Lassú városiasodás
2023. június 24-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján tekinthette meg először a nagyközönség a Déri Múzeum megújuló helytörténeti kiállítását, a Cívisek világát. A következőkben az új részegységek kurátorainak írásait olvashatják egy-egy kiemelt tárgyról.
Szerző: Szabó Anna Viola
A cívisek világát bemutatókiállításunk Lassú városiasodás címet viselő egységében látható tárgyakat nem történeti jelentőségük vagy iparművészeti értékük miatt választottuk, ezúttal pusztán asszociatív szerepük van, amennyiben segítenek elmesélni az általuk megidézhető, a 19. századi Debrecen társadalmára jellemzőnek gondolt történeteket. A vegyes eredetű, változatos formájú, kézzel festett, színes virágmintákkal díszített kőcserép csuprok vagy porcelánkészlet maradékaként hétköznapi használatúvá vált csészék (a Néprajzi Gyűjteményből származó) együttese egy sajátos debreceni intézménynek, a kofák kávéházának történetéhez szolgál kiindulópontul.
![](https://helyiertek.derimuzeum.hu/wp-content/uploads/2023/06/kep1-1024x508.jpg)
„Debrecen város régi szép teátrumával csaknem szemközt, igénytelen sárga ház falából kopott cégtábla nyújtózkodik előre, melyre egy fölszelt kuglóf és egy csupor kávé van pingálva. Alatta színes betűkkel a következő fölírás ékeskedik: KÁVÉFORRÁS” – kezdi a kávéházról szóló emlékezését a századfordulón Lovász János. Az üzlet helyszínét a Kossuth utca elejénél pontosabban meghatározni mindeddig nem sikerült, bár az alábbi, a fent idézett írással nagyjából egykorú fényképen félig-meddig kivehető cégtábla alapján, amely feltehetően a nevezett helyet hirdeti, a kávéház a Batthyány utca sarkától fölfelé működhetett. Egy adat szerint 1902-ben Farkas Ferencné üzemeltetett is egy, ki tudja, milyen hosszú életű kávémérést a Kossuth utca 15 szám alatt, amely akár a szóban forgó Kávéforrás is lehet (bár „igénytelen sárga háznak” az az épület régi állapotában sem volt nevezhető).
![](https://helyiertek.derimuzeum.hu/wp-content/uploads/2023/06/kep2-1024x748.jpg)
A Kávéforrás történetének kezdete azonban sokkal korábbra nyúlik vissza. Lovász János „a forradalmi időkbe” teszi az alapítást, s az eddig első írásos nyomot létezéséről valóban megtaláltuk már egy 1853-as debreceni lapban: az év júliusában Kun Károly vendéglős Anna-bált hirdetett a Kávéforrásnál, amelynek címét azonban nem jelölte, hiszen azt nyilván mindenki tudta.
![](https://helyiertek.derimuzeum.hu/wp-content/uploads/2023/06/kep3.jpg)
Talán ekkor is, de az 1860-as években már mindenképpen egy Zsuzsanna nevű hölgy volt a kis kávémérés vezetője, aki olyan nagy hatást gyakorolt a vendégkörre, hogy a helyet csak az ő nevén emlegették. Gondy Károly fényképész 1863-ban járhatott először a „Zsuzsikában”, ahol, mint írja, az „akkori időben az uraknak a híres tejeskávé csarnokban zsuzsikáltak és muzsikáltak”. „Régente nem volt még utcára nyíló boltajtaja a csarnoknak – írja ismét Lovász –, hanem a kis kapun át, virágos udvaron keresztül lehetett bejutni a vendégszobákba, ahol Zsuzsika leányasszony, a híres szép Zsuzsika, kitűnő kávéval s hozzá kívánatos kaláccsal szolgált, úrnak-szegénynek egyazon mértékkel, porciónként egy hatosért.”
