Medgyessy Ferenc (1881. január 10. ‒ 1958. július 19.) szobrászművészre emlékezve

Sorozatfelelős: Fodor Éva Irén

---

145 év – 145 kép – 145 tény, MEDGYESSY MINDEN HÉTEN címmel indult az év elején útjára egy sorozat a Déri Múzeum közösségi oldalán a cívisváros egykori szobrászművészére emlékezve. A Helyi Érték szintén közli az írásokat, ám nem heti egy alkalommal, hanem rendszeres időközönként csokorba szedve. A képeket és a forrásokat a sorozat ötletgazdája, Fodor Éva Irén válogatta össze. Az alábbiakban a sorozat következő hat bejegyzését olvashatják.

---

145 éve született Debrecenben a kétszeres Kossuth-díjas Medgyessy Ferenc szobrászművész. Itt élt családja, itt kezdte tanulmányait a híres Református Kollégiumban. 18 éves korában ugyan elhagyta Debrecent, de élete végéig aktívan részt vett a város kulturális életében. Bár Budapesten telt életének jelentős része, mégis mindig büszkén vallotta debreceninek magát. Számos köztéri szobra határozta meg egykor és ma is a cívis város arculatát. Emlékét e művek mellett a Déri Múzeum gondozásában lévő kiállítás őrzi. Ebben az évben 145 év, 145 kép, 145 tény címmel közlünk heti rendszerességgel képeket és érdekes tényeket a művész életéből.

V.

A művésszé válás rögös útján I.

Az édesapjával folytatott vita ellenére, orvosi diplomával a kezében Medgyessy továbbra is szorgalmasan rajzolt, festett és mintázott. Semmi sem tántorította el a művészi pályától, s egyre több biztatást és segítséget is kapott elismert művészektől.

„Lyka Károly, Rippl-Rónai, Kernstok és Kallós együtt kimondták rám, hogy művész is lehetek. Kallós meghívott műtermi levegőt szívni, […] már szerzett is egy mecénás bácsit, aki elküldött a Julian iskolába rajzolni.”

A támogatással végre a művészetek fővárosába, Párizsba utazhatott, de még nem tudott dönteni, a festészet vagy a szobrászat áll közelebb hozzá. Erre az időszakra később így emlékezik vissza:

„Mulatságos, amit mondok, de én a modern szobrász, a konzervatív festőkön kezdtem, mert festő akartam lenni. A múzeumban a múlt századbeli képeket nézegettem, és mindenáron utánozni akartam őket. De nem ment, akármilyen jól megcsináltam öntudatlanul is éreztem, hogy ez nem eredmény. Medikus koromban a boncolásoknál lassanként ráébredtem az emberi test formáira, és rajzoltam. Nagy reményeim voltak a festészetet illetően. Még Párizsban is azt erőszakoltam.”

Így Párizsban a Julian Akadémián is a festő-szakon kezdte tanulmányait. Medgyessy 1903‒1905-ig született próbálkozásai közül néhány híres festményről készült másolat és átirat maradt fenn, például a Jan Lys ölelkező Szerelmes párjáról készült rajz. 

Különösen érdekes darab a Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című művéről készült, Medgyessy-sen újra gondolt parafrázis, vagy még inkább karikatúra. Érdekes ez a rajz. Bizonyosan metszet vagy fotó után készítette a rajzot Medgyessy, a vele azonos évben, 1881-ben született híres festményről. Az már bizonytalan, hogy Budapesten, vagy Párizsban készült a rajz.

VI.

„Il commence … Kezdi már!”

Ösztöndíj támogatással Medgyessy végre megérkezik Párizsba. Kallós Ede javaslatára a Julian Akadémiát kereste fel, ahol a rajztechnika elsajátításával kezdett, mestere Jean-Paul Laurens volt.

