Medgyessy Ferenc (1881. január 10. ‒ 1958. július 19.) szobrászművészre emlékezve

Sorozatfelelős: Fodor Éva Irén

---

145 év – 145 kép – 145 tény, MEDGYESSY MINDEN HÉTEN címmel indult az év elején útjára egy sorozat a Déri Múzeum közösségi oldalán a cívisváros egykori szobrászművészére emlékezve. A Helyi Érték szintén közli az írásokat, ám nem heti egy alkalommal, hanem rendszeres időközönként csokorba szedve. A képeket és a forrásokat a sorozat ötletgazdája, Fodor Éva Irén válogatta össze. Az alábbiakban a sorozat következő öt bejegyzését olvashatják.

---

145 éve született Debrecenben a kétszeres Kossuth-díjas Medgyessy Ferenc szobrászművész. Itt élt családja, itt kezdte tanulmányait a híres Református Kollégiumban. 18 éves korában ugyan elhagyta Debrecent, de élete végéig aktívan részt vett a város kulturális életében. Bár Budapesten telt életének jelentős része, mégis mindig büszkén vallotta debreceninek magát. Számos köztéri szobra határozta meg egykor és ma is a cívis város arculatát. Emlékét e művek mellett a Déri Múzeum gondozásában lévő kiállítás őrzi. Ebben az évben 145 év, 145 kép, 145 tény címmel közlünk heti rendszerességgel képeket és érdekes tényeket a művész életéből.

XI.

„Köszönöm az értem való több rendbeli fáradtságodat …-”

Párizs V.
Párizsi tartózkodása alatt Medgyessy levélben tartotta kapcsolatát családtagjaival. Tudatta szeretteivel hogy érzi magát, hogy halad a tanulmányaiban és hogyan tölti mindennapjait. Ezek a levelek a legtöbb esetben köszönettel végződnek, amiért családja mindenben segíti őt. Édesanyjával és édesapjával folytatott levelezése mély tiszteletről árulkodik. Húgának, Ilonának írt sorai mozgalmas párizsi életéről, öccsének, Gábornak küldött üzenetei pedig művészeti tanulmányai alakulásáról számolnak be.

Ilona húgának 1906. november 25-én kelt sorai egy igazi párizsi lakodalomról számol be.

[…] „Köszönöm az értem való több rendbeli fáradtságodat. A fekete ruhát épp előtte való este megkaptam, s így hasznát vettem. Kérted, hogy írjam meg a lakodalmat, hát megírom, bár engemet az ilyen hivatalos ceremóniák nem nagyon érdekelnek. Hanem, ugyi téged inkább, mert már érzed a szelit. Azt hiszem a tied kisebb méretű lesz az nem zárja ki, hogy épp úgy meg legyél vele elégedve. Itt nem úgy szokták, mint minálunk. Mert csak délután három órától estelig tartott. Összegyűltek először a polgármesteri hivatal nagy dísztermébe a család meg vagy 300 ismerős. Összeesküdtek, a kolléga lyányok hárfáztak meg danoltak egy sort. Innen egy bálterembe mentünk, ahol táncoltak, zenéltek, énekeltek meg ettünk százféle nyalánkságot. Került egy hegedűművész kisasszony, aki csak magyar nótákat játszott s hozzá még jól. Azután ünnepélyes képen nyaltuk a mennyasszonyt, kívántunk boldogságot és sok gyereket (azt nem kér most azt mondja), azután magok kínjára hagytuk őket és eljöttünk, s ezzel – a mi részünkről – vége volt a mulatságnak.
A fekete ruhámnak valószínűleg megint hasznát veszem, de mivel az is ott lesz, akinek a cilinderjét múltkor elkértem, kerítenem kell valahonnan másikat. Azt meg egy 45 frankos művészvacsora lesz, ahová persze ingyen megyek, ha egyáltalán megyek. Igaz: cipőt már vettem, igaz, hogy esküvő után. De nem tesz semmit. Úgy éltem vele, hogy a harisnyát is bekentem a repedés helyén, ahol az is lyukas volt, ott a lábam ujját subickoltam be. Így hát kifogástalan volt.
Sajnálom, hogy nem vehetek most jegyajándékot, de majd megmintázlak, ha hazamegyek, ha ez jó neked ez a legjobb, amit én adhatok […]

Medgyessy Gábornak Párizs, 1906.október 12. írt levele (részlet)