A Cegléd utcai városrészben már a forradalom előtti évben is 41 italmérés üzemelt, kávéház pedig a színház közelsége miatt 3-4 is megélt egyidejűleg a század második felében. Elsőként 1866-ban nyitott itt kávéházat és vendéglőt Király Mihály, a későbbi Angol Királynő helyén, amelyet az 1880-as években még „a Komlóhoz” címeztek, előkelő nevét Vilmos Lajos regnálása alatt, szállodává való átépítésekor kapta 1890-ben. A Batthyány utca sarki Simonffy-ház földszintjén sokáig a Böhm-féle kávéház működött, 1897-től Fürst Béla Erzsébet kávéháza. Szemben, a Sas utca sarkán Vilmos Károlynak volt 1871-től vendéglője majd fiának sörcsarnoka, közvetlen átjáróval a színház felé, amely a századvégen többször tulajdonost váltva, Otthon kávéházként és/vagy Lókody Sándor vendéglőjeként üzemelt egész 1930-ig. A Kossuth utca Piac utcai sarkán az 1876 után ide költöző Fehérló szálloda étterme és sörcsarnoka működött, mellette, a 7. szám alatt pedig az 1840-es évek közepétől 1887-ben bekövetkezett haláláig az öreg Bánki István fogadta népszerű magyar vendéglőjében kolbásszal és borral az éheseket.
A Zsuzsika azonban a nagy konkurencia ellenére is életképes tudott maradni évtizedeken át. „Ez volt a fiatalság otthona, bizalmas kaszinója és a szűkebb körű, de gyakran ismétlődő murik hangos tanyája. […] Valami harminc-negyven fiatal ember járt ide mint törzsvendég, ebéd után feketekávézni, este pedig egy csibuk dohányra. Mindenkinek kávéscsészéje és külön pipája volt félretéve. […] Bor csakis olyankor került az asztalra, ha a bálok után, melyet akkoriban a színházban tartottak, átvonult a jókedvű fiatalság a kis kávéházba s hangos követelőzésekkel verte föl hajnali álmából a szép kávésasszonyt. És mialatt a mulatni vágyó úrfiak letelepedtek, pókhálós palackok kerültek az asztalra. Szólott a muzsika, csengtek a poharak, durrogtak a pezsgősüvegek, és repült a sok zöldhasú bankó a cigánynak, kávésasszonynak egyaránt” – emlékezett Lovász. Ezen mulató ifjúság egyik tagja volt Boczkó Sámuel leendő rendőrkapitány is, akinek egy diákkori feljegyzéséből megtudjuk, hogy 1870 júniusában „a régi Zsuzsika féle kávécsarnok egy évi szünetelés után a régi jó modorban csupán más helyütt feltámadott. Békés Mariska és G. Ilka az első kávés fringillák” (vagyis pintyek, nem tudni, milyen értelemben). A kávéház később is gyakran változtatott helyet, tulajdonost és vendégkört, mígnem a század végén oda jutott, hogy a Piac utcai pércsi sor, a Kossuth utca és a Dégenfeld tér kofáinak vált törzshelyévé, saját külön kávéházává, „akiknek úgyszólván egyedüli élvezetük naponként egy-két porció jó meleg kávé”. A századelőn a Dégenfeld téri piac vassátraiban már számos más kávémérés is működött, főleg özvegyasszonyok vállalkozásában, ezekben azonban egy lócán s asztalon kívül más nem lévén, hosszas időzésre alkalmatlanok voltak. Az utolsó időben a régi Zsuzsikát is három vénlánynak maradt testvér vezette, kik közül a legidősebb a korábbi tulajdonos szolgálatában elsajátítva a kalácssütés mesterségét, a gazdasszonya által ráhagyott szerény örökségből bérelte ki a helyiséget.
„A forrás reggel öt órakor nyílik s első vendégei a pércsi sor zöldséges kofái, akik a közeli falvakból hajnal-szürkületkor megérkeznek s lerakván a piacon a sok tojást, csirkét, paradicsomot, krumplit, tejfeles köcsögöt, ráterítenek a portékára egy kopott bundát s elnéznek a kávéházba, hogy éhgyomorra egy kevés meleg italt szedjenek be. Majd jönnek a bornyú-nyúzó, liba-koppasztó asszonyok, a kenyérsütők, a zsendicések, a gyümölcsös kofák, a cserépedényesek, a szegényebb csizmadiák feleségei, a száraztészta-árulók, gyolcsvászonosok, egy-egy cigányasszony, akinek karján libeg-lobog a cifra keszkenő, pántlika, galand, meg egyéb magyar asszonynak való jószág. Mind, mind egyazon vágytól űzve, kergetve tart a kis üveges ajtó felé. De mennyien vannak. Uram Isten! Ha mind egyszerre jönne, dehogy van a világnak az a kávécsarnoka, amelyik ki tudná valamennyit elégíteni. De hogy sort tartanak, délelőtt tizenegy óráig szép rendben megkapja mindenki a maga porcióját.