A szabad szellemiségéről híres intézménybe nem kellett felvételizni, de hamar kiderült ki válik művésszé és ki nem. A szabadakadémián töltött kezdeti időszakra így emlékezik az ifjú művésznövendék:

„Azt tanácsolták új barátaim, hogy bekezdésül jól tenném, ha a falon lógó valamelyik gipszet rajzolnám, nehogy majd az öregúr küldjön oda, mert nem veszi ám jó néven, ha egy újonnan jött illetéktelenül foglalja el a helyet az élő modell köré telepedett régi tanítványok elől. Kissé lehűtve bár, hozzáfogtam hát egy közismert, mosolygó leányfejhez. Ehhez kellett hát nekem Párizs? Amikor már Debrecenben is megvetőleg néztem, amint osztálytársaim szolgai engedelmességgel másolták a nekem semmitmondó gipszfejeket. Örültem is, amikor az öreg mester az első rápillantás után odaengedett az elevenhez, (megmentett) ettől az önkínzó tortúrától. Igyekeztem is ám rajta. Itt kezdődött aztán a kálvária. Nem ismertem a szenet, mint rajzeszközt. Nagy vajúdások közt csupa kéményseprő-aktot szültem. Sőt, én magam is könyökig szurtos lettem azalatt, amíg a konstrukcióval vívódtam. Végtelenül bosszantott, hogy a többiek milyen könnyedén hozzák ki a finomnál finomabb árnyalatokat, ami meg nekem sehogy sem akart sikerülni.
Egy alkalommal kiállította a mester a rajzomat középre egy másikéval együtt – úgy emlékszem egy kanadai volt – , aki már évek óta itt halmozta magába a művészet tudományát. 
Na most ide figyeljenek! – úgy mond. – Itt látnak két tanulságos végletet. Ez itt – mutatott az enyémre – tudja mit akar, de nem tudja megcsinálni. Az a másik nagy könnyedséggel rakja oda… a nem-tudom-mit. (…) Bár negatív elismerés volt, meg kellett elégednem vele. Legalább is én nem cseréltem volna fel semmiért a másikéval.”

Pár hónap múlva annyit mondott Il commence … Kezdi már!”

VII.

„annyi itt a szobor, mint az élő ember otthon”

Párizs I.

A „kezdi már” nem jelentette, hogy ezután folyamatosan fejlődik majd rajz és festészeti tudása. Lyka Károlynak 1905. június 15-én kelt levelében így ír:

(…) Úgy érzem, hogy azóta semmit sem haladtam, hacsak azt nem veszem haladásnak, hogy most jobban látom, milyen lehetetlen messzire vagyok én attól, amit olyan közel gondoltam, de még lehet, ha sokat haladok, távolabb leszek. Szerettem volna azt írni, hogy már tanultam sokat, de úgy látszik, ha azt megakarnám várni, még soká nem írhatnék. De legalább azt nem mondhatom, hogy nem rajzolhatok eleget. Délelőtt a „Julianba” járok, J. – Paul Laurens tanít ott, akit Rodin szépen megmintázott, este meg egy másik órára, ahol Lucian Simon korrigál. Ezek a hivatalos órák.”

Életemről és művészetemről című írásában így emlékezik erre az időszakra:

(…) „Közben festéssel gyötrődtem. Rosszul foghattam meg a dolgot, mert nem tetszett sem nekem sem másnak. Hogy magamat vigasztaljam némileg, zsebembe hazalopkodott agyagból megmintáztam egy-egy keselyűmozdulatot az állatkertbe rajzolt vázlatok után. Erre azt mondta a beérkezett festő ismerősöm, hogy miért nem csinálok ilyesmit inkább, mikor ez könnyebben és jobban megy. Igaza lehet ‒ gondoltam ‒ és nekifeküdtem a mintázásnak. Beiratkoztam a szobrászok közzé és ott is maradtam. Igen ám, de milyen küzdelmek árán! Mert persze megint elakadtam.
‒ Miért nem foglalkozik egy kicsit az anatómiával? ‒ szólt rám a professzor. ‒ De hisz orvos! ‒ mondták a mellettem dolgozók.
‒ Akkor hát mért nem csinálja?
Erre én nem válaszoltam. Csak gondoltam magamban: hiszen nem azért jöttem én ide. S gyúrtam tovább az agyagot rendületlenül. Közben ismerkedtem a múzeumokkal.”

