A boldog békeidők és a két világháború közötti időszak ünnepi hangulata. Válogatás a Déri Múzeum karácsonyi képeslapjaiból

2023. 12. 15. | Fotótörténet, Kultúra | 0 hozzászólás

Szerző: Váradi Katalin

(Eredeti megjelenés: 2022. december 9. Déri Múzeum Blog)

Jelen sorozatunkban olyan tárgyakat mutatunk be, amelyek segíthetnek az adventi várakozás örömteli pillanatainak megélésében. A mostani írásban szereplő képeslapok a boldog „békeidők” és a két világháború közötti időszak ünnepi hangulatát idézik meg.

A képeslapok Greiner Mihály, a debreceni négyévfolyamú fiú felső kereskedelmi iskola egykori igazgatójának hagyatékából származnak. Greiner Mihály Greiner Károly Mihály néven született Pozsonyban 1876. november 18-án vendéglős szülők gyermekeként. Tanulmányait Pozsonyban, majd Budapesten végezte. Tanári oklevelét megszerezve a Pozsonyi Felső Kereskedelmi Iskolában helyezkedett el, 1913-ban került Debrecenbe, a Kereskedelmi Tanintézet Négyévfolyamú Fiú Felső Kereskedelmi Iskolájának élére, s egészen az 1930-as évek közepéig az intézmény igazgatója maradt. Emellett számos csoport, egyesület tagja volt, a két világháború között aktívan részt vett néhány kulturális-művelődési kezdeményezésben.* Az első világháború idején a debreceni 3. népfelkelő gyalogezred hadnagyaként, később főhadnagyaként teljesített szolgálatot a szerb határt őrző csapatoknál.

A karácsonyi képeslapok története a 19. század utolsó évtizedeire nyúlnak vissza.

Az első üdvözlőlap (Sir) Henry Cole, a Viktória és Albert Múzeum első igazgatójának nevéhez köthető, aki egy grafikus barátját, C. Horsley-t kérte meg, tervezzen egy díszes, ünnepi jókívánságokkal ellátott kártyát.

Magyarországon a századfordulón egyre népszerűbbek voltak ezek a lapok, ám ekkor nagyrészük német és olasz importból származtak, utólag kerültek rájuk a magyar nyelvű üdvözlő sorok. A korabeli lapok képi ábrázolásukban igen változatosak lehettek, gyakoriak voltak a vallási témájú jelenetek, melyekkel többnyire Jézus születését mesélték el. Közkedveltnek számítottak a téli táj-, illetve életképek vagy a karácsonyi szokások, mint például a faállítás vagy ajándékozás megjelenítése is.

Greiner Mihály karácsonyi képeslapjai közül kiemelendőek azok a lapok, melyeket frontszolgálata alatt kapott családjától, barátaitól vagy (egykori) tanítványaitól. Ezeket Greiner Károly hadnagynak, majd főhadnagynak, esetenként ezred segédtiszt úrnak címezték, amelyeken mindig feltüntették a csapatát is, illetve a tábori postaszámot is.

A gyerekek által küldött képeslapokon „főhadnagy bácsi”, „Greiner bácsi” megszólítás szerepel. A csemeték buzgóságát a “hazafias tisztelettel” aláírás is jelzi.

A levelezőlapok képei egyaránt lehettek grafikák, ábrázolások vagy fényképek. A fotók között tájakról készült felvételek, műtermi beállítások, csatatéri és frontbeli jelenetek is előfordultak. A legszemélyesebb fényképes lapok közé tartoznak azok a darabok, amelyek a levélíró(k)ról, az otthonmaradtakról készült képekkel köszöntötték a címzettet. A szánkózó kisgyerekek és a karácsonyfa körül álló anya kislányával ennek csodás példái; az utóbbit színezett volta teszi különlegesebbé.

Végezetül meg kell említeni azokat a képeslapokat a két világháború közötti időszakból, melyek szereplői népviseletben, magyaros motívumú ruhákban vagy szimbólumokkal övezve tűnnek fel. Ez a korszak érzésvilágát tükrözi vissza, ugyanis az irredenta kultuszban fontos elem volt a nemzeti jelleg hangsúlyozása. Így a magyar történelmi, kulturális és népi formavilág motívumai, szimbólumai jelennek meg az 1920-as, 1930-as és az 1940-es évek elején készült tárgyi emlékek többségén. A sajátosan magyaros képeslapok tervezése nagyrészt Szilágyi G. Ilona festő, grafikus nevéhez fűződik, a nevével jelzett darabok ma napig népszerűnek és ritkának számítanak a gyűjtők körében.


* A mostani újraközléssel fontosnak tartjuk felhívni az olvasók figyelmét egy érdekes adalékra: Greiner Mihályt a hagyatékán túl további szálak is fűzik a Déri Múzeumhoz. A korszak egyik helyi műgyűjtőjeként tartották számon, művészeti hagyatéka 1951-ben került a Déri Múzeumba. Az 1920-as évek elején alakult meg a numizmatikát kedvelők köréből a Magyar Numizmatikai Társulat Debreceni Csoportja, melynek régészeti elnöke Greiner Mihály volt. Greiner Mihály közreműködött a Déri Múzeum numizmatikai gyűjteményének hiteles beosztásában. Az ő munkásságának nyomát is tartalmazza a múzeum erdélyi pénzgyűjteményének közelmúltban megjelent katalógusa, Novák Ádám szerkesztésében, lásd: Erdélyi pénzek a Déri Múzeumban. Katalógus. Debrecen, Déri Múzeum, 2023.

Irodalomjegyzék:

  • Becsei Attila: Az első világháború wifije, a Tábori Posta. Napi Történelmi Forrás, 2018.
  • Greiner Mihály hagyatéka, Déri Múzeum, Történeti Tár
  • Novák Ádám – Váradi Katalin: Karácsony a fronton. Hadi emlékek a Déri Múzeumban. VKM 2019. december.
  • Petercsák Tivadar: A magyar képeslap története. Látóképek, csókküldemények, ünnepi üdvözletek. Budapest, Kossuth Kiadó, 2020.
  • Vécsi Nagy Zoltán: Karácsonyi üdvözlet. Haáz Rezső Múzeum
  • Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2002.

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A maximálisan feltölthető fájlméret: 64 MB. Feltölthető fájltípus: kép. Drop files here