[…] Persze nincs nehezebb, mint meglelni a kivetni valót. Azután miként a ruhát a hideg ellen, magára ölti az ember a birka türelmet a mások gáncsoskodásai ellen, hogy egész jól érzi magát közöttük. Éppen most kapom a küldeményedet. A fénykép tényleg megérte az árát. A rajzok? Van ott jó akarat. Jó azt folytatni, csak egy kis helyes útmutatás kéne. Az, ami nehéz dolog és neveli az ember megfigyelését, bármi legyen is az, mindig hasznos. Én is küldök egy pár vázlatot. Ezek ugyan ne legyenek irányadók, mert én most nem rajzolok a rajz kedvéért. Tudniillik, ha nem valami modellről elképzelt szobrot akarok körvonalazni, kezembe veszem a ceruzát. Tehát arra törekszem, hogy jó vagy rossz, de mindig szobor legyen az amit lerajzolok. Azt gondolom látni ilyesvalamit belőle. De te azért vedd azt az oldalát a dolgoknak, ami neked a legnehezebb. /A női testet kivéve a tükörből – mikor nyáron úgy is meleg volt.

XII.

Medgyessy Ferenc stáció képei

Húsvét közeledtével a sikeres alkotó 1932-ben készített műveit mutatjuk meg oldalunk követőinek. Medgyessy kevés bibliai témájú alkotása közül különleges sorozatként maradtak fenn a stáció jeleneteit megörökítő domborművei. A Rezső téri katolikus templom külső homlokzatára tervezett 14 képből négyet készített el pályamunkaként. Nem kapott megbízást kivitelezésükre, így csak a vázlatok őrizték meg alkotói elképzeléseit.

XIII.

Pesten, Firenzében és Párizsban

Az alkotó az 1908-as év egy részét Budapesten és Debrecenben töltötte, ám még ebben az évben Firenzébe is eljutott. Régóta vágyott az itáliai városba, de az anyagiak miatt csak rövid tartózkodásra volt lehetősége.

„Párizs után (1905–1907) sikerült még néhány hónapra Firenzébe (1908) is eljutnom, ahol Michelangelo nagy márványvázlatai világosan megmutatták az utat a kőfaragás felé, hihetetlen táplálékot adva a fantáziának. Közben az etruszk múzeum második otthonommá vált. Nyersek és finomak egyszerre ezek a régiek.”

Az Öreg fej című szobrával 1909-ben először vett részt hazai kiállításon a Műcsarnokban. Ez év tavaszán elkészítette a debreceni Kereskedelmi és Iparkamara arany, ezüst és bronzplakettjét. A munkájáért kapott 60 korona is hozzájárult újabb firenzei és párizsi tartózkodásához. 1909 és 1910 között a firenzei és párizsi Akadémiát látogatta. 1906-ban írt levelében beszámol róla, hogy meg fogja tanulni a kőfaragás technikáját. A márvány alakításához szeretett volna vésőket is vásárolni, mert mint írta:

„Én magam akarom kifaragni a munkáimat, nem [] mint szokták rendesen [], kőfaragókkal csináltatni.”

Ez a cél vezette Michelangelo és Donatello szeretett városába. Medgyessy a Firenzei Művészeti Akadémia akt szabadiskolájába iratkozott be. A képzés mellett a város híres múzeumait is felkereste, hiszen tanulni a régi mesterektől mindig fontos volt számára. Szabadidejében Firenzében tanuló fiatal művészekkel találkozott. Itt ismerkedett meg Vedres Márkkal, akivel baráti kapcsolatot ápolt a későbbiekben is. Szüleinek 1910. január 8-i levelében így ír életéről:

„négy hónapra vettünk ki egy szobrásztársammal egy szép nagy műtermet []…[] májusig 100-100 lírát fizettünk. []…[] Annyi múzeum és műkincs van ebbe a kis városba, hogy szinte az egész város egy múzeum. Tehát a címem Piazza Donatello 10. Firenze egyik legszebb tere. Középen egy sírkert van.”

A későbbiekben Donatello szobrai nagyvonalú formaképzésre tanították, Michelangelo művei pedig figyelmeztették a kőszoborokban rejlő erőre.

XIV.

A szobrászok lelke mosolyog a kövekben
Firenzei és párizsi tanulmányai végeztével 1910 végén már Budapesten találjuk az alkotót, akinek a Louvre-ban látott archaikus szobrászati emlékek egy életre követendő mintául szolgáltak. Ez a tudás egészült ki a firenzei útja során újra felfedezett és megcsodált etruszk művészeti emlékekkel és Michelangelo szobrászatának megismerésével. Medgyessy az archaikus művészet életigenlő szépségét kívánta átmenteni művészetébe.

„Itt ezeknél az ógörögöknél különösen megfogott az, hogy ezek a bálványszerű szobrok milyen melegen tudnak mosolyogni. Bizonyára örülnek az életnek. Tulajdonképpen a szobrászok lelke mosolyog itt ezekben a harmadfélezer éves kövekben.”

Medgyessy ugyan kész szobrászati programmal érkezett haza, de pályakezdő éveit az anyagi gondok és a hivatalos művészeti körök meg nem értése is nehezítette.