Fehér asztalok vannak a szobában, körültök ugyanolyan színű karosszékek s a fal mentén lócák. Mindenik asztalon díszesebb csuporban bazsajikom, rozmaring, georgina, rezeda, meg más szagos virágból kötött bokréta áll. A falon, gyászfátyollal bevont aranyos szegélyű képen Kossuth apánk jóságos arca látható. Ki-ki pléhtálcán kapja a kávéját, egy pohár víz kíséretében, virágos csuporban vagy talpas pohárban, ahogy egyiknek így, a másiknak amúgy kívánja a gusztusa. Az asztalra mélyen ráhajtott fejjel, szótlanul kanalazzák a reggelit, sietve, mert mindenkire várakozik még a napi munka. Egyik bundás asszony a másiknak adja a kilincset, s szaporán hallatszik az Erzsók leány barátságos köszöntése:
– Minden jót kívánok, Zsuposné galambom.
– Jó reggelt Fórizs néni. Egészségire az éjszakai nyugodalmat, ha vót.
Tudni kell a néném-asszonyok nyelvén, mert ámbátor első kellék a zamatos forró kávé, de elvárják a kofák, hogy barátságos bánásmódban részesüljenek ott, ahová behordják az aprópénzüket. […] Sokan vannak, akik ebéd után rögtön vágyakoznak egy csupor kávéra, nyilván azért, mert sovány lehetett az ebédjük. Mások meg már három óra tájban megéheznek s betérnek szenvedélyüket csillapítani. Sőt nem egy-kettő az ebédjét is a kávés asztal mellett fogyasztja el, kiparancsolván egy félliter tejet, ahhoz egy karaj ruganyos bélű kalácsot.
De legszorgosabb a kofák kávéháza délután négytől hétig, mert ilyenkor már szűnik a dolog, s szellemi táplálékban is részesül az éhesebbje. Beülnek hátracsúsztatott bundával, megtágított fejkendővel a félig homályos szobába s összedugott fejjel, nekihevülve súgnak-búgnak, nyelvelnek, kofálkodnak…”
![](https://helyiertek.derimuzeum.hu/wp-content/uploads/2023/06/kep4-1024x740.jpg)
Felhasznált irodalom
- Lovász János: Kofák kávéháza, in Alföldi képek, Debrecen, 1899. 29–40.
- Szűcs Ernő: Debrecen 1900–1910 közötti vendéglátóiparáról. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. (1994) 143–195.
- Szűcs Ernő: Debrecen kisebb vendéglátó egységei az 1900–1910 közötti években. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 22. (1995) 117–139.
- Zoltai Lajos: A polgári szabad bormérés Debrecenben. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. (1994) 233–247.
- Boczkó Sámuel kéziratos versgyűjteménye. Déri Múzeum Történeti gyűjteménye
- Gondy Károly: A gordiusi csomó megoldása. Debreczen, 1899. január 30.
- Olvasói levél [Király Mihály „ebédlőjéről”]. Tiszavidék, 1869. november 22.
- Vilmos Károly vendéglős sas-utczai saját házába fog átköltözni. Tiszavidék, 1871. július 30.
- A kolbász-fejedelem. Bánki István. Budapesti Hírlap, 1887. november 18.
- Szathmáry Zoltán: Debreceni históriák 12. Lókody Sándor vendéglője: a „Kis kancsó“. Egyetértés, 1924. augusztus 24.
- A Lókody étterem gazdát cserélt. Vendéglősök Lapja, 1929. július 5.
- Otthon kávéház eladási hirdetése. Nyírvidék, 1930. március 23.
0 hozzászólás