • (Dragota Ignác) Napló, 1890–91 – Dragota Ignác;
  • (Dragota Ignác) Napló. Kiadás és bevétel 1892. D. I.;
  • (Dragota Miklós) Háztartási kiadás és bevétel 1895. június 15-től;
  • (Dragota Natália) Gazdasági Napló. 1903.; Válóperi vallomás, 1890;
  • Áttérési bizonyítvány, 1890. május 14.;
  • Békéltetési bizonyítvány Ladányi Gyula segédlelkész által, Debreczenben, 1890. július 11.;
  • valamint szerződések, számlák, fizetési jegyzékek, levelek és anyakönyvi kivonatok
• Iskolai értesítők (Arcanum) és anyakönyvek (FamilySearch)
• Harangi Attila – Váradi Katalin: Rejtett kincsek és kutatási lehetőségek a családi hagyatékok iratanyagaiban. A Mester utca 33. számú Dragota – Boczkó-ház története és a Dragota család hagyatéka. DMÉ 2023, Debrecen, 2024.
• Korabeli újságok:
  • (Dragota Natália eljegyzése) Debreczen, 1881. június 22.;
  • (Dragota Miklós halálhíre) Egyetértés, 1882. január 17.;
  • (ifj. Boczkó Sámuel halálhíre) Debreczeni Hirlap, 1894. június 24.;
  • (Dragota Ignác halálhíre) Debreczeni Reggeli Ujság, 1895. június 7.;
  • (Dragota Ignác temetése) DRU, 1895. június 9.;
  • (dr. Major Endre halálhíre) Pesti Hírlap, 1895. október 11.;
  • Boczkó Sámuel jubileuma. DH, 1897. október 30.;
  • (özv. Dragota Ignácné Frindt Anna halálhíre és temetése) DRU és DH, 1898. március 21.;
  • Az első fekete fakeresztek. DB, 1902. augusztus 6.;
  • (Dragota Miklós temetése) Debreczeni Ujság, 1903. március 25.;
  • (Boczkó Sámuel halála) DB, 1903. december 17.;
  • (Jászárokszállásról) Fővárosi Lapok, 1882. július 7., 1884. február 12., 1885. február
• Lévai Béla: Józsa története a földrajzi nevek tükrében. Múzeumi Kurír, 37. Debrecen, 1981. 3–59.
• Lovas Enikő Amália: A Dragota – Boczkó – Magoss családok. DMÉ 2004, Debrecen, 2005. 171–202.
• Móricz Zsigmond és Magoss Olga levelezése. Püski, Budapest, 1995.
• Nagybákay Antal Zelmos: Debreceni családtörténetek. A vajdahunyadi és felsőszilvási Dragota család debreceni ága. DMÉ 2000–2001, Debrecen, 2001. 93–106.
• Roland Barthes Roland Barthes-ról. (Fordította Darida Veronika) Typotex, Budapest, 2016.
• Szabó Anna Viola: A fényképész: Chylinski György (1861–1936). In Egy építész, egy festő és egy fényképész találkozása a XIX. század végi Debrecenben. DMÉ 2017, Debrecen, 2017. 73–81.
• Topor István: In memoriam Békessy Béla. (Nagy Háború blog)
• Wirth István: Palackposta a XIX. századból. Jászkunság, 1993. június-július, 34–35.

---

(Befejező rész. A korábbi részeket itt és itt olvashatják)