„A hazatéréskor előttem állt a nagy kérdőjel: a megélhetés problémája. Mindjárt elsőnek a meg nem értés fogadott. Nem voltam készen, hogy tisztán megmutassam magamat. Aztán: az én iskolám teljesen idegen volt itthon. Kollégáim meg egyenesen eszelősnek tartottak: ilyesmiért hagyni ott nagy könnyelműség! az orvosi pályát”

Még olykor kisegítette orvos kollégáit helyettesítésekkel, de 1910. december 13-án a Pesti Hírlapban olvasható hirdetés szerint véglegesen döntött és szobrászati műteremnek megfelelő lakást keresett. Orvosból szobrász lett, de nem voltak hatás nélkül az eredeti tanulmányai során szerzett anatómiai ismeretei sem, ahogyan művészeti kritikusai írják:

„Felfedezhetjük, hogy Medgyessy, aki bonctannal is foglalkozó orvos volt, másképp értékeli és értelmezi a testiség lényegét, mint az olyan művészek, akik kerülő úton jutnak el az objektív világ közelébe? Lehetséges, hogy Medgyessy behatóbb embertani ismeretei alakító hatással voltak fejlődésére.”

Kassák Lajos

Orvosi tanulmányai hatásáról Lyka Károly művészettörténész így ír:

„bár Medgyessy átesett anatómiai tanulmányokon, de szerencséjére szobrászösztöne csak azokat a fontos elemeket szívtatta fel vele, amelyek valóban szobrásziak is: a testnek organizáltságát, funkcióképességét, nagy és tömör épségét. Sikerült tehát itt is a tiszta plasztikai értékeket átmentenie a végleges pályájába.”

Lezárult tehát a művész életének egy szakasza, a biztos megélhetést nyújtó polgári pályát egy bizonytalan megélhetéssel járó, de számára egyedül vállalható művészire cserélte.
A korszak jelentősebb alkotásai: a Kisleányfej, (Arlette),1907 a Kölyök szörny,1908, a Tehervivő férfiakt, 1908, Pitiző kutya, 1908 és a Menekülők, 1909.

Utóbbiról László Gyula így idézi az alkotót:

„Az öcsém azt a címet adta neki, hogy beiratkozás az egyetemre (a legelső kezéből hiányzik az index) Tíz férfi akt egymás hegyén – hátán menekül egyirányban. Ágyban betegen fekve, irigykedve néztem ablakon át, hogy dulakodnak a gyerekek. Bizsergő izmaimat nem tudtam máskép lecsillapítani, mint ezzel a plakettel.”

“Sok előzetes akt tanulmány után készítette, ő maga is állt hozzá modellt, részben pedig önmagát nézte a tükörből.”

Medgyessy Gábor

XV.

Jóban-rosszban a Művésztelepen
Medgyessy Ferencet 1910 decemberében a műterem keresés foglalkoztatta. Ám nem kellett sokat várnia, 1911. őszén átadták Budapesten a Százados úti Művésztelep épületeit. Az alkotó 1911-ben a 2. számúban, majd 1912-től egészen haláláig a 14. számú lakásban élt. Erre így emlékezik Életemről és művészetemről című kötetben.

„Még 1910-ben történt, hogy amikor a szobrászok nem bírták már tovább azt a keserves állapotot, hogy műterem híján pincébe, bolthelyiségbe, ötödik emeletre szorulva kínlódjanak, a művészet szent nevében néhányan felmentek Bárczy István polgármesterhez, hogy segítsen rajtuk. A polgármester, hogy sokat ne vesződjék a kérdéssel, mindjárt kijelölt a Kerepesi út mentén egy volt káposztáskertet, hogy majd szebb helyen jobbat és nagyobbat kapnak. Ebből lett a Művésztelep, úgy provizórikusan. Igen, de ez majd nagyon kitolódott a közbejött háború miatt. A háború után meg örültünk, hogy élünk, nemhogy még válogassunk helyünket illetőleg. Hiszen ezt se tudtuk fizetni sokáig, nem volt miből. A polgármester aztán könyörületből elfogadott műtárgyakat lakbér fejében. Nem igen jöttek megbízások. Sok évtizedet töltöttem a Művésztelepen jóban-rosszban, de nem panaszkodom a sorsom ellen. Ha voltak nehéz napjaim, mégis több volt jó, amire emlékezni tudok, hiszen az időm nagyrészét munkám töltötte ki.”

Medgyessyt sok barátja kereste fel a Művésztelepen. A református kollégiumi társak közül elsők között 1912. augusztus 8-án látogatott el hozzá Dóczy Jenő, ekkor örökítették meg egymást Medgyessy új műtermében.