2024 júniusában lesz a 80. évfordulója Debrecen első bombázásnak, melynek során a háború pusztításaitól addig megkímélt cívisvárost sokként érte a szövetségesek légierejének támadása.
A bombázás során mind emberéletben, mind anyagiakban jelentős veszteség érte a várost. Voltak városrészek, ahol az áldozatok (halottak és sebesültek) száma elérhette akár a 25% -ot is, a város ipari területei (elsősorban a MÁV-hoz tartozó létesítmények) és a közüzemi szolgáltatók pedig komoly károkat szenvedtek.
Kiállításunk célja ennek a végzetes napnak és a pusztításnak a bemutatása. Ugyancsak feladatunknak érezzük, hogy megemlékezzünk a mentési munkálatokról, az áldozatokról és arról a megfeszített munkáról, mellyel az elszánt cívisek újra élhetővé tették a várost.
A látogatók a kiállításban Debrecen bombázásának végzetes napját a családjával együtt túlélő, 93 éves Timár László szavait is hallhatják majd.
A felperzselt város – Debrecen bombázása 1944. június 2. című tárlat június 2-ától december végéig lesz látható.
Szeretettel várjuk a kedves olvasókat mind a kiállítás megnyitójára, mind a tárlat megtekintésére!
0 hozzászólás