Medgyessy Párizsban hol festészeti, hol szobrászati kiállításokat látogatott, lelkesen írja családjának szóló beszámolójában „annyi itt a szobor, mint az élő ember otthon.”

VIII.

…..a művészet korsójából még egy jó kortyot huzhatok. […]

Párizs II.

Medgyessy Ferenc Lyka Károlynak 1905. december 11-én írt levele:

„Igen tisztelt uram!

Nem halogatom már tovább, hogy megírjam legalább hogy élek, és még most is itt vagyok. Ugyanis az a hat hónap már letelt, amely időre több ember szíves jó akaratából ide kerülhettem. Szerencsémre most megint itt maradtam egy darabig, amint tudom, Kallos úr közbenjárására. Örömöm igen nagy lett, hogy megtudtam, hogy a művészet korsójából még egy jó kortyot huzhatok. Igyekszem is most élni az idővel, ami nem tudom, mikor lesz megint ilyen alkalmatos. Az ősz óta már kizárólag szobrászkodom. Íme, ennyi pozitív hasznom tehát már van az itt létemből, hogy a festésről leszoktattam magamat. Belátván, hogy okosabb lesz tán, ha nem csinálom, mint ha igen; de másrészt spekulálva, hogy az erőmegosztás megszüntetésével hátha emelkedik egy nagyot a szobrászi energia. Hogy a számitás bevág-e még nem tudom, csak azt tudom, hogy tanulni kell, mégpedig nagyon sokat. Nem mondom, tán egy félvonalnyit haladtam azóta, hogy mióta elvittem Lyka úrhoz a kis játékaimat bemutatkozni. Hasonlókat most is csinálok, kivéve mikor hideg az agyag és piros lesz tőle a kezem, ha rossz időre fordul.‟ […]

Míg halad a tanulmányaiban anyagi körülményei ismét megnehezítik mindennapi életét. A Kallós Ede által szerzett újabb mecenatúra párizsi tartózkodását csak néhány hónappal hosszabbította meg, amely lassan lejárt és hazautazása közeledtét jelentette. Ám ő tanulni vágyott, így most a család sietett segítségére. A keresztapja által küldött pénz lehetővé tette párizsi tanulmányainak folytatását. Sikerült albérletet kivennie egy szobrásznál, Henry Duchène-nél, aki szállás és étkezés mellett szobrászsegédként is alkalmazta.

Erről így számol be édesanyjának 1906. május 9-én kelt levelében:

„Jelenleg, ami dolgozást illeti, nem lehet semmi kifogásom. Tudniillik:[van], ami a dolgozáshoz kell: egy láda agyagom, gipszem, világos dolgozó helyem. Azután hét modellem. Most ez az egész világom. Estefelé, amikor már nem látok dolgozni, csak úgy támolygok, mint egy részeg. És ilyenkor meg vagyok elégedve, hogy nem lopom a napot. Úgy érzem, haladok előre valamit, mert nagyon szeretem csinálni.‟

A hét modell szállásadója, felesége és gyermekeik voltak.

IX.

Párizs III.

Jelenleg iskolába járok …

Bár a Duchéne családnál bérelt lakrész, az alkotáshoz szükséges anyagok, gipsz és agyag állandó biztosítása és a körülötte élők ingyen modellként alkalmazása valamit javított anyagi helyzetén, de a család segítségét továbbra sem nélkülözhette. E helyzeten igyekezett változtatni, így ír erről Párizsban, 1906. november 25-én kelt szüleihez írt levelében.

„Kedves Apa és Mama!

Már sokszor gondoltam, hogy keresek munkát valamelyik szobrásznál, hogy apáék megszabaduljanak tőlem, de az önérdek megint győzött s nem mentem el, mert én sokkal többet tanulok, ha magamnak dolgozom, mint ha másnak. Mert magamnak dolgozva mindig azt csinálom, azt keresem és hajtom, amit legkevésbé, vagy épen nem tudok, másnak dolgozva pedig azt csinálnám, amit rendelnek, az meg engem sokkal kevésbé viszen előre. Az én érdekemmel pedig rajtam kívül más nem törődhetik. De majd, ha kell, vagy ha hasznát látom magamra is, keresek helyet magamnak. Jelenleg az iskolába járok, a Nemzeti Szépművészeti Iskolába. Bár, mint idegennek nem nagyon kedveznek, de ami engem épen nem zavar, sőt inkább igyekszem a magam részét jól kivenni belőle. Azonkívül itthon is dolgozom, sőt a házon kívül ismerősöknél csak úgy szívességből ‒ én abból tanulok mindig ‒ persze majd fizettetek is, ha olyanra akadok. Most ugyan egy kiállításon van két kisebb dolgom, de mint a rendezők mondják, ha bronzból volna jobban elkelne. Már mindegy, majd idővel lesz bronz is. Pedig, ha ezt eladnám mindjárt vennék vésőket márvány faragáshoz. Mert én magam akarom kifaragni a munkámat, nem, amint szokták rendesen kőfaragóval csináltatni. Na de majd mindenre rá kerül a sor. ‟

A Párizsi Nemzeti Képzőművészeti Iskolába 1906. november 5-én iratkozott be, ahol Jean-Antoine Injalbert szobrásznál kezdte tanulmányait.

X.

„Hogy mi az a szobor tulajdonképp, a Louvre-ban eszméltem rá …”

Párizs IV.

Medgyessy a Párizsi Nemzeti Képzőművészeti Iskola órái mellett nyelvtanulás és gyakorlás miatt gyakran kereste fel a Sorbonne egyetem francia óráit. Olykor az orvostudományi karra is ellátogatott, bár egy percig sem gondolta, hogy az orvoslás lenne a hivatása, de a természettudomány gyermekkora óta foglalkoztatta. Koncertekre járt, rendszeresen látogatta a francia főváros szobrászati tárlatait, a Louvre kiállításait. Az ott látottak alapján így fogalmazott:

„Hogy mi az a szobor tulajdonképp, a Louvre-ban eszméltem rá, az ókori, egyiptomi, asszír, szumír és archaikus görög bálványok között. Itt ezeknél az ógörögöknél különösen megfogott az, hogy ezek a bálványszerű szobrok milyen melegen tudnak mosolyogni. Bizonyára örülnek az életnek. Tulajdonképp a szobrászok lelke mosolyog itt ezekben a harmadfélezer éves kövekben. Hanem az egyiptomi, szumír meg asszír szobrok szíven találtak. Na lám! Ezek még annál is egyszerűbbek, mint amiket én magamnak elképzeltem. Mégis milyen csudálatosak! Mennél többet nézem, annál jobban vonzanak. Ezek nemcsak, hogy mondják, de messziről kiáltják a maguk széles, nagy erőtől duzzadó formáit. Ezek a bálványok a szobrászok ősei. A szobrok bibliája. Itt nem lehet tévedés. Négy-ötezer év után is örök igazságok. Én ide jövök tanulni, ezek közé.”

Mindig és mindenhol tanult, jegyzetelt, rajzolt. Megnézte Párizs nevezetességeit. Nagy hatást gyakoroltak rá Notre-Dame-székesegyház vízköpő figurái. Ezek, és egy gyermekkori élmény ihlette a Kölyökszörny című, 1908-ban született alkotását.

Gyermekkorában testvérével Gáborral találtak egy macskatetemet. Befedték avarral és hetente visszajártak ellenőrizni az állapotát. Az állat arcának elváltozásaira is visszaemlékezett a kölyökszörny megformálásánál.